Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-04 / 129. szám, szerda

Vagyonvédelem - mankókkal Ilyenek vagyunk? Az emberi kapzsiság határta­lanságáról, a pénznek hódolók embertelenségéről győződhettem meg nemrég egy bírósági tárgya­láson. A vádlott, egy idősebb asszony a homlokába húzott sap­kában, bő kabátjának zsebeibe rejtett kezekkel kívülálló személy­ként hallgatta a tanúvallomásokat. Azoknak a tanúskodását, akik a tárgyalásra is mankóval vagy bottal érkeztek, vagy akikkel akkor került kapcsolatba, amikor azok a gyermekük, házastársuk, vagy szüleik súlyos balesete, egészségi állapota fölötti kétségbeesésük­ben az oly szükséges gyógyászati segédeszközökért bármilyen árat megfizettek volna. A vádlott ugyanis az egészségügyi segéd­eszközök raktárában dolgozott, s a feladata az lett volna, hogy a vény alapján kiadja az orvos által előírt eszközt (mankót stb.). Ezt ó meg is tette, de - annak ellenére, hogy az egészségügy szolgáltatásai nálunk köztudottan teljesen ingyenesek - a betegektől vagy a hozzátartozóiktól elkérte a segédeszköz „árát“. Habozás nélkül fizettek A bűnüldöző szervek, amikor felmerült az egészségügyi segéd­eszközök kölcsönzése körüli tör­vénysértések gyanúja, rendkívül igényes feladat előtt álltak; felke­resni és meghallgatni mindenkit, aki az utóbbi években valamilyen gyógyászati segédeszközt kapott, s megtudakolni, fizetett-e érte. Sokan, tekintettel az akkori lelkiál­lapotukra és az eltelt időre már nem tudtak visszaemlékezni, megbízható tanúvallomással szol­gálni. Azok pedig, akik a bíróság előtt tanúként megjelentek, egy kivételével habozás nélkül fizették ki a kért összeget. Kifizette azon­ban az az egy kárvallott is, aki megpróbált védekezni azzal, hogy az egészségügy nálunk ingyenes. Elhitte vagy elfogadta (?) azt a magyarázatot, hogy a befizetett összeg mintegy biztosítékul szol­gál arra, hogy a mankót visszavi­gye, ha már nem lesz rá szüksé­ge. Valószínű azonban, hogy a többi károsult is tudta, hogy az egészségügy szolgáltatásai ná­lunk ingyenesek, s feltételezhették volna, hogy ha drága gyógyszere­ket térítésmentesen kapnak meg, a kölcsön adott segédeszközökért fizetni képtelenség. Végül is melyek azok a körül­mények, amelyek oly hosszú időn át lehetővé tették a rászorultak ilyen végtelenül aljas „megvágá- sát“? A mankók sáfárja mindenki­nek igazolást adott arról, hogy kölcsönvett valamit, s az igazolá­son fel volt tüntetve a segédesz­köz értéke is (ez azonban csak az egyes egészségügyi szervek közti elszámolást volt hivatva lehetővé tenni). De mit hittek a károsultak- a tanúk? Hogy ilyen ellentmon­dás van az egészségügy sokat emlegetett ingyenessége és a va­lóság között? Vagy - s a tapaszta­lataim sajnos inkább ezt látszanak igazolni - ennyire vaktában hi­szünk a gyakran hivatalnok szere­pében tetszelgő ügyintézőknek, eladóknak, mindenféle rendű és rangú szolgáltatóknak? Hiszünk, mert... - miért is hiszünk? „A csalók is idomíthatók“ Két felmérés adatai fekszenek előttem, amelyek képet adnak hiszékenységünk méreteiről és okairól ott, ahol a leggyakrabban szokjuk megfizetni a kért árat- a kereskedelemben. Az elsó a kereskedelmi felügyelőség egy tavalyi vizsgálatának eredménye, mely szerint a próbarendelések 43 százalékában állapítottak meg a vendéglőkben árdrágítást. A másik felmérés azonban már rólunk, a fogyasztókról készült. A szervezők 360 vásárló magatar­tását kísérték figyelemmel. Egy csemegebolt alkalmazottaival tör­ténő előzetes megállapodás sze­rint árdrágítással károsították meg a vásárlókat, s figyelték, milyen magatartást tanúsítanak a teljesen nyilvánvaló csalással - a mérleg rossz beállításával - szemben, majd az üzletből való távozás után megtérítették a kárukat, s feltettek nekik néhány kérdést. A vásárlók 50 százaléka elismerte, tudta vagy feltételezte, hogy becsapták, de a kért árat szó nélkül megfizette. A fennmaradó 50 százalék utólag, egészében véve nyugodtan vette tudomásul azt, hogy becsapták. Ennyire megszoktuk volna, hogy a fizetett szolgáltatások igénybe­vételét általában nem ússzuk meg a csalóknak történő adózás nél­kül? A további válaszok minden esetre igazolják ezt a feltételezést. Passzivitásuk indokaként a vásár­lók azt hozták fel, hogy siettek, hogy nem akartak konfliktusba keveredni, hogy szégyenkeztek, „rendszerint pontosabban meg­határozott ok nélkül“, s azt, hogy attól tartottak, maguk ellen han­golják a többi vásárlót. A kísérlet gyakorlati tapasztalatai sajnos igazolták azok félelmét, akik első­sorban a többi vásárlótól tartottak A vevők csupán egyetlen ogy esetben álltak annak oldalára, aki a mérleg rossz beállítása ellen tiltakozni merészelt, s a reklamáci­ók 50 százalékában többé-kevés- bé nyíltan az eladók mellett álltak ki. Valóban ilyenek vagyunk! Sora­kozunk, alig várjuk, hogy sorra kerüljünk, s jaj annak, aki méltat­lankodásával akadályozza gyors, bár nem mindig elfogadható ki­szolgálásunkat. A sorban szinte mindig akad olyan szolgalelkú egyén, aki úgy véli, ha szolgálatot, segítséget nyújt a csalónak, az majd hálából éppen vele tesz ki­vételt, becsületes lesz. Mire sorra kerül, reményeibe belelovalva már régi ismerősként adja fel rendelé­sét. De nemcsak ilyenek vagyunk! Egy ismerősöm keserű elégedett­séggel meséli: „A csalók is idomít­hatók. Hónapokig tartó számolás­sal, ismételt reklamációkkal sike­rült elérnem, hogy a közeli élelmi­szerüzlet pénztárosnői már nem is próbálkoznak többet számlázni. Sőt, a már leblokkolt számlát még egyszer ellenőrzik, mielőtt a pénzt kérnék. Hogy mi mindent kellett végighallgatnom, míg idáig eljutot­tunk, azt inkább hagyjuk. Az elke­serítő azonban az, hogy csak nálam számláznak ilyen gondo­san, s a szomszédaim még ma is panaszkodnak, hogy becsapják őket, de a reklamálásra nem mutatnak hajlandóságot“. A szakember véleménye Az anyagi érdekeink védelmé­ben kifejtett aktivitásunk csökke­nését sajnos a bűnözéssel hivatal­ból foglalkozó szakemberek is igazolják. Dr. Pavol Kiss, az SZSZK főügyészének helyettese állapította meg nemrég: „Meg­döbbentő, hogy a tulajdonosok Sem gondoskodnak kielégítő mó­don vagyonuk védelméről és biztosításáról“. Ugyanakkor köz­ismert, hogy a társadalmi tulajdon védelmében is gyakoriak a külön­féle hiányosságok, amelyeket haj­landóak voltunk mindeddig a tár­sadalmi tulajdon névtelenségének számlájára írni. így kényelmessé­günkkel, helytelen nagyvonalúsá­gunkkal, s olykor megalkuvásunkkal mi magunk könnyítjük meg a csalók, a jogtalan nyerészkedésre törek­vők dolgát, s azt, hogy sokan közülük hónapokon, éveken át folytathatják bűnös üzelmeiket - büntetlenül. FEKETE MARIAN A lámpakonstruktör Sok tevékeny ember él közöt­tünk, akik munkájukról szinte alig beszélnek, de annak eredménye kétségkívül dicséretes. Az érsek­újvári (Nové Zámky) Elektrosvit vállalatnál sem kell ^nagyítóval keresni az ilyen embereket. Szinte minden részlegen találni tehetsé­ges, tenniakaró és egyre többet tudó embereket, akik nem eléged­nek meg a ma eredményeivel. Többet, egyre többet akarnak elérni. Kutrucz Róbert közel 20 évvel ezelőtt a Komáromi (Komárno) Gépipari Szakközépiskola elvég­zése után ment az Elektrosvit vállalathoz dolgozni. A lámpafej­lesztési osztályon, az utcai nátri­umlámpákat fejlesztő csoportban segédkonstruktőrként kezdte. Itt szerezte első gyakorlati tapaszta­latait, itt ismerte meg a kollektív munka örömeit és itt tanulta meg elsajátítani az idősebb, tapasztal­tabb munkatársaitól a szakma minden csínját-bínját. Az első öt­letei is ebben a csoportban szület­tek. Volt csoportvezetőjének, Ta­kács Lajosnak különösen sokat köszönhet. Az egymást követő feladatok megoldása közben újabb és újabb ötletei születtek, s ezeket rendre kamatoztatta. Benyújtotta első újí­tási javaslatait, amelyeket továbbiak követtek. Eddig 20 egyéni és Portrévázlat Kutrucz Róbertról kollektív javaslattal próbálkozott. Ebből többet megvalósítottak és a termelésbe is bevezettek. Több­nyire az anyag- és energiatakaré­kosság terén hoztak eredmé­nyeket. Eddig szinte megszámlálhatat­lan feladatot oldott meg munkatár­saival. Jelentős részt vállalt magá­ra az innovált utcai lámpák meg­szerkesztéséből. Közülük a legna­gyobb elismerést a 444 23 16 SHC 250 W-os nátriumlámpa aratta. Ez a termék védett minta (tehát az Elektrosviten kívül más vállalat nem gyárthatja), a Szövetségi Általános Gépipari Minisztérium által meghirdetett versenyben el­nyerte a tárca 1983. évi legjobb terméke címet. Évente több mint 37 ezer darabot gyártanak belőle, a 400 W-os változatából pedig több mint 87 ezer darabot. Ezek 90 százaléka (80 ezer darab) a Szovjetunióba kerül. Kutrucz Róbert jelenleg az ut­cai- és parklámpákat, valamint a reflektorokat fejlesztő csoport­ban dolgozik. Munkatársai Ka­pacska Lajos és Buránsky Stanis­lav mérnök. Két évvel ezelőtt egy kis teljesítményű RVL 125 W-os utcai lámpát SHC 70 W-os prog­resszív fényforrás alkalmazására alakítottak át. Nemrég fejezték be egy ipari lámpa megszerkeszté­sét. Ez alacsonyabb helyiségek, csarnokok megvilágítására szol­gál majd. Gyártását már az idén elkezdik. Kutrucz Róbert mostani feladata egy mutatós kerti- és parklámpa kifejlesztése. Tagja a fejlesztési osztály szo­cialista munkabrigádjának. Róbert különösen az újítási javaslatok és tematikai feladatok terén tett válla­lások teljesítésénél nyújt segít­séget. Magánéletében is tevékeny ember. Szívesen barkácsol. Ott­honában a szükséges dolgokat saját kezűleg készíti el. Családjá­val együtt jár a természetbe is. Tudásunk ós látókörünk széle­sítésénél fontos szerepe van az önképzésnek. Róbert is tudja ezt, s ezért gyakran lapozza a műszaki könyveket, és tanulmányozza a hazai és külföldi szakirodalmat, hogy ezáltal is gyarapítsa tudását, alapos felkészültségre és tájéko­zottságra tegyen szert. Rendsze­resen részt vesz az ipari cikkek kiállításán (legutóbb Lipcsében járt) ahonnan mindig gazdag ta­pasztalatokkal tér vissza. Kutrucz Róbert munkatársaival együttműködve a jövőben is sok olyan lámpát akar tervezni és fejleszteni, melyek az elsó minő­ségi osztályba kerülnek, s így kíván hozzájárulni a vállalat továb­bi jó eredményeihez. BALLA MÁRIA APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ 1986. június 4-én ünnepli 65. szüle­tésnapját Zsidó Margit (Csilizradvány - Čil. Radvaň). E szép ünnep alkalmából szívük egész szeretetével köszöntik, s további jó egészséget és hosszú, boldog, békés életet kívánnak sok szeretettel: férje, Zoltán, lánya, Laura, fia, Zoltán, veje, Gábor, menye, Margit, 7 unokája: Frigyes, Adrienn, Tí­mea, Renáta, Roland, Zoltán, Ani­ta, unokamenye, Aranka, unokave- je, Gyuszi, valamint a két déduno­ka: Krisztián és Zsuzsika, akik sokszor csókolják a dédmama dol­gos kezét. Ú-1942 ■ 1986. május 16-án ünnepelte 60. születésnapját a szeretett férj, édes­apa, após és nagyapa, Nagy István Bagotán (Bohatá). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, s jó egészséget és hosszan tartó, békés, nyugodt öregkort kíván: felesége, Erzsi, leányai: Éva, Teri, Erzsi, vejei: Martin, Anton, 9 uno­kája: Marek, Erik, Martinka, Zsa- nettka, Zsolti, Pétiké, Nikolettka, Renátka és Jarko. Ú-2075 ■ Május 27-én ün­nepelte 60. szüle­tésnapját a drága jó édesanya, anyós és nagymama, özv. Koczó Istvánné Pöthe Maryit Kisfaludon (Vieska). E szép ünnep alkalmából hálás szívvel gratulálnak, s jó egészséget és hosz- szú, békés, boldog életet kívánnak: szerető lánya, 3 fia, 2 menye, valamint 6 unokája. Ú-2091 ■ A legdrágább édesapának és nagy­papának, Lévánsky Árpádnak (Nagymegyer - Calovo) 60. születésnapja alkalmából nagyon jó egészséget, sok boldogságot és örömökben gazdag életet kívánnak: felesége, lányai, vejei, fiai, menyei, valamint 9 unokája. Ú-2099 ■ Fájó szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, a falu lakosságának és mindazoknak, akik 1986. május 1-jén elkísérték utolsó útjára a recskei (Riečka) teme­tőbe drága halottunkat, Tóth Istvánt, aki 66 éves korában, rövid betegség után elhunyt. Köszönjük a sok koszo­rút, virágot, a részvétnyilvánítást, amellyel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, lánya, veje, fia, menye és a két kis unoka Ú-2038 ■ Fájó szívvel mondunk köszöne­tét minden kedves rokonnak, ismerős­nek, a hnb polgári ügyek testületének és mindazoknak, akik 1986. május 15-én elkísérték utolsó útjára a nagymegyeri (Čalovo) temetőbe drága halottunkat, Presser Gyulát, akit a halál életének 91. évében ragadott ki szerettei köréből. Köszön­jük a nagyon szép búcsúbeszédet és a sok-sok virágot, koszorút, mellyel enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. Gyászoló felesége és családja Ú-2065 MEGEMLÉKEZÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Életünk legfáj­dalmasabb napja marad 1986. április 16., amikor 71 éves korában búcsú nél­kül távozott szeret­tei köréből a szere­tő férj, gondos édesapa és nagy­apa, id. Lukovics László (Nagybodak - Bodíky)*. Ezúton mondunk köszönetét minden kedves szóért, koszorúért és virágért, Presinszky Lajosnak és Nagy Tibornak a készséges szervezésért és színvo­nalas búcsúztatásért. örökké gyászoló felesége és csa­ládja Ú-2011 ■ Az idő múlik, de a szívet tépő fájdalom megmarad, mert örökre hi­ányzik a családból a felejthetetlen, jó feleség, édesanya, anyós, nagymama, Tóth Emma (Tardoskedd - Tvrdošovce), akinek 1985. június 4-én, 59 éves korában dobbant utolsót szerető szíve, és megállt dolgos keze. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú, első évfordulón. Emlékét és szeretetét örökké őrző férje, lánya, veje és két unokája Ú-2017 ■ Május 31-én fájó szívvel és soha el nem múló szeretet­tel emlékeztünk drága halottunkra, ifi. Tóth Bélára É “ JM (Zseliz ­Želiezovce) š Bili halálának 2. évfor­mm dulóján. Emlékét örökké szivünkben őrizzük A gyászoló család Ú-2059 ■ Június 4-én lesz egy éve, hogy örökre itthagyott a szeretett édes­anya, feleség, meny és leány, Polákné Mandák Valéria (Galanta). Akik ismerték és szerették, szentel­jenek emlékének egy néma pillanatot. Férje, leánya és az egész rokon­ság Ú-2073 Dr. Dimitrij Sloním, a Prágai Szérum és Oltóanyag-kutató Intézet tudomá­nyos munkatársa nemrég megkapta a Purkyné-érmet. Egyik előállítója a gyermekbénulás elleni oltóanyagnak, számos tudományos művet írt. A képen: Dr. Dimitrij Slonim és Dr. Kamila Kubištová szérumokat vizsgál. (Zuzana Humpálová felvétele - ČTK) ÚJ szú 6 1986. VI. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom