Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)

1986-07-15 / 164. szám, kedd

Jóakarat-versenyek ÚJ szč| 1986. VII. 15 Elkezdődött a második félidő A Szovjetunió nyerte a vízilabdatornát • Gyarmati Dezső fiatal együttese bronzérmes • A szabadfogású birkózás csapatverse­nyének döntőjében is 10:0 KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK, URBÁN KLÁRA JELENTI MOSZKVÁBÓL A hét végén folytatódott a nagyüzem a Jóaka­rat-versenyeken. A vasárnapi küzdelmekkel már elkezdődött az év legjelentősebb sportesemé­nye második félidejének műsora. Jó mérkőzése­ket, izgalmas csatákat láthatott a közönség a vasárnap este befejeződött vízilabdatornán, amelyen a hat csapat öt nap alatt öt-öt mérkőzést játszott. Az elsőséget pontveszteség nélkül a Szovjetunió szerezte meg az Egyesült Államok és Magyarország elótt. Saranovéknak csak a magyar együttes volt komoly ellenfél, a többi összecsapást könnyedén nyerték meg. Gyarmati Dezső megfiatalított csapata (a régi nagyágyúkból egy sem kapott helyet a váloga­tottban) a vártnál némileg jobban szerepelt. Főleg a házigazdák elleni mérkőzésen (a torna legjobb találkozója volt) pólózott kitűnő formá­ban a magyar gárda. Szabadfogású birkózásban a csapatverseny döntőjében a szovjet-bolgár találkozó sok jó mérkőzést hozott, a hazaiak ugyan most is 10:0-ra nyertek, de minden összecsapáson keményen meg kellett dolgozni­uk a látványos végeredményért. Vasárnap az ökölvívók negyeddöntő küzdelmeit több mint háromezren szurkolták végig az olimpiai csar­nokban. VÍZILABDA A vízilabdában a zárótalálkozón már az aranyérem volt a tét, de az amerikai válogatottnak csak a há­zigazdák elleni győzelem hozhatta volna meg a végső sikert. Az elején a tengerentúliak kihagytak egy négyméte­rest, s ezután beindult a szov­jet henger. Sara- nov kitűnően vé­dett és társai a második ne­gyed végére már hat gólt szerez­tek. Az amerikai­ak csak a harmadik játékrész elején találtak először a kapuba. Magyarország az 5. fordulóban Görögország ellen mérkőzött. A magyar válogatott az elején még gyengélkedett, de aztán belelen­dült, biztosan győzött és ezzel a harmadik helyen végzett. Az 5. forduló eredményei: Szovjetunió - Egyesült Államok 10:5 (2:0, 4:0, 0:2, 4:3), Magyaror­szág - Görögország 12:8 (1:3, 4:1, 4:2, 3:2), NSZK - Hollandia 10:8 (4:2, 2:3, 3:0, 1:3). TORONYUGRÁS Férfi toronyugrás: 1. Gurijev (szovjet) 609,30, 2. Watson (ame­rikai) 593,34, 3. Feng (kínai) 569,55 pont. SZABADFOGÁSÚ BIRKÓZÁS A Szovjetunió válogatottja győ­zött * csapatversenyben, miután a döntőben 10:0-ra lehengerelte Bulgáriát. A bolgár együttesben több újonc szerepelt, akik az edző véleménye szerint értékes tapasz­talatokat szerezhettek. David Schultze, az Egyesült Államok 1984-es olimpiai bajnoka és exvi- lágbajnok megérdemeltnek ne­vezte a Szovjetunió elsőségét. Mint elmondotta, az amerikai csa­pat a második helyre pályázott, de ezúttal nem jött ki a lépés, s har­madik lett. TORNA A Szovjetunió képviselői torná­ban magabiztosan mutatták be szabadon választott gyakorlatai­kat. A csapat jelentős előnnyel A MAI MŰSOR Ökölvívás: negyeddöntők (63,5 és 81 kg), elődöntők (51, 91, 48 és 67 kg). Férfi röplabda: Egyesült Államok - Japán, Bulgária - Cseh­szlovákia, Szovjetunió - Lengyel- ország, Brazília - Franciaország. Torna: férfi szerenkénti döntők. Vitorlázás: 4. futam. Kézilabda- férfiak: Izland - Lengyelország, Szovjetunió — Egyesült Államok, nók: Egyesült Államok - Magyar- ország, NSZK — Dánia, Japán- Szovjetunió. Tenisz: egyéni és páros döntő. Műkorcsolya: a világ legjobbjainak gáladélutánja. végzett az élen és az egyéni versenyben a hazaiak kibérelték az első négy helyet. Férfi csapatverseny: 1. Szov­jetunió 290,15, 2. NDK 284,95, 3. Kína 283,65, 4. Románia 281,85, A vendéglátók dicsérete ,,A Jóakarat-versenyeknek rendkí­vüli a jelentősége nemcsak a szovjet és az amerikai, hanem más országok sportolói számára is“. Egyebek között ezt hangoztatta Suhdeb Chadbar, a tanzániai, ökölvívócsapat vezetője. „Például a mi versenyzőink számára a moszkvai tornán való részvétel egyik fontos szakasza az 1988-as olimpiai játékokra való felkészülésnek. Tanzá­niában ez idő szerint óriási ütemben fejlődik a sport. A múltban az afrikai földrészen a sport vonatkozásában az elsők között volt, később azonban bekövetkezett a hanyatlás időszaka. Most különleges figyelmet szentelünk az atlétáknak ós az ökölvívóknak, akik itt, Moszkvában ismerkednek meg a vi­lág legjobbjaival. Megállapíthatom, hogy a tornát remekül rendezték meg“. Ronny Reyes az Egyesült Államokat képviseli a jurmalai tenisztornán: „Rendkívül örültem, hogy a Szovjet­unióba utazhatom és az első élménye­im minden várakozást felülmúlnak. Jurmalában valamennyien otthon érezzük magunkat. A szovjet sporto­lókkal már a múltban is találkoztam különböző nemzetközi tornákon, de ezúttal először játszom szovjet közön­ség előtt. Még soha nem láttam ennyi boldog, elégedett embert együtt. Igaz, nemzeteinknek eltérőek a szokásai, másrészt viszont sok a közös vonás: főleg a vendégszeretet, a derűlátás és a békés élet utáni vágy. Mindenekelőtt teniszezni jöttünk, azonban már alkal­munk nyílt megtekinteni a bűbájos Rigát, részt venni tengeri halászaton és hangversenyen. Valamennyien kö­szönetét mondunk a Jóakarat-verse- nyek rendezőinek ós azt kívánjuk, hogy ez a verseny jó hagyománnyá váljék“. A szovjet napilapok számos külföldi vendég véleményét közük. A Pravdá­ban Sally Hodge, az angliai női kerék­pározás büszkesége ezeket mondta: „Gyönyörű kerékpáros pálya, fantasz­tikus közönség, amely sokat segített nekem. De nemcsak nekem, hanem a verseny valamennyi résztvevő­jének". Kent Ferguson amerikai műugró a Szovjetszkaja Rosszijának adott nyi­latkozatában megállapította: „Műug­rásban a világ legjobb versenyzői álltak rajthoz. A Jóakarat-versenyek légköre maradéktalanul megfelel a sport e nagy ünnepe elnevezésének". A versenyek egyik legfigyelmesebb nézője Jane Turner, az amerikai TBS tv-társaság igazgatójának felesége. Moszkvai tartózkodásáról a következő­ket mondotta: „Férjemet el szoktam kísérni a nagyobb sportversenyekre-és amikor különböző tanácskozásokon és sajtókonferenciákon van jelen, jóma­gam Moszkvával ismerkedem, amely rendkívül érdekes város, rengeteg tu­ristalátványossággal. A történelmi em­lékek közül a leginkább a moszkvai múzeumok gyűjteményei kötötték le figyelmemet“. „A Jóakarat-versenyek megerősí­tették, hogy a pályakerékpározás pél­dátlan fejlődésnek indult. Erről tanús­kodik számos ország képviselőjének szereplése a krilatszkojei olimpiai pá­lyán - mondotta a TASZSZ tudósítójá­nak Valerij Sziszojev, a Nemzetközi Amatőr Kerékpáros Szövetség alelnö­ke. - A világ legjobb pályaversenyzői küzdelmének lehettünk szemtanúi. A versenyek során több új világcsúcs született. A legérdekesebbek kétségkí­vül a férfi sprintversenyek voltak. Különlegesnek mondható a szovjet csapat teljesítménye az üldözőver­senyben. Olyan fantasztikus idót ért el, amely a közelmúltban még az emberi teljesítőképesség határát jelentette". Sziszojev hangsúlyozta, hogy az egész világon növekedik a kerékpáro­zás népszerűsége. Nézete szerint az amerikai földrész és Ausztrália kereke­sei sokat fejlődtek. „Napjainkban már az európaiak színvonalán kerekeznek, akik mindig élenjártak. Nagyra értéke­lem a női kerékpározás emelkedő népszerűségét. A nők kategóriájában ma már Tour de France-t is rendeznek. A Jóakarat-versenyeken megvolt a je­lentősége a kerékpáros versenyeknek, a versenyzők számára is. „Az egy hónap múlva Colorado Springsben kezdődő világbajnokság főpróbája lett. A sportolók eszményi lehetőséget kap­tak képességeik felmérésére és a vb- re való felkészülés programjának pon­tosítására“. Valerij Sziszojev végezetül az elis­merés hangján szólt a nagyszabású- szervezésről és a kitűnő baráti lég­körről. Az elmúlt hét végén Bratislavá­ban lebonyolított Csehszlovákia atlétikai bajnokságának hármas- ugrószámát Ján Čado nyerte 17,04 méteres teljesítmény­nyel (Vojtišek-felv.) 5. Egyesült Államok 281,70, 6. Japán 281,30 pont. Egyéni összetett: 1. Koroljov 58,45, 2. Mogilnij 58,25, 3. Artyomov 57,90, 4. Lukin (szovjetek) 57,60, 5. Kroll (NDK-beli) 57,55. TENISZ Néhány érdekes eredmény az tílső fordulóból: Leonyuk (szov­jet) - Popovici (román) 6:3, 7:6, Blair (amerikai) - Bacsev (bolgár) 6:1, 6:3, Emmerich (NDK-beli)- Run (kambodzsai) 6:1, 6:1, Zverev (szovjet) - Sárréti (ma­gyar) 6:2, 7:6, Jensen (amerikai)- Filippine (uruguayi) 6:3, 7:6, Johns (amerikai) - Nevess (spa­nyol) 6:4, 6:2. KÉZILABDA Férfiak: Szovjetunió - Izland 30:17 (14:8), nók: Szovjetunió- Dánia 29:18 (14:10). ★ ★ ★ A teniszezők a legjobb 16, illetve a negyeddöntőbe jutásért küzdöttek. Míg a csehszlovák férfiak könnyedén vették az aka­dályokat, a nók váratlan veresége­ket szenvedtek. Eredmények- férfiak, a tizenhat közé jutá­sért: Nováček - Popa (román) 6:2, 6:3, Vajda - Merbilich (argen­tin) 6:1, 6:2, nők, nyolcaddöntő: Skuherská - Ragéi (bolgár) 4:6, 2:6, Budarová - Zvereva (szovjet) 6:3, 4:6, 3:6. Csehszlovákia férfi kézilabda válogatottja az USA-tól elszenve­dett váratlan vereség után le­győzte Lengyelországot. Hogy az amerikai csapat jó játékerőt képvisel, erről tanúskodik, 22:19 arányban bizonyult jobbnak Iz- landnál. Eredmények - férfiak: Csehszlovákia - Lengyelország 23:15, Szovjetunió - OSZSZSZK 32:26, USA - Izland 22:19. Nők: Magyarország - Japán 21:16, Dánia - USA 23:22, Szovjetunió- NSZK 26:20. Galea Kupa (ČSTK) - Marianské Láznéban megkezdődött a 37. Galea Kupa. A 20 éven aluli csapatok nemhivatalos vi­lágbajnokságának elődöntőjében Ro­mánia, Jugoszlávia, Franciaország ós Csehszlovákia küzd az elsőségért. Az első napon a csehszlovák válogatott 2:0 arányban vezet Románia ellen, míg a Jugoszlávia - Franciaország mérkő­zés lapzártáig 1:1-re állt. CSEHSZLOVÁKIA - ROMÁNIA 2:0. Strelba - Comanescu 7:5, 2:6, 6:3. Az első játszma 54 percig tartott, a két játékos váltakozva vezetett. Strelba 3.5-ös vesztésre ált, de rákap­csolt és nyert. A második szetben a román fiú nyilvánvalóan jobb volt. A mindent eldöntő harmadik játszmá­ban 4:3-as állásnál Strelba elnyerte ellenfele adogatását, és győzött. Kor­da - Gorgan 6:2, 6:2. Csak 50 percig tartott a mérkőzés. A csehszlovák teniszező határozottan és pontosan játszott. Pillanatfelvétel a Jóakarat-versenyeken lejátszott Csehszlovákia - NSZK női röplabda-mérkőzésről. A sötét mezes csehszlovák lányok 3:0 arányban győztek (ČSTK-felv.) Férfi kosárlabda-vb Az első szenzáció (ton) - A spanyolországi férfi kosárlabda vb-n megszületett az első bombameglepetés. Az esélyes Egyesült Államok 70:74 arányban alulmaradt Argentíná­val szemben. A győztesek ragyo­gó teljesítményt nyújtottak, míg az amerikaiak nagyon idegesen mo­zogtak, ezt támasztja alá, hogy a 30 büntetőből csak tizennégyet értékesítettek. Az Egyesült Álla­moknak, ha versenyben akar ma­radni a világbajnoki címért, le kell győznie Jugoszláviát és Kanadát. Az éjszakai mérkőzések a papír­formának megfelelően alakultak. A Szovjetunió esélyeshez méltó játékkal győzött Görögország el­len. A találkozó színhelye Barcelo­na volt, és 5000 néző látta az összecsapást. Ovideóban Ju­goszlávia ugyancsak a várakozás­nak megfelelően jobbnak bizo­nyult Kínánál. Eredmények — A-csoport (Barcelona): Brazília - Kuba 99:83 (53:37), Szovjetunió - Gö­rögország 105:93 (59:46), Spa­nyolország - Izrael 94:65 (48:34), B-csoport (Ovídeo): Argentína- USA 74:70 (37:34), Jugoszlávia- Kína 106:82 (60:45), Olaszor­szág — Kanada 89:86 (43:43). • Milevskóban megkezdő­dött Csehszlovákia országúti kerékpáros bajnoksága. Az elsó számot, a 45 km-es idófutamot Václav Toman nyerte. Az elsó három helyezett: 1. Václav To­man 59:57, 2. Milan Kren -38 mp, 3. Karel Camrda (mind RH Plzeň) —47 mp. • A formiai nemzetközi atléti­kai verseny eredményeiből - nők - 100 m: Williams (amerikai) 11,19, férfiak - 100 m: Imoh (nigériai) 10,31, hármas­ugrás: Badinelli (olasz) 17,05, távol­ugrás: Sztekics (jugoszláv) 819, súlylökés: Andrei (olasz) 21,77. • Az NSZK atlétikai bajnok­ságát Nyugat-Berlinben rendez­ték meg. Az eredményekből - fér­fiak - gerely: Gambke 81,30, távol: Haaf 797, nők - 200 m: Gaugel 23,20. • A magyar országos baj­nokságot női hétpróbában Pa- lombi Margit nyerte 6001 ponttal. Teljesítménye az eddigi második legjobb magyar eredmény. • Az NDK-ban a sachsenrin- gi körpályán a negyedik rendez­vénnyel folytatódott a szocia­lista országok országúti motor- kerékpárosainak Béke és Barát­ság viadala. Az egyes géposztá­lyok győztesei - 125 kcm: Rentzsch (NDK-beli) 250 kcm: Harmati (magyar), csapatverseny: 1. Magyarország, 2. NDK, 3. Csehszlovákia. Négy verseny után: 1. Csehszlovákia 287, 2. Magyarország 249, 3. Szovjetunió 248 ponttal. Labdarúgó Inter Kupa (ton) - Az utolsó forduló elótt már ismerjük az idei labdarúgó inter Kupa három győztesét. Impozáns teljesítményt nyújtott a Lyngby Koppenhága, amely a Vili. csoportban még pontot sem vesztett, és lenyűgöző a gólaránya: 15:3. A hét végén harcolta ki az elsőséget az Újpesti Dózsa a VI. és a Carl Zeiss Jena a XII. csoportban. A csehszlovák együttesek közül - a Sturm Graz elleni hazai döntetlen ellenére - a Slávia Praha van a legjobb helyzetben, számára elégséges a döntetlen a FC Luzern ellen az utolsó hazai mérkőzésen. Az Olomouc a Légia Varsótól elszenvedett súlyos vereségével bonyolult helyzetbe került, mert az utolsó két mérkőzést idegenben játssza. Az elsőség kérdése valószínűleg a Hannover - Olomouc találkozón dói el. Az RH Chebnek be kell érnie a harmadik hellyel, míg a Vítkovice csak abban reménykedhet, hogy az FC Zürich otthon jobbnak bizonyul a IFK Göteborgnál. 1. MTK-VM 2. Düsseldorf 3. FC Liége 4. Nijmegen I. csoport 5 2 3 0 4 2 2 0 4 112 5 0 2 3 13:7 7 9:3 6 4:9 3 3:10 2 II. csoport 1. Uerdingen 4 3 0 1 10:5 6 2. Union Berlin 4 2 11 5:6 5 3. Lausanne 5 113 5:6 3 4. Standard Liége 3 1 0 2 3:6 2 III. csoport 1. Gómik 5 3 0 2 4:3 6 2. Malmö 5 2 12 10:4 5 3. Videoton 5 2 1 2 6:6 5 4. Trondheim 5 1 2 2 4:11 4 1. Erfurt 2. Vitosa Szófia 3. Kalmar FF 4. Lilleström IV. csoport 4 3 1 0 6:2 7 5 2 2 1 8:6 6 4 1 2 1 5:5 4 5 0 1 4 2:8 1 V. csoport 1. Olomouc 4 3 0 1 10:8 6 2. Hannover 4 2 11 9:8 5 3. Légia Varsó 5 1 2 2 8:9 4 4. Voung Boys 5 113 7:9 3 VI. csoport 1. Újpesti Dózsa 5 4 0 1 11:6 8 2. Grasshoppers 5 2 1 2 9:8 5 3. Aarhus 5 2 0 3 6:9 4 4. Admira Wacker . 5 1 1 3 5:8 3 VII. csoport 1. Bröndby 5 3 2 0 13:8' 8 2. Widzew Lodz 5 3 11 13:11 7 3. Magdeburg 5 J 1 3 12:12 3 4. St. Gallen 5 1 0 4 6:13 2 VIII. csoport 1. Lyngby 5 5 0 0 15:3 10 2. Maccabi Haifa 6 2 2 2 7:10 6 3. Happoel 6 1 2 3 9:12 4 4. Grazer AK 5 1 0 4 3:9 2 IX. csoport 1. Lech Poznan 5 1 4 0 7:3 6 2. Odensee 5 2 2 1 11:12 6 3. Linzer ASK £ 0 5 0 4:4 5 4. Siófok 5 0 3 2 5:8 3 X. csoport 1. Vítkovice 6 3 1 2 9:12 7 2. IFK Göteborg 5 3 0 2 10:5 6 3. Szredec Szófia 6 3 0 3 8:6 6 4. FC Zürich 5 113 6:10 3 XI. csoport 1. Slávia Praha 4 3 1 0 9:1 7 2. Sturm Graz 5 2 1 2 4:9 5 3. FC Luzern 4 2 0 2 7:8 4 4. Ferencváros 5 1 0 4 9:11 2 XII. csoport 1. Carl Zeiss Jena 6 4 1110:3 9 2. Orgryte 5 2 2 1 6:3 6 3. RH Cheb 6 2 1 3 11:13 5 4. Saarbrücken 5 1 0 4 7:15 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom