Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-16 / 244. szám, csütörtök
Gyökeres György felvétele a nagylúcsi bemutatón készült. Útravaló Az Ifjú Szívek kamaraműsorának bemutatójáról Egymás jobb megismeréséért Magyar írók - cseh nyelven A szó nemes értelmében véve családias hangulatban került sor az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes Útravaló című kamaramú- sorának országos bemutatójára a nagylúcsi (Lúčna Ostrove) művelődési házban. A premier jelentőségét növelte, hogy azon részt vett politikai és kulturális életünk számos neves képviselője is. A bemutató patrónusa a helyi efsz volt. A szövetkezet elnökének, valamint a többi nagylúcsi vezetőnek, s nem utolsósorban a helyi közönségnek a szeretete, érdeklődése szemmel láthatóan lelkesí- tóleg hatott az ambiciózus együttes tagjaira. Úgy véljük, hogy ez a meghitt hangulat, a szereplők és a nézők közötti lelki rokonság igazolja a leghívebben az Ifjú Szívek vezetőségének újabb törekvéseit. Céljuk ezúttal az volt, hogy kamara- műsorral bővítsék és színesítsék az együttes repertoárját, s így kisebb színpadokon is tolmácsolhassák a tánc, a népdal megannyi szépségét, felvillanthassák a népművészet örök becsű értékeit. Ez a kamaraösszeállítás nem nélkülözi sem a tartalmi, sem pedig a formai igényességet, sőt lehetővé teszi, hogy az alkotók eljussanak a népművészet tiszta forrásáig, ügyelve a részletekre és a sokszínűségre is. Ez különösen örvendetes tény. Az Útravaló a zene, az ének és a tánc révén emlékezetes körútra hívja a nézőt, jórészt Szlovákia magyar lakta tájaira. A Csallóközből indulva jutunk el Zoboraljára, az Ipoly mentére, majd Gömörbe és a Bodrogközbe, miközben rövid kirándulást teszünk a zenei szempontból is attraktív Terchovába, a táncairól méltán híres Fričovcébe, továbbá a földrajzilag távolabb eső, a temperamentumos magyar népi táncok és népdalok egyik központjába, a Mezóségbe. E szellemi barangoláshoz hasznos segítséget nyújt a konferanszié rövid és velős szövege az előadás előtt és utána. Mindenképpen helyeselhető ez a megoldás, hiszen a drama- turgiailag is kellően átgondolt, a zenei, a táncos és az énekesi részeket hozzáértően egységessé ötvöző műsort nem zavarta semmilyen fölösleges szöveg, s így teljes mértékben átadhattuk magunkat a népművészet szépségeinek. A csallóközi és a borzovai táncokon kívül, amikor több táncosnak tapsolhattunk, külön ki kell emelni azokat a músorszámokat, amikor csak egyetlen táncospár szerepelt, s ők is képesek voltak betölteni a színpadot, elsősorban figyelemre méltó tánctudásuk, előadói teljesítményük révén. Megcsodálhattuk Morávek Róbert tánctudását az Ipolyvarbói kaná- szosban és csárdásban, valamint Kaluz Árpád egyszerre tudatos és ösztönös teljesítményét a Bodrogközi cigánytáncban. Fónod Mariann mindkét táncban méltó partnernek bizonyult, neki is nagy része van a számok nagy sikerében. Bízvást elmondhatjuk, az Ifjú Szívek olyan szempontból is meg- ifjodott, hogy az együttesben fiatal * koreográfusok kérnek - és kapnak - bizonyítási lehetőséget. Most a már említett Kaluz Árpád és Morávek Róbert mutatkozott be - címével is jellemző - koreográfiával, a Vallomásokkal. Ezek a méhkereki férfitáncok szintén osztatlan elismerést arattak. Megkapó volt a martosi (Martovce) Gyertyástánc méltóságteljes légköre is. A többi táncszám is számos érdekes motívumot, egy-egy tájegységre jellemző sajátosságot és értéket elevenített fel. A tutados és szorgalmas gyűjtőmunkának e gyümölcseit őszinte, magával ragadó - ha még minden esetben nem is teljesen „átélt“, tehát nem egészen hibátlan - előadásban láthattuk viszont a színpadon. A népdalösszeállítás magas színvonalát és világos vonalvezetését Ág Tibor személye szavatolta, aki ennek az összeállításnak a szaktanácsadója volt. Nagyra értékeljük azt, hogy a népdalok úgy csendültek fel, ahogy azokat egykor énekelték, tehát zenei kíséret nélkül. E músorszámokban nemcsak Écsi Erzsébet és Bábi Elvira tiszta éneklése, szép hangszíne és egyszerűségében nagyszerű előadásmódja túnt ki, hanem maga a népdal is - mély tartalmával, megkapó képeivel és varázslatos dallamvilágával. Tetszett a Ghýmes együttes is, amely Szarka Tamás vezetésével az önálló músorszámokban, de a program más részeiben is igazolta muzikális felkészültségét, s azt is, hogy örömöt lelnek a zenélésben. A hangszerek megválasztásában, s az előadásmódban is képesek újat, eredetit fölmutatni, a zenekultúra archaikusabb rétegeiről sem megfeledkezve. A músorvégi ráadásban igazolták, hogy értik a tréfát, tudnak vidámak és felszabadultak is lenni a színpadon, jó ismerői a népi hagyományoknak. A músor összeállításában tapasztalható újszerű elgondolások Százéves a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház épülete. Ebből az alkalomból időszaki kiállítás nyílt az Óvárosháza egyik kiállító- termében, amelyen néhány dokumentum, plakát, tervrajz, archívfelvételek, kosztüm- és díszletterv idézi fel a színház életének egy- egy epizódját. A színház története 1886-ban kezdődik, amikor az egykori rendi színház százéves faépületének helyén elkészült az akkor még Városi Színháznak nevezett új építmény. A kiállításon látható a „megnyitási előadást“ hirdető plakát. A színház életének ezt követő majd harmincöt évét mindössze három plakát dokumentálja a kiállításon, pedig bizonyára akadtak még színháztörténeti jelentőségű események. A rendezők azonban - érzésem szerint - a továbbiakban sem törekedtek teljességre a színház történetének bemutatását illetően, adósak maradtak a történelmi események okozta társadalmi mozgások, konfliktusok érzékeltetésével, sőt még csak teljes mértékben érvényesültek az egyik látványos és legkifejezőbb részben, a viseletek megválasztásában. Marta Sigmundová nem elégedett meg az ismert megoldásokkal és a meglehetősen elkoptatott hatáselemekkel, hanem a népi öltözködés régebbi - gyakran már elfeledett - jellegzetességeit felelevenítve, s a koreográfus stilizációs szándékaihoz igazodva, tiszta formákat kreált a színpadra, a dekorativizmus minden sallangja nélkül. A stílustiszta jelmezterv az alkotójuk ízlését és eredményes kutatómunkáját egyaránt jelképezi. Nem feledkezhetünk meg az együttes műszaki személyzetéről sem, amely lelkiismeretes, hozzáértő munkával tette még látványosabbá, hatásosabbá az előadást. Végezetül, de egyáltalán nem utolsósorban szólni kell e kamara- műsor alkotójáról, dramaturgjáról és rendezőjéről, akinek markáns egyénisége is teljes mértékben kidomborodik e műsorban. Katona István ezúttal is tiszta forrásból merített, elsősorban a szülőföld népművészeti kincsei jelentenek számára ösztönzést a mind felfi- gyeltetóbb művészi, koreográfiái munkához. Akkor a legmeggyőzőbb, amikor művészi munkájában saját tapasztalataiból indul ki. Az Útravaló az Ifjú Szívek és a koreográfus életében is fontos eseménynek számít. Az együttesnek kívánok minél több olyan sikeres előadást, mint a bemutatón, hogy továbbra is kedvező visszhangja legyen tiszteletet parancsoló törekvéseiknek, s töretlen művészi munkával igazolják Ady - a műsor mottójául választott - sorait: ,,örök virágzás sorsa már az enyém...“ JÁN BOTÍK, a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének munkatársa nem is utaltak rájuk, pedig a színház annak idején a társadalmi ellentmondások egyik érzékeny fórumának számított. A kiállítás a Szlovák Nemzeti Színház létrejötte körüli nehézségekről sem ad teljes képet. Mivel még nem volt megfelelő színvonalú szlovák színésztársulat, Bedrich Jefábek kelet-csehországi színtársulatát kérték fel állandó bratislavai működésre Ez az akkor csehszlovák színházként emlegetett társulat sem felelt meg az igényeknek. A kiállított anyag bővelkedik olyan értékes felvételekben, amelyek a szlovák nemzeti színjátszás meghatározó színészegyéniségeit örökítik meg egy-egy jelentős darabban: Ján Borodáčot, a nemrég elhunyt Oľga Borodáčová-Or- szághovát, Hana Meličkovál, Andrej BagarX és más neves személyiségeket. A harmincas években Ján Borodáč volt az, akinek színészi és rendezői programja végre kijelölte a színvonalas hazai színjátszás felé vezető helyes utat. Ebből az időszakból bőven merítettek anyagot a színháztörténeti A csehszlovák-magyar kulturális kapcsolatok egyik fontos összetevője a két ország irodalmának kölcsönös bemutatása, amely mindhárom - cseh, szlovák és magyar - oldalon szép eredményeket mutathat fel. A gazdag hagyományokkal rendelkező cseh fordításirodalomban a „nagy“, a klasszikus irodalmak mellé egyre inkább fölzárkóznak a magyar szépirodaimat bemutató kiváló műfordítások is. A magyar irodalom klasz- szikus alkotásai mellett egyre nagyobb teret kap az új- és legújabb kori irodalom, a kötelező erejű értékek mellett a jó értelemben vett játék, a műfordítók és lektorok irodalmi-emberi ízlésétől is ihletett választás. Az idei év legrangosabb magyar vonatkozású kiadói eseménye az a Vörösmarty Mihály költészetéből összeállított válogatás, amely „Až se nachýli noc“ (Majci ha fárad az éj) címmel jelent meg az Odeon könyvkiadó gondozásában. E kiadvány jelentőségét emeli az is, hogy a válogatást készítő Richard Pražáknak, a brnói egyetem professzorának, a kiváló hunga- rológusnak a jóvoltából a cseh irodalomkutatás közelebbről és mélyebben is megismerkedhet azzal a nagy magyar romantikus költővel, akinek érezhető hatása volt a korabeli cseh szellemi életre is. Vörösmarty neve először a cseh történetírás atyjának, František Palackýnak az ,,0 ná- rodech uherských, zvlášte o Slo- vanech“ (A magyarországi nemzetekről, mindenekelőtt a szlá- vokról) című cikkében bukkan föl, 1829-ben. A Szózat elsó fordítása 1860-ban jelenik meg a Posel z Prahy (Prágai küldönc) című folyóiratban. A műfordító nem kisebb egyéniség, mint Jan Neruda, a cseh irodalom egyik legnagyobb költője, aki a kor nacionalista torzsalkodásai közepette is utat talál az igazi értékekhez (Petőfi és a magyar szabadságharc nagy tisztelője). Különösen érdekes vonatkozás, hogy bizonyos feltételezések szerint - amint arról Richard Pražák a kötethez írott előszavában is említést tesz - a Szózatot a prágai forradalmárok már 1848-ban is énekelték. Az viszont tény, hogy több, a hatvanas évek elejéről származó cseh dalgyűjtemény is tartalmazza a vers megzenésített cseh változatát. A nagyon fontos irodalmiszellemi vonatkozások mellett természetesen a legjelentősebb maga a kötet, az a tény, hogy a versek átültetójének, Libor Štukavecnek a jóvoltából (a nyelvi munkát ismét csak Richard Pražák segítette) színvonalas műfordítás került a cseh kiállítás rendezői, fényképekkel és plakátokkal dokumentálják az akkori műsort: szlovák klasszikus darabokat játszottak - főleg Ján Palárik, Jozef Gregor-Tajovský, Jonáš Záborský és Pavol Or- szágh-Hviezdoslav színműveit -, orosz klasszikusokat - Gogolt, Osztrovszkijt, Csehovot, de Gorkijt is, a világklasszikusok közül Shakespeare-1, Moliére-1 és Schillert. Ekkor kezdődött - elsősorban Karel Nedbal munkásságának köszönhetően - a színház oparakor- szaka is. Joggal hiányoljuk viszont a DAV-ban megjelent marxista kritika gazdagabb dokumentálását. Ez a kritika ugyanis a színház kommersz jellegére figyelmeztet; arra, hogy a szlovák nyelvű darabok még nem jelentik az igazi nemzeti színház meglétét. Arról sem tudhatunk meg sokat, hogy a színház a harmincas évek végén antifasiszta beállítottságú darabok bemutatásával a humanizmusért folyó harc jelentős színterének számított. A Szlovák Nemzeti Színház háború utáni fejlődéséolvasók kezébe, amely nem hagy kétségeket az olvasóban az előszóban fölvetett tömör jellemzés igaza felől: Vörösmarty valóban ,,egy európai a magyar pusztáról". A hazafias költészet reprezentáns darabjai mellett (Szózat, Hontalan, Liszt Ferenchez, Himnusz, Honszeretet, Országháza) helyet kaptak az 56 verset tartalmazó kötetben a reflexív-gondolati líra világirodalmi értékű alkotásai (A Gutten- berg albuma, Gondolatok a könyvtárban, Az emberek, Előszó, A vén cigány), valamint Vörösmarty szerelmi költeményei is (Késő vágy, Ô, A Merengóhöz, Laurához és más alkotásai). Két további kötetről teszünk még rövid említést. Ezek ugyancsak meleg fogadtatásra leltek a cseh irodalombarátok körében. Déry Tibor népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy regényeit - a Befejezetlen mondat (csehül Nedokončená veta), a Kiközösítő (Žezlo a mitra), a G. A. úr X-ben (Cesta pana A. G. do X) -, to- ,vábbá kisregényeit - a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Pomyslená reportáž o ame- rickém popfestivalu), a Kedves Bópeer (Milý papá...) valamint a Szerelem (Láska) és a Niki, egy kutya története (Niki, príbeh jednoho psa) címú novellaválogatásait követően ezúttal egy újabb műve, A félfülű címú cseh fordítása látott Únos címmel napvilágot a Melantrich Könyvkiadó gondozásában. A magyar próza egyik legkiválóbb cseh tolmácsolója, Anna Valentová, ezúttal is színvonalas munkát végzett. A cseh kritika szinte azonnal reagált a műre, előbb a Rudé právóban, majd a Tvorba hetilap Kmen irodalmi mellékletében jelent meg két elismeró-méltató írás a csípős iróniával fűszerezett emberrab- lási történetről. Lénárd A. Sándor, a nagy műveltségű orvos, író, költő, műfordító a magyar irodalomban mindenekelőtt a Völgy a világ végén, az Egy nap a láthatatlan házban és a Római történetek címú regényeivel aratott sikert. Ezt a három művet tartalmazza az a kötet, amely Erna Rozgo- nyiová és Milan Navrátil (a versek fordítója) tolmácsolásában került a cseh olvasók könyvespolcaira. Údolí na konci sveta címmel, a Svoboda Könyvkiadó jóvoltából. E könyvek kézbevételekor akaratlanul is tollhegyre kívánkozik egy megjegyzés, pontosabban egy óhaj. Reméljük, a jövőben a cseh kiadók még közelebbi vizekre is elhajóznak, s hamarosan beszámolhatunk a szlovákiai magyar irodalom kiemelkedő alkotásainak cseh fordításairól is. GÁL JENŐ B nek útját - a szlovák nemzeti felkelés résztvevőjeként, a Frontszínház vezetőjeként is - Andrej Bagar határozta meg 1944-ben kiadott programjában. Erre a fontos eseményre sem terjedt ki különösebben a kiállítók figyelme. A felszabadulás után új nemzedékek és új bemutatók alakították ki a Szlovák Nemzeti Színház mai arculatát. 1955-tól már egyre inkább operaelőadásoknak adott otthont a jubiláló színház, s ezzel megnyílhatott a Ján Cikker és Eugen Suchoň munkásságával fémjelzett szlovák nemzeti opera fejlődésének korszaka. Ami a kiállítás címében feltüntetett távlatokat illeti, látható ugyan az épülő új nemzeti színház felületesen kivitelezett makettje, amelyhez viszont, kifogásolható módon, nem csatolták a mindenkit érdeklő részletes tájékoztatást. Ez a kiállítás sajnos eléggé felszínes, távolról sem nyújt teljes képet Szlovákia vezető színházának múltjáról és jelenéről. Talán csak maga a színhely - az Óvárosháza kiállítóterme - tekinthető némi kárpótlásnak. CZIBULA ILDIKÓ Visszatekintés és távlatok Színháztörténeti kiállítás a bratislavai Óvárosházán ÚJ SZÚ 6 1986. X. 16.
