Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-30 / 151. szám, hétfő

ÚJ szú 7 1986. VI. 30. 13. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, MEXIKÓ Argentína nyerte a Mundialt Harmadszor „túlóráztak“ a belgák • Új nevek a franciáknál • Havelange adta át az érmeket (t-ton) - A mexikói labdarúgó-világbajnokságon szombaton a csalódott csapatok mérkőztek a harmadik helyért. A franciák felforgatott együttessel léptek pályá­ra, többek között Piatini is hiányzott a csapatból, míg a belga együttesben csupán egyetlen csere volt a korábbi összeállításhoz képest. Franciaország, amely korábban vb-negyedik, majd Európa- és olimpiai bajnok volt, ezúttal lépett egyet előre, és a vb harmadik helyén kötött ki. A nagy seregszemle előtt Platiniék sokkal többre számítottak, azt remélték, hogy a döntőben játszhatnak, így számukra nem volt igazi öröm a bronzérem. A belgák viszont alaposan túlteljesítették tervüket, az ő számukra a negyedik hely, amiért szintén bronzérem jár, minden idők legjobb világbajnoki szerep­lését jelenti. Franciaország-Belgium 4:2 (2:2, 2:1) A belga csapat kezdett jobban, annál is inkább, mert a franciák átengedték a terepet, behúzódtak saját térfelükre. Ellenfelük sok adogatással hozta fel a labdát, és igy az első percek meglehetősen álmosak voltak. A 9. percben až első izgalmat az jelentette, hogy a belga védők könnyelmüsködtek és Papin nagy helyzetet puskázott el. A 11. percben viszont már gólnak tapsolhatott a közönség. Ceulemans ügyes csellel lerázta védőjét, és a kifutó kapus mellett a hálóba rúgta Belgium vezető gólját. A gyors gól után is meglehetősen kocogó maradt az iram, a belgák feltűnően sok labdát adtak el, míg a francia támadásokban nem volt átütőerő. A 22. percben Veyt óriási helyzetben a kapu torkából fölé fejelt, majd a francia játékosokhoz megérkeztek az első vizeszacskók, s ez mintha felvillanyozta volna őket. A 27. percben egyenlítettek: a belga védők ismét körülményesek voltak, és egy ötletes támadás után Ferreri nem hibázott - 1:1. A gól után folytatódtak a francia rohamok, de túlkombinálták akcióikat. Az utolsó öt percben rohamoztak a franciák, két helyzetet kihagytak, de a harmadikat a 43. percben Papin berúgta, és ezzel 2:1-es vezetéshez juttatta csapatát. Szünet után a belgák továbbra is nagyon sok hibával játszottak. Az 58. percben Demol szalasztott el egyenlí­tési lehetőséget. A 64. percben a meg­Az edzők mondták HENRI MICHEL (Franciaország): „Bármit is írtak korábban, mindkét csapat számára volt tétje a mérkő­zésnek. A közönség elégedett lehe­tett, csapatunk megérdemelten nyert. Piatini nem léphetett pályára, mert sem fizikailag, sem idegileg nem volt rendben. Játéklehetőséget akartam nyújtani mindazoknak, akik eddig nem szerepeltek. Tiganát Tus- seau saját kérésére váltotta fel, mert meghúzódott a lábizma. Még korai­nak tartom arról beszélni: milyen lesz a francia válogatott összetétele a kö­vetkező Európa-bajnokságon. Elő­ször szeretnénk élvezni a harmadik hely örömét! Néhány játékos szögre akarja akasztani a futballcipőjét, má­sok viszont még folytatják. Vélemé­nyem szerint eleget tettünk a várako­zásnak: három jó mérkőzést játszot­tunk - a Szovjetunióval, Olaszor­szággal és Brazíliával. Az utóbbi volt MEXIKÓ ’86 + A külföldi sajtóirodák a világ- bajnokság utolsó napjaiban is bő­ven kommentálták a mérkőzése­ket, és a csapatok teljesítményét. A Reuter megállapítja: „Míg Fran­ciaország, Dánia, Brazília és a Szovjetunió a legnagyobb cso­dálatot keltették Mexikóban, a baj­noki cím Argentína és az NSZK között dőlt el“. Ugyanez a sajtóiro­da megemlíti, hogy mindkét csa­pat már szerzett a múltban világ- bajnoki címet, amiről „bizonyos körülmények döntöttek“. Konkré­tan az NSZK 1954-ben Svájcban legyőzte a nagy esélyes, de sok sérült játékosát nélkülöző magya­rokat. Előtte a csoportmérkőzésen 3:8 arányban alulmaradt. Argentí­na labdarúgói viszont 1978-ban diadalmaskodtak, és ebben erő­sen közrejátszott a hazai kör­nyezet. + Ha pattog a labda, hallgat­nak a fegyverek - legalább is Libanonban, ahol ezekben a na­pokban magasra csapott a fut- ball-láz. Az állandó fegyveres összetűzések miatt az ország­ban már tíz éve nem rendeznek rendszeresen bajnokságot, és a mostani selejtezőkben való részvételt is le kellett mondani­uk. Az ország tv-adói azonban csaknem az egész programot közvetítették Mexikóból, a lapok és folyóiratok fogadásokat szerveztek, és mindenütt sok szó esik a Mundialról. Az embe­rek így legalább egy kis időre elszakadnak a nehéz való­ságtól.-f A brazilok egykori labdarú­lehetősen passzív és önző Scifo helyére Leo van der Elst állt be. Feltámadtak a belgák és a 72. percben bekövetkezett a nem várt fordulat: Claesen kihasználta a fran­cia védők tétovázását és egyenlített - 2:2. A 90. percig nem is változott már az eredmény, és így hosszabbításra került sor. A belgák számára ez volt már a harmadik túlórázás és éreztette is hatását a játékosok teljesítményén. Két elcsigázott csapat gyötörte egymást, s így szép és folyamatos játékról szó sem lehetett. A francia együttesben szerepeltek a pihentebb játékosok, ennek ellenére ott is már inkább a szívük vitte a játékosokat, mint a lábuk. A hosszabbítás 14. percében egy, a védőkről lecsorgó labdát Genghini közelről a kapuba lőtt, és 3:2-es vezetésre tettek szert a franciák. A belgák nem adták fel. Rendületlenül küzdöttek, noha egyes játékosoknak már alig volt jártányi erejük. A 109. percben Bellone növel­hette volna csapata előnyét, azonban Gerets elhúzta a lábát, s a játékvezető tizenegyest Ítélt. Amoros futott a lab­dának és nem hibázott. Ezzel a nagy csata végleg eldőlt. Nem szép, de küzdelmes mérkőzésen a jobb fizi­kai állapotban levő francia váloga­tott megérdemelten győzte le ellen­felét. FRANCIAORSZÁG: Rust - Bibard, Battiston, Le Roux (56. p Bossis), Amoros - Tigana (84. p Tusseau), Genghini, Ferreri, Vercruisse - Papin, Bellone. BELGIUM: Pfaff - Gerets, Renquin (46. p Frankie van der Elst), Demol, Vervoort - Grun, Mommens, Scifo (64. p Leo van der Elst), Ceule­mans - Claesen, Veyt. ..ä < ' - vi«,:,*» „ ? ;v. a*. & ­ä s. v', A s ■ A vb harmadik helyéért játszott mérkőzésen Franciaoszág hosszab­bítás után 4:2-re verte Belgiumot. A felvételen Jean-Marc Ferreri első ízben talál a belga kapus, Pfaff hálójába (ČSTK-felv.) ÚSZÁS Újabb világcsúcsok Argentína - NSZK 3:2 (1:0) Mindkét csapat túlzott elővigyáza­tossággal kezdte a vb-döntőt. Megle­petésnek számított, hogy az argentinok csak két csatárral léptek pályára. Kevés említésre méltó esemény történt az első negyedórában. A 6. percben Maradona szögletét követően két ar­gentin játékos is egymást zavarta az ötösön, így ha üggyel-bajjal, de háríta­ni tudott a nyugatnémet védelem. A 23. percben Schumacher rosszul jött ki kapujából, Brown pedig az üres kapu­ba fejelte a labdát. Tíz perccel ezután a legjobb. Csak az NSZK ellen veszítettünk. Nézetem szerint az idei világbajnokságot a kiváló technikás játék jellemezte..." GUY THYS (Belgium): „Túlzott­nak tartom hogy a harmadik helyért játszott mérkőzésen még hosszabbí­tásra kerülhet sor. Elég lenne, ha a rendes játékidőben kialakult dön­tetlen után lefújnák a találkozót, és a harmadik helyet megosztanák a két együttes között. Ennek ellenére a világranglista negyedik helyével elégedett vagyok, annál is inkább, mert már harmadszor játszottunk hosszabbított játékidőben! Minek örültem a legjobban? A csapatban három 20 éves vagy még fiatalabb játékos szerepel. Ami Franciaorszá­got illeti a kezdőcsapata erősebb, mint azok, akik ellen játszottunk. Nem tudom, hogy azok a játékosok, akik nem szerepeltek, szükségét érezték volna-e a hajtásnak...“ Rummenigge az ötös sarkáról a kapu fölé durrantott, majd nem sokkal ké­sőbb a feltűnően sokat bizonytalanko­dó Schumacher a nagy lendülettel kapura törő Maradonába rúgta a lab­dát, amely az argentin csatárról a kapu mellé pattant. Fordulás után mindkét oldalon foly­tatódott az óvatos mezőnyjáték. Az 57. percben Enrique remek labdával szöktette Valdanót, aki higgadtan he­lyezett a tehetetlen Schumacher mel­lett a hálóba. A 67. percben Briegel 16 m-es bombáját szögletre hárította a nyugatnémet védelem, majd Valda­no fejese alig szállt mellé. A 75. percben Rummenigge négy lépésről szépített, 8 perccel ezután Völler hatalmas fejesgóllal kiegyenlített, majd négy perccel a befejezés előtt Burru- chaga aranyérmes gólt lőtt. (ČSTK) - Nagyszerű formában vannak a közelgő világbajnokság­ra készülő úszók. Az NSZK baj­nokságán Hannoverben Micha­el Gross 1:56,24 perccel nyerte a 200 m-es férfi pillangóúszást és 41 századmásodperccel megjavította korábbi saját világ­rekordját. Ezzel Gross már tizen­egyedik alkalommal iratkozott fel a rekordok listájára. Az amerikai úszók Orlandóban néhány nap leforgása alatt már a negyedik világcsúcsot állították fel. Biondi két, és Morales egy- egy világcsúcsa után most Betsy Mitchell 2:08,60 perccel lett első a 200 m-es női mellúszásban, 1,31 mp-cel megjavítva az NDK- beli Kornelie Birch közel négy éve felállított rekordját! Kitűnő formában van Pablo Morales is, aki az Egyesült Államok új rekord­jával, 2:02,23-mal nyerte a 200 m- es férfi vegyesúszást. Cetlinski 15:12,73 p-es idővel ért elsőnek célba az 1500 m-es távon, míg Meagher 2:06,39-cel nyerte a 200 m-es női pillangóúszást. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK ■ Brazília női röplabda-váloga­tottja barátságos mérkőzésen Varsó­ban 3:2-re nyert a házigazda Lengyel- ország csapata ellen. • Jénában az NDK atlétikai bajnok­ságán a 21 éves Heike Drechsler, a női távolugrás világcsúcstartója (745 cm) a 200 m-en 21,71 mp-cel beállította honfitársnője, Marita Koch világre­kordját. • További meglepetések a wimb­ledoni nemzetközi tenisztornán. A férfi egyesben Miloslav Mečíŕ 6:4, 6:4, 6:4-re legyőzte a svéd Stefan Edberget. A 3. forduló eredményei: Mayotte - Šmíd 6:4, 6:2, 2:6, 6:2, Lendl- Mansdorf 6:2, 6:4, 6:4, Krisnán- Nyström 6:7, 6:2, 7:6, 6:4, Gilbert- Šrejber 7:5, 6:7, 6:3. A női egyes 3. fordulójának legnagyobb meglepetése gócsíllaga, Pelé kommentátorként dolgozott Mexikóban, és az Excel­sior című lapban elismeréssel írt Rummeniggéról, a brazil Zicóról és Socratesről, az uruguayi Fran- cescoliról és a mexikói Sanchez- röl, de hozzáfűzi: ezeken az egyébként kiváló játékosokon sok mérkőzésen kiütközött a fá­radtság. Békeverseny ’87 (ČSTK) - Berlinben ülést tartott a kerékpáros Békeverseny nemzetközi vezérkara, és javaslatot tett e verseny jövő évi jubileumi 40. évfolyamának útvonalára. Az elképzelések szerint a verseny május 8-án a prológussal Berlinben kezdődik, majd az útvonal Csehszlovákia területén keresztül a célvárosba, Varsóba vezet. AZ 1987-ES BÉKEVERSENY EGYES ÚTSZAKASZAI: Május 9 - I. útszakasz: körverseny Berlin utcáin. Május 10-11. útszakasz: Berlin - Magdeburg. Május 11 - III. útszakasz: Magdeburg - Gera. Május 12 - IV. útszakasz: Gera - a csapatok időfutama. Május 13 - V. útszakasz: Zwickau - Most. Május 14 - VI. útszakasz: Most - Prága. Május 15 - VII. útszakasz: Prága - Pardubice. Május 16 - VIII. útszakasz: Pardubice - Harrachov. Május 17: Harrachov - pihenőnap. Május 18 - IX. útszakasz: Harrachov - egyéni időfutam. Május 19 - X. útszakasz: Harrachov - Karpacz. Május 20 - XI. útszakasz: Krkonoše körül (rajt és cél Karpaczban). Május 21 - XII. útszakasz: Karpacz - Wroclaw. Május 22 - XIII. útszakasz: Wroclaw - Lodz. Május 23 - XIV. útszakasz: Lodz - Varsó. A Békeverseny hossza 1987-ben 1987 km lesz és 35 csapatot hívnak meg. I. vízilabda-liga HENGERELT A CH Szombaton és vasárnap a 12. forduló négy mérkőzését játszották az I. vízilabda-ligában. Kassán (Košice) helyi rangadóra került sor, melyet a huszonháromszoros bajnok ČH könnyedén, klassziskülönbséggel nyert meg. A TS Topoľčany otthonában nem tudta legyőzni a ChZWP Novákyt, így két mérkőzéssel a bajnokság elsó szakaszának vége előtt már gyakorlatilag eldőlt, hogy melyik négy csapat küzd majd a négy körmérkőzéses rájátszásos tornán a bajnoki címért, illetve a kiesés elkerüléséért. Értékes győzelmet aratott a Slávia UK Bratislava Brnóban, 'S Praha a Podolí uszodában. illetve a sereghajtó V: ČH KOŠICE - VŠV KOŠICE 26:7 (7:0, 7:2, 5:3, 7:2), góldobók: Szalonna és Bundschuh 5-5, Poláčik és Eschwig 4-4, Fodor 3, Balík 2, Vidumanský, And­rássy és Mikuš, ill. Švaňa 3, Bauer, Nagy, Vida, V. Šalát. A vendégek azzal a taktikával szálltak vízbe, hogy minél keve­sebb gólt kapjanak, de már az első negyed végén összeroppantak. A nagy gólarányú győzelme elle­nére nem játszott hiba nélkül a bajnokcsapat. TS TOPOĽČANY - ChZWP NOVÁKY 8:11 (2:3, 4:2,1:4,1:2), góldobók: Kupec 4, Kalinka 3, S. Janoušek, ill. Peciar 4, Tkáč 3, Kmeť, Stejskal, Vrtiel, Martano- vič. A hazaiak legjobb góllövőjük, Kováč nélkül csak az első két játékrészben tudták tartani a lé­pést a sokat úszó, jól és ötletesen kombináló Nováky csapatával. Peciar ismét ellenállhatatlanul pó­lózott, s Tkáčcsal a mezőny leg­jobbjai voltak. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: RH Brno - Slávia UK Bratislava 9:11, VŠ Praha - Univerzita Olo­mouc 10:8. Az I. vízilabda-liga táblázata: 1. ČH Košice 12 11 0 1 176:91 22 2. UK Bratislava 12 9 0 3 171:109 18 3. Nováky 12 9 0 3 157:107 18 4. RH Brno 12 6 0 6 135:126 12 5. Topoľčany 12 5 0 7 107:109 10 6. Olomouc 12 3 0 9 98:160 6 7. VŠV Košice 12 3 0 9 88:165 6 8. VŠ Praha 12 2 0 10 88:153 4 Az I. vízilabda-liga első sza­kaszának utolsó kettős fordulóját július 12 - 13-án bonyolítják le a következő párosításban: VŠV Košice - Nováky, ČH Košice - Topoľčany, Olomouc - UK Bratislava, VŠ Praha - RH Brno, VŠV Košice - Topoľčany, ČH Košice - Nováky, Olomouc - RH Brno, VŠ Praha - UK Bratislava. (zsi) az olasz Reggio 6:4, 6:1 arányú győzelme az NSZK-beli Kohde ellen. További eredmények: Mandlíková- Budarová 6:2, 6:0, Suková - Minter 6:1, 6:4, női páros: Fendick, Herthe- rington - Kohde, Suková 7:5, 6:4. • A Štart Bratislava női kézilabda­csapata ázsiai portyáján Tokióban 29:27 (14:17)-re legyőzte Japán válo­gatottját. • A Lyonban folyó nemzetközi női gyeplabdatorna eredményeiből: Olaszország - Ausztria 4:0, Franciaor­szág - Csehszlovákia 4:0, Franciaor­szág - Olaszország 3:0, Csehszlová­kia - Ausztria 2:0. • A Szovjetunió labdarugó-baj­noksága legutóbbi fordulójának ered­ményei: Alma-Ata - Vilnius 4:1, Jere­ván - Szpartak Moszkva 1:0, Torpedo Moszkva - Leningrád 1:1, Minszk- Harkov 1:0, Baku - Dinamó Moszkva 0:0, Tbiliszi - Dnyepropetrovszk 1:2, Kutaiszi - Ogyessza 2:1. • FC Liége - Fortuna Düsseldorf 0:3 (0:2) - a labdarúgó Inter Kupa I. csoportjának vasárnapi mérkőzésén. • Az ausztriai kerékpáros körver­seny Villachból Wolfsbergbe vezető 147 km-es harmadik útszakaszát az osztrák Heinz 3:28:11 órával nyerte honfitársai Wechselberger (-5 mp) és Popp (-38 mp) előtt, összetettben az osztrák Lammer vezet, a csehszlovák Tyleček a negyedik helyen áll. • A törökországi Šzmirnában megkezdődött az íjász Európa-bajnok­ság. Férfiak (90+70 m): 1. Poikolainen (finn) 579, 2. Prokoriv (szovjet) 572, 3. Björendal (svéd) 571. Nők (70+60 m): 1. Marfelova (szovjet) 607, 2. Arzsanyi- kova (szovjet) 603, 3. Benz (NSZK- beli) 597. Csapatban - férfiak: 1. Szovjetunió 1685, 2. Finnország 1671, 3. Svédország 1673. Nők: 1. Szovjet­unió 1797, 2. Franciaország 1755, 3. NSZK 1744. Sportfogadás A SAZKA 26. játékhetének telita- lálatos szelvénye: 1. FC Liége - Fortuna Düssel­dorf 0:3 2 2. NEC Nijmegen - MTK-VM 0:3 2 3. Videoton - Malmö FF 2:0 1 4. Légia Varsó - Young Boys Bern 0:0 0 5. Olomouc - Hannover 96 3:2 1 6. Újpesti Dózsa - Aarhus 1:0 1 7. FC St. Gallen - FC Magde­burg 2:0 1 8. Lech Poznan - LASK Linz 0:0 0 9. Szredec Szófia - FC Zürich 2:0 1 10. Vítkovice - IFK Göteborg 3:1 1 11. Sturm Graz - Slávia Praha 0:3 2 12. FC Saarbrücken - Carl Zeiss Jena 0:2 2 13. RH Cheb - örgryte 0:3 2 (ČSTK) A ŠPORTKA 25. játékhete I. húzá­sának nyerőszámai: 2 5 12 35 41 43 Pótszám: 22 A II. húzás nyerőszámai: 14 19 30 37 44 45 Pótszám: 2 (ČSTK) f

Next

/
Oldalképek
Tartalom