Új Szó, 1986. június (39. évfolyam, 127-151. szám)

1986-06-03 / 128. szám, kedd

NÉHÁNY l^\ SORBAN ÚJ szú 1986. VI. 3. A szocialista országok szerint a Nyugat saját politikai céljaira használja ki a földrész válságát (ČSTK) - New Yorkban tegnap­ra virradó éjszaka befejeződött az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülés­szaka, amely Afrika gazdasági és szociális helyzetével foglalkozott. Az ülésszakon határozatot hagy­tak jóvá, amely üdvözli az afrikai országoknak a gazdasági fellen­dülésre irányuló erőfeszítéseit és amellett foglal állást, hogy egyez­tessék a nemzetközi erőfeszítése­ket az afrikai országok megsegíté­sére. Az egyhetes tanácskozáson a világszervezetnek mind a 159 tagországa képviseltette magát. A közgyűlés első ízben foglalko­zott az afrikai helyzettel és a már említett határozat mellett az 1986-1990-es évekre jóváhagy­ták Afrika gazdasági fejleszté­sének az ENSZ égisze alatt megvalósítandó akciósorozatát is. A Közgyűlés felszólított minden kormányt, tegyen hatékony lépé­seket a program megvalósítása érdekében, melyben részt vesz az ENSZ valamennyi szervezete, s úgyszintén az illetékes nemzet­közi és kormányon kívüli szerve­zetek. A rendkívüli közgyűlés befeje­zése előtt a szocialista országok csoportja nevében felszólalt Eugéniusz Noworyta lengyel Olaszország emlékezett (ČSTK) - Olaszország tegnap nemzeti ünnepén emlékezett meg arról, hogy pontosan 40 évvel ezelőtt tartott népszavazáson az olaszok többsége a köztársaság kikiáltása mellett döntött. Az or­szág történelmének e jelentős határkövéről megemlékezik az egész olasz nép, az egész haladó és demokratikus közvélemény. Francesco Cossiga olasz el­nök tegnap a parlamentben érté­kelte az ország háború utáni fejlődését és annak legjelentő­sebb szakaszait. Nyugtalanságát fejezte ki a jelenlegi fegyverkezési hajsza miatt, rámutatott a leszere­lési tárgyalások jelentőségére és reményét fejezte ki, hogy a tárgya­lások sikeresek lesznek. A szembenálló felek egymást vádolják (ČSTK) - A libanoni biztonsági szervek tegnap bejelentették, hogy a több mint egytucat próbálkozás a fegyverszünet elérésére sem volt elegendő ahhoz, hogy véget vessen a Bejrút déli külvárosaiban egy hete tartó konfliktusnak a palesztin szerve­zetek és a síita Amal-mozgalom között. Vasárnap a tüzérségi és harckocsi­összecsapásokban három ember vesztette életét és 36 megsebesült. Az egy hete tartó harc áldozatainak szá­ma 73-ra emelkedett, a sebesülteké pedig 391 -re. A két fél kölcsönösen a korábban megkötött megállapodások megsérté­sével vádolja egymást, miközben újabb és újabb ürügyeket keres a harc­ra. Az összecsapások a Szabra, Satila és Burdzs Barazsna palesztin mene­külttáborok környékére összponto­sulnak. Hakk tudott az Indira Gandhi elleni merényletről (ČSTK) - A pakisztáni hatóságok tudtak az Indira Gandhi meggyilkolásá­ra szőtt tervekről. Ezt állítja legújabb számában az indiai Link című hetilap. A pakisztáni felderítés a cikk szerint a merénylet előkészületeiről tájékoz­tatta Ziaul Hakk államfőt is. A Delhiben megjelenő lap szerint az összeesküvés feje a 29-éves Attinder Pál Szingh volt, aki jelenleg Pakisztán­ban él a kormány vendégeként. Tervei­ről ó maga tájékoztatta a pakisztáni felderítést. Levelet is küldött Hakk elnöknek, amelyben támogatását kérte a Khalisztán nevű önálló szikh állam megalapítása ügyében. A terrorista eredetileg 1984. augusztus 15-ére, illetőleg szeptember 13-ra tervezte a merényletet, ám egyik esetben sem járt sikerrel. A volt indiai kormányfőt további két szikh 1984. október 1-én gyilkolta meg. képviselő. Hangsúlyozta, a szo­cialista országok teljes mértékben támogatják az ENSZ akcióprog­ramját, s rámutatnak az állami szektor rendkívüli jelentőségére. Véleményük szerint az Afrikában kialakult helyzetet ténylegesen meg kell oldani, mégpedig az iparfejlesztés kérdéseihez való egyeztetett hozzáállással. A szo­cialista országok úgy vélik, hogy a záródokumentumot a kontinens szociális feltételeit figyelmen kívül hagyva fogalmazták meg. Az elfo­gadott dokumentum így egyoldalú és figyelmen kívül hagyja az ENSZ számos határozatát. Ezért a felelősség elsősorban a nyugati országokat terheli, amelyek politi­kája nem irányul a nemzetközi gazdasági együttmüködés fejlesz­tésére. Elítélte ezen országok próbálkozásait, melyek arra irá­nyulnak, hogy saját politikai célja­ikra használják ki az afrikai válsá­got. Leszögezte: az afrikai orszá­gokkal való együttmüködés célja elsősorban gazdasági fellendíté­sük kell hogy legyen. DELHIBEN tegnap akciósorozat kezdődött a nemzetközi gyermeknap alkalmából, amelynek előkészítésében részt vettek a szocialista országok képviseleti hivatalai. A képzőművésze­ti, irodalmi és dalversenyek fő témája a békés élet. SZAMBUJGIN MOHZSARGAL, az ulánbátori városi hurál elnöke és Fran­tišek Štafa prágai főpolgármester teg­nap megállapodást írt alá a két város együttműködéséről. A dokumentum meghatározza a kapcsolatok további fejlesztését Prága és Ulánbátor között a városi közlekedés, a szolgáltatások, az építőipar, a kultúra területén és más szférákban. AZ UGANDAI KORMÁNY tegnap reggel Kampalában, Uganda fővárosá­ban kijárási tilalmat rendelt el reggel 8 órától este hétig. A rádió a kijárási tilalmat biztonsági akciókkal indokolta, amelyek keretében a fővárosban titkos fegyverraktárak után kutatnak. DÉL-KOREAI diákok, vasárnap Szöulban amerikai-dél-koreai bankot támadtak meg. A bank előcsarnokára közáport és házi készítésű gyújtóbom­bákat zúdítottak. DORA RUSSELL ismert brit béke­aktivista 92 éves korában Portcurno nyugat-angliai városkában elhunyt. Hasonlóképpen, mint elhunyt férje, Bertrand Russel filozófus, életének legnagyobb részét a békéért és a szo­ciális haladásért vívott harcnak szen­telte. Japánban egyidóben választják meg a parlament mindkét házát Gyors ütemben folyik a sugármentesítés (ČSTK) - A szovjet televízió vasárnap esti híradásában bemu­tatta a csernobili atomerőmű ne­gyedik blokkját és részletesen tájékoztatott a baleset következmé­nyeinek felszámolására irányuló munkálatokról. Lev Voronyin, a Minisztertanács alelnöke az atomerőműben kialakult helyzet­hez fűzött kommentárjában el­mondta, hogy a munka üteme napról-napra gyorsul. A jelenlegi szakaszban jelentősen felgyorsul­tak az előkészítő munkálatok a re­aktor negyedik blokkjának „bete­metésére“. Nagymértékben javult és meggyorsult nemcsak az atom­erőmű területének, hanem az egész térségnek a sugármentesí­tése is. A napokban minden intézke­dést megtesznek annak érdeké­ben, hogy a kitűzött időpontban üzembe helyezzék az erőmű első és második energiablokkját. Az üzembe helyezést még az idei évre tervezik. ff? A csernobili atomerőmű környékén a helikopterek folytatják a terület sugármentesítését. (Telefoto: ČSTK) Az ellenzék véleménye: a háború utáni alkotmány legdurvább megszegése (ČSTK) - Nakaszone Jaszuhi­ro japán kormányfő tegnap felosz­latta a képviselőházat (a parla­ment alsóházát), hogy kihirdet­hesse az idő előtti parlamenti választásokat. A Kjodó hírügynök­ség szerint a kormány már úgy döntött, a választásokat július 6- án rendezik meg. Ez azt jelenti, hogy Japánban a parlament mindkét házába egy­idóben rendezik meg a választá­sokat, ami eltér az eddig szokásos gyakorlattól. A felsőházi választá­sok időpontjáról már korábban döntöttek. Sajtóvélemények sze­rint ez az egyidejű választás a kormányzó Liberális Demokrata Pártnak kedvez, amely azt reméli, hogy a törvényhozásban ismét kizárólag az övé lesz az abszolút többség. A „kétszakaszos“ vá­lasztási kampány ugyanis az el­lenzék számára jelentős ráfordítá­sokat igényel. A kormánypárt az 511-tagú képviselőházban jelenleg 250 mandátummal rendelkezik, tehát nincs abszolút többsége, s így egy kisebb konzervatív párttal, az Új Liberális Klubbal lépett koalícióra. Az ellenzéki pártok a parlament feloszlatásáról szóló döntést éle­sen elítélték és az ország háború utáni történetében az alkotmány legnagyobb mértékű megsértése­ként értékelik. Duarte párbeszédet javasol a partizánokkal (ČSTK) - Jósé Napoleon Du­arte salvadori elnök a parlament­ben hétfőn indítványozta, hogy az idén nyáron kezdődjenek tárgya­lások a kormány és a partizánok között. A megbeszélések pontos helyét nem határozták meg. Isme­retes, a két fél párbeszédét 1984- ben a kormány megszakította. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front és a Forra­dalmi Demokratikus Front az el­múlt években többször felszólítot­ta a kormányt a közvetlen tárgya­lások felújítására, hangoztatva, a párbeszéd elősegíthetné a sal­vadori konfliktus megoldását. Duarte mostani javaslata lénye­gében annak beismerése, hogy a salvadori hadsereg a hathatós amerikai katonai támogatás elle­nére sem képes sikert elérni a hazafiakkal szemben. A kor­mány emellett súlyos gazdasági helyzetbe került, napirenden van­nak a sztrájkok és a tiltakozó megmozdulások. Guillermo Manuel Ungo, a salvadori hazafiak két szerveze­te politikai-diplomáciai bizottságá­nak elnöke üdvözölte a salvadori elnök ajánlatát, ugyanakkor a ko­rábbi tapasztalatokra utalva arra is figyelmeztetett, hogy Duarte ré­széről propagandakampányról is szó lehet. Köztudott, a partizánok­kal folytatott párbeszéddel nem értenek egyet a salvadori táborno­kok. Sokan közülük már előre be­jelentették, a tárgyalások esetle­ges pozitív eredményeit nem ve­szik figyelembe és folytatják a har­cot a partizánegységek ellen. A „kontrák“ akcióban (ČSTK) - A nicaraguai ellenfor­radalmárok Matagalpa tartomány­ban három község mezőgazdasá­gi szövetkezetei ellen intéztek támadást és 15 földművest megöl­tek, 20-at megsebesítettek. A banditák jelentős anyagi károkat is okoztak a szövetkezetek beren­dezéseiben és a lakóházakban. A managuai nemzetvédelmi mi­nisztérium jelentése szerint az elmúlt 12 nap folyamán ez volt a negyedik ellenforradalmi táma­dás határ menti gazdasági létesít­mények ellen. A rendőrség kivonult az Aranytemplomból (ČSTK) - A pandzsábi rendőr­ség a kormány utasítására tegnap elhagyta az amritsari Aranytemp­lom épületegyüttesét. A rendőri egységek május 1 -étöl tartották ellenőrzésük alatt a legfőbb szikh vallási kegyhelyet, miután kiűzték onnan a szélsőséges elemeket. A templomot ismét a szikh gondnoki bizottság vette kezelés­be. Ez a szerv a múltban már többször tétlenül nézte, hogyan válik a templom a terroristák fészkévé. Emlékezetes, áprilisban a szikh szélsőséges erők az Aranytemplomban önkényesen ki­kiáltották Khalisztán nevű álla­mukat. A rendőrség kivonása Szurd- zsit Szingh Barnala pandzsábi főminiszter taktikai lépéseként ér­tékelhető. Az észak-indiai szövet­ségi állam parlamentjében ugyan­is tegnaptól politikai túléléséért harcol saját pártjának szakadár képviselői ellen. Ezek azt vetik a szemére, hogy a templom elfog­lalására adott utasításával meg­sértette a szikhek vallási érzéseit. Nyugat-Európa aggódik Reagan SALT-ellenes tervei miatt (ČSTK) - Az Egyesült Államok „kénytelen volt lemondani a SALT-II szerződésben előírt feltételek megtartásáról, hogy korszerűbb és hatékony elrettentő eszközöket hozhasson létre“ - jelentette ki a CBS tévétársaságnak adott nyilatkozatában Caspar Weinberger hadügymi­niszter. Minden bizonyíték nélkül ismét azt állította, hogy a Szovjetunió újból megsértette a SALT-II szerződést, s így előnyt szerzett az USA-val szemben, amelyet most Washingtonnak be kell hoznia. Sajátos logikája szerint Wein­berger ismét durva szovjetellenes kirohanásokhoz folyamodott, s az amerikaiakat az állítólagos szovjet fenyegetéssel ijesztgette. Be kel­lett azonban ismernie, hogy a SALT-II szerződés korlátozásai akadályozzák az Egyesült Államo­kat az új interkontinentális ballisz­tikus rakéták (Midgetman) és más hadászati fegyverek gyártási, illet­ve korszerűsítési programjának megvalósításában. A SALT-II szerződés megsérté­sére vonatkozó amerikai tervekkel kapcsolatban a The Guardian című londoni lap kétségének ad hangot, miszerint aligha képzelhe­tő el, hogy Reagan elnök meg tudja győzni a nyugat-európai vagy a kanadai közvéleményt, amikor nem sikerült megnyernie egyik nyugat-európai kormány tá­mogatását sem. A lap Reagan tervét a Szovjetunió elleni kiroha­nások gyakorlatának folytatása­ként értékeli. Rámutat: míg Wa­shington, nyilvánosan hangoztatja a Szovjetunióval szembeni ellen­séges érzéseit, a szovjet fél nem tesz ilyet. Az USA a Szovjetuniót vádolja a SALT-II megsértésével, miközben a „csillagháborús“ programmal maga készül erre. Washington tervei miatt csak kevés a remény a hadászati fegy­verek korlátozására. Amire lehető­ség van, az az Európában levő közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek eltávolítása. Hogyha azonban Mihail Gorbacsovnak az idén Washingtonba kellene látogatnia, biztosítékok kellenének neki arról, hogy nem tér haza üres kézzel. Amit azonban Reagan elnök a genfi csúcstalálkozó óta tett, az nem jogosít fel erre a reményre - fejezi be cikkét a londoni lap. A francia lapok is bő terjede­lemben foglalkoznak a SALT-II ügyével. Az ezzel kapcsolatos cikkekben a leggyakrabban elő­forduló szó az aggodalom. Több lap egyöntetűen állapítja meg, hogy az Egyesült Államok teljesen figyelmen kívül hagyja nyugat­európai szövetségeseinek véle­ményét. A Le Figaro azt írja, Reagan elnök most már nyilván eldöntötte, hogy katonai erőfölényre tesz szert a Szovjetunióval szemben, aláveti magát a pentagonbeli és a fehérházi „héják“ nyomásának. A Liberation úgy véli, bár a NA- TO-tanács külügyminiszteri szintű ülésén a múlt héten Halifaxban a résztvevők többsége „lenyelte“ az amerikai döntést, a probléma még nincs megoldva és a bizalom Washington és a nyugat-euró­pai fővárosok között a legala­csonyabb szinten van. A lap rámutat, a SALT-II szerződés megkérdőjelezése azoknak az ak­cióknak a folytatásaként fogható föl, amelyek „erősen felingerel­ték“ Nyugat-Európát. A Liberation ezek közé sorolja Tripoli bombá­zását vagy az emberi kapcsola­tokról egy héttel ezelőtt véget ért berni összeurópai szakértői konfe­rencia záródokumentumának a megvétózását. A l’Humanité arra hívja fel a figyelmet, amennyiben az Egye­sült Államok lemond a SALT- szerzódésekben vállalt kötelezett­ségeiről, a Szovjetunió sem fog ölbe tett kézzel ülni. André Lajoi- nie, az FKP KB titkára a Cseh­szlovák Sajtóiroda tudósítójának adott interjújában ezt a szovjet álláspontot teljesen érthetőnek nevezte. Átlépjem, ne lépjem? (A Die Presse karikatúrája)

Next

/
Oldalképek
Tartalom