Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-13 / 61. szám, csütörtök

Az SZKT állásfoglalása a fö fejlesztési irányokkal kapcsolatban Az indiai Kommunista Párt Mihail Gorbacsov válasza a „hatoknak“ kongresszusa (ČSTK) - A Szakszervezetek Központi Tanácsa állásfoglalást adott ki hazánk gazdasági és szo­ciális fejlesztésének fő irányairól. Az SZKT ezt a dokumentumot re­ális programnak nevezi, amely megfelel minden dolgozó érdekei­nek, és biztosítja azt a perspektí­vát, hogy a szocialista Csehszlo­vákia a CSKP elvhű politikája alapján továbbra is modern állam­ként és olyan társadalomként fej­lődik tovább, amely garantálja ál­lampolgárainak a lét- és a szociá­lis biztonságot, s a dolqozók elért életszínvonalának további emelé­sére törekszik. A Szakszervezetek Központi Tanácsé teljes mérték­ben támogatja azt a célt, hogy jelentős fordulat szülessen a gaz­dasági hatékonyság növekedésé­ben, a tudományos-műszaki hala­dás meggyorsításában, valamint az irányító- és a szervezőmunka javításában. Nagyra értékeli, hogy a dokumentum tervezetének ki­dolgozása során figyelembe vet­ték az SZKT Titkárságának és Elnökségének álláspontját és ja­vaslatait. A dokumentum alapján az SZKT a 8. ötéves tervidőszakra javasolja, hogy a 480 ezer lakás felépítését minimális feladatnak tekintsék, s ennél többre töreked­jenek, s ugyanez vonatkozik a no­minálbérek javasolt emelésére. Szociális téren a nyugdíj- és a já­radékellátás tökéletesítésével pár­huzamosan kiemelten növeljék az alacsony nyugdíjak és járadékok összegét. Egyetért a dokumen­tumnak azzal a megállapításával, hogy az életszínvonal emelése ér­dekében a nemzeti jövedelmet évente 3,5 százalékkal kell növel­ni. Mindez megköveteli, hogy a vezető gazdasági dolgozók ked­vező feltételeket teremtsenek az egyének és a kollektívák kezde­ményező munkájához. Sikeresen fejlődő csehszlovák-lengyel együttműködés (Folytatás az 1. oldalról) A lengyel parlamenti képviselő­ket tegnap Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövet­ségi Gyűlés elnöke is fogadta. A fogadáson részt vettek: Ján Marko, Václav David, Dalibor Hanes és Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnökei, Alois Hüla és Vladimír Vedra, a kamarák alelnökei, valamint leg­felsőbb képviselőtestületünk más tisztségviselői. A szívélyes és elvtársi légkörű találkozón Alois Indra tájékoztatta a lengyel parlamenti küldöttséget Csehszlovákia mai életéről, ame­lyet elsősorban a CSKP XVII. kongresszusának előkészületei és dolgozóink kongresszusi aktivitá­sa jellemez. Válaszában Roman Malinowski tájékoztatta a Szövetségi Gyűlés képviselőit a lengyel szejm mun­kájáról. Rámutatott a tavalyi vá­lasztások eredményeire, amelyek a szocializmus erőinek győzelmét jelentették, és bizonyították a len­gyel társadalom folytatódó stabili­zálódását. , Gustáv Husák fogadta a KNDK szakszervezeti küldöttségét (Folytatás az 1. oldalról) A fogadáson részt vett Franti­šek Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Kim Kwang Szop, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. A delegáció tegnap befejézte csehszlovákiai látogatását, és el­utazott hazánkból. Repülőtéri bú­csúztatásán megjelent Karel Hoff­mann, továbbá Viliam Kožík, az SZKT titkára és Emil Grochol, az SZKT nemzetközi osztályának ve­zetője. Ott volt Kim Kwang Szop nagykövet. A küldöttség' látogatásának vé­gén közös közleményt hagytak jó­vá, amely egyebek között megál­lapítja: a megbeszéléseken a két szakszervezeti központ küldöttsé­gei kifejezték szilárd eltökéltségü­ket, hogy mindent megtesznek a két ország dolgozói barátságá­nak és együttműködésének meg­szilárdításáért. Tájékoztatták egy­mást a szocializmus építése terén a két országban elért eredmé­nyekről, valamint a csehszlovák és a koreai szakszervezetek idő­szerű feladatairól. A koreai kül­döttség nagyra értékelte azokat a sikereket, amelyeket a csehszlo­vák dolgozó nép a CSKP vezeté­sével a fejlett szocialista társada­lom építésében elért. A csehszlo­vák fél ugyancsak méltatta a szo­cializmus sikeres építését a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­ságban. Munkasikerek a kongresszus tiszteletére (Folytatás az 1. oldalról) fordítanak. Az elképzelések sze­rint ugyanis mintegy 340 millió korona értékű árut értékesítenek a legfelsőbb árkategóriában, s kül­földi szállítási kötelezettségeiknek egy hónappal a határidő előtt tesz­nek eleget. -h. a. Többet, jobbat, olcsóbban A Kelet-szlovákiai kerület ha­zánk egyik legdinamikusabban fejlődő vidéke, s ez nemcsak a fej­lesztésnek, hanem a dolgozók helytállásának is köszönhető. Amint azt Jozef Lukáč, a kerü­leti szakszervezeti tanács elnöke elmondotta, a kerület üzemeiben a CSKP 15. ülése után tovább fokozódott a dolgozók munkakez­deményezése. 1985 második felé­ben a kerület dolgozói 174 424 egyéni, 8755 kollektív és 460 üze­mi szocialista munkafelajánlást tettek a pártkongresszus tisztele­tére. A kongresszus tiszteletére tett felajánlások arra irányulnak, hogy vállalatainkban többet, jobbat ter­meljenek, és a lehetőséghez mér­ten olcsóbban. A kerület dolgozói 0,43 százalékos anyagköltség­megtakarítást (267 millió 879 ezer korona) akarnak elérni, miközben a munkatermelékenységet 0,68 százalékkal a saját termelési érté­ket pedig 187 millió 627 ezer koro­nával kívánják növelni. Kelet-Szlovákia 274 üzeme, 6292 munkakollektívája, valamint 129 594 ezer dolgozója azt is fel­ajánlotta, hogy a CSKP XVII. kongresszusának megkezdése előtt egy nappal, 1986első negyed­évének termelési tervét 101 szá­zalékra teljesítik. (-szák) Megtartják adott szavukat A néphadsereg Ružomberokí, Ján Kollár nevét viselő egységé­ben tegnap az újságírókkal talál­kozott Jozef Kováčik altábor­nagy, a keleti katonai körzet politi­kai csoportfőnökségének főnöke és Pavol Fuček álezredes, az említett egység parancsnoka, akik részt vesznek a SZLKP ma kezdő­dő kongresszusán. Kováčik altá­bornagy arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a keleti katonai körzet alakulatai teljesítették a téli kiképzési feladatokat, amit a kö­zelmúltban megtartott körzeti párt­konferencia beszámolója is ki­hangsúlyozott. Amint mondotta, minden egységben jól felkészültek a nyári kiképzési időszakra, amely közvetlenül a CSKP XVII. kong­resszusa után kezdődik. Pavol Fuček alezredes, akinek egysége az idei kiképzési év fela­datainak példás teljesítésére hívta fel a néphadsereg más egységeit, beszédében azt emelte ki, hogy kötelezettségvállalásukat már csaknem ötven százalékra teljesí­tették. Nemcsak a politikai neve­lés, a kiképzés, hanem az üzema­nyag-takarékosság terén is jó ered­ményeket értek el. Az alakulat min­den tisztjének és katonájának el­tökélt szándéka, hogy a kongresz- szus tiszteletére adott szavukat maradéktalanul teljesítsék. _nj_ (ČSTK) - Patna indiai városá­ban tegnap megkezdődött az Indi­ai Kommunista Párt XIII. kong­resszusa. A tanácskozáson több mint 1300 küldött vitatja meg az indiai kommunisták időszerű prob­lémáit. A kongresszuson részt vesz mintegy negyven testvérpárt küldöttsége, közöttük a CSKP kül­döttsége, František Pitrának, a CSKP KB* titkárának vezeté­sével. A küldöttek két fő dokumentu­mot tárgyalnak meg: az ország és a világ politikai helyzetéről szóló beszámolót, továbbá jelentést a pártnak az 1982. évi XII. kong­resszus óta végzett tevékenysé­géről és a politikai határozat terve­zetét. Sevardnadze Varsóba látogat (ČSTK) - Eduard Sevardna­dze, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió kül­ügyminisztere március második felében hivatalos baráti látogatást tesz Lengyelországban. A látoga­tásra a lengyel kormány meghívá­sára kerül sor. A hírt a TASZSZ hírügynökség tegnap közölte. Ma startol a Szojuz T-15 (ČSTK) - A bajkonuri űrköz­pontban tegnap megtették az utol­só előkészületeket a Szojuz T-15 űrhajó startjára, amelyre a tervek alapján ma moszkvai idő szerint 15 óra 33 perckor kerül sor. Az űrrepüléseket irányító állami bi­zottság tegnap délutáni ülésén döntött az űrhajó személyzetének összetételéről. E szerint a kéttagú legénységet Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov alkotja, akik már 237 napot töltöttek az űrben a Szaljut-7 fedélzetén. (ČSTK) - Eduard Sevard­nadze, az SZKP Központi Bizott­sága Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere tegnap Moszkvában fogadta Leo- poldo Bravót, Argentína szovjet­unióbeli nagykövetét. Az argentin diplomatának átnyújtotta azt az üzenetet, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára intézett az Argentínát, Indiát, Me­xikót, Görögországot, Svédorszá­got és Tanzániát tömörítő „hatok“ csoportjának kormányaihoz. Az üzenet tartalmazza Mihail Gorbacsov válaszát arra a levélre, amelyet az argetin nagykövet március 6-án nyújtott át Moszk­vában. Az USA ismét elutasította a moratóriumot (ČSTK) - Az Egyesült Államok kormánya ismét elutasította azt ■ a lehetőséget, hogy moratóriumot hirdessen meg az atomfegyverkí­sérletekre és megerősítette szán­dékát, hogy folytatja katonai célú atomkísérleteit. Az USA külügyminisztériumá­nak képviselője a TASZSZ hírügy­nökség tudósítójának kérésére, hogy kommentálja a hat el nem kötelezett ország állam- és kor­mányfőinek javaslatát, azt vála­szolta: az USA elvi álláspontja nem változik meg az atomkísér- letfek kérdésében, és hogy az atomfegyverek a belátható jö­vőben a „feltartóztatás“ politi­kájának kulcselemei maradnak. Ezzel összefüggésben az atom- fegyver-kísérletek továbbra is nél­külözhetetlenek, mondotta a kül­ügyminisztérium képviselője. Argentina, India, Mexikó, Gö­rögország, Svédország és Tan­zánia vezető képviselői Mihail Gorbacsovhoz, az SZKP KB főtit­kárához és Ronald Reaganhez, az USA elnökéhez intézett leve­lükben felszólították a Szovjetuni­ót és az USA-t, hogy a közeJgő szovjet-amerikai csúcstalálkozóig ne végezzenek atomfegyver-kí­sérletet és felajánlották segítségü­ket az ilyen moratórium betartása megbízható ellenőrzésének bizto­sítására. Az USA kormánya destruktív politikájának mentegetésére szün­telenül azt ismételgette, hogy az atomfegyver-kísérletek hatékony moratóriuma meghirdetéséhez feltétlenül szükséges a hatékony ellenőrzés biztosítása. Azzal az ürüggyel, hogy nem létezik meg­bízható ellenőrzés, Washington elutasította a Szovjetunió példájá­nak követését, amely egyoldalú moratóriumot hirdetett meg az atomfegyver-kísérletekre. A Szov­jetunió nemegyszer kijelentette, hogy kész megbízható ellenőrző intézkedéseket kidolgozni, ha eb­ből megfelelő megállapodás jön létre. E kérdésben a szovjet-ame­rikai megállapodás elérésének elősegítésére törekedve a hat el nem kötelezett állam vezető kép­viselői levelükben segítséget aján­lottak fel az ilyen megbízható ellenőrzés biztosításában. E kezdeményezés elfogadásá­nak kategorikus elutasítása újból Washington álszentségéről tanús­kodik. Ennek az obstrukciós állás- foglalásnak az oka világos. A nuk­leáris kísérleteket az USA-ban a stratégiai erők korszerűsítése és újfajta tömegpusztító fegyverek gyártása, valamint a „csillaghábo­rús“ program keretében a világűr­ben elhelyezett stratégiai védelmi rendszer elemei létrehozása nél­külözhetetlen alapjának tartják. Spanyol népszavazás Az SZKP főtitkárának megbeszélése Fidel Castróval (ČSTK) - Spanyoloszágban tegnap népszavaszát tartottak az ország NATO-tagságáról. Felipe González kormánya az utolsó pillanatig igyekezett befo­lyásolni a közvéleményt és meg­győzni a lakosságot, hogy Spa­nyolország számára előnyös, ha- a paktum tagja marad. A választási helyiségek 9-től 20 óráig voltak nyitva, s a népszava­zás előzetes eredményeit lapzárta után tették közzé. Bíróság elé állítják a fellázadt tábornokot (ČSTK) - Ecuadorban csökkent a feszültség azt követően, hogy kedd este Franco Vargas Pazös, a fegyveres erők volt vezérkari főnöke megadta magát. Vargas tábornok a múlt hét végén tagadta meg az engedelmességet Leon Febres államfőtől, s a mantai légi­bázison építette ki főhadiszállását. A támaszpontot a kormányerők vették körül. A volt vezérkari főnö­köt Quitóban állítják bíróság elé. A fellázadt tábornoknak azon­ban sikerült elérnie, hogy az ál­lamfő lemondassa Luis Pineiros hadügyminisztert és Luis Albujót, a fegyveres erők főparancsnokát. Vargas tábornok szolgálati beosz­tásukkal való visszaéléssel és kor­rupcióval vádolta mindkettőjüket és ezzel indokolta lázadását. Miniszteri ülések Brüsszelben (ČSTK) - Brüsszelben kedden befe­jeződött a Közös Piac külügyminiszte­reinek kétnapos tanácskozása, mely­nek fő témája a Japánnak az USA-val egyre inkább növekvő kereskedelmi ellentétek megoldása volt. A miniszte­rek megállapodtak abban, nem enged­nek Washingtonnak a közösség két új tagállama, Spanyolországba és Portu­gáliába irányuló mezőgazdasági ex­portjának kérdésében. Brüsszelben kedden találkoztak az EGK-tagországok gazdasági és pénzügyminiszterei is. Nem sikerült megoldaniuk az éles ellentéteket a kö­zösség jövő évi költségvetését illetően. Míg Nagy-Britannia, az NSZK és Hol­landia a kiadások csökkentését köve­telik, Olaszország, Görögország és Írország képviselői tartanak attól, hogy a költségvetés csökkentése elsősor­ban a mezőgazdasági kiadásokat érin­tené. (ČSTK) - A kubai párt- és álla­mi küldöttség Fidel Castró-nak, a Kubai Kommunista Párt KB első titkárának, az államtanács és mi­nisztertanács elnökének vezeté­sével befejezte hivatalos baráti lá­togatását a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságban. A kubai küldöttség hazatérőben megszakította útját Moszkvában. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap találkozott Fidel Castróval. Megbeszélésük szívé­lyes légkörben, a kölcsönös meg­értés jegyében folyt le. Szovjet tiltakozó jegyzék (ČSTK) - A Szovjetunió ENSZ- missziója tiltakozó jegyzéket kül­dött az Egyesült Államok ENSZ- missziójához. Ebben az ellen tilta­kozik, hogy az amerikai kormány követeli: a Szovjetunió ENSZ-dip- lomatáinak számát 1988-tól 40 százalékkal csökkentsék. A jegyzék megállapítja, az Egyesült Államok követelése ön­kényes, durván megsérti az USA- nak, mint az ENSZ-nek otthont adó országnak azt a kötelezett­ségvállalását, hogy biztosítsa a vi­lágszervezet normális tevékeny­ségéhez szükséges feltételeket. Hasonló tartalmú tiltakozó jegyzé­ket juttattak el az amerikai ENSZ- misszióhoz Ukrajna és Belorusz- szia ENSZ-missziói is. A francia kormány utolsó ülése a választások előtt (ČSTK) - Párizsban tegnap utolsó ülését tartotta Laurent Fa- bius miniszterelnök kormánya. Vasárnap ugyanis parlamenti és regionális választások lesznek, amelyeken a franciák megválaszt­ják az új nemzetgyűlést. Francois Mitterrand elnök, akinek megbí­zatása csak 1988-ban jár le, köte­lezte magát, hogy a szokásos gyakorlat szerint fog eljárni, amelynek alapján a kormányelnö­köt annak a pártnak vagy kooalící- ónak a soraiból nevezi ki, amely az alsóházban parlamenti többsé­get szerez. A közvéleménykutatások sze­rint olyan vélemény alakult ki, hogy a szocialista Mittenrand-nak „együtt kell élnie“ majd a jobbol­dali kormánnyal, amely parlamenti többségre ta'maszkodik. (A felső- ház, a szenátus 1981 után a jobb­oldal kezében rnaradt.) Több űrhajós a NÁSA-t mulasztásokkal vádolja (ČSTK) - További három amerikai űrhajós bírálta a NASA, az űrhajózási hivatal vezetőit a biztonsági előírások elhanyagolása miatt. Gordon Fuller­ton, aki kél alkalommal járt űrrepülő­gépen, tv-interjújában leszögezte: a havonként tervezett űrrepülőgép- startok ahhoz vezettek, hogy a bizton­sági előírásoknak mind kisebb figyel­met szenteltek. Vance Brand, aki két ízben volt űrrepülőgép-parancsnok és a Szojuz szovjet űrhajóval 1975-ben összekap­csolt Apollo legénységének is tagja volt, teljes mértékben azonosította ma­gát az egyik legtapasztaltabb asztro­nauta, John Young minapi nyilatkoza­tával, miszerint a NASA-t súlyos fele­lősség terheli a Challenger katasztró­fájáért. Frank Chang, aki a Columbia fedél­zetén' idén januárban járt az űrben, annak a véleményének adott hangot, hogy legalább két évig eltart, amíg felbocsátják a következő űrrepülő­gépet. Közép-Amerika hete - ötödször (ČSTK) - Oscar Romero volt salvadori érsek meggyilkolásának évfordulója alkalmából március ti- zenhatodika és huszonnegyedike között az Egyesült Államokban már ötödik alakommal rendezik meg Közép-Amerika hetét. Tizen­négy amerikai nagyvárosban gyű­léseket, felvonulásokat és egyéb megmozdulásokat szerveznek, s azt tervezik, hogy aláírásokat gyűjtenek az alá a petíció alá, amely követeli a Reagan-kormány agresszív közép-amerikai politiká­jának megszüntetését. ÚJ SZÚ 2 1986. III. 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom