Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1986-08-05 / 182. szám, kedd

ÚJ szú 7 % % 1986. VIII. 5. Befejeződött a 32. vívó-világbajnokság Találatarány döntött a párbajtőr döntőjében Szófiában a párbajtőr-csapatversennyel ért véget az idei vívó­világbajnokság. A befejező számot az NSZK csapata nyerte, miután a döntőben 6:6 arányú döntetlent ért el a Szovjetunió ellen, és végül a tusarány döntött a nyugatnémetek javára. A csehszlovák párbajtőrözők ezúttal is gyengélkedtek, és már a selejtezőben elvéreztek. A harmadik csoportban Jurkáék először Olaszországtól, majd Japántól szenvedtek 9:1 arányú vereséget, s ezzel kiestek. Már az egyéni küzdelmek során megmutatkozott, hogy ezúttal nem sikerült optimálisan a csehszlovák vívók felkészülése, és ez igazolódott a párbajtőr-csapatverseny során is. A tavalyi barcelónai vb után amikor a csehszlovákok lényegesen túlszárnyalták a várakozást, idei szereplésük nagy csalódást jelent. Kevesen gondoltak volna arra, az egyéni verseny után, hogy csapatban az NSZK párbajtőrözői szerzik meg az aranyérmet. Hi­szen a nyugatnémetek kiábrándí­tóan vívtak az egyéniben, de a csapatversenyben mintha meg­táltosodtak volna. Az elődöntőbe jutásért megismétlődött az olimpi­ai döntő: az NSZK ellenfele Fran­ciaország volt. A nyugatnémetek már 7:4-re vezettek, amikor a két nagy csillag Pusch és Riboud lépett pástra. Az idei világbajnok már 4:2-re vezetett, de Pusch kiegyenlített, sőt bevitte a győztes találatot is. A döntőbe jutásért Spanyolor­szág volt az NSZK ellenfele. A spanyolok már előzőleg nagy fegyvertényt hajtottak végre, hi­szen a tizenhat között 9:6-ra legyőzték Magyarországot. A ma­gyarok egyébként kiábrándítóan búcsúztak a vb-tól, hiszen a világ- bajnokság eddigi történetében először az esélytelennek tartott holland vívóktól is vereséget szen­vedtek 8:7 arányban! A négy között azonban már kiütközött a tudásbeli különbség, az NSZK magabiztosan 8:1-re diadalmas­kodott. A másik ágon a Szovjetunió 8:3-ra nyert Svájc ellen, majd a döntőbe jutásért 8:4-re Olaszor­szág fölött. A maratoni, majdnem három órán át tartott döntő méltó volt az elsőségért folyó csatához és a vb utolsó versenyszámához. A talál­kozó elején 2:0-ás előnyt szerzett SPORTHÍRADÓ ■ Nováček (csehszlovák) -Tulas- ne (francia) 6:1, 7:6 - a washingtoni nemzetközi tenisztorna férfi egyesének döntőjében. ■ Négy elsó helyet szereztek a csehszlovák úszók a Berlinben rendezett nemzetközi versenyen. Vilí- mová a 400 és 200 m-es vegyesú­szásban (5:02,51 ill. 2:25,58) Poskoči- lová a 200 m-es mellúszásban (2:41,59) és Nesnídal a 200 méteres férfi vegyesúszásban (2:12,26) győ­zött. ■ A Kuala Lumpur-i nemzetközi labdarúgótorna döntőjében a Cseh­szlovákiát képviselő Sigma Olomouc 0:3 (0:1) arányban vereséget szenve­dett Malaysia csapatától. Az atlétikai IBV után Mindössze egy bronzérem (ČSTK) - A vártnál gyengéb­ben szerepeltek a fiatal csehszlo­vák atléták az NDK-beli Neubran- denburgban rendezett idei Ifjúsági Barátság Versenyen. A 45 fős csapat mindössze egy érmet szer­zett, Matejková révén, aki a disz­koszvetésben 3. lett. Ha figyelembe vesszük az el­múlt öt évben elért eredményeket, akkor szembeötlik, hogy az idén szerepeltek leggyengébben fiatal­jaink. 1982-ben 14, egy évvel később 4, majd 7 és 9 érmet szereztek, míg az idén csak egyet. Elgondolkodtató, hogy a szocialis­ta országok fiatal versenyzőivel összehasonlítva szinte minden számban nagy a lemaradás. Jan Futás központi ifjúsági edző így látja a helyzetet: „A jelenlegi válogatott keretben hi­ányoznak a kiemelkedő egyéni­ségek. A sportiskolák eddig nem teljesítik küldetésüket. Míg a múltban az ifjúsági sportköz­pontokból kerültek ki a váloga­tottjelöltek, addig a sportköz­pontok számának csökkentése után nem sikerült magasabb szintre emelni a sportiskolák tevékenységét.“ a szovjet csapat. Ezt követően a nyugatnémetek percei következ­tek, és 5:3-ra elhúztak. A hajrában Pusch kikapott Mozsajevtől Schmitt Tyiskótól, és így 5:5-re alakult a találkozó. Az utolsó előtti csőriében Suvalov 5:4-re verte Fischert, ezzel ismét a szovjet válogatott állt közelebb a világbaj­noki címhez. A befejező csörtére Borrmann és Kosztarev állt fel. A nyugatnémet fiú 5:0-ra legyőzte ellenfelét. Ezzel ugyan egyenlő lett az állás, de az NSZK 62:72 találataránnyal megszerezte az aranyérmet. A harmadik helyért: Olaszor­szág - Spanyolország 8:0. Az idei világbajnokság legered­ményesebb résztvevőjének a Szovjetunió bizonyult három arany-, egy ezüst- és egy bronzé­remmel. A további helyeken így fest az éremtáblázat: NSZK 2-2-1, Olaszország 2-1-2, Fran­ciaország 1-0-1, Kuba 0-1-0, Románia 0-1 -0, Magyarország 0-1-0, Lengyelország 0-1-0, Bul­gária 0-0-2, NDK 0-0-1. A pontverseny végeredmé­nye: 1. Szovjetunió 87 pont. 2. Olaszország 86, 3. NSZK 83, 4. Franciaország 55, 5. Magyaror­szág 50, 6. Lengyelország 35 pont. (t-tics) Pontelvonás a jugoszláv bajnokságban A Jugoszláv Labdarúgó Szö­vetség Elnöksége az ismert ,,bun­daügyek“ miatt úgy döntött, hogy tíz együttest sújt pontelvonással. A jövő vasárnap rajtoló bajnoksá­got a Dinamó Zágráb, a Crvena Zvezda, a Zseljeznicsar, a Parti­zán, a Szarajevó, a Buducs- noszt, a Szutjeszka, a Velezs, a Cselik és a Rijeka 6 pont hátrányból kezdi. Mivel időközben az OFK Belgrád és a Vojvodina búcsúzott az első ligától, e két klubtól nem vesznek el hat pontot, holott vétkességük beigazolódott. Az elnökség az őszi idényben rendszeresen figyeli majd az el­marasztalt csapatok viselkedését. Ha nem lesz kifogás magatartásuk ellen, azaz sportszerűen küzde­nek, úgy elképzelhető, hogy a büntető rendelkezéseket felül­vizsgálják. (N) Szép sikert ért el a Štéti-Račice-i if­júsági evezős-vi- lágbajnokságon a Krejčí, Menšík, Mariančík, Pazdera, Mádl összetételű csehszlovák kor­mányos négyes, amely a hajrában óriási csatát vívott az olasz és a szov­jet legénységgel, s végül elsőnek haladt át a célsza­lagon. Felvételün­kön az aranyérmet nyert csehszlovák kormányos négyes látható (ČSTK-felv.) Szlovák Labdarúgó Kupa, 1. forduló Nem volt könnyű az esélyeseknek Az elmúlt hét végén került sor a Szlovák Labdarúgó Kupa 1. fordulójának mérkőzéseire. A nyi­tányon bőven akadt meglepetés, hiszen kevesen számítottak azzal, hogy az Agro Hurbanovo a ZVL Považská Bystrica és az SP Trebi- šov (SZNL I) is elbúcsúzik a to­vábbi küzdelmektől. Vasárnap au­gusztus 10-én a 2. fordulót, három nappal később, szerdán a 3. fordulót rendezik, amikor már az I. ligás csapatok is bekapcsolódnak a küzdelmekbe. AZ 1. FORDULÓ EREDMÉ­NYEI: Čadca - Púchov 3:1 (1:1), góllövők: Ondrejáš, Radolský, Greguš, illetve Pavlik. Spoje Koáice - Humenné 1:1 (0:0), tizenegyes rúgásokkal 5:6. Góllövők: Benko, illetve Nazar. Poprad - Martin 2:3 (1:1), góllövók: Rams, Macurák, illetve Molitoris (öngól), Bielik, Lavrenčík. Spoje Bratislava - Hurbanovo 3:2 (0:2), góllövók: Gramblička 2, Cerovský, illetve Srňanský, Gen- diar. Matador Bratislava - Senica 2:2 (0:1), tizenegyes rúgásokkal 4:5. Góllövők: Uhrín, Wolfschén- del, illetve Hutta, Gerič. Bardejov - Stropkov 2:2 (1:1), tizenegyes rúgásokkal 6:7. Göllö- vők: Lukáč, Ritter illetve Lehocký, Kavka. Giraltovce - Trebišov 1:1 (1:0), tizenegyes rúgásokkal 4:3. Góllövók: Saxa, illetve Čech. A FÉRFI RÖPLABDÁZÓK TORNÁK UTÁN, VB ELŐTT Akarat van, már csak feladó kell A z elmúlt heti kánikulában csöppet sem irigyeltük a Felszabadulási Kupáért versen­gő röplabdázókat, mert bizony a bratislavai pasienkyi sportcsar­nokban néha még elviselhetetle­nebb volt a fülledt meleg - s lég­kondicionáló berendezés pedig nincs —, mint kinn a szabadban. Még mi is nehezen viseltük el a lelátón ülve, hát akkor mit szóljanak azok a fiúk, akiknek netán ötjátszmás, háromórás mér­kőzést kellett játszani ebben a hő­ségben. Márpedig ilyenre is akadt példa, méghozzá a csehszlovák csapat háza táján. No, persze, partner is akadt, merthogy egy mérkőzéshez két csapat kell: előbb a románokkal, majd a brazi­lokkal, s végül a lengyelekkel tépelódtek Láznička védencei öt szettben. Közeleg az ősszel Franciaor­szágban sorra kerülő világbajnok­ság, s természetesen mindenki az eseményt előrevetítve figyelte a bratislavai tornát, de nemcsak ezt, előtte a moszkvai Jóakarat­játékok röplabda-versenyét is. A csehszlovák férfi válogatott ta­valy az Európa-bajnokságon kel­lemes meglepetéssel szolgált: ezüstérmet szerzett. Márpedig a meglepetésnek az örömön kívül van egy hátránya is, éspedig hogy ezután már természetes tényként könyveljük el, sőt elvárjuk a folyta­tásban a további sikereket. Ugyan­így történt a csehszlovák róplab- dázókkal, akik az Eb-érem után decemberben újabb jó hírrel ör­vendeztettek meg, bronzérmet nyertek a Japán Kupán. Most, a vb előtt árgus szemekkel figyeljük, vajon jó formában vannak-e a fiúk ahhoz, hogy folytassák a hagyo­mányt. I gaz, hogy mögöttünk van a vb-nek is beillő moszkvai és a jó mezönyú bratislavai torna, ezek alapján mégsem lenne ildo­mos különösebb következtetése­ket levonni. A csapatok a felké­szülés kellős közepén tartanak, márpedig a felkészülés és a tétre menő nagyverseny ég és föld. így van ezzel nemcsak a csehszlovák együttes, de a Felszabadulási Kupát veretlenül nyert olimpiai és vb-ezüstérmes brazil válogatott is, amely Moszkvában nem kis szen­zációt keltve a sereghajtó nyolca­dik helyen végzett. Jósé Brunoro edzőtől elfogadtuk a magyaráza­tot, hogy nem egyszerű nekik az akklimatizáció, fáradságos a hosszú út. „Technikai téren még sok tanulnivalójuk akad védence­imnek, ezért utazunk most vissza Brazíliába, s ott folytatjuk a speci­ális edzéseket. A torna igen hasz­nos volt minden csapatnak, mert fölmérhette az egyes játékosok tudását, gyengéit, komolyabb kö­vetkezmények nélkül próbálkoz­hatott minden edzó, hogy megta­lálja a legideálisabb összeállítást. - így Brunoro. E zt cselekedte Karel Láznička mester is, akinek ráadásul égető szüksége van arra, hogy rátaláljon egy olyan feladóra és karmesteri egyéniségre, mint Čer- noušek, aki sajnos Chrtianskýval együtt Szófiában megsérült - előt­te már ugyanez történt Prieložný- val. Az edző néha erőltetett, sőt durva változásokat hajtott végre a csapatrendben, mint a torna után elmondta: ,,Sokszor annak árán is, hogy elveszítjük a mérkő­zést. Egy feladóval ugyanis nem lehet nekivágni a vb-nek, márpe­dig eddig nem találtam megfelelő embert. Černoušek sérülése vi­szont komoly, nem hiszem, hogy Toulouse-ban fog tudni szerepel­ni.“ Tegyük hozzá, hogy az emlí­tetteken kívül Somek, Krejčí és Šmíd is kisebb sérüléssel bajló­dott, ezért nem lenne tárgyilagos komolyabb következtetéseket le­vonni a bratislavai szereplés alap­ján. Tény, hogy helyenként iskolás hibákat vétettek a fiúk, helyenként meg-megcsillantottak valamicskét tudásukból, teljesítményük egé­szében véve rendkívül rapszodi- kusnak könyvelhető el. Persze, igazat kell adnunk Láznička edző­nek, hogy a vereség még nem jelenti azt, hogy a teljesítmény görbéje lefelé ível. Szeretnénk hinni, hogy valóban így van. Jó kis csapat ez, a fiúkban megvan az akarás, márpedig ez nem ke­vés! URBÁN KLÁRA Karel Láznička edző (jobbról) és asszisztense, Miroslav Nekola nagy gondban van: a sérült Černoušek helyére feladót kell találniuk. A 2-es számú Rajský eddig nem tudta átvenni ezt a szerepkört. - (Vojtíšek felvétele) Fiľakovo - ZŤS Košice 1:4 (0:3), góllövők: Sýkora illetve Mu­žík, Sobota, Gajdoš, Karrako. Sereď - Dubnica 2:4 (2:2), góllövók: Levčík, Lančarič, illetve Barkóci 2, Stratený, Vyšňák. Tegnap délután elkészítették a 2. forduló sorsolását. A párosí­tás a következő: Senica - Spoje Bratislava, Prievidza - Detva, Stropkov - Giraltovce, Slovan Bratislava - Levice, Trenčín- Dubnica, Handlová - Čadca, ZŤS Košice — Martin, Humenné- Michalovce. (ties) Bearzot helyett Vicini Azélio Vicinit nevezték ki az olasz labdarúgó-válogatott szö­vetségi kapitányává. Elődje, Enzo Bearzot tizenegy éven keresztül vezette az „azzurik“ együttesét, s 1982-ben világbajnokságot nyert csapatával. Az 53 esztendős Vici­ni játékosként a Sampdőria és a Vicenza együttesében szerepelt, az utóbbi tíz évben a 21 éven aluliak válogatottjának edzője volt. Feladatát közmegelégedésre látta el, idén az Európa-bajnokság dön­tőjébe vezette gárdáját. Egyéves megbízatását Vicini Franco Carrarótól, az Olasz Olimpiai Bizottság elnökétől kapta, akit „különleges biztosként“ az Olasz Labdarúgó Szövetség fölé rendeltek, hogy az utóbbi időben felgyülemlett ügyeket megoldja. Ezek közé tartozik a válogatott mexikói kudarca következtében előállt válság, valamint az 1982-es világbajnok csapat illegális dollár­behozatalának ügye. Tenisz Zrubáková sikere (ČSTK) - Lisszabonban vasár­nap a döntőkkel véget értek az idei ifjúsági és serdülő tenisz-Eb küz­delmei. A csehszlovákok közül a bratislavai Zrubáková remekelt, aki a junior lányok döntőjében 6:1, 4:6, 6:2 arányban győzött a szov­jet Meskina ellen, és ezzel Euró­pa-bajnoki címet szerzett. További eredmények - serdülő lányok: Sanchez (spanyol) - Bechaume (francia) 6:4, 6:1, junior fiúk: Car- bonell (spanyol) - Camporese (olasz) 6:4, 7:5, serdülő fiúk: Cserkaszov - Petrusenko (mind­kettő szovjet) 7:6, 6:0. Sportfogadás A SAZKA 31. játékhetének telíta- lálatos szelvénye: 1. Karlsruher-Osnabrück 1:2 2 2. Solingen-Oberhausen 5:3 1 3. Essen-Ulm 2:3 2 4. Darmstadt-Kassel 3:0 1 5. Aschaffenburg-Köln 1:1 0 6. Bielefeld-Wattenscheid 2:3 2 7. Aachen-Braunschweig 1:0 1 8. Freiburg-St. Pauli 1:0 1 9. Hannover-Kickers 4:1 1 10. Bröndby-Koppenhága 2:1 1 11. Odense-B 1903 1:1 0 12. Esbjerg-Aarhus 1:3 2 13. Nästved-Vejle 2:0 1 (ČSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom