Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)

1986-05-30 / 125. szám, péntek

Három gazdag évtized A szolgálat ösztönével V asárnap lesz 30 éve annak, hogy aláírták az első cseh­szlovák-szovjet kulturális egyez­ményt. Ez a jelentős dokumentum egyrészt rögzítette azokat az eredményeket, amelyeket a két baráti ország a szellemi értékek kölcsönös cseréjének terén ért el, másrészt a korábbinál is nagyobb távlatokat nyújtott egymás életé­nek, művészetének alaposabb megismeréséhez, a szocialista in­ternacionalizmus elvein alapuló sokoldalú együttműködés további elmélyítéséhez. Ez az évforduló jó alkalmat kínál arra is, hogy végiggondoljuk: életünkben, ember- és társada­lomformáló céljaink megvalósítá­sában milyen fontos szerepe volt és van a szovjet kultúrának. Isme­retes, hogy Európa haladó gon­dolkodású dolgozóihoz, értelmisé­giéihez hasonlóan a balodali ér­zelmű cseh, szlovák, magyar és más nemzetiségű munkások, írás­tudók és mások az októberi forra­dalom győzelme óta Moszkvára, a fiatal szovjet állam heroikus küzdelmeire vetették vigyázó sze­müket és reménykedő tekintetü­ket. Fábry Zoltán, az írók közül Európában - John Reed könyve kapcsán - az elsó között méltatta azt, hogy a szovjetek országában az ,,emberiség történelmének új, teremtő napjait éljük“. Peter Ji- lemnický riportkönyvben számolt be szovjetunióbeli élményeiről, az ottani gigászi munkálatokról. Milli­ók számára nyújtottak erkölcsi, szellemi erót Gorkij és Majakovsz­kij müvei, Eizenstein, Pudovkin és Dovzsenko filmjei, amelyek ma is az egyetemes kultúra örök becsű kincsei. Tudvalévőén a dél-szlo- vákiai munkásmozgalom kibonta­kozásában ugyancsak fontos sze­repet töltött be a szovjet kultúra is. A titokban terjesztett, a kézből kézbe vándorló és így is ezrekhez eljutó irodalmi alkotások, a mun­kásdalárdákban énekelt kórusmű­vek, a munkásszínjátszók által előadott drámák kétkezi munká­sok, értelmiségiek tízezreinek tar­tását, szebb jövőbe vetett hitét erősítették. Szavakkal szinte lehetetlen ecsetelni, hogy a nagy honvédő háború vérzivataros éveiben mi­lyen erkölcsi támaszt jelentett akárcsak egy-egy vers, dal. Mert a múzsák ezúttal nem hallgattak: szovjet és más országbeli írók fegyverrel és tollal harcoltak a bar­na veszedelem ellen. Konsztan- tyin Szimonov a lövészárkokban rótta papírra a hazaszeretet, a hő­siesség megannyi példáját. Sosz- takovics a német fasiszták által körülzárt és éhhalálra ítélt, ám hősiesen kitartó városban kompo­nálta világhírű 7., leningrádi szim­fóniáját. S kinek ne élne emléke­zetében Bondarcsuk egyszerre felemelő és szívszorító filmje az Emberi sors, amely nemzedékek egész sorát emlékeztette - és emlékezteti - a háború borzalmai­ra. A szovjet művészetnek ez az ága napjainkban is szüntelenül terebélyesedik. S ha már a kortárs szovjet kultúránál tartunk, akkor feltétlenül szólnunk kell a nap­jaink, társadalmunk erkölcsi prob­lémáit, s ennek emberi vonatkozá­sait felvető, világszerte nagy visszhangot kiváltó művekről: Gel- man Prémiumjáról, Jevtusenko verseiről, Ajtmatov regényeiről és sok-sok más felfigyeltető alkotás­ról, amelyek a szovjet művészek és művészet közéleti bátorságát, Nem élhetek muzsikaszó nélkül Ma Móricz-bemutató a Magyar Területi Színházban jelenünkért és jövónkért érzett felelősségét, eszméink iránti elkö­telezettségét tükrözik. Ezekben a napokban mi is nagy érdeklő­déssel követjük nyomon a szovjet tömegtájékoztató eszközöket, amelyek híven tükrözik az egyre pezsgőbb és színesebb szovjet szellemi élet . eseményeit. Szá­munkra is sok tanulsággal szolgál­nak azok a viták, amelyek a szov­jet kultúra társadalmi funkciójáról, a film, a színház és más művésze­ti ágazat megújulásáról, tudatfor­máló, erkölcsi értékeket gazdagí­tó, az ember gondolkodását, világ­látását és végső soron tetteit is befolyásoló szerepéről zajlanak Az eltelt három évtized során számos szovjet csehszlovák kop- rodukciós film született, többek között a Májusi csillagok. Otakar Vávra Szokolovo címú filmjében neves szovjet színészek is közre­működtek. S ugyancsak a gyümöl­csöző együttmüködés eredménye az a film is, amely Jaroslav Hašek ifjúkori éveit, oroszországi tartóz­kodásának eseményeit eleveníti fel. Hasonlóan sokoldalú és ered­ményes együttműködésről adha­tunk számot a kulturális élet más területeiről is, hiszen napjainkban például több mint 60 csehszlová­kiai intézmény működik rendsze­resen együtt szovjet partnerei­vel, hozzájuk hasonlóan művész­együttesek, testvérvárosok, baráti járások és kerületek amatőr cso­portjai, iskolái, tudományos inté­zetei tartanak fenn szoros baráti kapcsolatokat szerte a Szovjetu­nióban. A kulturális együttműkö­dés elmélyítésében egyre fonto­sabb szerepet töltenek be a két országban sorra kerülő kulturális napok, amelyek jelentősen hozzá­járulnak a dolgozók internaciona­lista neveléséhez, egymás alapo­sabb megismeréséhez. Az A regény. A témát Móricz Zsig­mond először regényben dolgozta fel, amely 1914-ben jelent meg. A mű erdélyi élményéből született. Kós Károly vendégeként vett részt Móricz 1914-ben egy sztánai bá­lon. ,,Mintha egy-két órácskára a mindig lázadó és reménykedni akaró Móricz Zsigmond kezet fogna a lemondóan bölcs Mikszáthtal. Egy-két órára csak, farsang ide­jén, csengős szánkázásokra, muzsikás névnapokra gondolva, egy kisregény erejéig...“ Ezt az „idillt“ azonban (az idill derűs felszínét) „komoly sejtelmek bor­zolják“. Az'író itt „nagynak szánt munkájában a sorstól agyonkín- zottan az egész magyar élet problémáival birkózik, kétségbe­esetten“. A dráma. Annak ellenére, hogy Móricz tetemes mennyiségű drá­mát írt (közöttük csak az egyfelvo- násosok száma kb. negyvenre te­hető), a színpadon nem aratott olyan sikert, mint könyveivel. Bró- dy Sándor és Gárdonyi Géza színpadi munkásságán, eredmé­nyein felbuzdulva valójában ő száll síkra elsőként tudatosan a népi dráma megteremtéséért. Eredeti drámái mellet sajáťregé­nyeit is szívesen dramatizálta. Móricz az ellenforradalom győzel­me utáni években szinte csak a Nyugatban publikálhatott, a tár­saságok kizárták tagjaik sorából, tisztségeitől megfosztották. A „publikálás“ egyik lehetséges formája volt számára a színház. Sajnos, az akkori magyar színhá­zak elsősorban a kispolgári ízlés kiszolgálói voltak. Móriczcal szinte minden darabját és dramatizáció- ját átdolgoztatták, mindaddig, míg ki nem lúgozták belőle az eredeti tartalmat és mondanivalót. A kis­polgár minden témát — szóljon az dzsentriről vagy szegényemberről - a maga módján szeretett viszont látni a színpadon. A közönség mást ünnepelt ezekben a dramati- zációkban, mint ami az eredeti művek értékét adta. Ezt az író nagyon jól tudta, éppen ezért egynémely színpadi müvét több­ször is átdolgozta. Az első írói korszakából való Nem élhetek muzsikaszó nélkül-t azonban nem tartotta olyan sokra, hogy azt még egyszer a kezébe vegye és átdol­gozza. Annál kevésbé, mert a dzsentrik többé már nem érde­kelték őt. Figyelmét egy másik osztály - a parasztság - rétegei felé fordította, tartósan és végér­vényesen. Ahogy ma látjuk. A darabon belül két világ áll egymás mellett: egy középnemesi és egy kispolgá­ri. Ez a két világ önmagával sem tud már mit kezdeni: elhalása - pusztulásra-önpusztításra - van ítélve. Ennyi a mi mondanivalónk Móricz szavaival és a zenés játék lehetőségeivel. Ennek nem sza­badna eltűnnie a legharsányabb kacagás közepette sem. Az előadást Konrád József ér­demes művész rendezte és részt vesz benne a Matesz komáromi (Komárno) társulatának csaknem minden művésze. Bemutató: ma 6StG. KMECZKÓ MIHÁLY SZKP XXVII. és a CSKP XVII. kongresszusa a társadalmi fejlődés gyorsításában egyaránt fontos szerepet szán a kultúrának, a művelődésnek is. A jóváhagyott dokumentumok ab­ból a lenini tételből indulnak ki, hogy nagyszabású társadalmi cél­jainkat csak politikai és szakmai szempontból képzett, kellő erköl­csi értékekkel rendelkező, művelt és mind többet tudni akaró embe­rek munkája révén érhetjük el. S az ilyen embertípus kimunkálá­sában a szocialista kultúrának meghatározó szerepe van. Miként a csehszlovák-szovjet kulturális és tudományos együttműködés­nek is, amely az eddigi eredmé­nyekre alapozva minden bizony­nyal tovább gazdagodik, s jelentő­ségének megfelelő szerepet tölt be a jövőben is társadalmi éle­tünkben. SZILVÁSSY JÓZSEF Mától: országos népművészeti fesztivál Népi táncosok, folklórcsoportok színes forgataga fogadja mától a Zselizre (Želiezovce) érkezőket, azokat, akik érdeklődnek a hazai magyar népművészet iránt és őr- zői-ápolói a népi kultúra kincsei­nek, hagyományainak. A hét vé­gén harmincegyedszer rendezik meg a csehszlovákiai magyar dol­gozók országos népművészeti fesztiválját, melyen az idén a leg­jobb amatőr felnőtt néptánccso­portok találkoznak, hogy bemutas­sák folklórkincsünk becses értéke­it. (A seregszemlén kétévenként felváltva a gyermek- illetve a fel­nőtt tánccsoportok versenyeznek.) Az országos népművészeti fesztivál - amelyet a Csemadok Központi Bizottsága más szlová­kiai szervezetekkel illetve a kerü­leti, a járási és a helyi szervekkel közösen rendez meg - ma délután Léván (Levice) kezdődik; itt tartják meg a Barátság művelődési ott­honban a felnőtt néptánccsopor­tok versenyét. Este eredményhir­detés lesz, majd músor követke­zik, melyben fellép a kilenc legjobb néptánccsoport, továbbá a bo­gyiszlói népi együttes és a Szőtt- tes Népművészeti Együttes. Hol­nap délután a zselizi Schubert- parkban nyitják meg a Dél-Szlová- kia magyar lakástextíliáját bemu­tató kiállítást és a néprajzi kirako­dóvásárt. Ezután Csak tiszta for­rásból címmel folklórműsort ren­deznek; fellépnek a Rimaszombati (Rimavská Sobota) járás népmű­vészeti csoportjai, a pukaneci folklórcsoport, a budapesti Muzsi­kás népzeneegyüttes, Sebestyén Márta szólóénekes, majd a tavalyi seregszemle gyermektáncverse- nyének győztesei: a štúrovói Kis- bojtár és az ekeli (Okoličná na Ostrove) Tátika. Aztán a Tavaszi szél vizet áraszt című népdal- és népzenei verseny múlt évi győzte­seinek műsora következik. Vasárnap délelőtt Virágba szőtt álmok címmel a hagyományőrző folklórcsoportok adnak műsort; felelevenítik a szőlő termesztésé­vel és a bor készítésével kapcso­latos szokásokat. És újból fellép a Muzsikás népzeneegyüttes is. Helyszín a Schubert-park. A láto­gatók délután ugyanitt megtekint­hetik a Dallal, tánccal, muzsikával című gálaműsort, illetve ünnepi nagygyűlésen vehetnek részt. A műsorban látható lesz a szlová­kiai versenyben szereplő kilenc felnőtt néptánccsoport, a bratisla­vai Dimitrovec folklóregyüttes, a bogyiszlói népi együttes, vala­mint a Kisbojtár és a Tátika.-ym­Koncsol László ötvenéves Szép és hálás feladat olyan embert, alkotót köszönteni, mint Koncsol László, én mégis szíve­sebben készítettem volna beszél­getést a születésnap alkalmából, azon egyszerű oknál fogva is, hogy Koncsol Lászlóval minden­kor élmény a személyes találko­zás. Jó hallgatni őt, mindazt, amit mond és ahogy mondja. Gondo­san formált hangzóit, szavait, mondatainak dallamát, melyből a bölcs ember megfontoltsága és higgadtsága árad, amiként arcáról és tekintetéből is. A betű ptersze képtelen lenne visszaadni mind­ezt, meggyőződésem mégis, a be­szélgetés olvasója érzékelné őket a tartalmából, abból a pontos és világos, őszinte és szenvedélyes, ugyanakkor férfiasan mértéktartó fogalmazásmódból, mely Koncsol Lászlónak nemcsak az írásait, hanem a beszédét is jellemzik- legyen szó akár szülőhelyének, a keleti Deregnyónek (Drahňov) mai lakóiról, gyermek- és ifjúkorá­nak, diákéveinek háborús-fájdal­mas mozzanatairól, műfordítók nemzetközi tanácskozásáról, könyvvéleményeiröl, zenéről, Kö- zép-Európa irodalmairól, közeli és távoli népek kultúrájáról, nyelvé­ről, gyermekolvasóival szervezett pedagógiai vagy verstani kérdé­sekről, a magyar nemzetiségi iro­dalmakról, folklórról, fotómúvé- szetről. Sajnálom, hogy nem jött előbb a beszélgetés ötlete, de ebben talán közrejátszott az a kétely is, hogy vállalná-e Koncsol László a nyilvános szereplést pályafutá­sának mostani szakaszában... Látná-e értelmét, aki mindenben az értelmet keresi, és akit egyéb­ként is soha nem a mindenáron való szereplés vágya hajtott, ha­nem a szolgálat ösztöne, amely nemcsak a szülői ház szellemé­ben vo!t benne, nagyon hamar munkálni kezdett az ó vérében is. Szolgálni másokat, közösségét, az egymás mellett vagy közelében élő népek megismerésének és közeledésének az ügyét - az irodalom révén, és mindenkor a legjobb tehetsége, tudása sze­rint, melynek gyarapítását lega­lább olyan intenzitással és szen­vedéllyel folytatja eszmélése óta, mint amilyennel dolgozik, tudván, hogy minőségi irodalmat másképp nem lehet teremteni, kiküzdeni, megvédeni sem... Koncsol László -Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Nagy János, a sajnálatosan korány elhunyt Bácskái Béla nemzedéktársa- azon kevesek közé tartozik, akik az ötvenes évek második felében ezzel a tudattal, az igényesség mércéjét magasra állítva láttak hozzá az ismert okokból nagyon legyengült, illetve akkoriban még mindig csupán lábadozó cseh­szlovákiai magyar szellemi élet megerősítéséhez, egy új érték­rend kialakítását és érvényre jutta­tását sürgetve. Szerencsére, ez az értékközpontú szemlélet - mely az eszmét korszerű és színvona­las esztétikai megformáltságban kéri számon - azóta is sajátja e nemzedék legjobbjainak, köztük Koncsol Lászlónak, aki egyetemi tanulmányai, majd a katonai szol­gálat és a két évig tartó vidéki tanárkodás után a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségének a felelős szer­kesztője lett. Sorjáztak előtte a kéziratok azután is, hogy 1966-ban az Irodalmi Szemléhez került. A cél itt sem lehetett más, mint: „Ilyen vagy olyan erőnkön és korlátozott lehetőségeinken túl is az irodalom mindenkori abszolút esztétikai színvonalára kell törekednünk... A Szemlét természetesen... mindhárom (négy) nemzedék lap­jának tekintettük, de ezen belül a minőség serkentése és támoga­tása volt a mi legfőbb célunk, sohasem a szerzőt, csak a be­nyújtott kéziratokat tekintve.“ Egyenes beszéd! És ami ennél fontosabb: követte is a szerkesztői és irodalomszervezői gyakorlat. Koncsol László idestova másfél évtizedet szentelt mások kézirata­inak - irodalmunk épülésére. Igen, szolgálat volt ez a javából, miköz­ben saját könyvei várattak maguk­ra, jóllehet számos kritikája, műe­lemzése, irodalompublicisztikai írása korán komoly gondolkodót, nagy műveltségű és megbízható ítélőt sejtetett. Persze, kötetek nélkül is kritikánk vezető egyéni­ségévé vált és olyan példaadóvá az ifjabbak előtt, akik - anélkül hogy engedményeket tenne - a megértés szelleme vezérel, klasszikus mű és a legabszurdabb mai kísérlet vizsgálatakor egy­aránt. Ha van érték, határozott mozdulatokkal fedezi fel itt is, ott is, érezhetően örömét lelve benne. Gyökeres György felvétele Valamint a felmutatásában. Ami­kor a hetvenes évek derekán független alkotóvá vált, szaporod­tak írásai, megjelent első tanul­mánykötete, a Kísérletek és elem­zések, majd a második, az ívek és Pályák. Olyan értékelő szintézisek is bennük, amilyenre nálunk addig senki nem vállalkozott. Újabb írá­sok, életrajzi ihletésű dolgozatok az Irodalmi Szemlében, mondva a csehszlovákiai magyar nemzeti­ség utóbbi fél száz esztendejét - azaz történelmét is, ahogyan mindenkor „a ráció és a termé­szetes emberség alapján“ meg­szólaló Koncsol László élte-érez- te, gyakran lelki megrendülések közepette. Talán ezért is oly fogé­kony a szépre, ezért is tud szinte gyermekként örülni például a ter­mészet legapróbb moccanásai­nak, melyeket más szem talán észre sem venne. Mi több, költé­szetet tud teremteni belőlük. Bizo­nyíték erre két verseskönyve, a Színmuzsika, fényvarázs, és a Vizesnapló, melyekben mű­gonddal alakított változatos for­mákban, sokszínű és zenélő nyel­vi köntösben jelenik meg a termé­szet belső életének egy-egy moz­zanata. Más verseiben az emberi létezés különböző helyzetei eleve­nednek meg, valamint képek egy népközösség sorsából. Műfordításainak se szeri, se száma, ami könyvben mérhető, az közel húsz mű a cseh és szlovák prózairodalomból és költészetből, kettő közülük az újvidéki Fórum gondozásában jelent meg, a ju­goszláviai szlovák költészetet, il­letve egyik képviselőjét mutatja be a magyar olvasónak. De, sajnos - és ez fölöttébb elgondolkoztató, irodalmunkat, irodalmi életünk irányítóit önvizs­gálatra késztető - nem ír már kritikát, esszét, legalábbis lemon­dott ilyen jellegű munkáinak publi­kálásáról. Nyilván, nem ok nélkül. Évekkel ezelőtt elkészült a nem­zedékének útjait feldolgozó terje­delmes esszégyújteményével, amely azonban a mai napig nem jelent meg. Felvetődik a kérdés, megengedhetjük-e magunknak, hogy kivonuljon az irodalomból, aki az életét, úgyszólván minden óráját annak gyarapítására, kor­szerűsítésére áldozta. És aki cse­lekedne így továbbra is, ha... Koncsol László jelenleg az egyik csallóközi szövetkezetben dolgo­zik, Csemadok-krónikát, falutörté­netet-ír. Természetesen, szolgálat ez is, és szívvel teljesíti, mint mindent, ami a köz javát szolgálja. Azért mégis... BODNÁR GYULA ÚJ SZÚ 6 1986. V. 30.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom