Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-15 / 191. szám, péntek
Galéria lesz a lépcsöházban Rózsa a bölcsőben Látogatóban Huszár Tibornál Huszárik Zoltán emlékkiállítás A rétéi (Reca) születésű Huszár Tibor (1952) gyermekkorában grafikus szeretett volna lenni, majd gépszerelőnek tanult, de tizenhét évesen már a Nő szerkesztőségében fotóriporterkedett. Az első információ, amit róla hallottam az volt, hogy a szerkesztőségben ráült egyszer egy asztalra, s annak letörött a sarka... Ez a kis történet - egészen mostanáig - szájhagyomány útján terjedt, de ez csak egy a sok Huszár-sztori közül, mert a tehetséges fotóművész körül folyton vibrál a levegő. Egyszer azt hallani, hogy Japánban ,,állomásozik“, majd befut a hír, hogy John Updike-kal, a híres amerikai íróval sétálgat Prága utcáin... És este JiríTaufer tizenegykor csörög a telefon, a „hallóra“ Tibor kiáltja a kagylóba: ,,galériát csinálok a lépcső- házban, gyere el megnézni!“... Műterem a pincék mellett. Huszár Tibor másfél éve bratislavai lakossá vált. Pontosabban rétéiből récseivé, ugyanis a Rača-Záhu- menice lakótelep egyik házának alagsorában bérel műteremlakást. A belépőben jobbra gázálarcos kiszuperált kirakatbábu, de aki csak előrenéz, saját arcát látja a szemközti tükörben. Teremtő csönd és sötétség, ezüstös filmszalagok - ez a labor. Jobbra a lakórész, gyümölcstől roskadozó asztal, kedves tárgyak, emlékek a barnára pácolt deszkapolcokon, a szelelón meleg színű darócfüg- göny. A dolgozószobában roska- dásig tömött könyvespolc, a falon az 1983-as újvidéki VII. nemzetközi színházfotó-triennálé aranyplakettje, fotók, plakátok és rend... S aki alkotta, kapta, nyerte mindezt. Huszár Tibor nagyítószemüveggel a szemén a legújabb termésből válogat. Nem könnyű megállapítani, hogyan is ébred fel gyermekkorban a művészi hajlam. Bizonyos azonban, hogy a legtöbbször szerepet játszanak a környezeti hatások, a család, a játszótársak, az iskola. S bár Oľga Hanáková szülei nem voltak muzsikusok, a zene hozzátartozott a család mindennapi életéhez: képzőművész édesapja gyakran fuvolázott a maga kedvtelésére, és a gyermekek áhítattal hallgatták. Kedvenc játékuk a bábszínház volt, s minden bizonnyal ez is közrejátszott, hogy Oľgát már korán bűvöletbe ejtette a teátrum delejes vonzása. így született meg benne az az elhatározás, hogy az énekesi pályát választja. Olga Hanáková érdemes művész Bánovce nad Bebravouban született; itt töltötte gyermekkorát, itt járt iskolába egészen addig, amíg Bratislavában be nem iratkozott a konzervatóriumba. Elsó tanára Arnold Flögl, a kiváló basz- szista, a szlovák operaszínpad felejthetetlen Borisz Godunovja és Don Basiliója volt. Főleg nép- és múdalénekre oktatta növendékét, akit eleinte a szoprán szólamok vonzottak. Ám amikor hangja magasságban és mélységben egyre tágult, Flögl tanácsára az altnál kötött ki. Hanáková zenei oktatását Flögltól Anna Korinská vette fit, aki egy terjedelmes operai repertoárt dolgozott ki számára.- Nézd, itt van Jirí Taufer - mutat rá egy sor negatívra. - Hónapokig leveleztem vele. Nem akarta, hogy fotózzam, mindig azt írta, hogy nincs ideje. Erre én minden előzetes nélkül beállítottam hozzá. Épp a 75. születésnapján. Beszélgettünk egy kicsit... egyszercsak fölállt, hozott egy üveg márkás bort. Ekkor már tudtam, hogy minden rendben...- Látom, tényleg kötélnek állt...- Azzal a feltétellel, hogy könyvvel a kezében fényképezem le. Megtettem. Azután mondtam neki: „mester, úgy van ahogy kívánta, de most már legyen úgy, ahogy én szeretném.“ Hát ezt láthatod itt... ez a portré és még harminckilenc neves cseh irodalmár arcképe a Prágai beszélgetések című kötetben fog megjelenni, amit Ľuboš Jurík barátommal közösen készítünk.- Az utóbbi időben folyton írókat fotózol. Tudom, terveid között szerepel az említetten kívül egy reprezentatív kötet 300 író portréjával, ősszel Juríkkal Amerikába utazol, ahol 20 ismert írót „vallattok“ majd... Pedig én azt hittem, hogy a cigányok a kedvenceid...- ... és az írók! A cigányokat tíz éve fotózom, lankadatlan lelkesedéssel. De ha már szívügyről van szó, elárulom, hogy a szenei (Senec) zsinagóga a következő. Kezdeményezésemre, remélem, galéria lesz. Méghozzá Francoise Kollár galériája. Mert ez az ember, aki még haló porában is az egyik legnagyobb francia fotós, itt született Szencen... - közli ünnepélyesen Tibor, s hogy meghatottságát palástolja, újabb sor negatívot mutat. - Ezek a házak: Boleráz. Nemrég megismerkedtem Bayrt Bár mindkét pedagógus meglehetősen szigorú és dicséretben fukar volt, később is szeretettel figyelték növendékük fejlődését. A Szlovák Nemzeti Színház 1947-ben szerződtette Oľga Ha- nákovát. S hamarosan bedobták a „mélyvízbe“: a fiatal lányra Azucena, az öreg cigányasszony szerepe várt Verdi Trubadúrjában. Szerencséjére a színház nagyszerű „védnökre“ bízta: Mária Kišoňová-Hubovára, aki pártfogásába vette a debütáló énekesnőt. Megmutatta, hogyan kell mozogni a színpadon, hogyan kell takarékoskodni a hanggal, hogy az a legfőbb helyeken érvényesüljön. De mások - így Helena Bartošová és Ferdinand Krčmár - is sokat segítettek neki. Hanáková bemutatkozása jól sikerült; ráérzett a nehéz szerep hangulati súlypontjaira, természetessége, az érzelmekkel való azonosulása osztatlan sikert aratott. Ezután kisebb szerepek következtek, hiszen az operák többségében alt vagy mezzoszoprán regiszterre udvarhölgyek, dajkák vagy szolgálók szerepét írják a komponisták. Ám Hanáková ezekre a kisebb szerepekre is lelkiismeretesen felkészült, és hangját, alakítását az adott jellem ábrázolásának szolgálatába állította. Közben tapasztalt karmesterek (Zuna, Schöffer, Holoubek, amerikai képzőművésszel. Itt született a nagyapja, de ő még sosem járt Bolerazban. Hát én bejártam a városkát, a fotókból készült albumot elviszem magammal. Ajándékként Bayrtnak... Kopogtatnak. A szomszéd saját termésű almát hoz Tibornak.- Van közte potyadék, de azért jó- mondja szerényen, s távozik, nem akar zavarni. Ö az egyik azok közül, akik lelkesedéssel fogadták, hogy szürke szőnyeggel borított, sziklakertes miniképtárrá változik a sivár lépcsöház. Galériává, amely viszont Huszár szomszéd havi termését lesz hivatott bemutatni.- Csodálattal tölt el, ahogy meg tudod valósítani az ötleteidet! Szinte nem ismersz lehetetlent... Hogyan csinálod?- Az ötlet csak akkor ér valamit, ha megvalósítjuk. Nos, én megszállottan szeretem a munkámat, és maximalista vagyok önmagammal szemben. Ha valami nem sikerül, újra nekivágok, néhány kudarc, akadály nem tántorít el egykönnyen a célomtól. S ha azután sikerül a dolog? Úgy gondolom, ez a kitartásomnak és főiskolai mesteremnek, Ján Šmok professzornak köszönhető, aki megtanított keményen dolgozni. S nem utolsósorban: fotóriporterkedésem idején alkalmam volt feltérképezni az emberi tulajdonságokat ...- Japán is egy ilyen „ötlet“ volt. Aztán mentél, láttál, s abból, ahogy visszajöttél 170 filmnyi anyaggal, szerzetesek védelmező amulettjével és egy csomó barát- címével, akik remélik, mihamarabb viszontlátnak, egyértelmű, hogy győztél... Mesélj valamit!- Egyik nap a Kyoto fölötti hegyekben sétálgattam, s fölfedeztem egy kolostort. Idegen ember oda be nem mehet, mondta a kísérőm, s valóban, hiába zörögtem, senki sem nyitott kaput. Erre megkerültem a kolostort és a hegyek felőli oldalon bemásztam. Simára gereblyézett homok, gyönyörű kert, minden fának megvolt a maga helye... Elindultam hát. A bejárathoz érve elhúzom az ajtót..., s egy szamuráj állt előttem óriási karddal a kezében... Hát mit mondjak... Elfelejtettem angolul. A „kirándulás" persze jól végződött, még ebédet is kaptam, csak fényképeznem nem volt szabad. Pedig amikor megláttam az ebédelő szerzeteseket - egy hosz- szú asztalnál sok-sok tar koponyát arra gondoltam, ó, csak egyet kattinthatnék... Chalabala), illetve rendezők (Fiedler, Wasserbauer, Jernek) irányításával fejlődik. Suchoň örvényének 1949 évi bemutatóján Hanáková a nászasszonyt alakította, annyi életteli érzékletességgel, akárcsak tíz évvel később ugyanazon szerző Svátoplukjának Blagotájában. A spontán tern lészetesség, az érzelmekkel való magabiztos azonosulás jellemezte Oľga Hanáková egyéb alakításait is azokban az években. Például Fjodorcárevicsét a Borisz Godunovban, melyet egy szovjet vendégrendező, I. Domb- rovszkij vitt nagy sikerrel színpadra. Hanáková temperamentuma, drámai stílusérzéke nagyszerűen érvényesült Bizet Carmenjének címszerepében, ami már igazi nagy siker volt. Ezzel az alakítással Hanáková - Nina Hazuchová mellett - a Szlovák Nemzeti Színház vezető mezzoszoprán, illetve alt énekesnője lett. Igaz, Šimon Jurovskýnak, az opera akkori igazgatójának rábeszélésére rövid kirándulást tett a szoprán hangtájára is - például Dona Annát énekelte a Don Giovanniban, vagy Santuzzát a Parasztbecsületben, ezzel is igazolva regiszterének terjedelmét -, de hamarosan visz- szatért eredeti hangosztályába. Pályája során több mint nyolcvan szerepet alakított. Jól érvényesült a „nadrágos“ szerepek,,Az ember legalább egy lábnyomot akar hagyni maga után, nem többet“ - mondta egyszer, s most itt van ötven éve sok-sok lábnyoma. Az Elégia ló-apokalip- szisa, amely barátságról és hűségről szól frenetikus erővel. A Capriccio hóember« siratója, amely születésről és elmúlásról beszél hótiszta hangon. Az Amerigo Tot „öttételes portréja“, amely finom válasz a gauguini „honnan jöttünk, mik vagyunk, hová mer gyünk“ - kérdésre. A Tisztelet az öregasszonyoknak fájdalmas rekviemje, amely élni és érezni tanít. Az A piacere (Tetszés szerint) „háromszólamú jajkiáltása“, amelyben az élet a halál felől kapja meg értelmét, öt rövidfilm, öt mestermű. ötven év páratlan csodái. És mégis... ha Huszárik Zoltán, akkor az 1971-ben készült Szindbád. Latinovits arcai. Ahogy a húsleves aranykarikáit nézi. Ahogy a sálat átdobja a vállán korcsolyázás közben. Ahogy a szívéhez kap az orgona mellett. Aztán a nók... Ártatlan hajadonok és hervadt reménykedők. Édes hazugságokra váró hiszterikák. Boldogságukat hajszoló gyönyörűségek és kiábrándult szeretők. Ahány kép, annyi vers. Lovak a hóban. Préselt falevelek a szakácskönyvben. Ernyő a fűben. Fejfák a temetőben. Fülledt szobák, szemérmes ablakok, százéves háztetők. Hajnali sétányok, harmatos virágok, őszi lépcsők. Vallomás életről, halálról, kínról, gyönyörről, szerelemről és elválásról. Krúdy nyelvén - Huszárik szívével. A kilenc évvel később forgatott Csontváryban még többet ad magából. ,,Csontváry én vagyok“- mondta Sopronbánfalván, amikor Z., a festőt életre keltő művész és Lilla jelenetét forgatta. Ma már tudjuk: a Csontváry-film róla is szól. A művész és a világ már-már kibékíthetetlen villongásáról. Az alkotó munka folyamatáról és az alkotó személyiség-problémáiról. ,,A tehetség nem jóléti adomány. A tehetség természeti csapás, jellempróba, átok, átkelés égő, roskadozó hídon, kölönc a nyakban, száguldás hegynek felfelé“.- vallotta - s ez érződik a Csontváryban is. Z., a halhatatlanságra vágyó színész bármennyire tehetséges is, bármennyit tud is a világról, az emberről - alkotó munkája során egyfolytában szakadék szélén jár. A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum szeptember 14-ig nyitvatar- tó Huszárik Zoltán emlékkiállítása, azonban nem ezzel az öt „epigben is, mint a Faust Siebeljében vagy a Rózsalovag Octaviánjá- ban. Egészséges komédiázás, gesztusainak hangsúlyossága jellemezte Dvorák Az ördög és Kata címú operájában, vagy Auber Fra Diavolójának Lady szerepében. Szuggesztív módon érzékelteti az eltiltott vágyat, a szerelmet és gyűlöletet egyik kedvenc szerepében, Verdi Aidájának Amnerise- ként, vagy a kemény falusi asz- szonyt, Buryjovkát Janáček Jenű- fa című operájában. Századunk operamúvészete épp olyan közel áll hozzá, mint a klasszikus vagy romantikus müvek. Maria Porgy és Bessben, Magdaléna Martinú Görög passiók címú operájában, Magda Soréi Menotti Konzuljában vagy Flóra asszony ugyanezen szerző Médium címú operájában. Oľga Hanáková érdemes művész szép színű, tekintélyes mélységeket és magasságokat átfogó hangja, mely sötét színét a drámai fortissimók vidékén is megőrzi, nagyszerűen érvényesül Beethoven, Brahms, Haydn, Händel, Dvorák, Janáček és mások orató- rikus műveiben, szimfóniáik énekes szólamaiban, illetve dalciklusaikban. Hanáková ahhoz a nemzedékhez tartozik, mely a felszabadulás után nemcsak részese volt a szlovákiai zenei élet - mindenekelőtt az operaszínpad - újjászületésének, hanem végigkísérte további fejlődésének útján és azt tudásával, tapasztalatával napjainkban is híven szolgálja. DELMÁR GÁBOR rammával“ és két játékfilmmel várja az érdeklődőket, s nem is egy csodálatos életmű leltárát adja - a sok kép, vázlat, grafika, elárvult használati tárgy Huszárik Zoltán szellemét idézi meg. Annak az embernek a szellemét, akinek a művészetet az emberiség és a morál jelentette. Aki remekműveivel új filmnyelvi szimbólum- rendszert teremtett és így hagyott maga után nyomokat az időben. ,,Hogy honnan jöttem, nem titkolom — írja. - Ahonnan jöttem, szükségszerű követelmény volt a kitörés, felemelkedés. Nem én kívántam így, hanem azok, akik sorsukban vagy életükben már csak általam emelkedhetnek“. A kiállítás egy szeretetre méltó teljességre és harmóniára törekvő őszinte ember rövidre szabott sorsának állomásait idézi meg. Bölcsőjében, amely a domonyi szülőházból került a múzeumba, a múlandóság rózsája. Fölötte egy tömören megfogalmazott gondolat. „Hazulról, az anyámtól irgalmatlan éíetszeretetet hoztam. Egy sor olyan érvényes fogalmat, amire életben, művészetben egyaránt szükség van: bizalom, szeretet, barátság. Növekedőben - már magamon, nemcsak a világban (Markovics Ferenc felvétele)- egyre inkább láttam és látom, hogy vonultak vagy hogy vonulnak be az előbb említett fogalmak egy skanzenba, ahol esetleg még látni lehet, milyen volt az emberszabású ember. Kicsit fanyar vagyok, de nem beletörődő, nem megalkuvó. Hiszem, hogy a dolgok és maga az ember is megváltoztathatók.“ Az önvallomás mellett képek. Egy nem létező családi album képei. A gyerek Huszárik Zoltán... gyolcsingben, bőszárú gatyában, tízévesen. Szekér tetején, nyári udvar közepén, szénaboglya tövében. A kamasz... az aszódi gimnazista... a főiskolás. Közben skiccek, grafikák, metszetek- a képzőművész-rendező skiccei, grafikái, metszetei. Szomorú nók, vérző lovak, bánatos férfiak. Szélcibálta fák, lombok, virágok. Udvarok. Az élet legpompásabb és legsivárabb udvarai. „Végig kell járni az életet, vaksötétben tapogatózva“. Jegyzetek, üzenetek, képeslapok. Egy levél Mostarból: „Anyám, köszönöm, hogy felnevelt, talán nem kell szégyenkeznie. Nagyon keveset tudok adni abból, amit maga adott, de igyekszem törleszteni“. Képek a Szindbádból és a Csontváryból. B. Müller Magda és Markovics Ferenc művészi Huszárik-portréi. És a személyes használati tárgyak. A táskája. A naplója. A bőröndje. A palettája. Az ecsetei. És egy neki címzett sikoly: „Huszárik Zoltán segíts! Mezei Mária. 1977. április 17.“ A barátok arcai: Nagy László, Latinovits, Dajka Margit arca. Díjak, plakettek, útlevelek- nemzetközi fesztiválsikerek. Élő díszletkép a CsontVáryból: a fehér selyemmel letakart trón és a karvastagságú gyertyák. És ott mellettük: a halotti maszk. Utolsó filmterve Lex vitae címmel jelent meg az Élet és Irodalomban. A film elsó forgatási napját 1981. október 15-re tűzték ki. Tizennegyedikén, egy szerdai délután lefeküdt, hogy megpihenjen Aztán elaludt és nem ébredt fel többé. Temetése napján ragyogott az ősz. De délután, amikor sírjába helyezték, sötét felhőkből szakadt az esó. SZABÓ G. LÁSZLÓ (Huszár Tibor fotója) LAMPLZSUZSANNA A MEGJELENÍTÉS EREJE Oľga Hanáková érdemes művész hatvanéves ÚJ SZÚ 6 1986. VIII. 15.
