Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-18 / 193. szám, hétfő
ÚJ szú 7 56. VIII. 18. Befejeződött a női kosárlabda-vb Az amerikai csapaté az aranyérem Csehszlovákia a 4. helyen (ČSTK) - Moszkvában tegnap a nagy érdeklődéssel várt szovjet-amerikai döntővel véget értek a 10. női kosárlabda-vb küzdelmei. Hasonlóan mint a Jóakarat-játékokon ezúttal is a tengerentúliak bizonyultak jobbnak és így elhódították a szovjet lányoktól az elsőséget. CsehCsehszlovákia - Kanada 59:64 (31:33) A tapasztaltabb és techniká- sabb tengerentúli együttes megérdemelten szerezte meg a bronzérmet. A kanadaiaknak jobban ment az összjáték és pontosabban dobtak kosárra, mint a csehszlovákok. Az első félidőben szinte végig a kanadai együttes vezetett, de nem sikerült nagyobb különbséggel elhúznia. Szünet után rövid ideig úgy tűnt, fordítani tud a csehszlovák csapat, a 22. percben 37:36-os vezetésre tett szert, de ezután kanadai percek következtek. A tengerentúliak sorozatban érték el pontjaikat és 11 ponttal elhúztak. A csehszlovákok két perccel a befejezés előtt 55:62-re Donkova 12,34 és 12,29 mp Egy nap - két világcsúcs! (ČSTK) - Jordanka Donkova a Kölnben rendezett atlétikai világversenyen kétszer is megjavította a 100 m- es női gátfutás világcsúcsát. A kiváló bolgár atléta előbb a második előfutamban állította fel 12,34 mp-cel új világrekordot, amikor alig kétezer ember volt a lelátókon. Viszont a feltételek kitűnőek voltak, kellemes meleg és gyenge szél közepette folyt a verseny. A döntőben a 0,4 m/mp-es ellenszél dacára Donkova 12,29 másodperccel saját délelőtti világcsúcsát is megdöntötte. Az eddigi rekordot a lengyel Grazyna Rabsztyn tartotta 12,36 másodperccel. Ezt a rekordot egyébként Donkova már a múlt héten Szófiában beállította, és ez arról tanúskodik, hogy egyre javuló formája mellett újabb csúcsokra is számíthatunk. szépítettek, de nem tudták igazán szorossá tenni a mérkőzést. A csehszlovák együttesben Ka- lužáková és Nováková játszott jól de dicséretet érdemel Janoštino- vá és Valová is. Kevésbé ment a játék Goldovának, Kysilková- nak és Zarevúckának. A legeredményesebb játékosok; Janošti- nová és Kotíková 12-12, Kalu- žáková 10, Valová 9, illetve Schmidt 19, Haminto 12 és Thomas 8! VÉLEMÉNYEK: Jan Karger, a csehszlovák csapat edzője: - Fiatal csapattal rendelkezünk, elsó nagy fellépésünk a moszkvai Jóakarat-játékokon volt. Az ottani szereplésből levontuk a következtetést, és enszlovákia szombaton a 3. helyért játszhatott. A lányok nem tudták megismételni a csoportmérkőzésen mutatott jó játékot; ötpontos különbséggel alul maradtak Kanadával szemben és végeredményben a 4. lettek. Ez a helyezés azonban lényegesen felülmúlja a várakozást. nek megfelelően módosítottuk a felkészülsét. Csapatom Vilniusban, a csoportmérkőzéseken játszott jól. Moszkvában már nem nagyon ment a játék, de azt hiszem megmutattuk az itteni nézőknek, hogy a csehszlovák csapat színvonalas kosárlabdázást produkál. A 4. hely nagy siket számunkra. Wayne Hussey: - Csapatom nagyon magabiztos és egy mérkőzés elótt sem gondol arra, hogy veszthetne. Azért jöttünk Európába, hogy aranyérmet nyerjünk, de a konkurencia nagyon erős volt. örülök, hogy sikerült megnyernünk a mai találkozót. A csehszlovák együttes nagyon erős, kitűnő játékot mutatott. Győzelmünkről a gyorsaság és a kosár alatti határozottság döntött. Petr Jirmus, a tavalyi év legjobb csehszlovák sportolója újabb nagyszerű sikert ért el. A 13. múrepülő-vb-n megvédte abszolút bajnoki címét (ČSTK-felvétel) Jirmus a vb-n is duplázott (ČSTK) - Egyedülálló sikert ért el a mürepülés történetében a csehszlovák Petr Jirmus. Tavaly elsőként védte meg Európa-bajnoki címét és a mostani hétvégén az angliai South Cerneyben rendezett 13. világbajnokságon az abszolút világbajnoki címét is. A döntőben: Egyesült Államok - Szovjetunió 108:88 (56:43) mét elhúztak. Három perccel a befejezés előtt már 103:81 arányban vezettek. A játék képe alapján megérdemeltnek mondható az Az amerikai lányok meglepték ellenfelüket, már az első percben 8:0-ra vezettek és előnyüket a félidőben több mint 20 pontra növelték. A 9. percben már 27:9, a 15.- ben pedig 45:23 volt az amerikaiak javára. A szovjet lányok feltűnően idegesen játszottak, indítási és kosárradobási kísérleteik pontatlanok voltak. Az amerikaiak szoros emberfogást alkalmaztak, és ez a játékstílus sok gondot okozott a hazaiaknak. A félidő hajrájában feljöttek a vendéglátók, és 13 pontra csökkentették hátrányukat. Fordulás után eleinte nem sokat változott a játék képe. A technikás, rendkívül gyors amerikai együttes biztosan tartotta előnyét. A 30. perc táján a szovjet csapat pillanatai következtek. Jakovleva egymás után dobta a három pontot érő kosarait (összesen ötöt) és a szovjet csapat feljött 78:69-re. A tengerentúliakat ez nem zökkentette ki ritmusukból és néhány gyors ellentámadással isamerikai lányok elsősége. További eredmények; 5. helyért: Kína - Kuba 102:86, (52:42), 7. helyért: Bulgária-Ma- gyaroszág 79:75 (35:33), 9. helyért: Ausztrália - Dél-Kórea 60:50 (24:29), 11. helyért: Brazília - Tajvan 92:57 (33:28). A vb sorrendje: 1. Egyesült Államok, 2. Szovjetunió, 3. Kanada, 4. Csehszlovákia, 5. Kína, 6. Kuba, 7. Bulgária, 8. Magyar- ország, 9. Ausztrália, 10. Dél- Kórea, 11. Brazília, 12. Tajvan. A csehszlovák pilóta megnyerte a szabad gyakorlatot és olyan pontelönyt szerzett az úgynevezett rejtett összeállítás elótt, hogy az ebben elért 4. helyezés is elég volt a világbajnoki cim megszerzéséhez. Az utóbbi versenyszámban a szovjet Szmolin és Nyikutyuk, valamint az amerikai Weeks végzett Jirmus elótt. Az 1986. évi világbajnokság végeredménye: 1. Jirmus (csehszlovák) 13.797,6,2. Weeks (amerikai) 13.676,1, 3. Szmolin (szovjet) 13.547,1. Csapatversenyben a Szovjetunió végzett első helyen, az Egyesült Államok, Franciaország és Csehszlovákia előtt. A női világbajnok a szovjet Nemkova lett, az amerikai Psile és a francia Manoury előtt, a csehszlovák Sábriková a 12. lett. Itt is a szovjet csapat szerzett világbajnokságot, az Egyesült Államok és Franciaország előtt. Diszkvalifikálták az Európa-rekordert (ČSTK) - Madridban tegnap este került sor az idei EB első úszó döntőire. Az első számot a 100 méteres női gyorsúszást az NDK-beli Otto nyerte a világ idei legjobbjával. Ezen a távon a csehszlovák Frýdlová a B döntőbe jutott és ott egy másodperccel elmaradva az országos csúcstól 58,03 másodperccel csak 7. lett. Železný: 82,40 m EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK + A Dukla Jihlava jégkorongozói a Wumberg Kupáért rendezett nemzetközi tornán 2:0 (1:0, 0:0, 1:0) arányban legyőzték Lengyelország jégkorong-válogatottját. A tornán a CSZKA Moszkva vezet 8 ponttal, a 7 pontos Dukla Jihlava és az 5 pontos Lengyelország elótt. + Zeltwegben a Forma-1 autóverseny 12. világbajnoki futamát a francia Alain Prost a jelenlegi világbajnok nyerte. A további sorrend: 2. Alboreto, 3. Johanson. Prost Mc Laren gépével teljes körrel előzte meg a Ferrari géppel versenyzó két vetélytársát. A világbajnoki sorozatban az angol Mans- sel vezet 55 ponttal, a 53 pontos Prost és a 48 pontos brazil Senna előtt. + A Szovjetunió nemzeteinek 9. nyári spartakiádján a 20 éves Jelena Kuznyecova 44:32,50 perces idóvel új világcsúcsot állított fel a 10 km-es női gyaloglásban.-f A moszkvai Torpedo labdarúgó- csapata győzelemmel rajtolt: az angliai portyán Birminghamban Savlo és Kob- zev góljával 2:0-ra győzött a West Bromwich Albion ellen. + Az NSZK-beli Urachban folyó nemzetközi nói kézilabda-tornán a ZVL Prešov csapata 14:7 (8:4) arányban nyert a hazai Rottweiss Auerbach csapata ellen, majd 14:11 (5:3)-ra verte a Polischen Stockholmot. + Liang Szue-zsen kínai atléta Pekingben 555 centiméterrel új ázsiai csúcsot állított fel a rúdugrásban. Az eddigi rekordot a japán Tokahasi tartotta. + Az NDK labdarúgóligájában a címvédő Dynamo Berlin már az elsó forduló után a táblázat élére került, miután 4:1-re győzött FrankVasárnap az NB l-ben (lz) TATABÁNYA-SIÓFOK 2:2 (1:1). Góllövők: Csapó, Moldván, illetve Pardavi (11-esból) és Adi. A Tatabánya rengeteg helyzetet hagyott ki, és a végén ó örült, hogy az egyik pontot meg tudta menteni. furt ellen. További eredmények Brandenburg - Aue 0:0, Jéna - Riesa 2:1, Magdeburg - Erfurt 1:1, Cottbus - Karl Marx-Stadt 1:3. + A drezdai atlétikai verseny néhány eredménye: Férfiak; kalapácsvetés: Rodehau 81,70, 100 m: Bringmann 10,29, hármasugrás: Gamlin 17,17, diszkoszvetés: Schult 64,90. Nők; magasugrás: Helm 194, súlylökés: Hartwig 20,72, 100 m: Drechsler 10,94, Göhr 11,02. 400 m: Koch 49,24, 800 m: Wachtel 1:58,59, diszkoszvetés: Hellmann 69,40, 400 m gát: Busch 54,04. + A Colorado állambeli Grand Jungtion nemzetközi nyílt kerékpáros körverseny VIII. útszakaszát a mexikói Alcara nyerte. A szovjet Konisen 4., Pulnyikov 9., Zinovjen a 13. volt. összetettben az amerikai Pierce vezet. Sportfogadás A športka 33. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 17 20 35 44 45 46 pótszám. 29 A II. húzás nyerőszámai: 12 13 14 34 43 47 pótszám: 33 A MATES nyerőszámai: 1 2 8 12 25 A Sazka 33. játékhetének telitalá- latos szelvénye: 1. FC Kaiserslautern - Mönchenglad- bach 1:1 0 2. Nürnberg - Bochum 3:3 0 3. FC Köln - Eintracht Frankfurt 0:0 0 4. Fortuna Düsseldorf - Bayern München 0:3 2 5. Borussia Dortmund - Leverkusen 0:0 0 6. Schalke 04 - Mannheim 3:1 1 7. SV Hamburg — Bremen 3:0 1 8. Nice - Bordeaux 0:0 0 9. Auxerre — Monaco 1:1 0 10. St. Etienne-RC Paris 1:0 1 11. Metz - Le Havre 3:0 1 12. RG Paris-Marseille 0:1 2 13. Lille - Renpes 3:0 1 (ČSTK) (del) -. Prágában az Evžen Rošický-stadionban lebonyolított országos atlétikai liga harmadik fordulója az utolsó lehetőség volt a csehszlovák élversenyzők számára, hogy igazolják formájukat a küszöbön álló stuttgarti atlétikai EB-előtt. Az elért eredmények biztatóak. Mindenekelőtt Ján Železný nevét kell kiemelnünk. A Dukla Banská Bystrica atlétája új típusú szerével, második kísérletre 82,40 m-es eredményt ért el a gerelyhajításban. Ez új országos csúcs. Ugyancsak kitűnő formában van a vágtázó František Ptáčnik, aki gyenge ellenfél mellett az idei legjobb csehszlovák idővel, 10,33 másodperccel nyerte a 100 méteres futást. Figyelmet érdemel még ugyanezen a távon Ľuboš Chochlík 10,40 másodperces ideje, amellyel a Csehszlovák Kupa győztese lett. Ugyanebben a versenyszámban a nőknél először nyert ebben az évben Tatana Kocembová, bár ideje 11,78 mp még nem tanúskodik korábbi formájáról. Helena Fibingerová ezúttal is jó teljesítménynyel 20,05 m-rel nyerte a súlylökést. Labdarúgó SZNL I Izgalmasan alakult a 100 m férfi mellúszás döntője. Az elsó helyen az Európa-bajnoki címet védő angol Moorhouse érkezett a célba, de mivel a forduló után vétett a szabályok ellen, diszkvalifikálták. A 400 m női vegyesúszásban megszületett az NDK második aranyérme. A 20 esztendős Nord szoros küzdelemben lett elsó. Eredmények; 100 m női gyors: 1. Otto (NDK-beli) 55,05, 2. Johnson (amerikai) 55,70, 3. van Ben- tum (holland) 55,79, 100 m férfi mellúszás: 1. Davis (kanadai) 1:02,71, 2. Minervini (olasz) 1:03,00, 3. Volkov (szovjet) 1:03,30 (a diszkvalifikált Moorhouse ideje 1:02,01 volt), 400 m női vegyesúszás: 1. Nord (NDK-beli) 4:43, 75, 2. Gringlione (amerikai) 4:47,07, 3. Lung (román) 4:45,44. Lapzárta elótt kaptuk a hírt, hogy Marcel Géry új csehszlovák csúcsot (1:50,06 perc) úszott a 200 méteres gyúrsúszás döntőjében - ez a teljesítmény az 5. helyre volt elég. A Lokomotíva vereséggel kezdett Th A hétvégén megkezdődtek a labdarúgó SZNL I 1986/87-es bajnoki idényének küzdelmei. Az első fordulóban az exligásak közül az Inter szerepelt jobban, hisz otthonában féltucat gólt lőtt a Martinnak. Szikora együttese a Lokomotíva kétgólos vereséi szenvedett idegenben Dubnicában. Az újoncok közül a mutatkozott be jobban idegenben értékes pontot szerzett a Trebišov ellen. A következő forduló párosítása (augusztus 20.): Hurbanovo- Stropkov, Prievidza - Slovan, ČH - Pov. Bystrica, Lokomotiva- Trebišov, Levice - Dubnica, Martin -ZŤS Košice, Humenné - Inter, Čadca - Senica. INTER ZŤS BRATISLAVA - ZŤS MARTIN 6:0 (2:0). góllövők: Režňák 2. Kubica, Richter, Hlavatý (11-esböl) és Kramoliš. Az Inter már a 4. percben vezetéshez jutott (Režňák góljával) és ez megnyugtatta a csapatot. A vendéglátók ötletesen, jól játszottak és gyakran próbálkoztak távolról is kapuralövéssel. Szünet után a martini védelem nem bírt a gyors hazai csatárokkal. Gólhelyzetei alapján a bratislavaiak akár nagyobb arányban is győzhettek volna. ZŤS KOŠICE - SLOVAN LEVICE 1:0 (0:0). Góllövó: Lakatos. A vendégek erejéből csak a védekezésre futotta, a hazai kapu előtt nem sok vizet zavart. A keletiek nehezen birkóztak meg az ellenfél romboló taktikájával. A két pont sorsát eldöntő gólt a 71. percben Lakatos szerezte. POVAŽSKÁ BYSTRICA - BANÍK PRIEVIDZA 3:3 (0:3). Góllövók: Fianto 2, Tatiersky, illetve Kuzma, Tkáč és Brodziansky. Két ellentétes félidejű mérkőzést láthattak a nézők. A hazaiak kezdtek jobban, de védelmük durva hibákat követett el és így a Prievidza a 20. percben már 3:0- ra vezetett. A második félidőben a vágmentiek növelték az iramot, és szinte állandóan nyomás alatt tartották a Baník kapuját. Már a 64. percben sikerült az egyenlítés és a hajrában a Pov. Bystrica állt közelebb a győzelemhez. TREBIŠOV - ČH BRATISLAVA 1:1 (0:1). Góllövők: Midaš, illetve Medgyes. Az újonc vendégek jól mutatkoztak be az SZNL l-ben. A 30. percben Medgyes góljával vezetéshez jutottak és a második félidőben akár növelhették volna előnyüket. Pukalo- vič azonban nagy helyzetben az üres kapu mellé lőtt. A hazaiaknak négy perccel a befejezés előtt sikerült egyenlíteniük. ČADCA - AGRO HURBANOVO 0:2 (0:0). Góllövók: Weiss és Varga. Az újonc hazaiak nagy akarással játszottak, számos gólhelyzetet is kidolgoztak, de ezeket rendre kihagyták. A vendégek az elején csak a döntetlenre törekedtek, de végül is mindkét pontot megszerezték. A Hurbanovo játékosai gyorsabbak és technikásab- bak voltak a hazaiaknál. DUBNICA - LOKOMOTÍVA 2:0 (2:0). Góllövók: Barkóci és Černík. Már az első félidőben eldőlt a két pont sorsa. A nagy erővel rohamozó hazaiak a 17. percben már 2:0-ra vezettek. A második félidőben az erős zivatar miatt félbe kellett szakítani a mérkőzést, de ez sem zökkentette ki a vendéglátókat a ritmusból; megérdemelten győztek a sokkal esélyesebb exligás ellen SENICA - HUMENNÉ 3:1 (2:0). Góllövők: Hutta 2, Reha, illetve Danko 11-esből. Jó iramban kezdődött a találkozó. Főleg a hazaiak voltak elemükben, akik két gyors góllal jutottak vezetéshez. Itt is félbe kellett szakítani a mérkőzést a hirtelen jött zivatar miatt. A zápor csúszóssá tette a talajt, és ez rányomta bélyegét a találkozó színvonalára. SLOVAN BRATISLAVA - STROPKOV 5:0 (3:0). Góllövők: Gostič, Hirko, Tittel, Felej, (öngól), Bielek.