Új Szó, 1986. április (39. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-21 / 93. szám, hétfő

mfm ■ * U ■ _ B B 1 ■ — m — A „postások“ népszerűsítik a tömegsportot Új név a bajnokok listáján puss az egészségedért! Az orszáaos iéakoronabainoksáq legutóbbi idé- különös értéknek, hanem a csapat játéka is. Két- w w Az országos jégkorongbajnokság legutóbbi idé­nye már néhány hete befejeződött, ám Kassán (Košice) még mindig észlelhetők annak utóhangjai: ünnepel a csapat, ünnepel a szurkolótábor. Még azok közül a helyi lakosok közül is sokan emlegetik a közelmúlt nagy sporteseményét, akiket ,,nem izgat“ a jégkorongozás és március 21-én a televízió jóvoltából csak véletlenül voltak szemtanúi a drámai küzdelemmel zárult döntő mérkőzésnek. Az öröm érthető, hiszen a bajnoki cím megszerzése nem kis fegyvertény. Ugyanakkor nemcsak pusztán maga az első hely, s a vele járó aranyérem számítható különös értéknek, hanem a csapat játéka is. Két­ségtelen, hogy amelyik együttes a világbajnoki címet védő ország klubcsapatainak versenyében a legjobbnak bizonyul, az mindenképpen tiszteletet parancsoló erőt, illetve tudást képvisel. Mindemel­lett még azért is csaptak soha nem tapasztalt magasra az öröm hullámai ebben a Hernád parti városban, mert a hazai jégkorongsport történetében eddig még nem fordult eló, hogy éremkiosztáskor a kassaiak álltak volna a győzelmi emelvény legfel­ső fokán. E férfias sportág helyi gyökerei évszázadunk harmadik évtizedéig nyúlnak vissza, s az első hivatalos városi bajnokságra az 1922/23-as télben került sor. A második világ­háború után tovább fejlődött a vá­rosban e sportág. Igaz, eleinte lassú ütemben - sokáig csak a ke­rületi versenyben szerepeltek a kassai jégkorongozók. Az élvo­nalba 1962-ben kezdtek betörni. Akkor az újonnan alakult katona­csapat, a Dukla megnyerte a kerü­leti bajnokságot, majd mindjárt utána a második ligában is győ­zött, s így 1964-ben az első ligába került. Az akkori sikert a Procház- ka, Holeček, Mekyňa, Dratva, Čuchár, Vacula, Šaloun, Rys, Kvasnica, Hildebrand, Ressler, Kolláth, Pešek és Bavor össze­tételű gárdával Nitka edző érte el. Azóta huszonkét bajnoki évad telt el és a kassai Dukla - az 1966/67- es idénytől VSŽ - igen sokat fejlő­dött. Egy jó ideig az elsó liga középmezőnyéhez tartozott, az utóbbi fél évtizedben pedig a leg­jobbak között tanyázik. Aki figyelemmel követi hazánk jégkorongsportját, annak nem meglepetés a kassaiak idei bajno­ki címe. A kelet-szlovákiaiak már tavaly is igazolták, hogy jó gárdát alkotnak, de akkor „csak“ a má­sodik hely megszerzésére futotta erejükből. A folytatást sokan kí­váncsian várták. Egyesek azt jó­solták, hogy a Lukáő-fivérek, vala­mint Sýkora, Talpaš és Baro- chovský kiválását megérzi a csa­pat, s nem lesz olyan ütőképes, mint velük volt. Akadtak azonban, akik abban reménykedtek, hogy a megfiatalított együttes nagy becsvággyal küzd majd a bajnoki pontokért. Nos, az idő azokat iga­zolta, akik bíztak a Švárny, Ore- nič, Bôžik, Slanina, Jančuška, Bondra, Danko, Záruba, Brúsil, Belas, Vodila, Liba, Svitek, Žab­ka, Staš, Spodniak, Štefanovič, Jabcon, Hriňák, Mucha, Kapus­ta és Mažgut összetételű csapat­ban, valamint a Selvek- Kovács edzőpárosban. A kassai sportolók a legutóbbi bajnokságban kezdettől fogva ko­molyan vették a mérkőzéseket, il­letve az edzéseket, és nemcsak a hazai pályán, de idegenben is teljes erőbedobással küzdöttek. Aki a küzdelemsorozat első felé­ben azt hitte, hogy Liba és társai Az első kassai (Košice) bajnokcsapat (Berenhaut felvétele) Í6 Jó birkózók „teremnek a Rima partján Nemrég került sor Rimaszombaton (Rim. Sobota) a járás legjobb sportolóinak kiértékelésére, összehasonlítási alapul az 1985-ös évben elért eredmények szolgáltak, és mivel ez az év a járás sportolói számára sikeres volt, a sorrend megállapítása az egyes korcsoportoknál nem volt könnyű feladat. A járási székhely birkózói tavaly csupán karnyújtásnyira voltak az I. ligába jutástól, ami kirobbanó teljesítménynek számított. Mindezek tudatában senki sem csodálkozott azon, mikor a felnőttek kategóriájában Horváth Lászlót, a csapat oszlopos tagját hirdették ki győztesként. ÚJ szú 1986. IV. 21.- Tudatában voltam elért sikere­imnek, éremgyüjteményem is az el­múlt évben gazdagodott leginkább, azon az emlékezetes osztályozó kör- mérkőzéses versenyen sem találtam legyőzőre, mégsem voltam és nem is lehettem bizonyos afelől, hogy engem látnak, engem értékelnek majd a legjobbnak. Laci 22 éves cigány fiatalember, a rimaszombati házkezelóség villany- szerelője. Nagyon szereti szakmáját, de mindennél jobban a birkózást. Kis­iskolás volt, amikor örökre eljegyezte magát e férfias sporttal, ötödik osztá­lyosként került Tóbisz János birkózóis­kolájába, majd amikor megalakult a birkózószakosztály, versenyszerűen is szőnyegre lépett. Alacsony termete miatt szabadfogásban versenyzett és sikert sikerre halmozott. Az ifi, majd a serdülő kategóriában is szlovákiai elsőségig vitte, az országos versenye­ken pedig 4. - 5. helyezést ért el. Persze, az örömbe üröm is vegyült, amikor 1981-ben egy sajnálatos sérü­lés érte.- Trenčinben az 57 kg-os súly­csoportban szlovákiai első lettem. Alaposan felkészültem a chomutovi országos versenyre, és kezdetben mindent zsinórban nyertem, de az egyik mérkőzésemen kulcscsonttö­rést szenvedtem. Nagyon sajnáltam akkor és sajnálom most is, mert éreztem: bennem volt a győzelem. Bizony akkortájt rám járt a rúd, mert alig hogy felépültem, újra eltört a kulcscsontom. Ráadásul ugyana­zon a helyen. A nyolcvanas évekre Laci megizmo­sodott, s már a felnőttek kategóriájá­ban versenyzett. Zoltán Krahulec ve­zető edző irányításával sokat fejlődött, testsúlyát is szigorúan tartotta, a baj­nokságban szinte nem tudott veszíteni. Ekkor jelentkezett egy nagy „ellenfél“, s úgy tűnt, végleg kerékbe törik sport- pályafutása. Végtagjait a reuma sa­nyargatta, a kezelőorvosok már le­mondtak arról, hogy újra csatasorba állhat. Laci nagy önfegyelemmel, sok­szor fogcsikorgatva rendszeresen tor­názott, súlyzózott. Szinte csodával ha­táros volt a visszatérése, és a történtek után bámulatos az elmúlt évi teljesít­ménye. Sem a bajnokságban, sem a különböző versenyeken nem talált legyőzőre. Ekkor mondták rá, hogy még önmagát is legyőzi, ha kell A jövő terveiről szerényen ennyit árult el:- Szeretném, ha az elmúlt év si­kersorozata ez évben folytatódna és töretlen maradna. Szakosztályunk­ban és a csapatban is egy cél lebeg előttünk: felkerülni végre az I. ligába és ott is bizonyítani, hogy itt, a Rima partján jó birkózók teremnek. POLGÁRI LÁSZLÓ majd a saját csapdájukba esnek, azaz hogy a végső hajrára elfá­radnak - mint többször is a múlt­ban az tévedett. Tévedett, mert a legtöbbet utazó csapat ezúttal derekasan tartotta magát, végig bírta erővel és ráadásul játékosai a korcsolyázásból, a korongveze­tésből, az összjátékból, a védeke­zésből és a helyzetkihasználásból is jelesre vizsgáztak. Ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy a Kelet-szlovákiai Vasmű huszonöt esztendős sportegyesü­letének csapata 48 mérkőzésből 32-t megnyert, s csak tizennégy­szer szenvedett vereséget. Az el­lenfelek kapujába 205 gólt ütött, s csak 148 gólt kapott. Nem a vé­letlen műve az sem, hogy ebből a gárdából öten (Slanina, Bôžik, Liba, Vodila és Staš) kerültek az országos válogatottba, míg Svitek a B-válogatottban, a fiatal Záruba pedig a 20 éven aluliak legjobbjai­val öltheti magára a címeres mezt. Persze, nemcsak a válogatottak nyújtottak kimagasló teljesítményt az elmúlt idényben, hanem a többi játékos is. Külön örvendetes, hogy a fiatalok is feltalálták magukat a tapasztalt játékosok társasá­gában. A kassai jégkorongozóknak ez az első országos bajnoki címük. Hogy milyen lesz a folytatás, s hogy a közeljövőben lesz-e újabb bajnokünneplés ebben a vá­rosban, arra csak a jövő ad majd pontos választ. Ahhoz viszont aligha fér kétség, hogy ennek a csapatnak minden esélye meg­van a további jó szereplésre. GAZDAG JÓZSEF Nézzük a tényeket: négy esztendővel ezelőtt a Nagykürtösi (V. Krtíš) Járási Postaigazgatóság dolgozói sportegyesületet alakítottak. A „Pos­tás“ most kereken ötven taggal működik, közöttük több a nő, mint a férfisportoló. A szervezet tagjai egytől egyig a járásszékhelyen laknak. Az egyesület születésénél ott bábáskodott többek között Stre- d'anský Ervin műszaki igazgató- helyettes, sportközi elnök és Do- mok Imre vezetőségi tag is.- Gyerekkoromban - emlékezik Domok Imre 43 éves fiatalember - vézna, betegségekre hajlamos fiúcska voltam. Csodáltam Rózsa­völgyit és Iharost, a két híres­neves magyarországi futóatlétát, falubéli barátaimmal leggyakrab­ban ,,Rózsavölgyire meg Iharos­ra" játszottunk, az övékhez ha­sonló sikerekről álmodoztunk. Rendszeresen futni mégis csak jóval később, már felnőtt korom­ban, orvosi javaslatra kezdtem. Gyakorta fájt a mellkasom, az idős doktor bácsi alaposan megvizs­gált, aztán azt mondta: „Fiatalem­ber, sok mozgást javaslok. Kocogj naponta, fuss az egészségedért!" Megfogadtam a tanácsát. Nyolc esztendeje dolgozom és élek Nagykürtösön. Cyril Talán bará­tommal kezdtük el a futóedzése­ket. Esténként, munkaidő után, azután meg a hétvégeken is fut­kostunk, 10-15 kilométernyit na­ponta. Domok Imre azóta edzésnaplót vezet, s kis füzetébe nem csupán a lerótt távolságokat jegyzi fel, hanem az elért időeredményt, s az indulás előtt és az edzés végén mért pulzusszámot is. Élete első versenyén Losoncon (Lučenec) állt rajthoz és már akkor a közép­mezőnyben végzett. Míg 1980-ban mindössze 350 kilométert tett meg az edzések során, tavaly közel 3000 km-t fu­tott tréningen. Most 250 km a havi átlaga. A postai dolgozók ágazati kerületi vetélkedőjében négy éve első lett. Két esztendeje indult Bu­dapesten a Volán nemzetközi fu­tóversenyén, ötször szerepelt a kassai (Košice) Békemaratonon. Az amatör maratoni futók or­A jó kapus születik Amikor néhány hete Marcsok Ma­riannával Nyárasdon (Topol'níky) ta­lálkoztam, nagyszerű sorozat állt mö­götte. A megfiatalított Družstevník erőssége volt az I. ligában, csapata elrugaszkodott a kiesési zónából, s re­ménykedve várta az IHF Kupa mérkő­zéseit. Aztán fordult a kocka - szinte senki­nek nem ment a játék, így Marianná­nak, a kapusnak sem; néhányszor Szomolányi Klára helyettesítette. Marcsok Marianna azonban - né­hány gyengébb teljesítmény ellenére is - kitűnő játékos, az I. liga mezőnyének egyik legjobbja a posztján, csakhát reá is vonatkozik a mondás: a kapus nem hibázhat! Szülővárosa, Kassa (Košice) mindig bővében volt a kapustehetségeknek. Bár a legendás Švajlen nem ott szüle­tett, egyéniséggé mégis a VSS-ben vált. Remekül vé­dett Flešar és Sé­mán a Lokomotívá- ban, vagy a sok­szoros országos bajnok vízilabda- csapat egyik kulcs­embere, Kladek László. Marianna hu­szonhat éves. Gye­rekkorában eszébe sem jutott, hogy egyszer a kézilab­dakapu őre lesz, eléggé „dundi“ kislány volt, nem nagyon szeretett futni. Eleinte a tol­laslabdával kacér­kodott a Lokomotí- vában, majd tizen­két évesen elkez­dett kézilabdázni. Jó szemű edzője nyomban észrevette: tanítványa a kapuba való, s ezzel el is dőlt Marianna sportpályafutásának sorsa. Már csitriként szerepelt mérkő­zéseken. Amikor a „szomszédvár“, Prešov kézilabdás lányai és asszonyai beverekedték magukat az I. ligába, erősítés után néztek. Nem volt megfe­lelő kapusuk sem - így került a kassai gimnazista lány a legfelsőbb bajnok­ság mezőnyébe. Naponta utazott az edzésekre, a hétvégeken pedig a baj­nokikra. Szinte nem is volt ideje eltöp­rengeni a helyzetén, a mélyvízbe dob­ták, s mert céltudatos volt és szorgal- mas, bizonyított. A nyárasdi vezetők szeme négy éve akadt meg rajta - azóta szerepel a Družstevníkben. Németh Pál edző szerint olykor válo­gatott formában véd. Marianna élete mozgalmas. Tanul­mányait a Komenský Egyetem Bölcsé­szettudományi Karán folytatja, s ma­holnap be is fejezi. Mint mondja, von­zódik az újságírói mesterséghez. Posztjáról szólva így fogalmaz: ,,Azt hiszem, a jó kapus születik. Az termé­szetes, hogy hibátlan reflexszel kell bírnia, és bátornak kell lennie. Az esz­ményi alkat: hosszú kéz és láb, rugal­mas, vékony test, csakhogy az ilyen tökéletes játékos nagyon ritka. A jó forma az évek folyamán alakul ki, ami­kor az ember már nem olyan fiatal, kissé megismerte önmagát, már nem­csak a lelkesedésből él, hanem képes magát ráhangolni a mérkőzésekre lel­kileg is. Az sem jó, ha flegmatikus, az (Nagy László felvétele) sem ha kolerikus, a kettő közötti skálán kellene mozognia. A kapusok csapataik meghatározó egyéniségei. A kézilabdában különös­képpen így van ez: villamos szikrák pattognak a kapuk előterében, másod­percenként növekszik, és egy-egy gól, védés vagy kapufa után sül ki a fe­szültség Bizonyosra veszem, hogy Marianna végigelemezte legutóbbi ingadozó tel­jesítményeit, s újból a megszokott, jó formáját hozza a csapattársak és a szurkolók nagy örömére. BATTA GYÖRGY Domok Imre: „Számos futóverse­nyen indultam és nyertem már...“ (A szerző felvétele) szágos bajnokságán a negyedik helyen végzett. Négy ízben szere­pelt a Komárno-Komárom nem­zetközi futóversenyen.- Amióta futóedzéseket tartok- szögezi le elégedetten - egész­séges vagyok, akár a makk! Saj­nos, Kürtösön nincs atlétikai szak­osztály, évekig kénytelenek vol­tunk más egyesületek színeiben versenyezni. A néhány lelkes sportbarát kez­deményezését Nemcsok Gyula, a posta igazgatója örömmel fo­gadta. Hogyisne, hiszen maga is jó sportoló hírében állt hosszú esztendőkön át. A szlovákiai lab­darúgó ifiválogatott tagja volt, s a divízióban szereplő asztalite­nisz csapatban játszott. A Postás sportegyesület két szakosztállyal működik. A tömegsport-szakosztály tag­jai családostul indulnak az egyes rendezvényekre. Túráznak, rövi- debb-hosszabb utakra indulnak közösen. S egy-egy pihenő alkal­mával házi honvédelmi bajnoksá­got rendeznek. Heti két alkalommal pedig az egyesület tornatermében sportol­hatnak: a férfiak, a nők, de a gyer­mekeik is. Pingpongasztalok és egyéb sportszerek állnak a rendel­kezésükre. A nők testedző gya­korlatait Domok Imréné irányítja. A férfiak rendszeresen benevez­nek a város üzemei, vállalatai kö­zött zajló asztalitenisz- és minifut- ball-bajnokságba, no meg az ága­zati erőmérókbe is. Balázs Lász­ló, Nemcsok Gyula, Domok Imre és hét társuk a siker fő kovácsai. Egyébként Domokék egyik, szakközépiskolás lánya szülei pél­dáján felbozdulva kezdett el rend­szeresen sportolni, a középtávú futószámokat kedveli leginkább: az iskola legígéretesebb sportoló­ja. Két fiuk a futballról álmodik éjjel-nappal, ám apjukkal - edzés gyanánt - naponta kocognak ők is. A kocogómozgalomnak már nyolc megszállottja van a Pos­tásban. Az ízléses sportközi krónikát, s ezt sem szabad kifelejteni, Mária Paulenková vezeti. A Postás tagjai nyaranta úszó­versenyeket tartanak, télen pedig sizni járnak. Ilyenkor a gyerme­kekről sem feledkeznek meg: szá­mukra szintén szerveznek külön­böző, érdekesnél érdekesebb szórakoztató versenyeket. Anton Šabo tájfutó és társai mellé nők is csatlakoztak. Anna Bariaková például, akinek bizony eleinte odahaza, rosszallással nézték az idősebbek esténkénti futóedzéseit. Annuska, Annuska- mondogatták neki gyakorta nem találsz odahaza dolgot, egyéb elfoglaltságot magadnak?!“ Most már Anna asszony férje is „rákapott“ a kocogásra. Munka­társa, Jana Sitárová járási női tájfutó bajnok.- Célunk - szögezi le Domok Imre - a tömegsport népszerűsíté­se, szeretnénk, ha egészséges, életvidám emberek, munkatársak vennének bennünket körül. Ebben segíthet sportegyesületünk. ZOLCZERLÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom