Új Szó, 1986. május (39. évfolyam, 102-126. szám)
1986-05-22 / 118. szám, csütörtök
A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban minden hatalom a dolgozó népé VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1986. május 22. XXXIX. évfolyam 118. szám Ara 50 fillér Demokratizmusunk elmélyítése Felnőtt olvasóinknak a sajtó hasábjain a demokrácia fogalmi magyarázatát adni, pláne értelmezni több mint mulatságos dolog lenne ma, lévén, hogy ilyesmi az alapiskolai oktatás tárgya. Annál inkább, mert a népuralomnak az antik demokráciától a szocialista demokráciáig terjedően történelme, s így kiterjedt irodalma is van. Mindamellett ezúttal jeleznünk kell, hogy a címben is szereplő demokratizmus nem holmi alkalmi, netán jelentéktelen szóalkotás szüleménye, hanem olyan származékszó, amely a demokrácia elveinek gyakorlati megvalósítását jelenti, méghozzá a dolgozóknak a közügyekbe való bekapcsolásával. Mindenesetre Lenin elméleti munkássága, még inkább A demokráciáról és a diktatúráról című művének megjelenése óta tudományosan bizonyított tézis, hogy a kizsákmányoló rendszerekben a demokráciának legfeljebb csak a külső látszata van meg. Vagyis a „valódi“, „tiszta“ demokrácia, a tényleges népuralom soha nem valósult és valósul meg bennük, mert ami az elnyomó osztályok számára demokrácia, az az elnyomottak számára ugyanakkor diktatúrát jelent. A demokrácia új, magasabb rendű formája a szocialista demokrácia, amely a szovjethatalom létrehozatala óta minden szocialista államban a nép többsége, a dolgozó tömegek számára jelent igazi demokráciát, minthogy biztosítja a nép legszélesebb körű részvételét a szocialista állam tevékenységében. Nyilvánvaló, hogy e helyt nem vállalkozhatunk a demokrácia további kérdéseinek sem történelmi, sem elméleti fejtegetésére. Annál időszerűbb a szocialista demokrácia meglétével, érvényesítésének szükségszerűségével, de még problémáival is foglalkoznunk. Felettébb, mivel a társadalmunk szocialista fejlesztésében előttünk álló nagyszabású feladatok megvalósításának elengedhetetlen velejárója. A demokratizmus áttekintésében azonban nehézséget jelent, hogy mindenkori állapotát nem lehet olyan ismérvek szerint megállapítani, mint például a gazdasági folyamatokét vagy akár más politikai tevékenységekét, mivel emezeknél áttételesebben, a különféle társadalmi jelenségekhez kötődve nyilvánul meg. Mindamellett éppen ezekkel rendkívül szerves összefüggésben a szocialista demokrácia sokoldalú és minél hatékonyabb érvényesítésére kell irányítanunk a közfigyelmet - s mi több, a társadalom minden területén dolgozókat lépten-nyomon a tényleges gyakorlására nevelni. Méghozzá abban a felfogásban, amint arról Gustáv Husák elvtárs szólt többek közt a CSKP XVII. kongresszusán előterjesztett beszámolóban: „A szocialista demokrácia fejlődésének magasabb fokát elérni annyit jelent, mint sokoldalúan továbbfejleszteni a Nemzeti Frontba tömörült szervek és szervezetek, a törvényhozó testületek és nemzeti bizottságok tevékenységét, amelyekben a lenini értelmezésű szocialista népi önigazgatás elemei érvényesülnek, fejlődnek és elmélyülnek. E folyamat irányadó és egyesítő ereje, egészséges fejlődésének alapja Csehszlovákia Kommunista Pártja, társadalmunk vezető ereje“. Ezeket figyelembe véve a párt, a központi bizottság olyan intézkedéseket foganatosított és foganatosít, amelyek a szocialista társadalmi rendszer demokratizmusának elmélyítését szolgálják. Mindazt azonban, amit e téren megtettünk és megteszünk, nem a tegnap mércéjével kell mérnünk, hanem az új feladatok méreteivel és bonyolultságával, minthogy azok a nép szocialista önigazgatásának következetes és töretlen fejlesztését követelik meg. Magától értetődően, hiszen a szocialista társadalomban, különösen a jelenlegi körülmények között az irányítás nem lehet a szakértők szűk körének az előjoga. Nemcsak elméletben, hanem saját sokéves gyakorlatunkból is tudjuk, hogy a szocialista társadalmi rendszer csak akkor fejlődik sikeresen, ha maga~a nép valóságosan irányítja ügyeit, ha az emberek milliói aktívan részt vesznek a politikai életben. Szintúgy nyilvánvaló, hogy a kommunista párt, miközben betölti vezető szerepét a társadalomban, a szocialista önigazgatás fejlesztésének is vezető erejeként és fő szavatolójaként lép fel. A demokratikus centralizmuson, a kötelességek és a jogok egységén, valamint az önként vállalt fegyelmen alapuló pártdemokráciát kibontakoztatva és a politikai rendszerünk valameny- nyi szervében, szervezetében dolgozó kommunisták aktivitását fokozva helyes irányt ad a nép szocialista önigazgatása elmélyítésének, s a tömegek, minden egyes ember számára ahhoz, hogy kiszélesítsék az ország ügyeibe való részvételüket. Mint mindenkor, most is ezt teszi, amikor tudvalevőleg éppen országos közéleti eseményre, a képviselő-testületi választásokra készülünk. De bizonyosak lehetünk abban, hogy még inkább szorgalmazza a szocialista önigazgatás demokratizmuson alapuló kibontakoztatását a választások lezajlása után - előbb a választási program sikeres megvalósítása érdekében, majd tovább, a szocialista építés fejlettebb szakaszára való áttérés egész folyamatában. Mintegy összegezésképpen - s egyben a központi intenciókat is nyomósítva - a fentiekhez annyit még hozzá kell fűznünk, hogy ehhez a szocialista demokrácia elveinek megfelelően is mindenkinek, de elsősorban a gazdasági, politikai és társadalmi élet minden területén és szintjén működő vzetöknek határozottabb szemléletváltozatatásra és nagyobb felelősségtudatra lesz szükségük. Ha mégoly régóta és gyakran hangoztatott, főleg támasztott követelmények is irányukban, most már tényleg mélyen tudatosítaniuk kell, hogy a vezetés nem kiváltság, hanem bizalomból és megtisztelésből eredő társadalmi szolgálat - mindnyájunk javára. Az övékre is. MIKUS SÁNDOR Hazánk felvirágzására és népünk békés életére szavazunk Választási nagygyűlés a prágai Kultúrpalotában (ČSTK) - Hatalmas választási gyűlést tartottak tegnap a prágai Kultúrpalota kongresszusi termében a főváros dolgozói és fiataljai a kommunista párt, a Nemzeti Front és az egész nép szilárd egységének jegyében. A résztvevők szívélyes tapssal üdvözölték Gustáv Husákot, a CSKP KB főtitkárát, köztársaságunk elnökét, a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnökét. Ugyancsak a díszemelvényen foglalt helyet Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Vasil Bil’ak, Peter Colotka, Karel Hoffmann, Alois Indra, Miloš Jakeš, Antonín Kapek, Josef Kempný, Josef Korčák és Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Jan Fojtík, Josef Haman, Vladimír Herman, Miloslav Hruškovič, Ignác Janák és František Pitra, a CSKP KB Elnökségének póttagjai, Josef Havlín és Jind- ŕich Poledník, a CSKP KB titkárai, Zdenék Horení és Marie Kabrhelová, a CSKP KB Titkár- ságának tagjai, valamint Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke. A gyűlésen részt vettek továbbá a CSKP KB osztályvezetői, a szövetségi és a cseh kormány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, a Szövetségi Gyűlés, a Csehszlovák Nemzeti Front KB, a Cseh Nemzeti Tanács s a Nemzeti Frontba tömörült politikai pártok és társadalmi szervezetek tisztségviselői, valamint más politikai és közéleti személyiségek. Megjelentek továbbá a Nemzeti Front képviselőjelöltjei, a szocialista munka hősei, nemzeti művészek, élenjáró tudósok és más jelentős személyiségek. A csehszlovák himnusz elhangzása után a gyűlést Antonin Kapek, a CSKP KB Elnökségének Gustáv Husák elvtárs beszéde közben tagja, a prágai városi pártbizottság vezető titkára nyitotta meg. Ezután Gustáv Husák elvtárs mondott beszédet. A gyűlésen ezt követően a prágai dolgozók és fiatalok képviselői szólaltak fel. Jirí Ronek, a ČKD Wilhelm Pieck Dízelmotorgyárának esztergályosa, Jana Témínová, a Károly Egyetem Jogtudományi Karának hallgatója, N Ivanka Zatočilová, a Prágai Közlekedési Vállalat elektrotechnikusa, Dr. Oldrich Kraus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Geo(A ČSTK felvétele) fizikai Intézetének tudományos munkatársa és Jirí Vala érdemes művész, a Nemzeti Színház társulatának tagja. A választási gyűlést a derűlátás jellemezte/' az embereknek az az eltökéltsége tükröződött rajta, hogy továbbra is szocialista hazánk további felvirágoztatása, a nép boldogsága és jóléte, békés élete érdekében fognak fáradozni. Az eseményt a rádió és a televízió helyszíni közvetítésének köszönhetően az egész országban milliók kísérték figyelemmel. A gyűlés a Munka dalával ért véget. Összehívták a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülését (ČSTK) - Kölcsönös megegyezés alapján a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének soros ülését 1986 júliusának első felében Budapesten tartják. Gustáv Husák elvtárs beszéde Elvtársak, drága barátaim! Engedjék meg, hogy a legfelsőbb párt-, állami és társadalmi szervek, a jelen levő elvtársak nevében és a saját nevemben is szívélyesen üdvözöljem önöket, az itt megjelenteket, valamint Prága és egész államunk minden lakosát az ilyen nagy politikai esemény alkalmával, amelyet az általános választások jelentenek. Találkozónk annak a több ezer választási gyűlésnek és beszélgetésnek a folytatását jelenti, amelyeket az elmúlt hetekben rendeztek meg városainkban, üzemeinkben és községeinkben. Állampolgáraink a tettrekészség légkörében vitatták meg a választási programokat, az elvégzett munkát és a képviselők jelölését. Demokratikus tanácskozások folytak társadalmunk alapvető kérdéseiről, az egyes városok konkrét problémáiról. Valamennyi összejövetel résztvevője kifejezte bizalmát Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemzeti Front politikája iránt és támogatta programjukat. Az emberek saját tapasztalataik alapján győződtek meg és győződnek meg arról, hogy ez a politika helyesen fejezi ki érdekeiket, világos, közérthető válaszokat ad azokra a kérdésekre, amelyeket korunk vet fel. Tudatosítják, mit jelent a nagy változásokkal és jelentős kockázatokkal jellemzett mai világban családjaik és saját maguk számára a politikai, gazdasági és társadalmi stabilitás, társadalmunk biztató távlatai, amelyeket ez a politika szavatol. A Nemzeti Front többi politikai pártja és valamennyi társadalmi szervezete a kommunista párttal szilárd egységben készül a választásokra. A kommunistákat, más politikai pártok tagjait, a párton kívülieket, az idősebb és a fiatalabb nemzedékek tagjait, általában az állampolgárokat, világnézetükre, felekezeti hovatartozásukra való tekintet nélkül, az a közös akarat egyesíti, hogy dolgozni akarnak a békéért és szocialista hazánk felvirágoztatásáért. A Nemzeti Front egységes jelölőlistája megfelel társadalmunk osztály- és nemzetiségi összetételének. A csaknem 200 ezer regisztrált képviselőjelölt 43 százaléka munkás, 17 százaléka szövetkezeti földműves, 23 százaléka értelmiségi. Több mint 30 százalékuk nő, és egyharmaduk 35 évesnél fiatalabb. Már a Nemzeti Front képviselőjelöltjeinek az ilyen összetétele - országos viszonylatban véve - biztosítja a dolgozó nép meghatározó befolyását egész államunk életére. A jelölőlisták szerint egészségügyi, munkahelyi és más okok miatt a jelölteknek mintegy egyharmada új. Bízunk abban, hogy az új erők megválasztása tovább javítja képviseleti szerveink tevékenységét. Elvtársak! További fejlődési programunk alapvető kérdéseit, céljainkat és megvalósításuk módjait sokoldalúan megmagyarázta Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII kongresszusa. A kongresszus által kidolgozott programot az egész Nemzeti Front és minden szervezete magáévá tette. A választási gyűléseken a képviselőjelöltek, a kommunista párt, más pártok, a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek, állami szervek és a nemzeti bizottságok képviselői részletesen beszéltek erről a porgramról. A gyűléseken (Folytatás a 2. oldalon)