Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-19 / 221. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Gustáv Husák elvtárs tegnap szívélyes beszélgetést folytatott szovjet vendégével. (ČSTK-felvétel) Bővítjük sokoldalú együttműködésünket Gustáv Husák fogadta Ivan Szilajevet SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A megújulás erejével Aki nyitott szemmel járja az országot jól körülnéz, láthatja, hova és meddig jutottunk el a közel négy évtized alatt. Az eredményeket büszkén vállaljuk, de nem lehetünk mindennel elégedettek. Hiszen a szocialista társadalom építése se mentes az ellentmondásoktól, problémáktól, olykor még a tévedésektől sem. „A szocializmus nem kész rendszer - fogalmazta meg Lenin amellyel majd boldogítják az emberiséget. A szocializmus a mostani proletariátus osztályharca, amely fö célja nevében ma az egyik célt követi, holnap a másikat, s mindennap közelebb kerül a fó célhoz“. Ilyen új cél ma a létező szocializmus minden irányú tökéletesí­tése. E cél érdekében folynak napjainkban komoly eszmecserék, viták a megújhodás hogyanjáról, kutatjuk a lehető legjobb utakat, módszereket a továbblépéshez. Pártunk mindig idejében és jó érzékkel reagált a felmerülő problémákra. Ezt tette a XVII. kongresszuson is. Nincs a társa­dalmi életnek egyetlen olyan lényeges területe sem, amely ne képezte volna vizsgálat tárgyát, ahol ne születtek volna a fejlő­dést meggyorsító, tudatos, előrevivő, komplex társadalompoli­tikai határozatok és állásfoglalások. A párt 2000-ig szóló stratégiai irányvonalának középpontjá­ban a gazdasági és szociális fejlesztés gyorsítása áll. A gyorsí­tási program elválaszthatatlan az ideológiai és propaganda- munka színvonalának emelésétől. Csupán jelezni szeretnénk, milyen gondokkal találják szembe magukat azok, akik a minő­ségi változásra törekszenek, és néhány ezzel kapcsolatos sür­gető feladatra akarjuk a figyelmet felhívni. Mindenekelőtt arra, hogy az ideológiai és propagandamunká­ban kulcsfontosságú feladat: megérteni és megértetni az új követelményeket, felismerni a továbbképzés lehetőségeit és előrevivő hatását. Minden téren konkrét választ adni az idő kihívásaira. A problémák megoldásához újító szándékkal kell közelíteni, a napi feladatokat a távlati célokkal összekapcsolni, az erőket az elmélet és a gyakorlat összhangjára koncentrálni. Lépésváltásra, új utak keresésére van szükség mindenütt. A több évtizedes tapasztalat arra tanít, hogy az újnak, az előremutatónak a meggyökereztetése, általános normaként való elfogadtatása soha nem volt könnyű. Ma sem változik meg semmi önmagától máról holnapra. A pozitív irányú változások kibontakoztatásában továbbra is döntő szerepe van az ideoló­giai munka színvonalának. Az ideológiai munkában is meghatározó a folytonosság, a kor igényeihez való igazodás. Az, hogy a lehető leghatékonyabban hozzájáruljon a társadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsításá­hoz. Az csak természetes, hogy a gazdasági kérdések mellett továbbra is nagy hangsúlyt kell helyezni kiváltképpen a fiatalok világnézeti nevelésére, s nem utolsósorban a proletár nemzet­köziségre, s a szocialista hazafiságra való nevelésre. Olyan ideológiai munkára van szükség, amely segíti a tudat formálását és a korábbiaknál sokkal jobban ösztönöz a gazda­sági és politikai célok elérésére. Meg kell találnunk a meggyőzés legjobb formáit, azokat a korszerű módszereket és eszközöket, amelyek jelentősen hozzájárulnak a minőség javításában rejlő lehetőségek és tartalékok felkutatásához, a termelést szolgáló hatékonyság fokozásához. Lényeges, hogy a társadalmi és gazdasági fejlődés gyorsítása ne merüljön ki a mennyiségi mutatók növelésében. Ezekhez az alapelvekhez, követelményekhez kell a pártszer­veknek- és szervezeteknek is igazítaniuk a mindennapi propa­gandamunkát. Szem előtt tartva azt a régi igazságot, hogy csak a párttagok és pártonkívüliek együttes cselekvése hozhatja létre a jövőben is mindazt az értéket, amely egyre gazdagabbá teszi életünket. S ebben valamennyien érdekeltek vagyunk. TÖRÖK ELEMÉR (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök Josef Haman, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titká­ra jelenlétében tegnap a prágai várban fogadta Ivan Szilajevet, a szovjet minisztertanács elnök- helyettesét. A szovjet vendég az atomenergetika fejlesztése terén kifejtett csehszlovák-szovjet együttmüködés 1990-ig terjedő programjának végrehajtásával foglalkozó kormánymegbízottak 10. ülésén és a két ország gép­ipari együttműködésének tovább­fejlesztéséről rendezett tanács­kozáson részt vevő szovjet kül­döttséget vezeti. A megbeszélésen mindkét fél képviselői értékelték azokat az eredményeket, amelyeket a sok­oldalú csehszlovák-szovjet együttműködés területén elértek. Kifejezték meggyőződésüket, hogy az atomenergetika fejleszté­se terén kifejtett csehszlovák -szovjet együttműködés program­jával foglalkozó kormánymegbí­zottak 10. ülése újabb lépést jelent az elfogadott gépipari távlati ter­vek megvalósításában. Hangsú­lyozták a hosszú távra szóló sza­kosítás és együttműködés elmé­lyítésének fontosságát ebben az iparágban. Ezzel kapcsolatban ki­emelték: a tudományos-műszaki haladás eredményeit gyorsabb ütemben kell alkalmazni a két or­szág népgazdaságának egyes ágazataiban, hiszen ez feltétele az ipar műszaki színvonala és haté­konysága növelésének. A fogadáson jelen volt többek (Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1986. szeptember 19. XXXIX. évfolyam 221. szám Ára 50 fillér Folytatás Genfben Hatodik forduló (ČSTK) - Genfben csütörtökön megkezdődött a nukleáris és az űrfegyverekről szóló szovjet-ame­rikai tárgyalások hatodik fordulója. A szovjet küldöttséget Alekszej Obuhov, az amerikai delegációt Max Kampelman vezeti. Kitüntetés (ČSTK) - Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap Bratislavában átadta Vladimír Cirbes akadémikusnak a Győzel­mes Február Érdemrendet. A ma­gas állami kitüntetést a köztársa­sági elnök sokéves áldozatos poli­tikai munkásságáért és a tudo­mány, valamint a felsőoktatás te­rén végzett jelentős tevékenysé­géért adományozta az ünneped­nek 60. születésnapja alkalmából. Az átadáson jelen volt Jozef Švec, az SZLKP KB osztályveze­tője és Vladimír Hajko, az SZTA elnöke. A dolgozók érdekeinek hatékony védelméért Karel Hoffmann felszólalása a szakszervezeti világkongresszuson (ČSTK) - Berlinben folytatja munkáját a XI. szakszervezeti világ- kongresszus. A tegnap délelőtti ülésen felszólalt Karel Hoffmann, az FSZM küldöttségének vezetője, az SZKT elnöke, az SZVSZ alelnöke, a CSKP KB Elnökségének tajga. Beszédében többek között rá­mutatott: már most a kongresszus tanácskozásának harmadik nap­ján megállapítható, hogy a részt­vevők tudatosítják, milyen bonyo­lult korban folyik a tanácskozás, ebből milyen feladatok hárulnak a szakszervezetekre. Nyilvánvaló, hogy nem akarunk csalódást okozni a dolgozók várakozásának, nem térhetünk ki semmilyen, az érdekeiket érintő komoly kérdés elől és még aktívabban, hatéko­nyabban be kell kapcsolódnunk a világ dolgozóinak békés, sza­bad, méltó életének biztosításáért folyó nehéz küzdelembe. Be kell ismernünk, mondotta a továbbiakban, hogy a nemzetkö­zi szakszervezeti mozgalom égé­Szinte minden korábban érik be A Bódva és a Hernád mentén sok a dolguk a földműveseknek t Néhány üzemben már megkezdték a szemes kukorica betakarítását Az USA lépése sérti az ENSZ-re vonatkozó megállapodást (Tudósítónktól) - Most, szep­tember közepén szokatlanul sok tennivaló akad a Kassa (Košice)- vidéki járás mezőgazdasági üze­meiben. Máskor általában két-há­rom héttel később volt tapasztal­ható ekkora sürgés-forgás a kuko­ricaföldeken, a gyümölcsösökben és a zöldségkertészetekben. Ezúttal szinte minden korábban érik be, s ennek következtében az ősziek vetése is előbbre tart, mint más években. A több mint hatezer hektáron termesztett silókukorica mintegy kilencven százaléka már a táro­lókban van. A Bodollói (Budulov), Buzitai (Buzica), Csécsi (Čečejov- ce), Újbódvai (Nová Bodva) és Kráľovcei Efsz-ben, valamint a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Állami Gazdaságban már meg­kezdték a szemes kukorica beta­karítását is. Amint Franti&ek Dan- kótól, a járási mezőgazdasági igazgatóság igazgatóhelyettesétől hallottuk: a rendkívüli szárazság meglátszik a termésen. - Rekord­hozamokra nincs kilátás, a tervün­ket azonban talán teljesíteni tud­juk. A kukoricaszárra is nagy szükségünk van: a tömegtakar­mányokból nincs annyi, amennyi­re számítottunk. A terület jelentős részéről Herszonyec típusú kom­bájnokkal igyekszünk begyűjteni a termést. A járásban végéhez közeledik a napraforgó betakarítása, s a cu­korrépa kerül majd sorra. Ezt az ipari növényt elsőnek a Perényi (Perín) és a Ruskovi Efsz kezdi kiszántani, várhatóan szeptember 22-e után. Az ószi takarmánykeverékek vetését már mindenütt befejezték, s néhány nap múlva az ószi árpa magja is a földben lesz. A rozs és a búza vetése most kezdődik. Az ószi munkák során a legna­gyobb gondot eddig a szárazság okozta. (gazdag) (ČSTK) - Alekszandr Belono­gov, a Szovjetunió állandó ENSZ- képviselője szerdán felkereste Ja- vier-Pérez de Cuellart, a világ- szervezet főtitkárát és az ameri­kai külügyminisztérium azon provokatív döntéséről tárgyalt vele, miszerint október elsejei hatállyal kiutasítanak az USA- ból több szovjet ENSZ-diplo- matát. Ismeretes, Bemard Kalb wa­shingtoni külügyi szóvivő az ENSZ-közgyűlés 41. ülésszaká­nak megnyitását követő napon kö­zölte: az amerikai kormány felszó­lította a Szovjetuniót, október 1 -tői huszonöttel csökkentse állandó missziója munkatársainak létszá­mát. Ezt a döntést azzal indokol­ták, hogy a szovjet ENSZ-képvi- seleten ,,túl sokan dolgoznak". Amint azt a TASZSZ tudósítójá­nak az ENSZ-főtitkár szóvivője el­mondta, Pérez de Cuellar vélemé­nye szerint az amerikai lépés durván sérti az ENSZ-székhely kiváltságairól és immunitásáról szóló, 1947-ben kötött megálla­podást és ellenkezik a nemzet­közi kapcsolatok általános elis­mert normáival. A TASZSZ kommentárban fog­lalkozott tegnap az amerikai dön­téssel. Megállapította, a washing- (Folytatás a 2. oldalon) szének szerepe és tevékenységé­nek eredményei, valamint a Szak- szervezeti Világszövetség szere­pe és eredményei nem felelnek meg jelenlegi problémáink és fela­dataink nagyságának és sürgős­ségének. A dolgozók érdekeinek védelme nem mindig elég haté­kony, a dolgozók nem érzik a szakszervezetek részéről a várt védelmet, a tőkés országokban a tagok eláramlására és a szak- szervezeti szervezettség csökke­nésére kerül sor. A nemzetközi szakszervezeti mozgalom fó gyengéje napjaink­ban: jelentősen korlátozott az a képessége, hogy közösen és koordináltan védelmezze a dolgo­zók alapvető érdekeit. Mi a teendő tehát, hogy a szakszervezetek ereje valóban érvényesüljön, hogy betöltsék szerepüket és teljesítsék történelmi küldetésüket? Erre a XI. szakszervezeti világkongresszus világos választ ad. Mindenekelőtt tökéletesítenünk kell saját szerve­zetünk - a Szakszervezeti Világ- szövetség tevékenységét. Kötele­sek vagyunk gyorsan és valóban szakszerűen reagálni a dolgozók legalapvetőbb és legégetőbb min- (Folytatás a 2. oldalon) Zárószakaszban a stockholmi konferencia (ČSTK) - A finishez érkezett a bizalom- és biztonságerősítő, valamint a leszerelési kérdésekről tárgyaló stockholmi konferencia, amely a tervek szerint ma fejező­dik be. Tegnap a késő esti órákig külön-külön, majd pedig együtt üléseztek a politikai és katonai­technikai kérdésekkel foglalkozó munkacsoportok. A svéd fóvárosbán bizakodást keltettek azok a tegnapi hírek, amelyek szerint lehetőség mutat­kozik az előrelépésre az egyik utolsó fontos megoldatlan kérdés­ben - a katonai tevékenység légi ellenőrzésében. A konferencián tisztázták, hogy nem létesítmé­nyek hanem tevékenységek ellen­őrzéséről van szó. Hírek szerint az amerikai fél állítólag jelezte, hogy kész tárgyalni az ismételten meg­erősített szovjet javaslatról, amely szerint a bejelentett katonai gya­korlatok megfigyelésére annak az országnak a repülőgépeit és heli­koptereit használják, amelyben az ellenőrzés megvalósul. Alois Rezník nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője rámutatott: az elfogadásra kerülő záródokumentumban foglaltak alapján ítélhető majd meg, hogy mennyire volt sikeres a stockholmi konferencia. A résztvevők várha­tóan ma fogadják el a mintegy húszoldalnyi terjedelmű záróok­mányt, amelynek a szövegezése még tegnap a késő esti órákban is folytatódott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom