Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)
1986-06-16 / 139. szám, hétfő
ÚJ szú 5 1986. VI. 16. Nincs titok... Gócza Tibor a női teniszről A csehszlovák női tenisznek rendkívüli ázsiója van a spotvilág- ban. A hazai ranglista első négy-öt helyezettje nélkül a világ tenisztor-, nái is szegényebbek lennének. Persze újabban nem csupán Mandlikováék ejtik ámulatba a nézőket, hanem a ÍUtörekvő fiatalok is. A tizenhat és a tizennyolc éven aluliak taValy például a kontinens legjobbjaiként a nemhivatalos világbajnokságon is diadalmaskodtak, s nem kevesebb erre az esélyük az idén sem. A remélyteljes leányzók edzője nem más, mint a rimaszombatiak (Rimavská Sobota) gyakori kitűnő játékosa, s Szlovákia többszörös ifjúsági bajnoka, Gócza Tibor, aki főiskolai tanulmányainak befejeztével a hazai teniszsport egyik fellegvárának számító Prerovban folytatta; előbb játékosként, majd edzőként. Hogy nem sikertelenül, ezt a csapatával szerzett országos bajnoki címek, s versenyzőinek egyesületek adnak három, illetve két versenyzőnőt. Jelenleg a Zru- báková, Pospiíilová, Langrová, Frimmelová, Adámková, Lásková, Krajčovičová, Dubcová összetételű kerettel dolgozom. Legfontosabb munkám a kapcsolattartás az említett klubok vezetőivel és edzőivel. Közös foglalkozásokat, edzőtáborozásokat legfeljebb kétszer háromszor tartunk évente, a szakmai munka a szakosztályokban folyik. Az edzőbátorozá- sok általában rövidek, hiszen ezek a fiatalok már most eléggé megterheltek. Az egyéni versenyek és a csapatbajnoki mérkőzések mellett évente legalább 15-20 hazai és külföldi tornán vesznek részt, emellett - többségükben iskolás lányokról lévén szó - még iskolai elfoglaltságuk is van. A keretben természetesen évközben - sérülés vagy jelentős formaingadozás esetén - változtatni is lehet. Erre én tehetek javaslatot, ám a kialaKetten Gócza Tibor tanítványai közül - jobbról: Jana Novotná és Hana Fukarková (Hacsi-felv.) egyéni nemzetközi sikerei bizonyítják. Mindezek elismeréseként kapta a megtisztelő megbízatást: január eleje óta a csehszlovák ifjúsági leányválogatott vezető edzője lett. Emellett természetesen továbbra is a bajnokcsapat egyik mestere, többek között Hana Fukárková, Jana Novotná és Miluše Dosed'elová edzéseit irányítja. • Hogyan lehet a két fontos feladatkört összeegyeztetni? - kérdeztük a fiatal szakembertől.- Véleményem szerint a valóban megtisztelő megbízást a válogatott kereténél (a női felnőtt B- válogatottnál is besegít - a szerk. megj.) annak köszönhetem, hogy klubszinten sikerült néhány tehetséges fiatalt nevelni, akik már az elmúlt idényben is megmutatták oroszlánkörmeiket. Közülük hárman tajgai a tizennyolc éven aluliak nyolc főből álló bővebb válogatott keretének. Rajtuk kívül még a bratislavai és a prágai kult gyakorlat szerint ezt mindig a szövetség hagyja jóvá. Az egyesületi munkának nálunk Prerovban már kialakult, s mondhatom jól bevált modellje van. öt főfoglalkozású edző dolgozik az élsport-központban, s munkájukat több társadalmi edző segíti. Hasonló személyi összetétele van az ifjúsági sportközpontnak is, azzal a különbséggel, hogy a társadalmi edzők köre itt még szélesebb; külön munka folyik a kezdőkkel, haladókkal és a különböző bajnokságban szereplő gyerekekkel. • Milyen eredményeket értek el tanítványai az elmúlt idényben?- Felnőtt vegyescsapatunk tavaly országos bajnokságot nyert, s ebben részük volt a még ifjúsági korban lévő „lányaimnak“ is. A tizenhat éven aluliak legrangosabb világversenyét a japáni Kobéban Pospišilová nyerte, a húsz éven aluliak hasonló erőpróbáján pedig Jana Novotná végzett az élen. Legidősebb tanítványom, Hana Fukárková a kitzbüheli versenyt nyerte meg, s második lett a neu- minsteri és a szófiai tornán is. Ha jól emlékszem szakosztályunk teniszezői az elmúlt évben a hazai csapatbajnoki és egyéni sikerek mellett tizennégy első, tizenhét második és huszonegy harmadik helyezést értek el a nemzetközi szintéren. • Mi a titka a prerovi és a csehszlovák teniszezőnők kitűnő szereplésének?- Azt hiszem, hogy ez a titok tulajdonképpen - nem titok. A sokoldalú, előrelátó menedzselésben, a kiválasztás korszerű módszerében, de mindenekelőtt a kemény, nagyon céltudatos edzésmunkában rejlik. Szakosztályi szinten az első helyen a lehetőségekről, feltételeinkről kell szólnom, melyek csaknem eszményiek, hiszen a kiváló és egész éven át tartó edzéslehetőségek mellett az egészségügyi és rehabilitációs ellátás is magas szintű. • Úgy hallottuk, a közelmúltban Jana Novotná kíséretében egy WTA versenyen az Egyesült Államokban jártál. Mi újat láttál és tapasztaltál a tenisz világában?- Bár sok férfi mérkőzést is megnéztem, természetesen elsősorban a nők összecsapásait kísértem figyelemmel. Ami ez utóbbit illeti, számomra szakmai szempontból semmi újat nem hozott ez a versenykörút, mert csak a korábbi tapasztalataimat erősítette meg. Nevezetesen azt, hogy a mi női mezőnyünk technikai képesség szempontjából lépést tart a világ élvonalával, sőt bizonyos tekintetben lépéselőnyünk is van. Véleményem szerint akár egy tucat női teniszezőnk is felkerülhetne a világranglistára, ha annyi komoly versenylehetőséghez jutnának, mint például az egyesült államokbeliek. • Végezetül megkérdezem, milyen feladatok várnak lányaidra az elkövetkező hetekben, hónapokban?- A legközelebbi erőpróba a tizenhat éven aluliak számára a Helvét Kupa, a nemhivatalos EB lesz Svájcban, mégpedig júliusban, egy hónappal később pedig mi látjuk vendégük Karlové Vary- ban a kontinens legjobb ifjúsági versenyzőit. A Zsófia Kupa után az egyéni EB-re kerül sor, majd megkezdődik a juniorok Grand Prix sorozata. Reméljük, valamennyi nagy eseményen jól szerepelünk, bár a helyzetünk egyre nehezebb, mert sokan pályáznak babérjaink megtépázására. Európa sok országában nagy erőfeszítéseket tesznek a versenyzők jó felkészítésére, a sportág fejlődésének meggyorsítása érdekében- HACSI ATTILA A tornaórák közkedveltek a diákok körében Foci, sakk, asztalitenisz, torna... Ipolynyék (Vinica) a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járás legnagyobb községe, több mint 2100 a lakosainak száma. Mint falvaink túlnyomó többségében, nyéken is a futball a legnépszerűbb sportág. Igaz, a falu sportegyesületének tagjai több más sportágban is jeleskednek, szép eredményekkel büszkélkedhetnek. No, de maradjunk egyelőre a labdarúgásnál. ,,A sport - olvasható a nagyközség múltját rögzítő krónika lapjain - a nyéki fiatalokat is érdekli. Különösen a futball nyeri meg tetszésüket. Öltözetük: fehér szegélyes piros ing, s fehér nadrág. Futballklub is alakult IFC névvel.“ 1920 februárjában Smerlinger Lajos gyógyszerész, valamint Beinrorh Dezső és Kiss Kornél gazdálkodók meg néhány társuk labdarúgócsapatot alapított. Bajnokság híján csupán barátságos mérkőzéseket játszottak és különböző kupatornákon szerepeltek az ipolynyéki focisták. Az ötvenes években nem egy város sikeres együttesét fektették kétvállra! Ipolyság (Šahy), Selmecbánya (Banská Štiavnica) és Kékkő (Modrý Kameň) legyőzése különösen nagy fegyverténynek számított. Első ízben az 1953-as esztendőben nyert a csapat bajnokságot. Ezidőtájt a község kultúrális életének mozgató rúgói is a labdarúgók voltak: színdarabokat mutattak be, dalesteket, vidám műsorokat rendeztek. Kezdetben az ipolysági, később viszont a losonci járás labdarúgóbajnokságában szerepelt a gárda, 1968 óta pedig a nagykürtösi bajnokságban játszottak a nyéki futballisták. Az újabb bajnoki cím megszerzése után, 1971- töl 1978-ig, a kerület legjobbjaival mérkőzhettek. A környék néhány kiváló játékosa örömmel focizott a csapatban. Egy-egy hazai mérkőzésüket félezer néző izgulta-szurkolta végig.- Sajnos - kesereg Kusický Ernő sportköri elnök - jelenleg nem áll jól felnőtt csapatunk szénája. Éppen most estünk ki a kerületi bajnokságból. Ám túlzott borúlátásra semmi ok, hiszen diák és ifjúsági csapatunk egyaránt járási első lett, az utánpótlás biztosításával remélhetőleg hamarosan visszakerülnek futballistáink a kerületi bajnokságba. Bizakodik Káplár József szakosztályvezető is. ÚJ OTTHONRA VÁRNAK Egy negyvenéves szakosztály örömei és gondjai Negyven éve, 1946 nyarán Érsekújvárott (N. Zámky) megalakult a tornaszakosztály. Kezdetben tiszavirág életű jövőt jósoltak az új sportággal nem szimpatizálók, ám Novánszky Károly, Puskás Géza és Szládek János alapító tagok céltudatos munkájának volt köszönhető, hogy a torna pár éven belül — az indulási nehézségek ellenére — népszerűvé vált. A Sokolház tornatermében napról napra, hétről hétre növekedett azoknak a száma, akik rendszeresen nagy lelkesedéssel edzettek, gyakoroltak. Eleinte ugyan kezdetleges körülmények között készültek, ám az első sikerek valamennyiüknek új erőt adtak a további munkához. Még három éve sem működött évek végén az Eva Kovačiková, Kelle a szakosztály, amikor a Hrúz Magda, Petrás Magda, Szabó Erzsébet összetételű női csapat az országos bajnokságon ezüstérmet szerzett. A lányok mellett Danihel József vezetésével a fiúk is több szép eredményt értek el különböző versenyeken, ám az 50-es évek elején hullámvölgybe került a sportág. Puskás Gézának (felvételünkön) az érdeme, hogy 1955-ben ismét talpra állt a szakosztály. A tornasport igazi megszállotja és szerelmese azóta is megszakítás nélkül edzőként dolgozik és neveli az új tehetségeket a Nyitra-parti városban. A kezdetre és az első sikerekre Így emlékezik vissza az országszerte ismert szakember:- Az akkori és a mai körülményeket össze sem lehet hasonlítani, pedig most sem valami rózsás a helyzetünk. Aki harminc évvel ezelőtt belépett szakosztályunkba, csakis azért tette, mert sportolni, mozogni akart. Kezdettől fogva arra törekedtünk: tömegsport jellege legyen a tornának. A többség heti kétszer gyakorolt, az ifjú tehetségek pedig naponta edzettek. Az 50-es Klaudia, Agáta Bohumelová hármas az országos ifjúsági tornászbajnokság csapatversenyében a második helyen végzett. Eva Kovačiková évekig a válogatott tagja volt, s nemcsak a hazai tornatermekben aratta sikereit, hanem a nemzetközi porondon is. Svájcban például a junioroknál az összetett versenyben harmadik lett. Természetesen voltak olyan évek, amikor nem sok említésre méltó eredményt ériek el versenyzőink, ám ez a szakosztály edzőinek, sportolóinak nem szegte kedvét. A közelmúlt talán egyik legnagyobb tehetségének Farkas Ivana számított, aki többször szerepelt Csehszlovákia serdülő és ifjúsági válogatottjában, ám 15 éves korában makacs sérülése miatt abba kellett hagynia az aktív sportolást. Az érsekújvári tornaszakosztályon belül 1979-től ifjúsági sportközpont működik. Ekkor jelentős fordulat állt be, mert lehetőség nyílt a napi két edzésre. De ezzel nőttek a gondok is, hiszen a Sokolház tornaterme, de főleg a felszereltsége semmi esetre sem felel meg a mai követelményeknek. Mégis találtak megoldást, ha nem kis nehézségek árán is, ám sikerült olyan edzéstervet kidolgozni, hogy a gyerekek nagy része heti 22 órát edzhessen. Puskás Géza, az ifjúsági sportközpont vezető edzője reggeltől estig foglalkozik a fiatal tornásztehetségekkel, akik közül Suchan Mónika már majd egy éve Bratislavában a bentlakásos sportiskolában tanul és tagja a élsportközpontnak, de továbbra is az Érsekújvári Elektrosvit színeiben versenyez. A 12 éves sportoló tavaly az országos bajnokságon ötödik lett összetettben a felnőtteknél, ugrásban pedig a második legmagasabb pontszámmal jutott a döntőbe, ahol egy kis szerencsével ezüstérmet szerezhetett volna. Harmadik helye is nagyszerű sikernek számított, hiszen a legfiatalabb versenyzők közé tartozott. Mónika az elmúlt év végétől tagja a csehszlovák válogatott bővebb keretének, amely az 1988-as olimpiára készül.- Olyan szintre emelkedett Érsekújvárott a tornasport, hogy a mostani feltételek mellett egyszerűen nem tudunk előbbre lépni, mert nem rendelkezünk a jelen követelményeinek megfelelő tornateremmel. Pedig nagy szükség lenne rá. Enélkül képtelenség újabb sikereket elérni. Ma már nélkülözhetetlen egy 12x12 méteres rugalmas puha padló a talajgyakorlatokhoz, vagy a szivacsborítású molitán-gödör. Az előbbit még valahogy meg lehetne oldani, de mivel a Sokolházban délutánonként az ökölvívók is edzenek, így naponta csomagolnunk kellene, ezt pedig nem tudjuk véghez vinni, hiszen nagyon időigényes munkáról van szó. Éppen ezért legjobbjaink a fővárosba távoznak, hogy biztosítva legyen további fejlődésük. Mónikán kívül még három (Jana Tkáčiková, Angelika Lip- táková, Mária Gašpariková) járnak a sportiskolába, mindannyian a sport- központban edzenek, de az Elektrosvit színeiben versenyeznek. Egyelőre (szerencsére) nem volt szó az átigazolásukról, azonban ki tudja, meddig mehet ez így - mondja Puskás Géza. Úgy tűnik, rövid időn belül megoldódnak a problémák, ugyanis a szigeti stadion szomszédságában elkezdődött egy speciális tornaterem építése. A szakosztály valamennyi tagja reméli, csakhamar új otthonra találnak, s akkor nem lesz akadálya a sportág további fejlődésének. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ 5 Az edzéseket Harna Sándor tanár irányítja, aki pár esztendeje maga is Ipolynyéken futballozott. A diákok munkáját Cseri László pedagógus, az ifjúsági csapat felkészülését pedig Zsigmond Gábor vezeti.- Ha fiatalabb futballistáink - jegyzi meg Kusický Ernő - komolyabban vennék az edzéseket, még szebb eredményeket tudnánk felmutatni. Pedig a labdárúgók esténként, akár villanyfénynél is gyakorolhatnak! Kusický Ernőről külön is érdemes szólni néhány szót: 1950 óta tagja a sportegyesület vezetőségének, 8 éve pedig ő irányítja a szervezet tevékenységét. A két ízben kerületi bajnokságban szereplő „arany“ és „ezüst“ futballcsapat edzője volt, hosszú ideig szülőfalujában, majd pár évig Ipolyságon futballozott. A most 52 esztendős tornatanár jelenleg a nyéki Béke föld- müves-szövetkezet ügyintézője. Ám nem csupán a labdarúgás népszerű Ipolynyéken. Az asztali tenisznek szintén sokan hódolnak. A szakosztály még az ötvenes években alakult. A rangosabb találkozókra több mint száz ember volt kíváncsi. A nyéki pingpongozok sikeresen szerepeltek az egyéni kerületi viadalokon. Most viszont a szakosztály gondban van: két éve az első osztályban szerepeltek, mivel azonban nem áll versenyzésre alkalmas saját helyiség a rendelkezésükre, újfent csak a járási II. osztályban indulhattak. Nem meglepő viszont, hogy Petrezsély László, tanár, játékosedző vezetésével most is bajnoki címet nyertek. A sakkozók Aralám János magabiztos irányítása alatt tevékenykednek. Sikereik edzőjük hozzáértő, alapos munkáját is dicsérik. A tavalyi, immár hagyományos ipolynyéki körzeti spartakiád bemutatón 1732 gyermek, diák és felnőtt szerepelt, s a zuhogó eső ellenére is mintegy 3000 személy nézte végig a szebbnél szebb gyakorlatokat. Nem csak az alapiskola diákjai, de nők, férfiak és a szülők apró gyerekeikkel is pályára léptek. A nyéki lányok, asszonyok az iskola tornatermében sportolnak: heti egy-két alkalommal Szurovi Ferencné és Bálik Judit irányítása alatt tornáznak. A futballpálya mellett, a 700 személyes lelátó közelében sportcsarnok épült. Külön helyiség épül majd a sakkozóknak, de az asztalitenisz szakosztály játékosai is otthonra találnak végre az épület falai között. Egyre népszerűbb Ipolynyéken a második évfolyamába lépett Felszabadulási futóverseny, amelyen most 58 résztvevő: fiú, leány és felnőtt indult. A részetvevők között volt Kusický Ernő, a sportegyesület elnöke is. Az egyesület a szövetkezettől és a községben működő üzemektől hathatós támogatást kap; a magyarországi érsekcsanádi termelőszövetkezet sportegyesületével és a romhányi sportszervezettel gyümölcsöző baráti kapcsolatot tart fenn. Az alapiskolának nincs testnevelő tanára. A tornaórák azonban közkedveltek a diákok körében. A tornaterem, melynek az iskolaigazgató szerint ötvenezer koronába került a felújítása, s igénybe vehetik a falusi sportszervezet tagjai is, szűkös kicsit, labdajátékok lebonyolítására például alkalmatlan. Az alma mater atlétikai és röplabdacsapata a sportegyesület védőszárnyai alá tartozik. Jók a pioníratléták, de eredményes az iskola honvédelmi csapata is. A sakkozók már többször nyertek járási bajnokságot, s felkészülésüket az egyesület sakkszakosztályának tagjai irányítják. A legjobb diáksportolók, az iskola befejeztével a falu sportegyesületének szakosztályait erősítik. Az ipolynyéki, 280 tagot számláló Példás sportegyesület három: labdarúgást, sakkot és alapozó testnevelést népszerűsítő szakoszatálya szintén elnyerte a Példás szakosztály címet. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvétele