Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-19 / 168. szám, szombat
Gyors ütemben, de jó minőségben APRÓHIRDETÉS Másodnövényekkel pótolják a A szárazság és a korai kánikula jócskán megviselte a gabonákat, siettette az érésüket, ami mennyiségileg és minőségileg is kihatott a kalászokra. Farkas Imre agrármérnök, az Alsópéteri (Dolný Peter) Efsz növénytermesztési ágazatvezetője elmondta, hogy leginkább a korai érésű búzafajták károsodtak. A 600 hektáros búzaterületük átlaghozamát érzékenyen érinti a 230 hektáron termesztett Danúbia. Ez az intenzív fajta a homokos talajon nagy csalódást okozott. Mindössze 3,3 tonna körüli átlaggal fizetett. A későbbi érésű Viginta már nem szenvedett ilyen súlyos károsodást, 5 tonna feletti hozamra számítanak, ami azt jelenti, hogy búzából 4 tonnás átlagra van kilátás. Ez 2,2 tonnával kevesebb a tavalyitól. Az adott körülményekhez viszonyítva jó eredményt érnek el tavaszi árpából, mivel a vetést követő időszakban bőségesen volt csapadék, a növények jól elbokrosodtak, megfelelő mennyiségű oldalhajtást hoztak, szépen kalászoltak. Érésük később kezdődött, a szemek nem sültek be, s így a tervezett 5 tonna helyett 5,2 tonnás elszámolásra van kilátásuk. A betakarítási munkákba 5 saját és 7 vendégkombájn kapcsolódott be. Az aratók jó minőségű munkát végeznek. A szemveszteség 0,5-1 százalék között ingadozik, ami megfelel a versenyfeltételeknek, A búza és az árpa aratásán kívül 100 hektár vetőmagnak termesztett borsót, 30 hektár bükkönyt és ugyanannyi rozsot takarítanak be. Borsóból és bükkönyből elfogadható eredményre van kilátás, míg a rozsot szintén megviselte az időjárás, körülbelül 0,7 termésben mutatkozó hiányt tonnával maradnak a tervezett szint alatt. Farkas elvtárs azt is elmondta, hogy a gyengébb termés ellenére komoly raktározási gondokkal küzdenek. Még épül a központi magtár, ezért nagy mennyiségű vetőmagot kénytelenek betonalapon, szabad ég alatt, ponyvával letakarva tárolni. Nem kevesebb, mint 300 tonna vetőmagról gondoskodnak, melynek elszállítása rugalmasabb is lehetne. Az ágazatvezetó elmondta, hogy a terméskiesést a betakarítási, szállítási és tárolási veszteségek csökkentésén kívül a másodnövények minél nagyobb területen való vetésével pótolják. Az öntözhető területekre különböző takarmánykeverékeket és rövid tenyészidejű kukoricát vetnek. Az idejében végzett vetéshez jók a feltételek, mivel a kombájnok nyomában soha eddig nem tapasztalt gyorsasággal, rekordidő alatt végzik a szalma betakarítását és a tarlóhántással sincs probléma. A szalma gondos kazlazása is a fő feladatok közé tartozik. Ezt egy előregyártott kazlazósablon is segíti, így csak a betetőzést kell nagy szakértelemmel végezni, hogy a beázási veszteség minimális legyen. A munkaverseny feltételeinek megfelelő kazlakért a dolgozók megkapják az ösztönző jutalmat. A nyári csúcsmunkák idején idénymunkások, nyugdíjasok és diákok segítségével jól szervezik az öntözést. Száznyolcvan hektáron locsolják a kukoricát és az egész répaterületet öntözik. KRASCSENICS GÉZA ÁLLÁS A Kolárovói Műszaki Szolgáltatások (Technické služby) igazgatósága értesíti, hogy kedvező munka- és fizetési feltételekkel felvesz sírásót a városi temetőbe. Belépés 1986. augusztus 1-én. Az üzem szolgálati lakást biztosít. Az érdeklődők személyesen, írásban vagy telefonon a 941-371-es számon jelentkezhetnek az üzem személyzeti osztályán. ÚF- 108 & KÖSZÖNTŐ ■ 1986. július 19- én ünnepli 50. születésnapját a legdrágább férj, édesapa és nagyapa, Prágai János Kosúton (Košúty). E szép ünnep alkalmából szívük egész szeretetével köszöntik, további jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: szerető felesége, fia, lányai, veje és kis unokája Balázs. Ú-2303 ■ 1986. július 15-én ünnepelte 70. születésnapját Zagyi János Serkén (Širkovce). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, erőt, egészséget és még hosszan tartó, boldog életet kíván: felesége, lányai, vejei, unokái és dédunokái. 0-2595 ■ 1986. július 19-én ünnepli 60. születésnapját a dolgos kezű feleség, édesanya, nagymama, Raj Istvánné Matuszka Ilona Nyíren (Nýrovce). E szép ünnep alkalmából kívánunk jó egészséget, hosszú, boldog életet, hogy még sok éven át éljen szerető családja körében: férje, fiai, leánya, menyei, veje, hat unokája, édesanyja, testvére családjával. Ú-2368 ■ Sok-sok szeretettel köszöntjük a drága jó édesanyát, nagymamát és dédmamát, özv. Libárdy Gyuláné Cséfalvay Annát Nyárasdon (Topoľníky), aki 1986. július 20-án ünnepli 80. születésnapját. E szép ünnep, valamint közelgő névnapja alkalmából kívánunk jó egészséget és hosszan tartó, békés, boldog életet: lányai, fia, vejei, menye, unokái: Vierka, Anikó, Zsuzsa, Ervin, Valter, Péter, unokavejei és a kis dédunoka Anettka, aki mindnyájuk nevében csókolja a dédmamát. 0-2317 ■ 1986. július 21-én, illetve július 27- én ünnepük 45. és 18. születésnapjukat a legdrágább férj, gondos nagyapa, Lantosi Tibor, és fia, ifj. Lantosi Tibor Tósnyárasdon (Topoľnica). E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, jó egészséget és hosszan tartó, boldog életet kívánnak: felesége - édesanyja, gyermekei - testvérei: Erika, Tibor, Andrea és Joskó, valamint sok-sok puszit küldenek a nagyapának unokái: Pétiké és Lucka. 0-2439 ■ 1986 július 20- án ünnepli 80. születésnapját a drága férj, édesapa és nagyapa, Tóth István Nagymácsédon (Veľká Mača). E szép ünnep alkalmából szívből köszöntik és jó egészséget kívánnak: felesége, 3 fia: Pityu, Árpi, Lajos, menyei: Elza, Erzsi, Anni, valamint unokái: Bea, Editke, Andrej, Szilárd, Diana és Szendri, akik sokszor csókolják a nagyapát. Ú-2480 ■ 1986. július 19-én ünnepli 53. születésnapját a drága férj, édesapa, após és dédusko, Richter Imre Dunaszerdahelyen (Dun. Streda). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, sok erőt, egészséget és hosz- szan tartó, boldog, békés életet kíván: szerető felesége, Jucika, lányai: Jucika és Évike, fiai: Imi és Márián, menyei: Évike és Darina, vejei: Aurél és Árpád valamint unokái: Jucika, Balázska, Veronika, Szilvia, Andrea és Rolandko, akik sokszor csókolják a drága déduskót. 0-2478 ■ 1986. július 19-én ünnepük 60. születésnapjukat a legdrágább szülök, Csémi István és neje Csémi Erzsébet Nagymegyeren (Čalovo). E szép ünnep alkalmából még nagyon sok erőt, egészséget és hosszan tartó, felhőtlen, boldog életet kíván sok szeretettel: lányuk, vejük, fiaik, menyeik és az unokák: Zoltán, Pityuka, Attila, akik ezúton köszönik a nagyszülők odaadó szeretetét. 0-2529 ■ 1986. július 19-én ünnepli 54. születésnapját Kemény Lajos (Hroboňovo). E szép ünnep alkalmából szívünk egész szeretetével köszöntjük, további jó egészséget és hosszú, boldog, békés életet kívánunk sok szeretettel: felesége: Marika, lányai: Marika, Aranka, vejei: Béla és Gyuszi, unokái: Klaudia, Gyuszika és Barbara, akik sokszor csókolják a nagyapát. 0-2589 ■ Mély fájdalommal és soha el nem múló szeretettél emlékezünk a legdrágább férjre, legjobb édesapára, apósra és gondos nagyapára, Nagy Miklósra Csicsó (Čičov), drága jó szíve 1985. július életének 59. évében örökre megszűnt dobogni és megállt dolgos keze. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú, elsó évfordulón. Jóságát, szeretetét soha nem feledjük, emlékét örökké szívünkben őrizzük. Örök gyászban szenvedő felesége, 3 lánya, 3 veje és 6 unokája Ú-2500 akinek 20-án, Az érsekújvári (Nové Zámky) Sigma vállalat alapiskolát végzett fiúkat és lányokat vesz fel szakmunkástanulóknak, három és fél éves tanulmányi szakokra. A következő szakmák közül lehet választani: - fémmegmunkáló- gépészmechanikus - gépsorokhoz és berendezésekhez- gépészmechanikus - csőszerelő Elméleti és gyakorlati felkészítés a vállalat érsekújvári (Nové Zámky) középfokú gépipari szakmunkásképző intézetében. A sportkörökben, műszaki és egyéb szakkörökben mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. Bővebb felvilágosítás a vállalat személyzeti osztályán: KPP odbor pri konsern. podniku Sigma Nové Zámky Považská ul. č. 16. Telefon: 211 71—4, 209-es mellék.. Érdeklődni lehet még közvetlenül az érsekújvári középfokú gépipari szakmunkásképző intézetben: Nové Zámky ul. 29. augusta Telefon: 219 93 ÚP-97 NYEREMÉNYJEGYZÉK A „Szabadságra is könyvet“ címú, sorsolással egybekötött könyvakció nyereménylistája. Tisztelt Olvasók! A Slovenská kniha könyvterjesztő vállalat igazgatóságának propagandaosztályán (Bratislava, Obrancov mieru 27) 1986. július 7-én zajlott le a „Szabadságra is könyvet" akció keretében megrendezett sorsolás. A kitűzött díjakat a következő számú sorsjegyek nyerték: az 1. díjat, a Škoda 120 típusú személyautót: a 021 747 számú sorsjegy a 2. díjat, a 10 000 koronás vásárlási utalványt: a 004 498 számú sorsjegy a 3. díjat, az 5000 koronás vásárlási utalványt: a 023 522 számú sorsjegy a 4. dijat, a 2000 koronás vásárlási utalványt: a 005 170 számú sorsjegy az 5. díjat, az 1000 koronás vásárlási utalványt: a 058 941 számú sorsjegy a 6-10. dijat: 500 koronás vásárlási utalványt a következő számú sorsjegyek nyertek: 004 265, 021 656, 035 817, 061 120, 062 532 a 11-20. díjat: 300 koronás könyvvásárlási utalványt a következő számú sorsjegyek nyertek: 007 126, 018 182, 032 662, 033 557, 042 491, 048 954, 054 608, 058 873, 062 374, 066 826 21-1000. dijat 4 könyvből álló nyereménycsomagot: a 49-es kétjegyű és a 302-es, 446-os, 779-es és 926-os háromjegyű számra végződő sorsjegyek nyertek. Valamennyi nyertesnek szívből gratulálunk! A nyeremények bejelentése: A nyertes sorsjegyet tartalmazó boríték bal sarkába jól láthatóan írják fel: „NYEREMÉNY“. 1. Az I. díj nyertesének legkésőbb 1986. szeptember 12-ig személyesen kell jelentkeznie az alábbi címen: Slovenská kniha, n. p., propagačný útvar Obrancov mieru č. 27. 812 60 Bratislava. 2. A 2-20. díj nyertesei a fenti címen levélben jelentkezzenek, legkésőbb 1986. szeptember 12-ig, és egyúttal:- küldjék el a nyertes sorsjegyet,- közöljék a teljes és pontos címüket,- irjkk meg annak az üzletnek (könyvesboltnak) a pontos nevét és címét, ahol a tetszés szerint kiválasztható árut (könyveket) meg akarják vásárolni. 3. A 21-1000. díj nyertesei szintén levélben jelentkezzenek a fenti címen, legkésőbb 1986. szeptember 12-ig, és egyúttal:- küldjék be a nyertes sorsjegyet, és közöljék azt a teljes és pontos címet, ^.amelyre a 4 könyvből álló nyereménycsomagot elküldhetjük. A feltüntetett határidó lejártával a nyertes sorsjegy érvényét veszti és a nyeremény nem vehető át! Valamennyi nyertes sorsjegyet az alábbi címen jelentsenek be: Slovenská kniha, n. p., propagačný útvar ul. Obrancov mieru č. 27, 812 86 Bratislava. Figyelmeztetés: Azok, akik nem nyertek, ne küldjék be a sorsjegyeiket! 0 F-109 ÚJ SZÓ 6 1986. VII. 19.