Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám, hétfő

A bányászok és energiaipari dolgozók napjának ünnepségei Josef Haman elvtárs beszéde titok, hogy a szén termelése se nem egyszerű, se nem olcsó dolog. Ezért önöknek is az eddigi­nél jóval nagyobb figyelmet kell szentelniük a fejtés hatékonysága és a szénkészlettel való gazdálko­dás kérdéseinek. Tekintettel a mind nehezebb bányászati vi­szonyokra, vájárjaink munkája nem könnyű: rendkívül igényes és felelősségteljes. Munkájukat szo­cialista társadalmunk a továbbiak­ban is nagy becsben fogja tartani, összefüggésben azokkal az intéz­kedésekkel, amelyeket a CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány a 7. ötéves tervidőszak­ban hagyott jóvá a bányászok anyagi érdekeltségével, nyugdíj- biztosításával, a túlórák számának csökkentésével, egészségügyi, szociális és életfeltételeik javítá­sával kapcsolatban, elkészült és megtárgyalásra vár a további komplex intézkedések terve. Ezeknek célja elsősorban tartósan csökkenteni a bányászatban a kockázati tényezők hatását. A bányászmunka mindig harcot jelentett és fog jelenteni a termé­szettel, vagyis van benne objektív kockázat. Előfordul azonban olyan kockázat, is, amelyet a munkavé­delmi előírásoknak a megszegé­se, a veszély lebecsülése, a köny- nyelmúség, a fogyatékosságok fö­lötti napirendre térés és a kollektí­vákon belüli hamis szolidaritás okoz. A bányászkollektívákban saját érdekükben ki kell alakítani a magas fokú igényesség légkö­rét, az embereket következetes­ségre, felelősségtudatra, fegye­lemre és rendre kell vezetni. Népgazdaságunk fejlesztésé­nek és intenzifikálásának kulcs­kérdése, amint azt a XVII. kong­resszus hangsúlyozta, a tüzelő­anyag- és energiamegtakarítás a termelés és a fogyasztás min­den területén. Hangsúlyozni sze­retném, hogy ez minden családra és hazánk minden állampolgárára vonatkozik. A felszólaló ezután fontos fela­datként kiemelte, hogy az irányí­tás minden szintjén és minden munkahelyen ki kell dolgozni az olyan intézkedések világos és konkrét programját, amelyek lehe­tővé teszik az idei feladatok sike­res teljesítését, a jó felkészülést az 1987-es esztendőre és a 8. ötéves tervidőszakra vonatkozó célkitűzések konkretizálását. Ha­man elvtárs beszéde befejező részében ezt mondotta: - Meg­győződésünk, hogy bányászaink, energia-, gáz- és kőolajipari dol­gozóink, valamint geológusaink erejük teljéből, becsülettel teljesí­tik a pártunk XVII. kongresszusán kitűzött feladatokat, hogy hozzájá­ruljanak szeretett szocialista ha­zánk felvirágzásához és boldog, békés jövójéhez. Békeünnepségek (ČSTK) - Szlovákia több járá­sában tartottak az elmúlt hét végén béke- és csehszlovák -szovjet barátsági ünnepségeket. Galántán (Galanta) a szlovák nemzeti felkelés emlékművének megkoszorúzása után tartott nagygyűlésen Michal Štefaňák, a CSKP KB osztályvezetője be­szédében köszönetét mondott a galántai dolgozóknak igyekeze­tükért, amelyet a XVII pártkong­resszus programjának megvalósí­tása során tanúsítanak. A jelenle­vőket köszöntötte Jurij Kandalov, a Szovjetunió bratislavai fókonzul- ja is. A Tőketerebesen (Trebišov) Gustáv Husák elvtárs levele az el nem kötelezett országok 8. csúcsértekezletének résztvevőihez Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSSZSZK elnöke táviratilag fejezte ki jókívánságait Moamer Kadhafi ezredesnek, a líbiai forra­dalom vezetőjének, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam nemzeti ünnepe, a szeptember 1-i forra­dalom 17. évfordulója alkalmából. A táviratban hangsúlyozza, hogy a szocialista Csehszlovákia teljes mértékben támogatja Líbia népének harcát az imperializmus ellen, hazája szabadságának és függetlenségének megszilárdítá­sáért. Kifejezésre juttatja szilárd meg­győződését, hogy a népeink és államaink közti hagyományosan baráti kapcsolat továbbfejlődik a két ország népének és az egész világ népei békés együttműködé­sének javára. Ebből az alkalomból Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterel­nök jókívánságait fejezte ki Ab- dasszalam Ahmed Dzsallúd őr­nagynak, a forradalom vezetősége tagjának. A nemzeti ünnep alkalmá­ból Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere is táviratban gratulált Kamal Hasz- szan Manszúrnak, az Általános Népi Bizottság külügyi kapcsola­tokkal foglalkozó irodája titká­rának. xxx Gustáv Husák köztársasági el­nök táviratilag gratulált Ellis Em­manuel Innocent Clarknak, Tri­nidad és Tobago Köztársaság elnökének országa nemzeti ünne­pe alkalmából. Jókívánságait fejezte ki Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK miniszter- elnöke is George Chambersnek, az ország kormányelnökének. Bohuslav Chňoupek a CSSZSZK külügyminisztere Er­rol E. Mahabirnak, Trinidad és Tobago külügyminiszterének kül­dött üdvözlő táviratot. xxx Gustáv Husák, a CSSZSZK elnöke táviratban gratulált Almu- tawakkil Alallah Szultán Iszkan- darnak, Malaysia uralkodójának az ország nemzeti ünnepe alkal­mából. Ugyanebből az alkalomból Ľu­bomír Štrougal, a CSSZSZK kor­mányának elnöke Datuk Serim Mahathir Mohamed maiaysiai mi­niszterelnöknek küldött üdvözlő táviratot. Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere is gratulált Datuk Rais Yatinak, Ma­laysia külügyminiszterének. + A Csehszlovák-Vietnami Baráti Bizottság Bratislavában szombaton ünnepi ülést rendezett a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünne­pe alkalmából, amelyen megjelent Vu Hoang, a VSZK bratislavai főkonzulja is. szombaton megrendezett ünnep­ség résztvevői a Csehszlovák Békebizottsághoz intézett levelük­ben kifejezték a Szovjetunió béke­javaslatainak egyértelmű támoga­tását. Jelen volt a Kárpáton túli terület testvérbaráti Beregovói ke­rületének küldöttsége is. A Topoľčanyi járás dolgozói a felkelés egyik emlékhelyén, a Janko-hegyen tartották hagyo­mányos békenagygyülésüket, amelyen megjelent Elena Litvajo­vá, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNSZ KB elnöke is. Békeünnepséget tartottak Ér- sekújvárott (Nové Zámky) és a Prašník hegyen is. Köszöntő helyett (Folytatás az 1. oldalról) Haman elvtárs beszéde beve­zető részében a jelenlevőknek és általuk valamennyi bányásznak és energetikusnak tolmácsolta Gus­táv Husák elvtársnak, pártunk központi bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság elnökének szívélyes elvtár­si üdvözletét. Jókívánságait fejez­te ki egyben a kitüntetett dolgo­zóknak és kollektíváknak. Ezt kö­vetően elismeréssel szólt a tárca dolgozóinak az elmúlt időszakban kifejtett eredményes tevékenysé­géről. - Általában - mondotta- felelősségtudattal kijelenthetjük, hogy fűtőanyag- és energiaipari bázisunk dolgozói a 7. ötéves tervidőszakban teljesítették fela­dataikat, biztosították a népgazda­ság és a lakosság folyamatos energia-ellátásának előfeltételeit, s helytálltak olyan kemény próbá­kon is, amilyet például az elmúlt év első hónapjaiban beköszöntött ke­mény fagyok jelentettek. Mind­ezért őszinte köszönettel és elis­meréssel tartozunk a bányászok, az energiaipari dolgozók, a gáz­művek dolgozói, a geológusok, a munkások, a technikusok és a gazdasági vezetők, a párt-, a szakszervezeti és az ifjúsági szervezeti funkcionáriusok sok­ezer főnyi hadseregének. A XVII. pártkongresszus hatá­rozataival összhangban továbbra is rendkívüli figyelmet kell szentel­ni a népgazdaság tüzelőanyaggal és energiával való ellátásának. Amint azt Gustáv Husák elvtárs mondotta: ,,Ez komoly, elsőrendű feladat, amelynek teljesítésében semmit sem hanyagolhatunk el.“ Ezért tüzelőanyag- és energiaipari bázisunk fejlesztésében mindent meg kell tennünk a folyamatos tüzelőanyag- és energiaellátás ér­dekében, energetikai mérlegünk­ben a progresszív szerkezeti vál­tozások elmélyítéséért. Ezzel egyidejűleg — s ez az egész népgazdaságra vonatkozik - a bá­nyászatban és a tárca egyéb ágazataiban is lényegesen növelni kell a gazdálkodás hatékonyságát, tökéletesítve az irányítást és a munka szervezését. Jobban kell mozgósítani a jelentős tartalé­kokat. Az atomerőművek tervezett fej­lesztése mellett - hangsúlyozta Haman elvtárs a továbbiakban- nem csökken a hőerőművek szerepe. Kihasználásukat azon­ban szorosabban összehangoljuk a központ hőellátási rendszer fej­lesztési programjának megvalósí­tásával, ami jelentősen hozzájárul a környezetvédelemhez is. Ennek útján ugyanakkor jelentős mennyi­ségű fűtőolajat nyerhetünk vegyi feldolgozásra, illetve osztályozott szenet a lakosság jobb ellátására, továbbá hatékonyabban kihasz­nálhatjuk a földgázt, elsősorban Prágában és más ipari agglome­rációkban, a gázfűtés elterjeszté­sé-e. A XVII. pártkongresszus hatá­rozatával összhangban kidolgoz­tuk a 10 megawatton fölüli teljesít­ményű vízerőművek fejlesztésé­nek ezredfordulóig szóló program­ját, amelyet az elmúlt napokban megtárgyalt és jóváhagyott a szö­vetségi kormány, valamint a CSKP KB Elnöksége is. E prog­ram fokozatos megvalósítása le­hetővé teszi, hogy az ország vízenergiái potenciáljának kihasz­náltságát a jelenlegi nem egészen 30 százalékról a század végéig hozzávetőleg 65 százalékra, az ezredfordulón túl pedig még na­gyobb arányban növeljük. Népgazdaságunk intenzifikálá­sa és a környezetvédelmi problé­mák határozottabb megoldása szempontjából rendkívüli jelentő­sége van a Szovjetunióból impor­tált földgáz szélesebb körű fel- használásának. Gondosan fel kell készülnünk ezért arra, hogy a le­hető leghatékonyabban és mara­déktalanul eleget tegyünk azok­nak a feladatoknak, amelyeket a szovjetunióbeli közös beruházá­sok keretében vállaltunk. A széniparról szólva a felszóla- Jó megállapította: - A szénfejtés nélkül nem lehetünk meg sem ma, sem a következő években. Nem (Folytatás az 1. oldalról) Az üzenet a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság min­dig az el nem kötelezett országok oldalán állt a világimperializmus, a gyarmatosítás és a fajüldözés ellen, a leigázott népek felszaba­dulásáért s függetlenségük meg­szilárdításáért folytatott harcuk­ban. Cselekvően támogatja igye­kezetüket, hogy egyenjogú és demokratikus alapokon igazságo­sabb kapcsolatokat teremtsenek az államok között, s létrejöjjön az új nemzetközi gazdasági rend. Az el nem kötelezett országok to­vábbra is teljes mértékben szá­molhatnak a szocialista Csehszlo­vákia dolgozóinak internacionalis­ta szolidaritásával. Gustáv Husák az üzenet záró­részében a fontos nemzetközi ta­nácskozás résztvevőinek teljes si­kert kívánt a konferencia munkájá­hoz, valamint határozatainak megvalósításához. H a egy baráti országnak - mint ma Líbiának - nem­zeti ünnepe van, akkor az elért eredményeit méltató hosszabb- rövidebb írással szoktuk köszön­teni. Kitérünk történelmére, megír­juk, miben sikeres, mi okoz neki gondot; számokkal, tényekkel szemléltetjük vívmányai értékét. Az elmúlt hónapok eseményei azonban Líbia esetében másra késztetnek, hiszen nap mint nap szembe kell néznie az Amerikai Egyesült Államok ellenséges ma­gatartásával. Nem a Reagan-kormány tagjai „fedezték fel“, hogy a tripoli veze­tés a maga útját járja, s nem hajlandó behódolni Washington­nak. A gazdasági szankciók beve­zetésének terve sem az ó fejük­ben született: elődeik több ízben próbálkoztak az embargófegyver­rel. A nyílt katonai provokációkat, az erővel való fenyegetőzést és a katonai erő alkalmazását azon­ban Reagan elnök politikai bo­szorkánykonyháján főzték ki. A nemzetközi terrorizmus elleni harc címén indított kereszteshad­járat a nemzeti felszabadító moz­galmak és az USA számára ké­nyelmetlen kormányok ellen nem­csak Líbiát sújtja. Ám Tripoli szá­mára aligha megnyugtató, hogy nem egyedüli célpontja Washing­ton támadásainak, hanem vannak sorstársai és voltak elődei is: Kuba, Vietnam, Grenada... Az Egyesült Államoknak a het­venes években nagyon jól jött, hogy Szadat Egyiptomét nemcsak az Izraellel kötendő különbékére sikerült rávennie, de szövetségest talált benne a Líbia elleni akciók­hoz is. Washington és Kairó kato­nai együttműködésének egyik fő eleme kezdettől fogva a Líbia- ellenesség volt. Ezt az egyiptomi -lítjiai határ közelében rendszere­sen megtartott Fényes Csillag fedőnevű közös hadgyakorlatok egyértelműen bizonyították. Az ugyancsak ismétlődő amerikai flottatüntetések a Földközi-tenger nemzetközi vizein és a Szidra- öbölben, amelyet Tripoli saját fel­ségvizének tekint, az utolsó kétsé­geket is eloszlatták. Az amerikai (ČSTK) - Az amerikai hadiha­jók összevonása a líbiai partok közelében, valamint harci repülő­gépek átirányítása európai tá­maszpontokra arra utal, hogy az amerikai kormányzat újabb ag­ressziót készít elő Líbia ellen. Erre mutatott rá Abdasszalam Ahmad Dzsallúd őrnagy, a líbiai forradalmi vezetőség tagja a Tripo- liban akkreditált nyugat-európai diplomáciai képviseletek tagjaival tartott találkozón. A líbiai politikus a továbbiakban rámutatott arra: az USA az újabb agresszió előkészületeit azzal próbálja „igazolni“, hogy amerikai­ak ellen tervezett terrorista akciók előkészületeivel vádolja az észak­afrikai országot. Líbia határozot­tan visszautasítja ezeket a vá­dakat és egyértelműen síkra- száll az állami terrorizmus min­den formája ellen, mutatott rá. A továbbiakban kijelentette, hogy Líbia maga a Washington által végrehajtott szervezett terror áldozata, s ezért érdekében áll, hogy a nemzetközi színtéren ez (ČSTK) - Szombatra virradóan 86 éves korában elhunyt Urho Kekkonen egykori finn elnök, jelentették be hiva­talosan Helsinkiben. Urho Kekkonen 1956-tól 1982 janu­árjáig volt Finnország államfője, amikor egészségi okokból lemondott. A tekin­télyes politikus neve szorosan össze­kapcsolódik Finnország semlegességi politikájával, valamint a különböző tár­sadalmi rendszerű országok közötti békés egymás mellett élés irányvona­lával. Kitartó béketörekvéseiért 1964- ben a Lenin Rendet, 1979-ben pedig a Nemzetközi Lenin Békedíjat adomá­nyozták neki. Az elhunyt érdemeit a finn televízió­ban utóda, Mauno Koivisto jelenlegi finn elnök méltatta. Rámutatott arra, hogy Kekkonen személyében Finnor­szág tekintélyes államférfit veszített el.-líbiai légi incidensek után pedig nyilvánvalóvá vált: Washington tu­datosan keresi az ürügyet a nyílt támadásra. Ha úgy is csak ürügy kell, mindegy, hogy milyen: megtette egy nyugat-berlini diszkó elleni merénylet is, erre fogták rá, hogy a líbiaiak müve volt. A válasz: áprilisban a 6. flotta hajóiról és a brit területen levő támaszpon­tokról felszálló gépek bombázták Tripolit és Benghazit. Nem katonai célpontokat, ahogyan állították, hanem lakónegyedeket. Ez az amerikai-líbiai viszály rövid története, a közelmúlt ese­ményeinek áttekintése. Hogy mit hoz a jövő, a holnap - nehéz lenne megjósolni. A napokban befejező­dött Tengeri Szél fedőnevű egyip­tomi-amerikai tengeri-légi had­gyakorlat éle ismét Líbia ellen irányult. A manőverek leple alatt a térségben végrehajtott amerikai eróösszevonás bizonyítja, Wa­shington nem tett le arról, hogy bármi áron megdönti Moamer Kadhafi rezsimjét. Közben ameri­kai vadászbombázók érkeztek is­mét brit támaszpontokra és Rea­gan újra Európába menesztette személyes megbízottját, hogy meggyőzze szövetségeseit, nekik legalább annyira érdekük Líbia „megleckéztetése“, mint Wa­shingtonnak. A nyugat-európai or­szágok most nagy gondban van­nak, ezúttal az áprilisban igent mondott London is: sem elutasíta­ni, sem elfogadni nem merik az amerikai álláspontot. Ilyen helyzetben ünnepel ma Líbia. Ezúttal talán nem is annyira az eredményeket veszik számba, hanem inkább megvédésük lehe­tőségeit. Az áprilisi agressziókor megmutatkozott: az ország veze­tése élvezi a tömegek támogatá­sát, s a világ haladó közvélemé­nye támogatja Líbiát, hangot ad szolidaritásának a legkülönbö­zőbb fórumokon, így a világszer­vezetben is. A Tengeri Szél elcsitult. Jó lenne bízni abban, hogy a Földközi-tenger vizeit nem kor­bácsolja magasra egy újabb politi­kai vihar. Bár aki szelet vet, vihart arat. GÖRFÖL ZSUZSA a politika megszűnjön. A Fehér Ház valójában haladó politikájá­ért akarja „megbüntetni“ Líbiát- szögezte le Dzsallúd. xxx Hasszán marokkói király beje­lentette, hogy felmondja a Líbiával két évvel ezelőtt aláírt szerződést az államszövetségről. Moamer Kadhafi líbiai vezetőhöz intézett üzenetétben döntését azzal indo­kolta, hogy Szíria és Líbia a közel­múltban nyilatkozatban ítélte el Simon Peresz izraeli kormányfő júliusi marokkói látogatását. xxx Tegnap megérkezett Tripoliba az a hivatalos csehszlovák kül­döttség, amely Pavol Hrivnák szövetségi miniszterelnök-helyet­tes vezetésével részt vesz a líbiai forradalom 17. évfordulójának ün­nepségein. Szintén megérkezett a Szovjetunió állami küldöttsége, amelyet Pjotr Gyemicsev az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Legfelsőbb tanács El­nökségének első alelnöke vezet. Az elhunyt legfőbb külpolitikai törekvé­se arra irányult, hogy a kölcsönös bizalomra épülő jószomszédi kapcso­latokat építsen ki a Szovjetunióval, s ezen az alapon fejlesztette országa jó és hatékony kapcsolatait a nyugati államokkal is. Finnországban Urho Kekkonen el­hunyta alkalmából szombaton állami gyászt hirdettek meg. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap a szovjet kormány és nép nevében részvéttáviratot intézett Urho Kekkonen elhunyta alkalmából Mauno Koivisto elnökhöz. A Kekkonen nevéhez fűződő aktív finn békepolitika nagy nemzetközi tekintélyt szerzett Finnországnak. Urho Kekkonen jelen­tős mértékben hozzájárult a helsinki konferencia összehívásához, mutat rá a távirat. A Fehér Ház haladó politikájáért akarja „megbüntetni“ Tripolit Elhunyt Urho Kekkonen ÚJ SZÚ 2 1986. IX. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom