Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-11 / 214. szám, csütörtök
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I ■ ■ ■ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1986. szeptember 11. XXXIX. évfolyam 214. szám Ára 50 fillér Becsületes munka, igazságos javadalmazás Fontos és sürgető követelmény, hogy a javadalmazás jobban megfeleljen az elvégzett munka mennyiségének és minőségének. Ennek a szocialista alapelvnek következetes megvalósítása fontos előfeltétele a dolgozók alkotó kezdeményezése fejlesztésének. A CSKP XVII. kongresszusának dokumentumai hangsúlyozzák, hogy e tekintetben a szociális igazságosság elvének gyakorlati megvalósítása a tét a létező szocializmus feltételei között. Az utóbbi időben, amikor a munka szerinti elosztással kapcsolatban rámutatunk az anyagi érdekeltség tartalékaira, egyesek szerint állítólag szem elől tévesztjük és lebecsüljük az ösztönzés eszmei és erkölcsi indítékainak jelentőségét. Ez azonban a tényleges helyzet meg nem értéséről tanúskodik. Semmiképpen sem kívánjuk az ösztönzés egyik formáját helyettesíteni a másikkal. Ellenkezőleg, ezzel kapcsolatos törekvéseink célja a két ösztönzési mód megfontoltabb összehangolása, hogy javuljanak a kollektívák és az egyes dolgozók munkájának eredményei. A figyelem arra összpontosul, hogy a bérrendszer tökéletesítése olyan folyamat alkotó elemévé váljon, amelynek célja a legkedvezőbb előfeltételek megteremtése. Olyan feltételeké, hogy az egyének és a kollektívák céltudatosan törekedjenek a lehető leghatékonyabb és legjobb munkára. Napjainkban a társadalom szociális és gazdasági fejlődése meggyorsításával kapcsolatban figyelmünket az elvégzett munka eredményei és a bérszint közti kapcsolat elmélyítésére összpontosítva, nem az igazságos elosztás szocialista alapelveinek feladása, hanem következetesebb megvalósításuk a célunk. A szocializmusban az emberek egyenlősége nem azt jelenti és nem is jelentheti, hogy mindenki azonos bért vagy fizetést kap, hanem azt, hogy azonos mérce vagyis az elvégzett munka mennyisége és minősége szerint javadalmazzuk őket. Az így értelmezett egyenlőség és szociális igazságosság a szocialista társadalmi rend fontos vívmánya. Más dolog viszont a gyakorlat. A XVII. kongresszuson arról is szó esett, hogy e tekintetben a gyakorlatban sok kérdés nyitott, megoldatlan. Nálunk csakúgy, mint néhány más szocialista országban a javadalmazásban továbbra is tapasztalható a bére- gyenlösdi. A munka szerinti javadalmazás szocialista alapelveinek érvényesítése nem gépies folyamat. Ellenkezőleg, ebben a vonatkozásban a társadalmi viszonyok céltudatos, valóban forradalmi átalakításáról van szó. Ennek során túl kell jutni számos objektív és szubjektív jellegű akadályon. Az egyenlősdi elterjedését objektíve elősegítette az a körülmény, hogy eddig minden ország olyan helyzetben fogott hozzá a szocialista építéshez, amelyben még meg nem felelő volt a lakosság létszükségleteinek kielégítése. Ilyen körülmények között a rendelkezésre álló szerény erőforrásokkal úgy kellett gazdálkodni, hogy mindenki megkapja legalább a minimumot, vagyis egyformán részesüljön. A szocializmus építésének további szakaszaiban a munka szerinti javadalmazás jelentőségét gyakran kedvezőtlenül befolyásolta a fogyasztási cikkek termelésének és a szolgáltatásoknak a lassú fejlődése. A javadalmazás szocialista alapelveinek következetes érvényesítését gátló objektív tényezők hosszú távú hatásával kapcsolatos tapasztalatok semmiképp sem késztethetnek bennünket arra, hogy napjainkban kényelmesen, lassan mélyítsük el a munka eredményei és javadalmazása közti kapcsolatot. Az ellenőrző szervek felmérései és a dolgozók tapasztalatai is arról tanúskodnak, hogy ezen alapelvek érvényesítésénél a legnagyobb tartalék a kötődő kérdéseknek a vezető dolgozók általi lebecsülése és megkerülése. Sok helyütt a szakszervezeti szervezetek is csak passzívan tudomásul veszik a bérek alakulását, s tekintet nélkül a munka tényleges eredményeire, szüntelenül szorgalmazzák a további béremelést. így például csak kevés vezető dolgozó él annak lehetőségével, hogy a betöltetlen posztokra eső munkát és kimerítetlen béreszközöket azoknak a dolgozóknak juttassák, akik amúgy is kénytelenek elvégezni a hiányzó dolgozók munkáját. Nyilván kényelmesebb emberhiánnyal mentegetni a feladatok nem teljesítését, mint a kollektívát meggyőzni a többletmunka vállalására. Egyes vezető dolgozók, főleg mesterek, továbbra sem mutatnak nagy hajlandóságot arra, hogy a dolgozókollektívákban az elvégzett munka eredményei szerint differenciálják a béreket. A brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás formáinak alkalmazása nem eléggé gyorsütemű ott sem, ahol megvannak ehhez az objektív műszaki és szervezési előfeltételek. Ebbe semmiképp sem lehet hosszú távon beletörődni. Nem mással, mint a termelési-gazdasági egységek vezető dolgozóinak és a vállalatoknak habozásával és kényelemszeretetével (esetleg ennél még rosszabb tulajdonságaival) magyarázható az, hogy sok helyütt fel se mérték - a megvalósításról nem is szólva - annak hihetőségét, hogy kiemelt fizetést kapjanak a hosszú ideje rendkívüli munkateljesítményt nyújtó konstruktőrök. Ez valóban sajátos jellegű hozzáállás az illetékes gazdasági vezetők részéről a gazdaságunk gyorsabb intenzifikálását célzó igyekezethez. Pártunk XVII. kongresszusának tanácskozása megerősítette és kiemelte az igazságos javadalmazás jelentőségét a szocialista társadalmi viszonyok formálása szempontjából. E területen is következetesen eleget kell tenni a nyilvánosság tájékoztatása követelményének. Mindenkinek tudnia kell, hogy az egyik ember miért kapott többet, mint a másik. A mozgóberról, a jutalmakról és a prémiumokról való, még a jó szándékú, de kulisszák mögötti döntések is megbontják a dolgozókollektívában az egészséges elvtársi légkört és kedvezőtlenül hatnak. (Rp) A počeradyi erőműben jelenleg az egyes számú blokk generáljavítása folyik. A munkában az erőmű 120 dolgozóján kívül a kivitelező vállalatok 400 dolgozója és 40 lengyel szakember vesz részt. A képen (balról) Ján Beňok, valamint Andrzej Bodziany és Izidor Kawa lengyel munkások látha- tók. (Libor Zavoral felvétele - CTK) A párbeszédet az atomrobbantások beszüntetésére kell alapozni A Gorbacsov-interjú visszhangja (ČSTK) - A világsajtó megkülönböztetett figyelmet szentel annak az interjúnak, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára adott a Rudé právónak. SZÓFIA - Bulgária teljes mértékben támogatja Mihail Gorbacsov augusztus 18-i nyilatkozatában és a Rudé právo főszerkesztőjének kérdéseire adott válaszaiban tartalmazott gondolatokat és következtetéseket, írta a moszkvai Pravda tegnapi számában Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt KB főtitkára, a BNK Államtanácsának elnöke. Mihail Gorbacsov nyilatkozata világos, meggyőző és kimerítő, mutatott rá a legfelsőbb bolgár képviselő. A nyilatkozat elemzi a nemzetközi kapcsolatok alapve(Folytatás a 3. oldalon) MOSZKVA - A központi szovjet sajtó a nyilatkozat nemzetközi visszhangjával foglakozva megállapítja: a Szovjerunió felszólítja az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzék az atomrobbantások moratóriumához és tegyen reális lépést a leszerelés felé vezető úton. A moszkvai Pravda rámutat, hogy a Szovjetunió teljes mértékben kész a tárgyalások előremoz- dítására az atomháború veszélyének elhárítása érdekében. A Szo- cialisztyicseszkaja Indusztrija hangsúlyozza, hogy Moszkva konkrét lépésekre törekszik a béke és a népek biztonsága megszilárdításáért. A központi lapok prágai tudósítóik tollából tájékoztatást közölnek arról a visszhangról, amelyet a legfelsőbb szovjet képviselők válaszai a csehszlovák közvéleményben keltettek. KERÜLETI PÁRTBIZOTTSÁGOK ÜLÉSE Állandó figyelmet a pártszervezetek erősítésének (Tudósítónktól és ČSTK)- Banská Bystricában tegnap Igor Bella titkár elnökletével a párt- szervezetek tagsági bázisának erősítésében és fejlesztésében elért legutóbbi eredményeket értékelte, valamint ezzel kapcsolatos új feladatokat vitatott meg az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottsága. A tanácskozáson részt Csehszlovák nap az Inprodtorgmas ’86-on (ČSTK) - Csehszlovák nemzeti napot rendeztek tegnap az Inprodtorgmas ’86 moszkvai nemzetközi élelmiszeripari és kereskedelmi kiállításon. E nap keretében számos találkozót tartanak csehszlovák és szovjet szakértők, szakmai konzultációkat folytatnak a két ország együttműködésének bővítéséről, valamint a Szovjetunióba irányuló csehszlovák szállítások minőségének és műszaki színvonalának megjavításáról. Csehszlovákiát a kiállításon a Pragoinvest, Merkúrja, Techno- pol ós Technoexport külkereskedelmi szervezetek képviselik, amelyek a Szovjetunióba szállított termékeik nagyrészét bemutatják. Az Inprodtorgmas '86 kiállításon mintegy 500 cég és vállalat vesz részt csaknem 30 országból. vett Eugen Turzo, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke. A kerületi pártbizottság elnökségi beszámolójában Vladimír Pirošík vezető titkár, a CSKP KB tagja részletesen elemezte a pártszerveknek és -szervezeteknek a XVI. kongresszus óta végzett politikai nevelő munkáját. Új tagokat vettek fel a CSKP soraiba, és tovább erősödött pártunk vezető szerepe. Az elmúlt öt év alatt több mint 15 ezer felvételi kérvényt fogadtak el az alapszervezetek Közép-Szlovákiában, ahol a CSKP tagjainak és tagjelöltjeinek száma így már megha(Folytatás a 2. oldalon) Az ideológiai munka időszerű kérdéseiről (ČSTK) - Szemináriumot tartottak tegnap Bratislavában a marxizmus-leninizmus intézetek vezető munkatársai, a szlovákiai felsőoktatási intézmények társadalomtudományi tanszékeinek vezetői, valamint a főiskolák és az egyetemek prorektorai. A tanácskozást Jozef Švec, az SZLKP KB osztályvezetője nyitotta meg és vezette. Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára azokról az időszerű kérdésekről beszélt, amelyek a CSKP XVII. és az SZLKP legutóbbi kongresszusának határozataiból a párt ideológiai munkájára hárulnak. Ľudovít Kilár szlovák oktatási miniszter a párt oktatás- politikájának megvalósításával és a marxizmus-leninizmus intézetek feladataival foglalkozott. Az ezt követő vitában a felszólalók a XVII. pártkongresszus stratégiai irányvonala következetes megvalósításának formáit és módszereit elemezték, és kiemelték a felsőoktatási intézmények ideológiai és oktató-nevelő tevékenysége elmélyítésének fontosságát. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar feladatai a CSKP XVII. kongresszusa után Tanácskoznak Szlovákia mezőgazdaságának vezető dolgozói (Tudósítónktól) - Kétnapos aktívaértekezlet kezdődött az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának szervezésében tegnap Nyitrán (Nitra), amelyen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szakemberei értékelik gazdálkodásuk eredményeit, és a CSKP XVII. kongresszusának határozata alapján megvitatják az ágazat fő feladatait a kitűzött célok elérése érdekében. Az aktívaértekezleten jelen volt Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Rudolf Vančo, az SZLKP KB osztályvezetője és más vendégek. Ott vannak továbbá Szlovákia legfelTerror és megtorlások Chilében (ČSTK) - A chilei fasiszta fordulat mai 13. évfordulója előtt a latin-amerikai ország helyzetét a terror jellemzi, amelyet a diktatúra a Pinochet tábornok ellen elkövetett sikertelen merénylet után indított meg. A diktátor ellen megkísérelt merénylet után az ostrom- állapot életbe lépése óta ellenzéki vezetőket tartóztattak le és sorozatos házkutatásokat tartottak. A diktatúra fáradtságot nem kiméivé, kedden Santiago de Chilében nyilvános gyűlést szervezett Pinochet tábornok „támogatására“. A rendőrség számos személyt letartóztatott, akik nyilvánosan kifejezték ellenkezésüket a Pinochet diktatúra módszereivel szemben. Pinochet a gyűlésen bejelentette, hogy „népszavazást“ akar meghirdetni a „terrorizmus“ elleni új törvényekről. A chilei rádió szerint a hatóságok a tábornok elleni akció fő gyanúsítottjának az emigrációban élő, de illegálisan hazatért Cesar Bunster Aristeát, Al- lende elnök volt londoni nagykövetének a fiát tartják. Ó vette bérbe állítólag azokat a gépkocsikat, amelyeket a merénylethez használtak. sőbb párt- és gazdasági szerveinek, valamint a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának képviselői. A résztvevők - a kerületi és a járási pártbizottságok titkárai, a kerületi és a járási termelési igazgatóságok, valamint a termelési-gazdasági egységek és a közvetlen irányított szervezetek igazgatói, valamint a tárca kutató- intézeteinek vezetői - bevezetőként meghallgatták Július Vargának, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterének beszámolóját, amelyben átfogó képet adott a 8. ötéves tervidőszakban a mezőgazdaság és az élelmiszeripar feladatairól. A miniszter mindenekelőtt a termelés hatékonyabbá tételének és a tartalékok hasznosításának fontosságáról szólt. A fő feladatok (Folytatás a 2. oldalon)