Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-18 / 141. szám, szerda

Mihail Gorbacsov előadói beszéde az SZKP KB ülésén (Folytatás az 5. oldalról) milliárd rubelt, ami 20 százalékkal több, mint ä 11. ötéves tervidőszakban. Az építőipari helyzet azonban továbbra sem kielégítő és az építési határidők eltolódnak. Az építőipari trösztöknek csak­nem a fele krónikusan nem teljesíti a tervet, és nem tartja meg a termelőkapa­citások és létesítmények átadási határide­jét. Az építési munkák irányítása szervezé­si struktúrájában súlyos hiányosságok mu­tatkoznak. Az olyan tervező és építőipari egyesülések és cégek létrehozása, ame­lyek küldetése a „kulcsrakész“ objektu­mok sorozatban történő ipari létesítése, egyelőre a jámbor óhajok sorába tartozik. Elvtársak! Hozzá kell látnunk az egész építőipar alapvető tökéletesítéséhez és jobban ki kell használni a haladó tapasztalatokat. Mindenki tud például a belorusz építő­ipari dolgozók sikereiről. A 11. ötéves tervidőszakban ez a köztársaság 21 szá­zalékkal csökkentette a megkezdett beru­házások mennyiségét és építésük idejét átlagosan 1,4-szeresére csökkentette. Je­lentős megtakarítást értek el a munkaeró- és anyagforrások terén, ugyanakkor ezzel párhuzamosan biztosították az összes kapacitás és létesítmény határidőben tör­ténő átadását. A beruházások volumene ugyanakkor 19 százalékkal növekedett, az álló alapok üzembe helyezése pedig 23 százalékkal. így volt ez az egész köztársa­ságban. Ezek a rendkívül sikeres tapaszta­latok azonban mindeddig nem jutottak túl Belorusszia határán. Jó példák vannak az ország más területein is. 1979-ben a moszkvai terüle­ten Nyikolaj lljics Travkin vezetésével létrehoztak egy építőbrigádot. Az önelszámolásra épülő önigazgatási elvek nagy lehetőségeket kínáltak és lehetővé tették jó eredmények elérését. 1983-ban e kollektíva alapján létrehozták a fószállító új szervezetét - a PMK 96-ot. Később a Nyikolaj lljics Travkin vezette egész 18. számú Moszobleszelsztroj tröszt áttért az önelszámolásra. És már itt vannak az eredmények. A tröszt kollektívája az elmúlt évben a korábbi évhez viszonyítva a felével több ipari létesítményt adott át. A termelékenység 25 százalékkal növeke­dett, miközben a termelési költségek 12 százalékkal csökkentek. A korábban vesz­teséges tröszt csaknem másfél millió rubeles nyereséget ért el. Az átlagbér 11 százalékai emelkedett. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy a belo­rusz és a moszkvai építők eredményeiket gyakorlatilag ugyanazzal az anyagi bázis­sal érték el. Éppen ezért, ha azt halljuk, hogy a beruházások terén mutatkozó hiányosságok a munkaerőhiánnyal vagy a közlekedés hiányosságaival függnek össze, akkor ezek az érvek gyakran nem igazak. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a jelenlegi lehetőségeket tekintve lehetsé­ges a beruházások sikeres kivitelezése. Csak arra van szükség, hogy ésszerűen kihasználják mindazt, ami már az építők rendelkezésére áll, a munkához alkotó módon viszonyuljanak és gazdasági kez­deményezőkészséget tanúsítsanak. Nyilvánvaló, hogy a beruházások terüle­tén is szükséges az alapvető átalakítások végrehajtása. Itt az ideje, hogy felelősség­re vonjuk mindazokat, akik felelősek a ha­ladó tapasztalatok alkalmazásáért ebben az ágazatban. Meg kell változtatni a terve­zést és a szervezést az építőiparban és magától értetődően korszerűsíteni kell anyagi bázisát. C. Takarékosan gazdálkodni, rugalmasan irányítani Elvtársak! Az ötéves tervidőszakban számos további olyan tartalékunk van, amelyek meggyorsítják előrehaladásunkat. Ha az alapvető gazdasági átalakítás szük­ségességéről szólunk, akkor egyik legfon­tosabb eredményét a termékek minőségé­nek lényeges növelésében látjuk. A párt- kongresszus össznépi feladatként tűzte ki a minőség javításának kérdését. Az SZKP Központi Bizottsága külön levélben fordult valamennyi dolgozóhoz. Most nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a szovjet állampol­gárok többsége tisztában van e rendkívül fontos probléma haladéktalan megoldásá­nak szükségességével. A vállalatokban és üzemekben számos kollektíva alaposan munkához látott. Rendkívüli költségek nélkül és jelentős mértékben a lelkiismeretes munkának, a technológiai és munkafegyelem megszi­lárdításának és több halaszthatatlan szer­vezési-műszaki intézkedés végrehajtásá­nak köszönhetően az utóbbi időben lénye­gesen csökkent a reklamációk száma, és az árutermelés szigorú összhangban van a normák követelményeivel az olyan üze­mekben, mint az alma-atai szerszámgép- gyár, a tallinni gépgyár, a ferganai AZOT egyesülés, a moszkvai területen lévő Elektroizolit egyesülés, a Bakelektrobitpri- bor termelési egyesülés és továbbiak. Külön hangsúlyozni szeretném, hogy ezek­ben a meglévő berendezésekkel sikerült elérni a gyártmányok minőségének az emelését. Ily módon anélkül, hogy várnánk az új technika bevezetésére, már most határo­zott lépéseket tehetünk és kell tennünk a gépek, berendezések és közszükségleti cikkek minőségének a megjavítására. Mint tudják, a központi bizottság politikai bizott­sága és a Szovjetunió Minisztertanácsa külön határozatokat hagyott jóvá. A termé­kek minőségének javítását célozzák a mű­szaki és gazdasági jellegű intézkedések, a termékek standardizációja és értékelése, az árképzés, valamint az erkölcsi és anyagi ösztönzés rendszere. A vállalatokban be­vezetik az állami reszorton kívüli termékát­vételt. Rendkívül fontos, hogy a pártbizottsá­gok aktívan támogassák a termelőkollektí­vák, az ellenőrzést és az átvételt végző állami szervek tevékenységét, méghozzá oly módon, hogy e téren hamarosan javulás következzen be. Hogy ez reális, ezt igazolják azon vállalatok tapasztalatai, amelyekben a múlt évben kísérletileg bevezették a reszorton kívüli átvételi rend­szert. Döntő változásokat kell elérni az anyagi források kihasználásában is. Erre irányul a központi bizottság és a Szovjetunió Minisztertanácsának nemrég elfogadott határozata, amely meghatározta a nyers­anyagok és alapanyagok takarékosságá­val összefüggő igényes feladatokat. A for­rásokkal való takarékoskodás a fokozódó szükségletek kielégítésének döntő alapfel­tétele, ami az anyagokat, a tüzelőanyago­kat és a villamosenergiát illeti. Azzal számolunk, hogy a jelenlegi ötéves tervidő­szakban ily módon érjük el a nemzeti jövedelem növekményének több mint egy­negyedét. Jóllehet ez fontos feladat, mégis nem minden gazdasági vezető érti meg ezt, és továbbra is az elavult elképzelések rabja marad. Az autóipari, a nehézgépipari, a szénbányászati, az energetikai és a könnyűipari minisztériumok rendszere­sen nem teljesítik a forrásokkal való takarékoskodás feladatait. A vállalatok túlnyomó többségében továbbra is nagy veszteségek keletkeznek az értékes nyers­anyagok és termékek felhasználásánál. Évente mindenfajta hasznosítás nélkül égetnek el 13 milliárd köbméter gázt, amely a kőolajkitermelésnél tör fel. A szén vasúti szállításánál több millió tonna a veszteség. A mezőgazdasági termékek vonatkozásában a veszteségek átlagosan elérik a 20 százalékot. Vajon mennyi villamosenergiát, hőt és vizet pazarolnak el? Még mindig rosszul hasznosítják a má­sodlagos nyersanyagokat. Nyíltan megmondom, hogy olyan határ­hoz értünk el, amelyen túl a gazdaságta- lanság nemhogy tűrhetetlen, hanem egye­nesen nem engedhetjük meg magunknak. E megrögzött rossz szokások felszámolá­sára kell összpontosítani tudományos- műszaki politikánkat, a tervezést, a gazda­sági és adminisztratív eszközöket. Kérlel­hetetlen harcot kell hirdetnünk a pazarlás ellen és a legszigorúbb takarékosságra vezető rezsimet kell bevezetni. Gondos­kodnunk kell arról, hogy a forrásokkal való takarékossággal és a kihasználási fokukkal összefüggő feladatok teljesítése az egyik legfontosabb kritérium legyen minden vál­lalat és kollektíva munkájának az értékelé­sénél. Másrészt aktívabban kell ösztönözni a nyersanyag- és alapanyagtakarékosság­ra. Vajon normálisnak minősíthetjük-e azt, hogy szó szerint mindössze pár kopejkával jutalmazzák az erőforrásokkal takarékos­kodókat? Ez természetesen semmit sem ér. Ugyanígy az is elengedhetetlen, hogy a gazdaságosság szokássá váljon és minden dolgozó tulajdonsága legyen. A családban és az iskolában a felnövekvő nemzedéket a gazdaságosság szellemé­ben kell nevelni. Elvtársak, az ötéves tervben rendkívüli figyelmet szentelünk az agráripari komple­xum fejlesztésének. A kitűzött mutatók kapcsolódnak a központi bizottság 1982 májusában tartott ülésén meghatározott irányvonalhoz. A beruházások, az egyes termékek gyártásának volumenét és az agráripari komplexum anyagi-műszaki el­látottságát szintén kitűzték, lényegében az élelmiszerprogram feladatainak megfelelő szinten. Kiemelten fejlesztik a feldolgozó és a termények raktározásával foglalkozó vállalatokat és a mezőgazdasági gépipari vállalatokat. így kedvező feltételek jönnek létre a me­zőgazdasági szektor potenciáljának a nö­veléséhez. És ez kétségtelenül indokolt. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor azt is világosan tudatosítanunk kell, hogy az erre a területre eddig fordított hatalmas források nem jártak a kellő hatékonysággal, ösz- szességében a 11. ötéves tervidőszakot alacsony mutatók jellemezték. Megmutat­kozott ez a lakosság élelmiszerekkel való ellátásában és az ország gazdasági fej­lesztésének ütemében is. Azonban objekti­ven le kell szögezni, hogy az utóbbi időben pozitív változások körvonalazódnak a me­zőgazdaságban. Ezek azonban nem ta­pasztalhatók az agráripari komplexum va­lamennyi ágazatában és távolról sem minden területen, határterületen és köztár­saságban. Az a sürgető feladat vár ránk, hogy biztosítsuk a növénytermesztés ki­egyensúlyozott fejlesztését, mindenekelőtt a gabonafélék és a takarmányok terén. Ez a legfőbb feladat, melynek sikeres megol­dásától sok tekintetben függ az állatte­nyésztés kiegyensúlyozott fejlesztése, a kolhozok és a szovhozok bevételei, a feldolgozó vállalatok gazdasága. A mezőgazdasági szektorban is intenzí­vebbé kell tenni a munkát, hogy alapvető fordulatot érjünk el a jobb irányába. Elvtársak, a tartalékaink nagyok. Elsősor­ban a már létrehozott hatalmas potenciá­lunkban rejlenek. A mezőgazdaságban gyakorlatilag minden területen rendelke­zünk a hatékony gazdálkodás tapasztala­taival. Az irányítás és a gazdálkodási rendszer tökéletesítését célzó intézkedé­seknek köszönhetően létrejöttek a mező- gazdasági dolgozók munkaaktivitásának fokozásához szükséges gazdasági és szervezési feltételek. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoz­nék, ismét rá szeretnék mutatni a legfonto­sabbra: a magas termékhozamokhoz és az állattenyésztő telepek magas hatékonysá­gához az intenzív technológiák széles körű alkalmazásán át vezet az út. És ez nemcsak a legreálisabb, hanem a leghaté­konyabb útja is a jobb eredmények eléré­sének a növénytermesztésben és az állat- tenyésztésben. Továbbra is folytatnunk kell az erőforrá­sok és eszközök átcsoportosítását az agráripari komplexum meghatározó terüle­teire. Ez megbízható feltétele annak, hogy a vidéknek szánt beruházások jelen­tős hatékonyságot eredményezzenek. Or­szágunk és más államok tapasztalatai azt igazolják, hogy célszerű a forrásokat azok­ra a gazdaságokra és területekre összpon­tosítani, ahol ezek a legjobb eredményeket hozzák a termelés volumene és a gazda­sági hatékonyság szempontjából egyaránt. Ezzel összefüggésben van értelme elgon­dolkodni a források átcsoportosítása és azoknak konkrét termelési volumenekre történő átirányítása felett. Ki kell dolgozni a tudományos-termelési egyesülések területi, néhol járási méretek­ben történő létrehozásának témakörét is azzal, hogy ezek az egyesülések öveze­tükben a kolhozok és a szovhozok fejlesz­tése meggyorsításának katalizátoraivá vál­janak, hogy ezeknek segítséget nyújtsanak a haladó technológiák és a korszerű gazdálkodási módszerek bevezetésében. Ez a hozzáállás biztosítja a gazdasági potenciál ésszerű kihasználását és a kiváló végeredményeket. Hasonló tapasztalatok birtokában van­nak már Moldáviában, Ukrajnában és további köztársaságokban. Ezekben egye­süléseket hoztak létre a területi intézetek, iskolák és kísérleti gazdaságok bázisán. Hasonló tapasztalatokat szereztek már több baráti szocialista országban is. Úgy véljük, hasznos lenne ezeknek a tapaszta­latoknak az áttanulmányozása és aktívabb kihasználása a gyakorlatban. Ha jelentős sikereket szeretnénk elérni az agráripari termelésben, akkor nem járhatjuk csak a hagyományos utakat. Kizárólag a források összpontosításával, a meghatározó irányok prioritásának a kije­lölésével, az új gazdasági mechanizmus és irányítási struktúra előnyeinek az ügyes kihasználásával leszünk képesek hatéko­nyan cselekedni, a termelést gyors ütem­ben fejleszteni és a Szovjetunió élelmi­szerprogramjában kitűzött feladatokat si­keresen megvalósítani. És végső soron, elvtársak, sikereink a 12. ötéves tervidőszakban attól függenek majd, hogyan dolgozunk tovább az irányí­tási rendszer és az egész gazdasági mechanizmus tökéletesítésén. Ennek a munkának az alapelveit már kitűztük. Egyrészt tovább kell tökéletesíteni a nép­gazdaság központi irányításának elveit, növelni kell a Szovjetunió Állami Tervbi­zottságának és további központi gazdasági szerveknek a szerepét, pontosabban meg kell határozni a minisztériumok küldetését. Másrészt sokoldalúan ki kell bővíteni a vál­lalatok és egyesülések jogkörét és gazda­sági önállóságát, s növelni kell felelőssé­güket tevékenységük eredményeiért. Úgy vélem, hogy ezzel most mindenki egyetért. Az irányításban a demokratikus centralizmus elveinek a gyakorlati érvé­nyesítése azonban nem folytatódik úgy, ahogy azt a jelenlegi helyzet megköveteli. Kísérleteket hajtottunk végre, biztató ered­ményeket értünk el, de gyakran habozunk, amikor sor kerül ezek széles körű beveze­tésére. A gazdasági mechanizmus rend­szerében már sok mindent kipróbáltunk és gyakrabban kell alkalmazni a gyakorlatban az újat, amint mondani szokás, az egész fronton előre kell lépni. Ezért a központi gazdasági szerveknek a XXVII. kongresz- szus elvi koncepcióiból kiindulva, gyorsab­ban ki kell dolgozniuk és jóvá kell hagyniuk a gazdálkodás új elveire való áttérést előirányzó dokumentumokat. Az évtizedek során felgyülemlett határo­zatok utasításait és módszereit a kong­resszus által támasztott követelményekkel és a kongresszus után jóváhagyott határo­zatokkal összhangban át kell dolgozni, és következetesen hatálytalanítani kell azo­kat, amelyek ellentétesek ezzel az átalakí­tással. Másként, elvtársak, nem lépünk előre. A valódi centralizmusnak az irányí­tásban semmi köze sincs a termelő, tudományos és konstrukciós kollektívák szerteágazó életébe való bürokratikus beavatkozáshoz. A kiagyalt határozatokkal és módszerekkel való korlátozásuk több éven át kialakult rendszere gátolja a vezető dolgozókat és a konstruktőröket abban, hogy operatívan oldják meg a felmerülő gazdasági és múszaki kérdéseket. Az ily módon keletkező károk országos méretekben több milliárd rubelre tehetők. Ilyen jelenségekkel lépten-nyomon talál­kozhatunk. Ezekről írt többek között V. Beljakov, a Kriogenmas tudományos-ter­melési egyesülés vezérigazgatója, B. Fo­min, az Elektroszila egyesülés vezérigaz­gatója, V. Ragyin, a Vlagyimir lljics Üzem egyesülés főkonstruktőre és számos to­vábbi tapasztalt gazdasági dolgozó, tudós és tervező. E téren rendet kell teremteni és gondos­kodni kell a dolgozókollektívák jogkörének reális kibővítéséről. Ezért mielőbb be kell fejezni a szocialista vállalatra (termelési egyesülésre) vonatkozó törvény előkészí­tését. Ennek a dokumentumnak a új gazdálkodási körülmények koncepciójából, az utóbbi időben szerzett tapasztalatok általánosításából kell kiindulnia, továbbá, meg kell szilárdítania mindazt a legjobbat, ami összefügg a gazdasági önállóság sokoldalú kiszélesítését, az üzemek és termelési egyesülések megnövekedett szerepét és felelősségét célzó irányvonal megvalós ításával. Ezzel megteremtjük a minisztériumok és a vállalatok közötti jogok és kötelességek optimális elosztásának az alapját, törvény­erejű védelmet nyújtunk a dolgozókol­lektíváknak a kicsinyes parancsolgatással, az aktagyártással és operatív gazdasági tevékenységükbe való indokolatlan bea­vatkozással szemben. Elvtársak, ez jelen­tős lépés lesz a gazdaságirányítás demok­ratizálásának és a dolgozók kezdeménye­zésének fejlesztése útján. A XXVII. kongresszus, mint önök is tudják, feladatul tűzte ki a népgazdaság irányítása gazdasági módszereinek a kö­vetkezetes elsajátítását. Ezzel összefüg­gésben elsősorban a progresszív normák és normatívák kidolgozását kell biztosíta­nunk. A Szovjetunió Állami Tervbizottságá­nak kell ezt a fontos munkát irányítania, ebbe széles körben be kell vonnia a mi­nisztériumokat és központi hatóságokat, az egyesülések és vállalatok tudósait és szakembereit. Ugyanakkor nem szabad megtűrni semmilyen időhúzást. Ha nem alakítunk ki megalapozott gazdasági nor­matívákat, akkor nem tudunk megszaba­dulni a legkülönfélébb utasítások nyomá­sától, amelyek korlátozzák a vállalatok mozgásterét, és nehéz lesz az áttérés az irányítás adminisztratív módszereiről a gazdasági módszerekre. Ez lassítja a jövedelmezőség és a saját forrásokból történő finanszírozás elveinek a kihasználását, amelyeket pedig mind szélesebb körben akarunk alkalmazni. És végső soron szükséges említést tenni az árkérdés kulcsszerepéről az irá­nyítás gazdasági módszereinek a kiszéle­sítésében. Itt sok megoldatlan probléma halmozódott fel. A korszerűsítés ürügyén emelik a gépek és berendezések árát, valamint az építkezés költségvetési érté­két. A választékbővítés és a mennyiségi mutatók utáni hajsza gyakran a fogyasztási cikkek árának indokolatlan emelését is előidézi. Sajnos, az állami és gazdasági szervek ezt gyakran elnézik, néha maguk is érdekeltek abban, hogy „árjátékkal“ mu­tassák ki a termelés volumenének a növe­kedését. A vállalatokban végrehajtott ellen­őrzések eredményei azt mutatják, hogy az árképzés előírásainak a megszegéséért csak tavaly több mint százmillió rubel törvénytelenül szerzett jövedelmet kellett befizetni a vállalatoknak az állami költség­vetésbe. (A beszéd befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) ÚJ SZÚ 6 1986. VI. 18.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom