Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-30 / 230. szám, kedd
ÚJ szú 3 19E-3. IX. 30. Javítani az ideológiai munkát, helyrehozni a múlt tévedéseit Fidel Castro zárszava a CDR kongresszusán NÜRNBERG Weinberger: Az USA nem csatlakozik a moratóriumhoz (ČSTK) - Az USA a jövőben is végrehajt atomrobbantásokat - nyilatkozta az NBC tévétársaság egyik vasárnapi műsorában Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter. Ugyanakkor igyekezett indokolni az atomrobbantások teljes tilalmával kapcsolatos amerikai álláspontot. Azt állította, a kísérleteket mindaddig folytatják, amíg az Egyesült Államoknak „az atomfegyverekre kell támaszkodnia“. A miniszter értésre adta: a szovjet moratórium elfogadásának legfőbb akadálya a „csillagháborús“ program. A magyar kormányfő Belgiumban (ČSTK) - Lázár György magyar miniszterelnök tegnap a belga fővárosba érkezett. Wilfried Martens belga kormányfővel és más vezetőkkel elsősorban a kétoldalú gazdasági kapcsolatok bővítéséről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről folytat tárgyalásokat. Magyar kormányfő első ízben jár hivatalos látogatáson Brüsszelben. Folytatódik a blokád a mutlangeni bázisnál (ČSTK) - Az NSZK-beli Mutlan- genben már negyedik hete folytatódik az ottani amerikai katonai támaszpont blokádja. Ismeretes, ezen a bázison Pershing-2 nukle- áris rakéták vannak elhelyezve. Vasárnap további békevédők csatlakoztak az akcióhoz, melynek résztvevői a szinte mindennapos rendőri közbelépések ellenére mind többen vannak. A rendőrség három hét alatt 347 személyt vett őrizetbe. (ČSTK) - Lengyel párt- és állami küldöttség élén háromnapos kínai munkalátogatáson tartózkodó Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, az államtanács elnöke tegnap a kínai parlament épületében találkozott Teng Hsziao-pinggel, a Kínai KP Központi Tanácsadó Bizottságának elnökével. A lengyel delegáció vezetője ezután a KKP Központi Bizottságának székházában Hu Jao(ČSTK) - Az Anglia északkeleti részében fekvő Blackpoolban tegnap megkezdődött az ellenzéki brit Munkáspárt évi konferenciája. A legnagyobb brit ellenzéki párt tanácskozásának legfontosabb célja az, hogy tisztázzák a párt stratégiáját a közelgő parlamenti választások előtt. A nagytőkét túlságosan jelentős előnyökben részesítő konzervatív Thatcher-kor- mány népszerűsége csökken, s a munkáspártiak szeretnének visszavágni az 1979-ben és 1983- ban elszenvedett választási vereségekért. Ezúttal nem akarnak megmaradni a konzervatív kormány éles bírálatánál, hanem (CSTK) - Bécsben tegnap megkezdődött a nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) közgyűlésének soros, 30. ülésszaka. A tanácskozás résztvevői elsősorban a szervezet jövőbeli tevékenységének programját vitatják meg. Mint ismeretes, a szervezet múlt héten tartott közgyűlésén két új megállapodást fogadtak el, amely fokozottabb nemzetközi együttműködést irányoz elő az atomerőművi berendezések biztonságosabb üzemelése céljából. Az ülésszakon részt vevő cseh(ČSTK) - Az új vezetőség megválasztásával, a programdokumentumok jóváhagyásával és Fidel Castro zárszavával ért véget vasárnap Havannában a Forradalmi Védelmi Bizottságok (CDR), a legnagyobb kubai tömegszervezet III. kongresszusa. A CDR országos koordinátorává ismét Armando Acostát, a Kubai KP KB tagját választották meg. Fidel Castro zárszavában többek között nagyra értékelte azt a tevékenységet, amelyet a CDR a kubai forradalom vívmányainak védelme érdekében fejt ki. A nemzetközi helyzetről szólva rámutatott, az imperializmus politikájával szemben a Szovjetunió és a többi szocialista ország határozottan harcol a nukleáris katasztrófa elhárításáért. (ČSTK) - A kormányzó Tömörülés a Köztársaságért (RPR) jobboldali párt lényegesen megerősítette pozícióit a francia szenátusban, a parlament felsőházában, míg a baloldal - főleg a Kommunista Párt - sok mandátumot veszített. Ez a vasárnapi közvetett választások legfőbb eredménye, amelyek során a 319 szenátor közül 120-at választottak meg kilenc évre. (ČSTK) - A CBS amerikai televíziós társaság arról számol be, hogy Izrael titokban fegyvereket szállít Iránnak, és ezzel ösztönzi Irán és Irak tragikus konfliktusának folytatását. A CBS szerint olyan hajók szállítják Iránba a fegyvereket Izraelből, amelyek panggal, a Kínai Kommunista Párt KB főtitkárával folytatott megbeszéléseket. A kínai pártvezető reményét fejezte ki, hogy Kína és Lengyelország kapcsolatai a jövőben gyors fejlődésnek indulnak. A megbeszéléseken jelen volt Józef Czyrek, a LEMP KB PB tagja, a KB titkára és Vu Hszüe- csien, a Kínai KP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter. a konferencián nagyon határozottan körvonalazni akarják, hogy a közvéleményt aggasztó problémák megoldására milyen receptet kínálnak. Mostani tanácskozásukon várhatóan politikájuk legfontosabb elemének a munkanélküliség elleni harcot tekintik, mivel a konzervatív kormányzás alatt 1,3 millióról 3,3 millióra emelkedett az állástalanok száma. Katonapolitikai kérdésekben is szögesen eltér a konzervatívok álláspontjától a munkáspártiaké. Az ellenzéki párt ugyanis határozottan síkraszáll a brit területen lévő valamennyi nukleáris fegyver eltávolítása mellett. szlovák küldöttséget Stanislav Havel, a Csehszlovák Atomenergia Bizottság elnöke vezeti. A programon kívül megvitatják az ügynökség tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót, az 1987-88-as évekre szóló költség- vetést, valamint megválasztják az új kormányzókat, döntsenek a műszaki segítségnyújtási programokról. A résztvevők olyan égető kérdéseket is megvitatnak, mint az a veszély, hogy Izrael vagy a Délafrikai Köztársaság meg nem engedhető célokra fordítja a nukleáris energiát. A továbbiakban Castro felhívta a figyelmet arra, hogy a feszült nemzetközi helyzetre való tekintettel Kubának az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket kellett tennie védelmi képességének megszilárdítása érdekében, s ezzel párhuzamosan Kuba a tőkés világ gazdasági válságának következményeivel is kénytelen volt szembenézni. Castro rámutatott, az országban tovább kell fejleszteni a múlt tévedéseinek helyrehozását célzó mozgalmat, amelyet azonban nem szabad a forradalom befeketítésé- re kihasználni. Körültekintően kell eljárni, s folyamatosan kell javítani az ideológiai munkát - hangsúlyozza a kubai vezető. A francia parlament felsóházá- ban az erőviszonyok még inkább jobbratolódtak, az RPR-t és más jobboldali pártokat 229, a szocialistákat és a baloldali radikálisokat 75 és a Francia Kommunista Pártot 15 szenátor képviseli. Annak ellenére, hogy a kommunisták vasárnap 9 mandátumot veszítettek, még fenntarthatják szenátusi csoportjukat. dán lobogó alatt hajóznak. A hajónaplókat úgy „igazítják ki“, hogy ne lehessen bizonyítani a hajók izraeli tartózkodását. A fegyvereket Eilatban veszik fedélzetre és szállítják Bandar Abbasz kikötőjébe. Arab hírmagyarázók szerint a hat éve tartó iraki-iráni háború leginkább az USA és Izrael érdekeit szolgálja, mivel leköti két olyan ország erejét, melyek egyébként a Perzsa-öböl térségében és a Közel-Keleten az imperialistaellenes harc támaszai lehetnének. USA-Japán Befejeződött a hadgyakorlat (ČSTK) - A Csendes-óceán térségében és a japán partok közelében szervezett közös ameri- kai-japán haditengerészeti gyakorlat hétfőn fejeződött be. A hadgyakorlaton több mint 100 hadihajó, csaknem 150 repülőgép és 22 ezer katona vett részt. Ez a manőversorozat időben egybeesett a NATO atlanti-óceáni és balti-tengeri őszi hadgyakorlatsorozatával. A Jomiuri Simbun címú tokiói lap szerint a Pentagon egyidóben kívánta gyakoroltatni a hadműveletet Európában és a Távol-Keleten. A loméi katonai akció céljairól (ČSTK) - A togói fővárosban szeptember 24-én megkísérelt, de kudarcba fúlt fegyveres akció szervezői Gnasslngbe Eyadém államfő meggyilkolását tervezték és államcsínyt akartak végrehajtani az országban. Ezt tegnapi sajtóértekezletén közölte Loméban a togói belügyminiszter. A katonai akció letartóztatott résztvevőinek vallomásaira hivatkozva rámutatott, hogy szervezői ideiglenes kormányzótanács megalakítását próbálták elérni. Ennek élén két olyan ellenzéki személyiség állt volna, akik külföldön tartózkodtak. Ezek egyike az egykori togói elnök, Silvanus Olimpia fia. Robbanás Brüsszelben (ČSTK) - Brüsszel központjában a tegnap kora reggeli órákban nagy erejű bomba robbant. Emberéletben nem esett kár, néhányan könnyű sérüléseket szenvedtek. A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást, ám a merénylők kiléte egyelőre homályos. Belgiumban idén ez volt már a második bombamerénylet, előzőleg augusztusban ismeretlen tettesek Antwerpenben a szocialista irányzatú szakszervezeti szövetség irodái ellen intéztek támadást. N egyven évvel ezelőtt, 1946. október 1-én, Nürnberg- ben, ebben a régi németvárosban befejeződött a Nemzetközi Katonai Törvényszék tárgyalása (kis híján tíz hónapig tartott). A Harmadik Birodalom főkolomposai ültek a vádlottak padján. A csatatereken már meghozták a fasizmus ítéletét; a nürnbergi Igazságügyi Palota boltívei alatt most arról döntöttek, hogy külön-külön mindegyik náci gonosztevő milyen mértékben bűnös. Ez a per sok tényező miatt példátlan volt a történelemben- az elkövetett bűncselekmények köre, mérete, a következmények súlya és elkövetésük időtartama miatt. Ezek a bűncselekmények 12 éven keresztül folytak, majdnem 20 országot érintettek, a fasizmus áldozatainak száma több tízmillió volt, az általuk okozott kárt ki se lehetett számítani. Azok a módszerek, ahogy ezek a bűncselekmények történtek, addig még nem fordultak elő a bűnüldözés történetében. Végrehajtóik száma is óriási volt. A második világháború, amelyet a fasiszta Németország robbantott ki, mintegy 55 millió emberéletet követelt. Fele részük annak a tömeges emberirtásnak az áldozata, amelyet a nácik a békés lakosság körében követtek el. A bíróság asztalánál, amely négy állami zászló alatt állt, nyolcán foglaltak helyet: a győztes hatalmak - a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország - két-két bírája. Lev Sejnyin, az ismert szovjet jogász és író ezt írta azokban a napokban a perről: „Ügyrendje három nyelvet ismer, bíráinak azonban közös nyelvet kell találniuk. Ez az emberi lelkiismeretnek, a gyilkosok igazságos megbüntetésének a nyelve. Ez a nyelv oroszul, angolul és franciául egyformán hangzik“. Megtalálták ezt a nyelvet - a lelkiismeret és igazságosság nyelvét. „Bizonyítékaink szörnyűk lesznek, és önök azt mondják majd, hogy álmatlan éjszakákat okoztam önöknek - mondta bevezetőjében Robert Jackson, az Egyesült Államok fővádlója. - De éppen ezek a cselekedetek töltötték el borza- dállyal az egész világot, és vezettek arra, hogy minden civilizált ember síkraszállt a náci Németország ellen.“ A vádlók számos okmányt mutattak be a bíróságnak, nyomon követték a hitlerista összeesküvés fortélyait, a náciknak a hatalomhoz vezető útját. A fasiszták módszere a provokáció, a pogrom, a hazug propaganda, a zsarolás és a gyilkosság volt. Ideológiájuk a sovinizmus, anti- kommunizmus, fajelmélet, antiszemitizmus, a valamennyi „nem árja" neppel szemben tanúsított megvetés és gyűlölet. Stratégiai feladatuk - az „élettér" megszerzése, az egész világ meghódítása. A Reichstag felgyújtásától Európa és a világ felgyújtásáig. A bíráknak kikészített emberi bőr darabkáit, emberi zsírból készült szappant, szárított emberi koponyát mutattak be. A per heteken és hónapokon keresztül folyt, egyre nőtt a bizonyítékok halmaza, szűkült a kör. A vádlottak szemében mind nagyobb rémület csillogott ... ók a nép akarata ellenére szerezték meg a hatalmat, az államot saját bűncselekményeik eszközévé változtatták, céltudatosan megmételyezték az állampolgárokat, tömegesen gyártották a gépiesen engedelmeskedő hóhérokat és hivatásos gyilkosokat. Nekik- ezeknek a kisebb rangú bűnözőknek - szintén sohasem bocsátanak meg. A náci háborús bűnösöket szigorúan megbüntették: tizenkettőt közülük halálbüntetéssel sújtottak. A történelem nürnbergi oldala véget ért. Abban a rég tovatűnt, háború utáni évben mennyire akartak az emberek bízni abban, hogy a bíróság ítélete pontot tesz a fasizmus után. Az emberiség akkor nem tartotta lehetségesnek, hogy a fasizmus újra felütheti a fejét. A legutóbbi évtizedekben, sajnos, a fasizmus nem vált kifejezetten történelmi fogalommá, mérgező hajtásai újra kisarjadtak. Az újfasiszták hol az egyik, hol a másik országból hallatják hangjukat, bejelentik, hogy készek harcolni a demokrácia ellen, a fajelméletet hirdetik, revansista követeléseket támasztanak. A náci farkasok tovább csatangolnak a világban. A Washington Post a közelmúltban megírta, hogy összesen körülbelül 50 ezer szökött náci van a világon, ezek közül 10 ezer az Egyesült Államokban él. A nácizmusra, ideológiájára és gyakorlatára jellemző sok fogalom sem merült feledésbe. A fajüldözés, népirtás, antikommunizmus, antiszemitizmus, sajnos, nem kivételes jelenség a mai világban. Az elmúlt években a Lidice, Ha- tiny, Auschwitz, Oradour jelképes neveket - amelyek hallatán fájdalomtól szorul össze az emberek szíve - jó néhány új egészítette ki- a santiagói Központi Stadion, Szabra, Satila, Soweto. A nemzetközi katonai bíróság ítélete megállapítja: „A háború puszta lényegénél fogva - szerencsétlenség. Következményei nem korlátozódnak csupán a harcoló országokra, hanem az egész világot érintik. Ezért az agresszív háború kirobbantása nem egyszerűen nemzetközi jellegű bűncselekmény- a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmény..." Ez az ítélet mindmáig nem veszítette el érvényességét.- De nem elég azt mondani- nem veszítette el -, hangsúlyozta beszélgetésünk során Vlagyimir Kudrjavcev akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Állam- és Jogtudományi Intézetének igazgatója. - E következtetés jelentősége az atomkorban rendkívül megnövekedett. Annyi atomfegyver gyűlt össze a világon, hogy ez, mint a szakemberek kiszámították, a Földön élő minden ember tizenkétszeres megsemmisítéséhez elegendő. Sem jelentőségét, sem érvényességét nem veszítette el- mondta a továbbiakban az akadémikus - a Nemzetközi Katonai Törvényszék szabályzata, amelyet a négy győztes hatalom, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország jogászai közösen dolgoztak ki, és amelynek alapján a nürnbergi bíróság működött. Ez felsorolja a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekményeket. Az agresszió kirobbantását már említettük. Ezenkívül idetartoznak az emberiség elleni bűncselekmények, a háborús bűncselekmények. Azok a gaztettek, amelyeket a második világháború idején követtek el, sajnos, nem váltak pusztán történelmi eseménnyé, mint a hitlerista szörnyetegek tevékenysége. A mai világban jó néhány olyan hely van, ahol továbbra is elkövetnek ilyen tetteket. Negyven évvel ezelőtt Hartley Shawcross angol vádló azt mondta: „A nürnbergi per - elfogulatlan krónika, amelyhez a jövő nemzedékek többször is visszatérnek majd, amikor az igazságot keresik, a jövő politikusok pedig — amikor figyelmeztetést keresnek“. Nagyszerű szavak! N ürnbergnek még egy tanulságáról is szeretnék szólni. A per anyagait lapozva, az ember önkéntelenül figyelmet fordít arra, hogy azoknak a felszólalásaiban, akik vádolták a fasizmust és ítélkeztek fölötte, milyen sok meggyőző szó hangzott el a békés együttélés szükségességéről és fontosságáról. A Szovjetuniónak és koalíciós szövetségeseinek győzelme, a háborús bűnösök elítélése nemcsak a német fasizmus megsemmisítését jelentette, hanem a békés egymás mellett élés minőségileg új, magasabb elveinek megszilárdulását is. Ez Nürnberg egyik legfontosabb tanulsága. A Szovjetunió következetesen ebben az irányban halad és tevékenykedik. (APN) Legmagasabb szintű lengyel-kínai eszmecserék A brit Munkáspárt konferenciája Blackpoolban lAEA-tanácskozás Bécsben Jobbratolódás a francia szenátusban Izrael titokban fegyvereket szállít Iránnak Emlékeztetés és figyelmeztetés