Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-14 / 163. szám, hétfő
A csehszlovák külpolitika feladatairól a CSKP XVII. kongresszusa után Szocializmus, társadalmi haladás és béke A CSKP XVII. kongresszusa utáni időszakra az egész párt és a szocialista társadalom fokozott aktivitása jellemző a kongresszusi határozatoknak a mindennapi feladatokra való lebontása és határozatok megvalósítása során. Ez vonatkozik pártunk és államunk széles körű külpolitikai tevékenységére is. Az e téren elfogadott konkrét feladatok indokoltak. A múltban sohasem volt ilyen szoros kapcsolat országunk fejlődésének külső és belső tényezői között, mind a szocialista közösséget, mind pedig a világfejlődést illetően. Tovább nő az országok és népek kölcsönös függősége. A nemzetközi színtéren érvényre jutnak közös érdekeik. Ezzel párhuzamosan azonban ellentétek és egymással ellentétes irányzatok is mutatkoznak. Az egyes országokban és a világon a nagy szociális, gazdasági és tudományos-mú- szaki ellentétek nemcsak az államok belpolitikájára hatnak, hanem befolyásolják a nemzetközi helyzet alakulását is. Harc a békéért Napjainkban még sürgetőbben kerül előtérbe a világbéke megőrzésének igénye. Ennek teljesítése nélkül minden más értelmét veszítené. A társadalmi haladás törvényszerűsége azonban egyre jobban megköveteli, hogy az egész nemzetközi közösség erőfeszítéseit egyesítsük nemcsak a háború és a béke kérdéseiben, hanem az emberiség további globális problémáinak megoldásában. Ezek közé tartozik a környezetszennyeződés, a gazdasági fejlődés számára a természeti források biztosításának szükségessége, a nyomor, az éhség, az írástudatlanság felszámolása. E kérdések megoldása meghaladja egy-egy állam lehetőségeit. Sok tekintetben az emberi civilizáció létének alapjait érinti. Napjainkban, amikor átléptük az atom- és úrkor küszöbét, el kell sajátítanunk az e kornak megfelelő új gondolkodásmódot, és megfelelő gyakorlati intézkedéseket kell hoznunk. E tekintetben ösztönző erőt jelentett külpolitikánkra nézve is a testvéri SZKP XXVII. kongresszusa. A szovjet kommunisták történelmi érdeme, hogy a világ társadalmi jelenségei és irányzatai elemzésének alapján rámutatott az egyre rosszabbodó nemzetközi helyzet okaira és meghatározta a leküzdésükhöz vezető reális utakat. Újra fogalmazta a béke ós a biztonság lenini stratégiáját. A CSKP XVII. kongresszusa teljes mértékben magáévá tette a Szovjetuniónak ezen elvi békepolitikáját, mert az megfelel nemzeteink létérdekeinek is. A csehszlovák külpolitika alapvető feladatával - ahogy azt Gustáv Husák elvtárs a XVII. pártkongresszuson hangsúlyozta: a fejlett szocialista társadalom építéséhez szükséges kedvező külső feltételek megteremtésével - teljes mértékben összhangban áll. Ez az irányvonal megfelel a kor igényeinek, az Felszámolni a tömegpusztító fegyvereket ÚJ szú 1986. VII. 14. Teljes mértékben támogatjuk azt a szovjet javaslatot, hogy az évszázad végéig teljesen számolják fel az atom- és más tömeg- pusztító fegyvereket. Támogatjuk a ,.csillagbéke“ programját, valamint a Szovjetunió lépéseit az atomfegyver-kísérletek betiltását illetően. Ugyanez vonatkozik más javaslatokra is, amelyek megvalósítása hozzájárulna a lázas fegyverkezés megfékezéséhez. A Szovjetunió és a többi szocialista ország javaslatai napjainkban lényegében a fegyverkezés minden területét érintik, a tömegpusztító fegyverektől egészen a hagyományos fegyverzetekig terjednek, s a kérdéseket nemzetközi és regionális viszonylatban oldják meg. Gyakorlatilag nincs olyan fontos kérdés, beleértve az ellenőrzés kérdését is, amelyről megfeledkeztek volna. A szocialista országok elvi békepolitikáját ismét igazolta a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének a közelmúltban Budapesten megtartott ülése, amelyen felhívással fordultak a NATO tagállamaihoz és valamennyi európai országhoz, hogy csökkentsék Európában a fegyveres erőket és a hagyományos fegyverzetet. Ezek a javaslatok és kezdeményezések széles teret nyitnak külpolitikánk még aktívabb és hatékonyabb szerepvállalásához. Növekszenek az igények a csehszlovák diplomáciával és szövetségesei összehangolt lépéseivel, a nemzetközi fórumokon - a sokoldalú tárgyalásokon, az ENSZ- ben, a genfi, a stockholmi és a bécsi értekezleten - való elkötelezettséggel szemben. A béke és a biztonság közös nagy ügyéhez mi a két és sokoldalú kapcsolatok terén végzett munkánkkal járulunk hozzá. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság közös javaslata a középeurópai vegyifegyvermentes övezet létrehozására, továbbá a CSKP és az SPD kétoldalú tárgyalásainak kibővítésére tett javaslat a környezetvédelem kérdéséről az ilyen irányú tevékenység két példája. Ezeket újabbaknak kell követniük. Minden lehetőséget fel kell használnunk arra, hogy hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok fellendítéséhez. Földrajzi és politikai szempontból logikus, hogy fő figyelmünket az európai kontinensre irányítjuk. A Helsinkiben megkezdett európai biztonsági és együttműködési folyamat számunkra és szomszédaink számára - úgymond közös házunkban - jó keretet biztosít a kölcsönös egymás mellett élés minden kérdésének kollektív megítéléséhez és megoldásához. Ezzel a céllal látunk hozzá az európai biztonsági és együttműködési értekezletet követő, harmadik tanácskozása előkészítéséhez, amelyre ez év őszén Bécsben kerül sor. A testvéri országokkal folytatott együttműködés fejlesztése egész világ népei vágyainak és érdekeinek. Teljesíteni csak a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való közös fellépéssel, a világ valamennyi békeszerető, háborúellenes és demokratikus erőivel összefogva tudjuk. A konfrontáció és a lázas fegyverkezés kalandor politikájával szemben - amelyet a világra az 'Egyesült Államok legreakciósabb imperialista körei és legközelebbi szövetségesei kényszerítettek - a szocialista országok a háborúk nélküli világ és az együttműködés világos és vonzó koncepcióját állították. Azok a javaslatok, amelyeket a Szovejtunió és a Varsói Szerződés többi tagállamai jelenleg a nemzetközi tanácskozásokon előterjesztenek, a diplomáciatörténetben a kezdeményezések legszélesebb körű összességét képviselik. Ezek a kezdeményezések a nemzetközi biztonság komplex rendszerének a megteremtését célozzák, amely magában foglalná a katonai, a politikai, a gazdasági és a humanitárius kérdéseket is. Olyan gyakorlati programot jelentenek, amelynek megvalósítása a békés egymás mellett élés lenini koncepciójának a nemzetközi kapcsolatok gyakorlatába való átültetését jelentené. A jelenlegi nemzetközi helyzetet reálisan ítéljük meg. Tudjuk, hogy a béke, a biztonság és az együttműködés programjainak megvalósítása nem lesz könnyű, sem pedig rövid távú. Azonban megéri harcolni érte. Más út nincs, amennyiben a népek tartós békében és barátságban akarnak élni. E program megvalósítása minden állam közös törekvését igényli. A mi külpolitikánknak is hosszú távú feladatává válik. Megvalósítására minden erőnkkel törekedni kell. Rendkívüli figyelmet fogunk fordítani napjaink alapvető kérdéseire, mindenekelőtt az atomháború veszélyének elhárítására, és a leszerelésre. A társadalmunk gazdasági és szociális fejlődésének meggyorsításához szükséges kedvező feltételek megteremtése szempontjából elvi jelentőségű a testvéri szocialista országokhoz, elsősorban a Szovjetunióhoz fűződő szövetség, barátság és együttműködés. A szocialista közösség erejétől függ sok tekintetben a világ jövőbeni fejlődése, a béke és a társadalmi haladás. A szocialista országok közössége képviseli napjainkban azt az egyedüli erőt, amely rendelkezik a béke megőrzéséhez szükséges anyagi eszközökkel. Sót, ahogyan azt a CSKP XVII. kongresszusának politikai beszámolója hangsúlyozta: „A szocialista közösség nélkül napjainkban a világpolitika egyik kérdése sem oldható meg. Ebből ered a mi közös felelősségünk a szocialista közösség egységének és össze- forrottságának megszilárdításáért, ami a közös marxista-leninista ideológiára és a szocialista internacionalizmus alapelveire épül. Ebből ered társfelelősségünk a szocialista közösség további dinamikus növekedéséért, a szocializmus sikereiért a kapitalizmussal folytatott békés versenyben“, A belső és külső tényezők növekvő összefonódása teljes mértékben tükröződik mind az egyes szocialista országokban, mind pedig az egész közösségen belül. Politikánkban a gazdasági és szociális fejlődés meggyorsításának programjából, valamint a béke, a biztonság és az együttműködés programjából eredő igéA másik jelentős államcsoportot, amellyel a kongresszusi határozat értelmében aktívan fejlesztenünk kell kapcsolatainkat a gyarmati elnyomás alól felszabadult fejlődő országok képezik. Azokról az államokról van szó, amelyek őszintén érdekeltek nemcsak nemzeti és gazdasági függetlenségük megszilárdításában, hanem a világbékéhez és a leszereléshez vezető gyakorlati intézkedések védelmében is. Tudatosítják, hogy a katonai költségvetésre fordított egyre nagyobb kiadások világviszonylatban elvonják a forrásokat az emberiség számára oly fontos, globális problémák megoldásától, mint a fejlődő országok elmaradottságának leküzdése, az éhhalál, a krónikus rosz- szultápláltság, a járványok, az írástudatlanság, a növekvő külföldi eladósodottság felszámolása és a fejlődés útjában álló további nyes feladatok egybekapcsolódnak. A szocializmus, mint társadalmi rendszer előnyei jobb kihasználásának szükségessége, valamint gazdasági és műszaki sebezhetetlensége a korábbiaknál sürgetőbben követeli meg, hogy a szocialista országokhoz fűződő kölcsönös kapcsolatainkban az együttműködés új, hatékonyabb formáit érvényesítsük politikai, gazdasági, tudományos-múszaki és más területen. A legfontosbb feladat most a testvéri országok együttműködése, egész mechanizmusának tökéletesítése és hatékonyságának további fokozása a Varsói Szerződés és a KGST keretén belül. Nagyon jelentős a szocialista építés során az egyes országokban szerzett tapasztalatok széles körű cseréje és a sokoldalú együttműködés, továbbá a nemzetközi kérdésekben való kölcsönös együttműködésnek az összehangolása - beleértve a védelem és a biztonság kérdéseit is. A gyakorlat igazolta a kölcsönös kapcsolatok egész rendszerét. Bebizonyosodott, hogy menynyire hasznosak a sokoldalú tanácskozások, megbeszélések és legfelsőbb szintű baráti munkalátogatások, a testvéri országok ideológiai, nemzetközi, gazdasági és politikai-szervezési kérdésekkel foglalkozó titkárainak tanácskozásai, valamint párt- és állami szerveink, szervezeteink és intézményeink közötti további kapcsolatok. A kapcsolatoknak ezeket a formáit a jövőben is támogatni és bővíteni fogjuk. Arra fogunk törekedni, hogy dinamikusan, rugalFejlődő országok akadályok eltávolítása. Ezek az országok felépülésükkel - elsősorban az el nem kötelezettek mozgalmában és az ún. delhi hatok keretében - rendkívüli módon erősítik a békeerók potenciálját. A fejlődő országokkal szembeni politikánk továbbra is a hagyományos szolidaritásból fog kiindulni. Mélyíteni és fejleszteni kívánjuk velük egyenjogú kapcsolatainkat politikai és gazdasági függetlenségük megszilárdítása érdekében. Rendkívül szoros kapcsolatokra törekszünk azokkal az országokkal, amelyek a szocialista és haladó társadalmi változások útjára léptek. Feltételezzük, hogy a fejlődő világgal folytatott együttműködésünk magában foglalja a szélesebb körű műszaki segítségnyújtást, és a káderképzéshez nyújtott segítséget. Politikai téren masan fejlődjenek és ne legyenek formálisak. Egyre jobban hozzá kell járulniuk a szocialista gazdasági integráció folyamatának meggyorsításához, a népgazdasági tervek összehangolásához, a termelés kooperációja és szakosítása fejlesztésének útjában álló bürokratikus akadályok leküzdéséhez, kibontakoztatva az együttműködés új, progresszív formáit, a közös vállalatok, tudományos- múszaki egyesülések és mások létrehozásához. Kedvező változást várunk a kutatásban, a fejlesztésben, a termelésben és a kereskedelemben működő gazdasági szervezetek közvetlen kapcsolatfelvételétől. Nagyszabású feladatokat határoztunk meg a 2000-ig terjedő időszakra. A termelés komplex intenzifikálására való gyors áttérésre törekszünk. A munka magas termelékenységét szeretnénk elérni, s a termékek minőségét világszínvonalra emelni. Folyamatosan emelni akarjuk a lakosság életszínvonalát. E célból hosszú távú koncepciózus dokumentumokat dolgoztunk ki és hagytunk jóvá. Elsősorban a KGST-országok 2000-ig szóló tudományos- múszaki fejlesztési programjáról, a Szovjetunióval folytatott gazdasági és tudományos-múszaki együttmüködés hosszútávú programjáról és a többi szocialista országgal megkötött hasonló programokról van szó. E stratégiai tervek megvalósítása elképzelhetetlen az egész gazdasági és irányító szféra aktív, alkotó és újszerű hozzáállásától. Ezt a kongresszus is egyértelműen kimondta. készek vagyunk segítséget nyújtani a feszültséggócokban kialakult helyzet igazságos rendezéséhez, továbbá az új válságok és konfliktusok elhárításához. Határozottan fel fogunk lépni az állami terrorizmus, az agresszió és diktátum imperialista politikájával, valamint a fejlődő országok politikai és gazdasági zsarolásával szemben. Az ún. harmadik világban lejátszódó folyamatok törvényszerűen ahhoz vezetnek, hogy a nemzetközi politikában és a világgazdaságban megnövekszik a fejlődő országok jelentősége és súlya. Az ezen országokhoz fűződő kapcsolatainkban ezért hosszútávú perspektívát látunk. Pozitív jelenség, hogy ezeket nem terhelik katonaiideológiai szempontok, mint ahogyan az a számos nyugati országhoz fűződő kapcsolataink esetében van. Kapcsolataink a fejlett kapitalista országokkal Az Egyesült Államok vezető köreinek ós NATO-szövetségese- inek imperialista politikája a nyolcvanas évek eleje óta nagymértékben nehezítette a fejlett tőkés országokhoz s főleg azokhoz az országokhoz fűződő kapcsolatainkat, amelyek területére elsócsa- pásmérő amerikai rakétákat telepítettek A testvérpártok kongresz- szusai és a legfelsőbb szintű tanácskozások ebben a helyzetben olyan döntéseket hoztak, amelyekben közös békés külpolitikánk elvhúsége az említett országokkal szembeni rugalmas magatartással párosul. Abból a meggyőződésből indulunk ki, hogy az emberiségnek nincs más ésszerű alternatívája, mint a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése. E szellemben kínáljuk fel szövetségeseinkkel együtt a közvetlen kapcsolatok felvételét katonapolitikai téren a Varsói Szerződés és a NATO, gazdasági téren pedig a KGST és a Közös Piac között. Ezek és a további javaslatok meg kezdeményezések a leszerelés és az európai biztonsági folyamat fejlődése terén megfelelő keretet biztosítanak a kelet -nyugati kapcsolatok valamennyi alapvető kérdésének megoldásához. A fejlett szocialista társadalom építése megköveteli a szocialista államtól minden forrása mozgósítását. Nem titkoljuk: a lázas fegyverkezés tőlünk is megköveteli, hogy több eszközt fordítsunk a védelemre. Azonban csak olyan mértékig tesszük ezt, amenyire a fegyverkezés mértéke kényszerít bennünket. A szocialista országok békepolitikája nem konjunkturális ügy, hanem tartós program, amellyel az egész nemzetközi közösség (Folytatás a 6. oldalon)