Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-14 / 138. szám, szombat

ÚJ szú 5 1986. Vl. 14. Saját feltételek között Az SZLKP Galántai (Galanta) Járási Bizottságának legutóbbi plenáris ülésén, melyen az üzemi pártbizottságok elnökei is jelen voltak, a járásra háruló feladatokat elemezték. Az elnökség beszámo­lóját, illetve a járási pártszervezet­nek a kongresszusok és pártkon­ferenciák határozatai teljesítésére vonatkozó ütemtervét Viliam Fó­ka, a járási pártbizottság vezető titkára terjesztette eló. Rámutatott, hogy az ötéves tervidőszakot sikeresen kezdték el a járásban. Például az ipari terme­lés elsó négy hónapjának tervét túlszárnyalták, s csaknem 50 mil­lió korona értékű áruval termeltek többet az előirányzottnál. Ugyan­akkor figyelmeztetett arra, hogy 11 szervezet nem teljesítette tervfela­datait. Minden munkahelyen meg kell teremteni annak feltételeit, hogy valamennyi kollektíva és Felelősségtudattal Kiváló eredményeket értek el az elmúlt tervidőszakban a Rimaszombati (Rimavská Sobota) Dohánygyár dolgo­zói. Termelési tervüket 108,3, munka­termelékenységi tervüket 109,3 száza­lékra, a jövedelmezőségi mutatót pedig 116,5 százalékra teljesítették. A feladatok sikeres megvalósítását elősegítette a jól szervezett szocialista munkaverseny, mely a tervfeladatok teljesítésére-túlszárnyalására, vala­mint anyagmegtakarításra irányult. A kezdeményezésben az öt szocialista munkabrigád áll az élen. Közülük négyen megkapták az ezüstjelvényt, egy pedig a bronzjelvény viselője. További két kollektíva versenyben áll a szocialista munkabrigád cím elnyeré­séért. A dolgozók kétszáztíz egyéni, tizenöt kollektív és két vállalati szocia­lista kötelezettségvállalást tettek, mely­nek értékét a XVII. pártkongresszus tiszteletére 117 ezer koronával megnö­velték. Eredményeikkel a gyár dolgozói elnyerték a Csehszlovák Dohányipari Tröszt vezérigazgatójának, az üzemek közötti szocialista munkaversenyben pedig a Dohányipari Dolgozók Szak- szervezete Központi Bizottságának vándorzászlaját. A vándorzászló áta­dása alkalmából az üzem négy dolgo­zója Az Üzem Példás Dolgozója kitün­tetést vette át, további huszonketten pedig kiváló munkájukért oklevelet kaptak. Idén a módosított saját termelési értéket előirányzó tervüket 774 ezer koronával, a bevételi tervet pedig 548 ezer koronával szeretnék túlteljesíteni, ezenfelül az anyagköltségek 287 ezer koronával való csökkentését tervezik. Kétségkívül igényes célkitűzésekről van szó, melyek felelősségtudatot kö­vetelnek a gyár minden dolgozójától. Torpis József egyén alkotó módon kibontakoz­hasson. Az építőipari vállalatok, üzemek eredményei sem azono­sak. Elismerés illeti például a Ga­lántai Járási Építőipari Vállalatot, mely a múltban elhangzott bírála­tokat megszívlelve sikeresen raj­tolt a nyolcadik ötéves tervidő­szakban. Pozitívan értékelhető a vágsellyei (šaľa) Hydrostav dol­gozóinak helytállása. Póka elvtárs elmarasztalta viszont a Nyitrai (Nitra) Magasépítő Vállalat és a Trnavai Magasépítő Vállalat galántai üzemét, ahol a pártszer­veknek és szervezeteknek meg kell szigorítaniuk a gazdasági fel­adatok teljesítésének ellenőr­zését. Elismerés illeti az esztendő elsó hónapjaiban elért eredményekért a járás mezőgazdaságát is. Bár a tavaszi munkák megkezdése a kedvezőtlen időjárás következ­tében elhúzódott, a mezőgazda­sági dolgozók fokozott igyekeze­tének köszönhetően megbirkóztak feladataikkal. A tej, a hús és a tojás felvásárlási tervét teljesítik, bár vannak gazdaságok, melyek­kel nem lehetnek elégedettek. Rendszeres nevelómunka nél­kül aligha képzelhető el a kitűzött célok elérése. A járási pártbizott­ság plenáris ülése is rámutatott, hogy növelni kell az emberek, különösen a fiatalok szocialista öntudatát. Ennek bevált eszköze a világnézeti, az erkölcsi és a munkára való nevelés. Nagy feladat vár a járásban a propagan­distákra és az agitátorokra. Külö­nösen a kongresszusi határozatok népszerűsítése terén. A pártalap- szervezeteknek hatáskörükben, az egyes munka- és lakóhelyeken a politikai nevelő tevékenységet, a tömegpolitikai munkát, a gazda­sági propagandát megfelelően össze kell hangolniuk. Élen járnak ezen a téren a vágsellyei Duslo és a TOS Galanta pártalapszerve­zetei. Különösen jelentős a személyi agitáció, melyben minden egyes kommunistának, kiváltképpen ve­zető dolgozónak példát kell mutat­nia. A szemléltető agitációban a figyelmet a haladó módszerek népszerűsítésére, az egyes mun­kahelyek fogyatékosságainak bí­rálatára kell fordítani. Kedvező tapasztalatokat szereztek ezen a téren a Galántai Járási Ipari Vállalatnál, a Veľký Grob-i Egysé­ges Földműves-szövetkezetben és a Galántai Állami Gazda­ságban. A szocialista hazafiságra és a proletár nemzetköziségre való nevelésben az eddiginél jobban ki kell használni az agitációs köz­pontokat és a forradalmi emlék­szobákat. A pártoktatásban a tar­talmi színvonal növelésére kell törekedni. Ebben példát mutat a vágsellyei Dusloban, a Seredi Nikkelkohóban és a Galántai Járá­si Ipari Vállalatnál folyó pártok­tatás. Fontos, hogy az egyes párt- szervezetek figyelembe vegyék az emberek hasznos észrevételeit a kongresszus által kitűzött fel­adatok teljesítése során. Igen sok elgondolkoztató, olykor bíráló vé­lemény hangzott el például az áprilisi és a májusi taggyűléseken. Most az alapszervezeti pártbizott­ságokon a sor, hogy mindezt összegezzék, meghatározzák közvetlen feladataikat és azt, mi­lyen sorrendben teljesítik a XVII. kongresszus határozatából rájuk háruló teendőket. „ w FÜLÖP IMRE Prágai Kulturális Nyár -1986 Prága kulturális szervei tíz év­vel ezelőtt rendezték meg először a július 1-től augusztus végéig tartó Prágai Kulturális Nyár nevű rendezvénysorozatot. Az idei nyá­ron is gazdag műsorkínálat várja a Prágába érkező hazai és külföldi turistákat. A prágai Szimfonikus Zenekar július 4-19. között Mo­zart Prágája címmel tart a főváros egyes műemlék épületeiben és palotakertjeiben hangversenye­ket. Az újdonságok közé tartozik, hogy a Károly híd óvárosi hídfőjé­nél levő torony erkélyéről fúvósze­nekarok adnak hangversenyeket. A prágai színházak közül az ABC és a Rokoko Színház, valamint Együttmüködés a tudomány és az ipar között A 19 szakminisztérium és köz­ponti hivatal, valamint ugyanannyi konszern és tröszt között kötött együttműködési megállapodások ékes bizonyítékai annak, hogy legfőbb tudományos intézetünk, a Csehszlovák Tudományos Aka­démia nagy súlyt helyez az alap- és az alkalmazott kutatás, vala­mint a tudomány és az ipar közötti kapcsolatok szorosabbra fűzé­sére. Az ilyenféle együttműködés je­lentős hasznot hoz népgazdasá­gunknak. A Csehszlovák Tudomá­nyos Akadémia brnói Fizikai Fém- kohászati Intézete specialistáinak munkaeredményei például lehető­vé tették, hogy a plzeňi Škoda Művek megkezdhesse a nagyol­vasztóban készülő speciális, kivá­ló szilárdsági paraméterű rozsda- mentes acél gyártását, mely töké­letesen megfelel rendeltetésének: kitűnő minőségű lapátok gyártha­tók belőle 300-1000 megawattos hóturbinákhoz. Felhasználásával a jelenlegi és a következő ötéves tervidőszak folyamán 50 millió korona takarítható meg. A kassai (Košice) Kísérleti Fémkohászati Intézet és a Kelet­szlovákiai Vasmű szakemberei közötti együttműködés esetében is mindkét fél számára a gyártmá­nyok magas műszaki színvonala volt a fontos. Ók különleges minő­ségű vaslemezt kísérleteztek ki Tatra tehergépkocsik gyártásá­hoz, melyeket a Szovjetunióban szélsőséges éghajlati viszonyok között használnak majd. A paskovi cellulózgyárban kilú­gozással nyert szulfittartalmú ta­karmányfehérjék készítésének gyártástechnológiai előnyeiről már sok szó esett. Mégis érdemes megemlíteni, hogy ezzel a megol­dással foglalkoztak a Csehszlovák Tudományos Akadémia Prágai Mikrobiológiai Intézetének dolgo­zói, s becslésük szerint a feltétele­zett évi kapacitás, vagyis a 24 ezer tonna fehérje előállítása 200 ezer tonna - megközelítőleg ne- gyedmilliárd korona értékű — keve­réktakarmány készítéséhez bizto­sítja a szükséges komponenseket. A Csehszlovák Tudományos Akadémia Prágai Szervetlen Ké­miai Intézete progresszív techno­lógiát javasolt sztirén és etilbenzol előálításához szükséges katalizá­tor gyártására. Az eddigieknél jobb tulajdonságokkal rendelkező hazai gyártású katalizátort például jó eredménnyel alkalmazzák a Kralupyi Kaucsukgyárban, ahol hozzájárult az egy tonna sztirén előállításához szükséges etilben­zol 10 kilogrammal való csökken­téséhez. Az új eljárás bevezetése azonkívül lehetővé tette az ilyen típusú katalizátor külföldről való behozatalának korlátozását. Az alapkutatás részéről a ter­melésnek szerződéses alapon nyújtott hasonló segítő akciókból többet is említhetnénk. Ezek több­ségének van egy közös nevezője: túlnyomórészt magasabb fokú in­novációkról van szó, tehát olyan megoldásokról, amelyek az adott állapothoz képest új, lényegesen jobb minőséget eredményeznek, következésképpen lényegesen nagyobb népgazdasgi hatást is. (ČSTK) a Realista Színház társulata tart előadásokat. A Laterna magika a Kultúrpalota egyik nagy termé­ben tartja majd előadásait. Au­gusztusban amatőr színjátszók tartanak Prágában seregszemlét. Ezen külföldi együttesek is részt vesznek. A Na zábradlí Színház­ban pedig Ladislav Fialka nem­zeti művész pantomimműsorai várják az érdeklődőket. Szinte valamennyi prágai galé­ria nyitva lesz a nyári hónapokban. A vojan-kertben szabadtéri szo­borkiállítást terveznek, de a vonzó rendezvények közé tartozik az oszman-török szónyegkiállítás is. A mozik a nyáron egész sor fesztiváldíjas filmet tűznek műso­rukra, s augusztus végén, a szlo­vák nemzeti felkelés évfordulóján megrendezik a szlovák filmek he­tét. Ezenkívül számos prágai vá­roskerület is önálló nyári műsort készített. A Julius Fučík Művelő­dési és Pihenóparkban folklór­együttesek, zenekarok, rocke­gyüttesek és népszerű énekesek IA~n j,fe| (sm) ■lÉ Javában folyik a D-5-ös autópálya Beroun és Bavoryné közötti szakaszának építése. Az építők a XVII. pártkongresszus tiszteletére felajánlották, hogy ezt a szakaszt 1989. szeptember 30-ig átadják, s az egész építkezést ugyanazon év végéig, tehát egy évvel az állami tervben kitűzött határidő előtt befejezik. A képen balról: Jirí Bučinský mérnök és Jaroslav Zima mérnök a Vöröspatakon Zdice mellett építendő híd helyén végez szintezést. (Petr Merta felvétele - ČTK) A jövő káderképzése A Kassai (Košice) Villamos- energia-ipari Szakközépiskola és a Kelet-szlovákiai Energiaipari Müvek felújította az 1967-ben kötött együttműködési szerződé­süket. Közös anyagi alapot létesí­tettek, amelyből egy SM 3-20-as számítógépet vásá­roltak, és berendez­tek egy gyakorló munkahelyet. A ta­nulóknak ezzel lehe­tőségük nyílt gya­korlati tudásuk fej­lesztésére és hasz­nosítására. Tevékenységük lényege a vizsgálati eredmények mielőb­bi gyakorlati hasz­nosítása és a közö­sen kidolgozott újí­tások megvalósítá­sa. Együttműködé­sük újabb formája értékes eredménye­ket hozott. Három év alatt három talál­mányt és öt újítási javaslatot alkalmaz­tak a gyakorlatban. Például a diákok a vállalat dolgozói­val közcsen készí­tettek egy magasfe­szültséget jelző készüléket, mely a szerelőket védi munka közben. Másik sikeresen megoldott felada­tuk eredménye egy fogyasztás- mérő. E nélkül a műszer nélkül a transzformátorállomás feszült­ségszabályozó kapcsolóit egy bi­zonyos idó után rendszeresen kellene ellenőrizni, s egy ellenőr­zés majdnem negyvenezer koro­nába kerül. A szakközépiskolások minde­nekelőtt az előkészületi munkák­ban vesznek részt, bizonyos rész- megoldásokat dolgoznak ki, a mű­helygyakorlatok keretében pedig az előírt műveleteket gyakorolják. Felelősségtudattal dolgoznak, ügyelnek a minőségre, mert látják munkájuk eredményét. Az iskola és a vállalat együttműködése sike­resen fejlődik. Értékét nemcsak az új műszerek tanúsítják. Legalább ilyen fontos a szakemberképzés szempontjából is. A felvételen Dušan Horváth mérnök, a munkahely vezetője egyik diákjával az AUS-3 műszert ellenőrzi. Kép és szöveg: Jolana Nováková Sürgető feladatok a vízvédelemben Ennek az évtizednek az elején a Csehszlovákiá­ban 20 690 kilométer hosszúságban vizsgált folyóvíz­nek mintegy egyharmadát sorolták az erősen vagy nagyon erősen szennyezett vizek kategóriájába. Az ötvenes évek elején ellenőrzött 8000 km folyóvíznek csupán a negyede tartozott ebbe a kategóriába. A folyamkarbantartó vállalatok dolgozói a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaságban 103, a Szlovák Szocialista Köztársaságban 62 folyón, patakon és csatornán végeztek ellenőrzést. Ezt az eléggé kedvezőtlen állapotot a szennyvizek elégtelen tisztítása és a nem kielégítő vízvédelem okozta, tehát a társadalmi szükségletek és a vizek tisztaságának védelmét célzó intézkedések közötti aránytalanságok. A vizek tisztaságának a növelésé­ben kétségtelen előrelépést jelent a megfelelő szennyvíztisztítók építése. A hálózat kiépítése nagy­részt a harmadik és a negyedik ötéves tervidőszak­ban történt. Említsük meg legalább a prágai és a brnói tisztítórendszert. Akkortájt évenként több mint száz tisztítóállomást helyeztek üzembe, összehason­lításként megemlítjük, hogy a múlt ötéves tervidő­szakban a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban 65 ilyen állomást építettek. A beruházási eszközöknek csaknem a felével való csökkentése és a szállító vállalatoknak a nagyobb hasznot hozó tevékenységre való átállása azzal a következménnyel járt, hogy a megkezdett irányza­tot nem sikerült megtartani. Ezért az elmúlt ötéves tervidőszakban a helyi problémák megoldása érde­kében kis tisztítóállomásokat is építettek, valamint felújították a meglévőket és növelték teljesítményü­ket. Gyakrabban alkalmazták a gazdasági eszközö­ket is, például a szennyvíz folyókba bocsátásáért kirótt bírságokat, a vízvédelmi beruházásoknak az állami vízgazdálkodási alapból történő dotálását, büntetések kiszabását a megszabott kötelezettségek nem teljesítéséért. Ez azonban önmagában nem elegendő. A jövőben nagy hatásfokú technológiákat kell alkalmazni, racionalizációs intézkedéseket tenni, s ha mind az iparban, mind a mezőgazdaságban meg­szüntetik a nagyfokú szennyezést okozó gyártási eljárások alkalmazását, a városi tisztítóállomások kapacitását kell bővíteni. Ami a szennyezódésforrá- sok struktúrját illeti, az utóbbi húsz évben a súlypont az iparról fokozatosan áttolódik a városi agglomeráci­ókra: 1970-ben a Cseh Szocialista Köztársaságban az összes kiengedett szennyvíznek a 40 százaléka, jelenleg pedig már csaknem a 60 százaléka kerül ki innen. Szlovákiában az arány 30-ról 45 százalékra emelkedett. A szakemberek tehát úgy ítélik meg, hogy a lakásépítés és a kanalizációs hálózat bővülésének hatására az ezredforduló végén az agglomerációkra a szennyezésnek már a kétharma­da fog jutni. Ezért a víztisztítók gyorsabb ütemű építése szerfölött szükséges. Javítani kell a helyzetet az építési és szerelési kapacitás, valamint a szállítások terén is, valamint gondoskodni kell a meglevő tisztítóállomások rendes üzemeltetéséről, s biztosíta­ni az alapvető kanalizációs és víztisztító berendezé­sek, eszközök szükséges karbantartását, javítását és korszerűsítését. (ČSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom