Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1986-08-06 / 183. szám, szerda

A béke és a szocializmus szolgálata GUSTÁV HUSÁK BESZÉDEINEK ÉS NYILATKOZATAINAK GYŰJTEMÉNYE A közelmúltban jelent meg a Pravda kiadó gondozásában magyar nyelven Gustáv Husák­nak, a CSKP KB főtitkárának, a CSSZSZK elnökének 1981 má­jusa és 1983 decembere között elhangzott beszédeit és nyilatko­zatait tartalmazó kötet. Ebben az 500 oldalas kötetben összegyűj­tött cikkek, beszédek és nyilatko­zatok a CSKP XVI. kongresszusát követően hangzottak el, s így ezek sok vonatkozásban tulajdonkép­pen a kongresszusi határozatok továbbfejlesztését jelentik társa­dalmi életünk különböző szaka­szain. A párt főtitkárának, köztár­saságunk elnökének gondolatai a pártról, a szocializmusról, a bé­kéről, a gazdaságról, a szakszer­vezetekről, az ideológiai munká­ról, az ifjúságról és más kérdések­ről, melyek a lenini alapelvek gyakorlati alkalmazása során szü­lettek nagyon tanulságosak és időszerűek. A beszédek, cikkek és nyilatko­zatok választ adnak arra is, ho­gyan lett a CSKP igazi lenini párt, amely képes volt arra, hogy kija­vítsa a hibákat és a torzulásokat, hogyan vált forradalmi tömegpárt­tá, a társadalom vezető erejévé. Husák elvtárs többször is hangsú­lyozza, hogy a pártot mindeneke­lőtt képessé kellett tenni az 1968-69-es válságos időszak után olyan politika kialakítására, amely a Marxizmus-leninizmus elméleti al3pjáq,áll, s úgy törekszik az adott időszakban a szocialista építés hazai feladatait megoldani, hogy figyelembe veszi és alkotóan alkalmazza az általános törvény­szerűséget és nemzetközi tapasz­talatokat, ezeket egyezteti a cseh­szlovákiai sajátosságokkal. To­vábbá, hogy a párt a valóság fényeinek ismeretére és tudomá­nyos elemzésére építette és építi politikáját. Az eddigi tapasztalatok igazolják, hogy „...a párt helye­sen járt el a válság következmé­nyeinek leküzdésében, s meggyő­zően mutatják, hogy a fejlett szo­cialista társadalom építésének fó irányvonala híven szolgálja a csehszlovák nép nemzeti és nemzetközi érdekeit, tudományo­san megalapozott választ ad a to­vábbi haladás szükségleteire. (58. o.) Az egyes beszédekből és nyi­latkozatokból kitűnik, hogy azok­nak az eredményeknek, amelye­ket a párt vezetésével a csehszlo­vák társadalom elért, legfőbb for­rása a párt és a nép egysége. Ezzel függ össze az a követel­mény, hogy állandóan bővíteni kell a dolgozók közvetlen részvételét az irányításban. „Ebből a követel­ményből indul ki az a törekvésünk, hogy tökéletesítsük az egész poli­tikai rendszer munkáját, valamint az állami, a gazdasági és a társa­dalmi szervek munkamódszereit és stílusát“ (67. o.) Jelen feladataink sikeres meg­oldásának fontos feltétele, hogy a mai megnehezedett feltételek között is jól működjön a társadalmi njunkamegosztás a párt vezeté­sével, egyfelől az állam, a gazda­sági vezető szervek és egységek, másfelől a szakszervezetek kö­zött Figyelembe kell venni az egyes döntések társadalmi, politi­kai és gazdasági hatásait, tudato­sítva, hogy csak a széles néptö­megekkel együtt érhetők el az eredmények, oldhatók meg siker­rel a problémák. Gustáv Husák elvtárs ezzel kapcsolatban hang­súlyozta a szakszervezetek X. kongresszusán: ,,A szocializmus fejlődéséért folytatott küzdelem az egész társadalom közös ügye, a dolgozók cselekvő, önfeláldozó munkájának eredménye. E küzde­lem sikerének biztosítéka a kom­munista párt, a szocialista állam, a szakszervezetek és az egész Nemzeti Front együttes tevékeny­sége“. (175. o.) Az egyes beszédekben és nyi­latkozatokban általában mindenütt szót ejt a nemzetközi helyzetről, rámutatva, hogy annak rosszab­bodásáért az Egyesült Államokat, a többi NATO-állam és más or­szágok szélsőséges imperialista köreit terheli a felelősség. A nem­zetközi helyzet rosszabbodásából a Varsói Szerződés tagállamai és más szocialista országok arra a következtetésre jutottak, hogy a világ fejlődésének távlatait te­kintve központi feladat a katonai erőegyensúly feltétlen megtartá­sa, valamint a fegyverkezési ver­seny megfékezése, az atomhábo­rú veszélyének elhárítása, az egyenlő és kölcsönös biztonságot nyújtó megállapodások létreho­zása. A kötetben visszatérően megta­láljuk a béke, a függetlenség, a honvédelem kérdéskörét. Ebből egyöntetűen kitűnik, hogy a CSKP honvédelmi politikája a béke, a függetlenség és a belső szocia­lista rend védelme. A Csehszlovák Néphadsereg küldöttségének fo­gadásán mondott beszédében a párt főtitkára nyomatékkai szólt arról, hogy a honvédelem alapja a szilárd néphatalom, a stabil népgazdaság, a lakosság fejlődő szocialista tudata, hazafisága és internacionalizmusa. A szocializ­mus építése és védelme tehát elválaszthatatlanul egységes fela­datot jelent. Több beszéd és nyilatkozat elemzi a szocialista országok egy­ségének, együttműködésük szün­telen tökéletesítésének jelentősé­gét. Ennek alapja a Szovjetunió és a szocialista országok közötti sok­oldalú kapcsolatok fejlesztése, a közösség országainak összefor­rottsága. Több helyen nyomatéko­san aláhúzza, hogy a testvéror­szágokkal folyó sokoldalú együtt­müködés fejlesztése megfelel ha­zánk nemzetei és nemzetiségei érdekeinek. Félreérthetetlenül ki­rajzolódik hazánk külpolitikai vo­nalvezetése, nemzetközi tevé­kenységének minden fontos jel­lemzője. Állandó mozzanat pl. az, hogy hazánk külpolitikai törekvé­sének középpontjában a béke megőrzése áll. Sokrétűen kifeje­ződik benne a fejlődő országok népei iránti szolidaritás. Hazánk a szocialista országok közösségé­nek szilárd tagja, amely szövetsé­geseivel egyeztetett külpolitikát folytat, s velük együtt kívánja elősegíteni Európa és a világ békéjének és biztonságának meg­óvását, az államok és a nemzetek tevékeny együttműködését, s köl­csönösen előnyös politikai, gazda­sági és kulturális kapcsolatok erő­sítését. Megszívlelendóek Husák elv­társnak a nemzetek és nemzetisé­gek együttéléséről szóló gondola­tai. Több helyen hangsúlyozza, hogy a CSKP a lenini nemzetiségi politika szellemében rendszeres figyelmet fordít nemzeteink és nemzetiségeink sokoldalú fejlődé­sére és közeledésük elmélyítésé­re. A komáromi (Komárno) Steiner Gábor Hajógyár dolgozóival való találkozáson mondott beszédében így fogalmazott: ,,Következetesen a lenini nemzetiségi politika elvei­hez tartjuk magunkat. Szocialista rendszerünktől távol áll bármiféle nemzetiségi elnyomás és a nem­zetiségek közti feszültség keltése. A jövőben is biztosítani fogjuk, hogy országunk minden állampol­gárának, tekintet nélkül arra, mi­lyen nemzetiségűnek vallja magát vagy milyen nyelven beszél, lehe­tősége legyen a teljes, egyenjogú érvényesülésre“ (287. o.) Érinti a csehszlovák állam szö­vetségi alapokra való helyezésé­nek jelentőségét, amelyet úgy jellemez, mint a nemzetiségi kér­dés rendezésében a lenini elvek optimális érvényesítését. Hangsú­lyozza, hogy a föderatív államjogi forma bevált és a csehszlovák államiság tartós formájának tekint­hető. A nemzetiségi politika terén elért eredményeink a lenini taní­tást nemcsak igazolták, hanem egész sor új ismeretet nyújtottak és nyújtanak, amelyek általánosí­tása és helyes alkalmazása a nemzetiségi kérdés megoldásá­ban nagy jelentőségű ma és a fejlett szocialista társadalom további fejlesztése folyamán is. E rövid ismertetésben nem le­het kitérni e terjedelmes kötetbe foglalt mondanivaló minden moz­zanatára. A kötet egyszersmind érdekes olvasmány is. Husák elv - tár, a csehszlovák politikai élet élenjáró képviselője, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő egyénisége, ezt be­szédei, cikkei és nyilatkozatai is egyértelműen tanúsítják: írásainak nagy erénye az egyszerű, félreért­hetetlen és cselekvésre ösztönző stílus, a történelmi tapasztalatokra épülő reális optimizmus. A gyűj­temény hasznos eligazítást ad a társadalmi kérdések iránt érdek­lődő olvasóknak, s mindazoknak, akik szocialista társadalmunk problémái, időszerű kérdései iránt érdeklődnek vagy aktívan tevé­kenykednek társadalmi, politikai, gazdasági vagy kulturális vona­lon. Dr. GYÖRGY ISTVÁN, kandidátus Az intenzifikálás útján Jaroslav Tomašovič elvtárs, a bratislavai Georgi Dimitrov Vegyiművek munkása küldöttként részt vett és felszólalt a CSKP XVII. kongresszusán. Többek között beszélt a vállla- latra váró feladatok teljesítését ösztönző pártalapszervezeti határozatokról és azokról az irányelvekről, melyeket a gazda­sági vezetés dolgozott ki az általa képviselt vállalatnál. Szavai nem véletlenül hangzottak el a kommunisták legfel­sőbb szintű tanácskozásán, mert gondolatai, elképzelései túlnövik a Georgi Dimitrov Vegyiművek kereteit és hazánk számos más ipari létesítményében is hasznosíthatók. Egye­bek között hangsúlyozta: „A 8. ötéves terv jóval igényesebb feladatainak teljesítése komoly beavatkozást követel az egész termelési folyamatban. Kidolgoztuk a hatékonyság növelésének rendszerét. Ez három alapvető programból tevődik össze: a tudomány és a technika fejlesztéséből, a termékfelújítás programjából, valamint a technológiai folyamatok intenzifikálásának programjából.“ Az elmondottakból arra lehet következtetni, hogy a vállalat a 8. ötéves tervidőszak feladatait nem a beruházási és a behozatali keretek növelésével, hanem a meglevő erőforrá­sok és a munkacsoportok jobb kihasználásával akarja teljesíteni. Ezt az igyekezetet csak dicsérni lehet, csakúgy, mint a Komáromi (Komárno) járásban tevékenykedő ipari vállalatok, főleg a martini Nehézgépipari Müvek Steiner Gábor Hajógyárának és a Gördülócsapágy Művek kolárovói konszernvállalatának hasonló törekvéseit. A hajógyár inten- zifikációs programja érinti a termelés, a műszaki fejlesztés és a szociálpolitika minden területét. Mint ismeretes, a vállalat éveken át bonyolult elektrotech­nikai és elektronikai termékeket vásárolt, melyeket a hajók vezérlőfülkéjébe - és más részébe - épített be. Ezeket most saját fejlesztésű részlegén önerőből állítja elő és így függetlenítette magát a határidőket gyakran „tologató“ alvállalkozóktól. Kolárovóban pedig - ahol motorkerékpáro­kat gyártanak - az intenzifikációs program keretében fejlesztették ki a Mobik 225 nevű kismotort, mely a közked­velt Babetta-család legkorszerűbb „tagja.“ Kolárovóban is új és kedvező szelek fújnak: sikerült olyan - a bevezetőben idézett felszólalás egyik gondolatának szellemében - komoly beavatkozást eszközölniük az egész termelési folymatba, melynek következtében lényegesen javultak a korábbi években elért gyengébb gazdasági eredményeik. Jaroslav Tomašovič elvtárs arra is rámutatott, hogy az intenzifikációs programok megvalósításában „fontos szerep hárul a dolgozó kollektívák kommunistáira. A technológiai és a munkaeljárások megváltoztatása ugyanis megkívánja azt is, hogy megváltozzon a dolgozók hozzáállása a feladatok­hoz és a problémák megoldásához.“ Logikus, mert a CSKP tagjai a vállalatok minden részlegén tevékenykednek, ismerik a nehézségeket, gondokat, s ha kommunista példamutatás­sal aktívan részt vesznek ezek orvoslásában, a pártonkívü­liek is követik őket. Főleg azoknál a vállalatoknál érnek el kiemelkedő eredmé­nyeket a hatékonyság növelésében, a tudomány és a tech­nika fejlesztésében, ahol tökéletesítették az irányítást, rendszeresen ellenőrzik a feladatok teljesítését, igyekeznek fellendíteni az újítómozgalmat, tapasztalatszerzés céljából együttműködnek a kiváló termelési eredményeket elérő vállalatokkal, alkalmazzák a szocialista munkaverseny legha­tékonyabb formáit és javítják együttműködésüket a velük kooperáló vállalatokkal. Sőt - amint azt a Georgi Dimitrov Vegyiművek munkása mondotta a XVII. pártkongresszuson - a vállalat tudományos-műszaki fejlesztéséhez felhasznál­ják a tudományos akadémia, a főiskolák és kutatóintézetek felfedezéseit is. KOMLÓSI LAJOS Értékelik a választók észrevételeit Választási programba kerülnek a hasznosítható javaslatok • Javul az ivóvízellátás és a környezetvédelem • Gazdátlan kastély • Iskola és üzem épül Néhány héttel a választások után a Közép-szlovákiai kerület járásaiban is szorgos munkát vé­geznek az új összetételű képvise­lőtestületek. A legfontosabb teen­dőnek szinte minden szinten a vá­lasztási gyűléseken elhangzott ja­vaslatok értékelését és feldolgo­zását tekintik. A Rimaszombati (Rimavská Sobota) Járási Nemze­ti Bizottság szervezési osztályán Vlasta Hanková foglalkozik ezzel.-A választási gyűléseken el­hangzott észrevételeket és javas­latokat három csoportba osztjuk - mondja a szakelőadó. - Az első csoportba a nem közérdekű, vagy nem megvalósítható, a másodikba a helyben, vagy járáson belül realizálható javaslatok kerülnek. A harmadik kategóriát azok az észrevételek és panaszok alkot­ják, melyek megvalósításáról illet­ve orvoslásáról csak a felsőbb szerveink dönthetnek. Természe­tesen a helyi jellegű, kisebb hord­erejű kérdésekben rövidebb időn belül várható döntés, míg a fel­sőbb szervekhez eljuttatott észre­vételek realizálása hosszabb időt vesz igénybe. Hadd említsek né­hány példát. Az irreális kérések egyike egy Balog-völgyi jelölőgyű- lésen hangzott el, ahol az egyik felszólaló vasúthálózat építésére tett javaslatot. Meg kell jegyezni, hogy ezt a kívánságot semmi sem indokolja, hiszen ezen a vidéken a személy- és teherszállítást köz­utakon is jól le lehet bonyolítani. Egy másik nagyközségben - ahol már most is kevés a munkaerő - gyárépítést szorgalmaztak. A választásokat megelőző 178 gyűlésen természetesen a helyi jellegű problémákból hangzott el a legtöbb. Sajógömörön (Gemer) például a háztartási hulladékgyűj­tésének és szállításának problé­máját vetették fel, amiből arra lehet következtetni, hogy az em­berek szívükön viselik a környe­zetvédelem sorsát. Járási szinten is sok lakossági észrevétel, javaslat vár megoldás­ra. A legtöbb panasz az egész­ségügyi ellátást, a közlekedést és a szolgáltatásokat érintette, ezek­nek a kérdéseknek a megoldása sok esetben meghaladja a helyi szervek hatáskörét. A beérkezett jegyzőkönyvekből kiragadnék né­hány példát: Újbástot (Nová Baš­ta) mindmáig nem köti össze köves út a szomszédos Hidegkút- tal (Studená), az építéshez kérték a polgárok a közlekedési szakosz­tály segítségét. Ugyancsak a köz­lekedésügyet érinti a bejeiek (Behynce) kérése a menetrend módosítását illetően. Hnúšťa vá­ros lakosai a meglévő egészség­ügyi rendelőintézet mellé egy la­boratórium létesítését kérték. »Lő- kösházán (Levkuška) a Csehszlo­vák Televízió adásának vételével vannak problémák, ehhez kérték a posta szakembereinek segít­ségét. A nemzeti bizottságok újonnan megválasztott vezetői és válasz­tott szervei is hozzáláttak már az érdemi munkához» Bodor Mihály, az Osgyáni Hnb elnöke szerint a község lakosainak csaknem minden korábbi óhaja teljesülőben van. Hamarosan átadják rendelte­tésének a hatvanszemélyes óvo­dát, mely kétmillió koronás beru­házással, igen jelentős társadalmi segítséggel épült. Ugyancsak be­fejezéséhez közeledik a művelő­dési ház építése. A Z-akcióban épülő létesítmé­nyek azért készülhetnek el határ­időre, sőt időelőnnyel, mert a pol­gárok szívesen vállalnak társadal­mi munkát. Érthető, hogy ennek tudatában a község vezetői is aktívak, mernek tervezni és vállal­kozni. Az elmúlt hetekben lerakták az alapiskola étkezdéjének alapja­it, s hamarosan megkezdik a víz­vezetékhálózat építését is. Ez utóbbi célra 8,5 millió koronás állami támogatást kapnak. Nem történt viszont haladás a kastély felújításának ügyében. Évekkel ezelőtt több millió koronát költöttek a tetőszerkezet felújítá­sára, aztán elfogyott a műemlék- védelem pénze. A további helyre- állítási munkálatok elvégzésére sem beruházó, sem kivitelező nem akad. Időközben ugyanis több szocialista szervezetnek is felkínálták a száz helyiségből álló hajdani földesúri rezidenciát. A jesenskéi választási gyűlés után megélénkült a falu élete. Amint azt Stefan Vybostek mér­nöktől, a hnb elnökétől megtudtuk, azóta sikerült választási program­jukba iktatni egy tizenhat tanter­mes iskola építését, s a foglalkoz­tatási gondok megoldása érdeké­ben is történt egy és más. A köz­ponti községnek és környékének lányai és asszonyai számára ha­marosan kedvező munkaalkalmat teremt a Slovenka. Valószínűleg egy új energetikai üzem alapjait is lerakják az egykori téglagyár he­lyén. A község vezetői most azon fáradoznak, hogy a volt pékség­ben építőanyagot árusító telepet létesíthessenek, s bővíteni szeret­nék a szolgáltatásokat is. A vá­lasztási program az említetteken kívül tartalmazza a vízvezetékhá­lózat kiépítését is. A falufejlesztés­ben pillanatnyilag gondot okoz, hogy az építkezők - az új utca közművesítése híján - nem kap­hatnak engedélyt. Remélik azon­ban, hogy előbb-utóbb megkapják a megvalósításhoz szükséges összeget. ÚJ SZÚ 4 1986. VIII. 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom