Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-11 / 59. szám, kedd
Filmrendező a történelem vonzásában Otakar Vávra nemzeti művész hetvenöt éves A 75. születésnapját ünneplő Otakar Vávra nemzeti művész neve elválaszthatatlan a csehszlovák történelem legjelentősebb fejezeteit megörökítő filmektől. Foglalkozzon bárki is a csehszlovák filmművészet történetével, Otakar Vávra nevével és munkásságával mindig találkozik. Eddigi életműve csodálatot és tiszteletet ébreszt mindenkiben. Kelet-csehország metropolisában, Hradec Královéban született. A brnói reálgimnáziumban érettségizett. Az irodalomért, színházért, a film- és képzőművészetért rajongó diák a gimnázium után az építészmérnöki karon folytatja tanulmányait. Közben a brnói Rov- nostba és az Indexbe-kommunista lapok - ír filmkritikákat. Tagja lesz a Levá fronta (Baloldali Front) marxista értelmiségi szervezetnek. Itt került közelebbi kapcsolatba a filmművészettel. Ö szervezi a Levá fronta szovjet filmbemutatóit. A húszas-harmincas évek fordulóján barátjával, František Pilát- tal elkészíti első rövid, lírai hangvételű filmjét, A fény átjut a sötétségen címmel. - Sokat köszönhettem Emil František Buriannak, aki bevezetett a drámaművészet titkaiba - írja életrajzában. De nemcsak tanul. Filmforgatókönyvek írásával is próbálkozik. A harmincas években Václav Kubásek Virradat című filmje szokatlanul bátor társadalomkritikájával hívta fel magára a figyelmet. Forgató- könyvét Otakar Vávra írta. Első önálló filmjét, a Filozófiai történetet 1937-ben készíti. Témáját az 1848-as forradalmi idők hazafias felbuzdulását ecsetelő Ji- ráse/c-novellából meríti. A cseh múlt iránti érdeklődése újabb alkotásokra ösztönzi. Megfilmesíti Jirásek huszita trilógiáját (Húsz János, Žižka a nép élén, Mindenki ellen). Forgatókönyvei éles művészi meglátásról, filozofikus elmé- lyültségről és társadalmi elkötelezettségről tanúskodnak. A felszabadulás új lendületet és nagyszerű lehetőségeket hoz számára. Dokumentumfilmeket rendez, majd figyelme ismét a haladó cseh irodalmi örökség felé fordul. Elkészíti Karéi Čapek Krakatit című művének filmadaptációját, s az említett huszita trilógia után újabb három, tartalmilag és gondolatilag egymással összefüggő filmet készít: a prágai felkelést megörökítő Néma barikádot, Rezáč-regény alapján a Sorakozót és a Brych polgárt. Filmre viszi Géza Včelička Záróra című társadalmi regényét. Közben a Hrubín-művek első film- változataként elkészíti az Augusztusi vasárnap című alkotást. Művészi érettségét fémjelzi Az aranyranett és A kürt románca, majd a Tizenharmadik szoba és a Boszorkányper. Mint a Prágai Filmművészeti Akadémia tanárának elévülhetetlen érdemei vannak a felszabadulás utáni filmrendező-nemzedék nevelésében. Elsöprő sikert, óriási érdeklődést váltott ki Az árulás napjai című művészi dokumentumfilmmel (1973), amelyet Miroslav Fá- berával együtt alkotott. Ez a mű - egy történelmi filmtrilógia első része - döbbenetes hűséggel örökíti meg Csehszlovákia tragikus napjait, a müncheni árulást, a soha sem feledhető tanulságokat jelentő 1938-as esztendőt. A trilógia második része, a csehszlovák- -szovjet koprodukcióban készült Szokolovo (1974), a Szovjetunióban alakult első csehszlovák hadtest harcának állít maradandó emléket. Nagyszerű záróakkordja a trilógiának a Prága felszabadítása, amely 1976-ban készült el. Hetvenéves, amikor 1981-ben filmet készít a népek tanítójáról, Jan Amos Komenskyrő\. A kritika a rendező ritka tehetségének újabb példájaként emlegette a Jan Amos barangolásai című alkotást. 1984-ben Miloš V. Kratochvíl nemzeti művésszel együtt új művel, a harmincéves háború korában játszódó A komédiással gazdagítja a cseh filmművészetet. Nem történelmi ez a film. Alkotói ugyanis azt feszegették, van-e a művészetnek létjogosultsága nehéz, vészterhes, reménytelen időkben. A művészet társadalmi szerepéről szóltak a film nyelvén. ' A cseh államiság kezdeti szakaszába, a tizedik és tizenegyedik század fordulójára viszi a nézőt Oldrich és Božena című filmje; ez František Hrubín költő színmüve alapján készült. Vávra ebben az alkotásában is a kor eszméiről, az emberről, az indulatokról, a cselszövésekről, a szeretetről és a gyűlöletről, a hűségről és az árulásról vall... Otakar Vávra, akit társadalmunk a legnagyobb kitüntetésekben részesített, az igazi alkotóművészre jellemző szerénységgel tekint saját rendezői és forgatókönyvírói munkájára. Évekkel ezelőtt mondta: - Sohasem hagytam abba a tanulást, minden filmem szükségszerűen csak részben valósíthatja meg elképzeléseimet... Elmondható: Otakar Vávra az önnön munkája iránti szigorú igényességgel bontakoztatta ki ritka rendezői tehetségét. Ebben is példaként állhat tanítványai, s mindannyiunk előtt. SOMOGYI MÁTYÁS A cimbalom Lisztje így nevezte Rácz Aladárt Camille Saint-Saéns, a híres francia zeneszerző és ezt a megtisztelő címet olvashatjuk egy megsárgult párizsi hangversenyplakáton is, mely a cimbalomművész századvégi koncertjét hirdette. Rácz Aladárnak űttörő jelentősége van a cimbalomművészetben: korszakosán megreformálta a cigányzenekarok hangszerét, kifejlesztette technikáját, kitágította kifejezési lehetőségeit. A cimbalmot ő emelte fel a hangverseny- termek pódiumára. Úgy adta elő hangszerén a zeneirodalom remekműveit, hogy koncertjei külföldön és hazájában különleges és felejthetetlen zenei élményt jelentettek a közönségnek. Híres cigányzenész családban született 1886. február 28-án, Jászapátiban. Eleinte szülőhelyén, majd híres zenekarokban, többek között a legendás Rácz Laci bandájában Budapesten muzsikált. Egyik interjújában így emlékezik gyermekkorára és pályakezdésére: Hároméves koromban kezdtem cimbalmozni tanulni apámtól, aki brácsás volt. Akkoriban az volt a szokás, hogy a gyermeket megkérdezték: milyen hangszeren szeretne játszani? Az asztalon feküdt egy ócska cimbalom. Nekem nagyon tetszett és rámutattam, hogy azt szeretném. Mintegy 25-30 nótát kellett megtanulnom. Ezek föl voltak írva egy papírra és minden nap az egészet el kellett játszanom. Persze minden technika nélkül, a kegyetlenül rossz hangszeren. Már kora délután apám kihúzta a cimbalmot az ágy alól - kevés volt a hely a szűk szobában hát ott tartották - és feltette az asztalra. ,,Fel van téve“ - mondta s ez azt jelentette, hogy kezdjem a gyakorlást. Tizenhat éves koromban Pestre kerültem. Nagy élmény volt ám az! A világ közepe volt számomra, a sok fény és ragyogás a petróleumlámpa után! A század első éveiben Rácz Aladár Párizsba, majd Genfbe került. Itt ismerkedett meg Ernest Ansermet-veI, a nagy karmesterrel és Igor Sztravínszkíj\a\. A komponistát elbűvölte Rácz cimbalomjátéka és nemcsak órákat vett tőle, hanem a későbbiekben több művében - a Ragtime és Renard című kompozíciókban - nagy jelentőséget tulajdonított a hangszernek. Ettől kezdve gyorsan ível felfelé Rácz Aladár pályája. Számos zenei metropolisban hangversenyezik és közben állandóan bővíti repertoárját. Bach mellett a nagy francia és olasz preklasszikus mesterek, Couperin, Rameau, Doľ menico Scarlatti müveit tanulmányozza. Hogy került hozzájuk? Genfben az egyik kottakereskedés kiárusította készletét. Az üzlet előtt ládaszámra állt a kotta. Minden ládán árcédula volt - a láda tartalmának súlyával és árával, ötven kiló kotta 10 frankba került. Rácz megvásárolt száz kilót és talicskán hazatolatta. Leszórta tartalmát albérleti szobájának közepére és szinte derékig eltemetkezett bennük... A kritikák mindenütt mint úttörő nagy művészt méltatták Rácz Aladárt. S ő valóban úttörő volt. Az asszír-perzsa eredetű cimbalom cigányok révén kerülhetett Kelet- Európába. Története során két híres előadóművésze volt; az egyik, Panteleon Hebenstreit, 1700 körül élt, a másik Rácz Aladár, aki megújította a hangszert. Hosszú kísérletezés után szerkesztette meg a cimbalomkeverőket olyan módon, hogy vissza tudja adni a barokk zene minden finomságát, árnyalatát. Általuk a hangzás jellege nem változott, de a hang csengésének tónusa, a kifejezés skálája rendkívül megnövekedett. Egyre gyakrabban adta elő zongorakísérettel a programját. Kísérője genfi születésű felesége volt. Rácz Aladár 1935-ben feleségével végleg visszaköltözött hazájába. Előbb a budapesti Nemzeti Zenede, 1938-től a Zeneművészeti Főiskola tanára volt. Repertoárját magyar, román, szerb táncok, rapszódiák, fantáziák átirataival bővítette ki, de időnként kortárs zenét is játszott egyre ritkuló hangversenyein. A szerzők közül főleg Kurtág Györggyel volt bensőséges kapcsolatban, aki Nyolc duó hegedűre és cimbalomra című müvével bevezette a hangszert századunk magyar kamarazenéjébe. Egyre elhatalmasodó betegsége 1958-ban végleg kiütötte Rácz Aladár kezéből a cimbalomkeve- rőt. Halála alkalmával írta Füst Milán e sorokat: ,, Minél jobban távolodik tólem alakja, minél áttetszőbb, megfog- hatatlanabb lesz művészete képzeletemben, annál inkább érzem és hiszem, hogy a zene lelke ő volt. Hogy soha többé és sehol ilyen egyszerűségben, ilyen tündöklésben nem lehet részem. Milyen pedagógus is volt? Nem sokat magyarázott, helyette inkább bemutatta, hogy a szóban forgó zenedarabot például Landowska, vagy más művészek hogyan szokták játszani, és íme, rendesen kiderült, hogy bármennyire tetszett nekem azelőtt a mások játéka, az ö felfogásában a mű mégiscsak új életre kelt. A mester maga már alig-alig ment a városba, már nagy zenéket sem hallgatott, annak a jelentéktelennek látszó kis hangszernek élt egész szívével és minden tehetségével, amelyet a régi, feltűnést kereső hangos cimbalomból ô maga mesterkedett, épített ki magának...“ Rácz Aladár sok tanítványt nevelt és sok zeneszerzőt ihletett meg új szerzemények komponálására. A cimbalmot az európai hangversenydobogó ünnepelt szólóhangszerévé avatta és egyedülálló művészetében több évszázados nyugati művészeti kultúra találkozott a keleti szabad előadásmóddal, improvizáló képzelettel. DELMÁR GÁBOR- ÚJ FILMEK Furcsa szerelem (NDK) Az ember belső világa, magánélete foglalkoztatja Lothar Warne- ke, NDK-rendezőt a Furcsa szerelem című filmjében. Egy magányos asszony és egy szintén magányos, középkorú villanyszerelő kapcsolatában az egyéni gondokat - melyek azonban csak látszólag tartoznak a magánélet szféráis, s bármennyire sikerül önmagát megvalósítania is, érzelmi élete sivár, teljesen kiüresedett. A férfi özvegyember, két fiúgyermek apja, neki viszont társra, segítségre van szüksége. A rendező - Christine Schorn és Jörg Gundzuhn közreműködésével - árnyalt képet rajzol a két középkorú, szeretetre Christine Schorn és Jörg Gundzuhn az NDK-film főszerepében jába - aktuális társadalmi problémává szélesíti. S bizonyára ezt méltányolta a legutóbbi Karlovy Vary-i nemzetközi fesztivál zsűrije is, amikor az alkotásnak fődíjat adott. Szerelem, házasság, boldogság, boldogtalanság, a nő kiszolgáltatottsága, magány - ez az eleven kérdéskör izgatja a rendezőt. Filmjének hősei negyvenévesek; a nő függelten, a munkájának élő, abban örömét lelő teremtés, de tevékenysége bármennyire leköti Végre vasárnap és megértésre vágyó, teljes életet élni akaró ember közérzetéről, úgy, hogy felvillantja az élet realitásait is. Mértéktartóan, szinte eszközte- lenül, természetes egyszerűséggel ábrázolja a rendező hőseinek magánéletét, nyílt őszinteséggel és közvetlenséggel beszél azokról a káros beidegződésekről, megcsontosodott szokásokról, amelyek gátolják magányérzetük feloldódását, kapcsolatuk kiteljesedését, életük teljessé formálását. (francia) Fekete-fehérben forgatta Francois Truffaut utolsó filmjét, melyben a negyvenes évek s az ötvenes esztendők elejének „nagy" filmes korszaka támad fel'- legalábbis formáját tekintve a rejtelmes, körömrágó-izgalmú bűnügyi filmek korszaka. Felvonul az egész kelléktár: van gyilkosságsorozat, van ártatlanul gyanúsított, de a rendőrség elől bujkáló ,,gyilkos“, van öntudatos és hallatlanul nőies titkárnő, aki persze a film végére egybeboronáltatik gazdag főnökével, az ingatlanügynökkel. Az alapvetően amerikai szabvány franciás eleganciával - s ami a film fő érdeme: humorral - tálal- tatik fel, s persze ezernyi finom utalással, filmtörténeti célzással vagy éppen olyan beállításokkal, amelyek szándékoltan korábban már látott alkotásokat idéznek fel a nézőben. A Truffaut felfedezte csodálatos tehetségű, fanyar szépségű és igen vonzó Fanny Ardant és a népszerű Jean-Louis Trin- tignant felszabadultan bolondozza végig a Charles Williams (A hosszú szombat éjszaka) regénye alapján forgatott filmet; párosuk üde és kellemes, színészi alakításuk nagyszerű. Azokon a pontokon, ahol a krimifordulatokat már-már túl komolyan venné a néző, Truffaut elcsavarja a történetet a komikum felé. Izgalmas, fordulatos, parodisz- tikus krimi a Végre vasárnap. Kellemes szórakozást nyújtó. Sokan és sokszor elmondták már: Truf- faut-nál kevesebben értik jobban a filmcsinálás mesterségét: remekül mesél, atmoszférateremtő képessége kiemelkedő, könnyedsége bámulatos. Akkor hát miért kelünk fel mégis keserű szájízzel a moziszékről? Elégedetlenül, legalábbis azok a nézők, akik látták a „felforgatőan“ klasszikus értékű Négyszáz csapást, s még számos kivételes igényességű, gyakran groteszkbe hajló filmjét, melyekben magával ragadóan mondta el véleményét a világról és az emberekről. Mondjuk ki őszintén: Francois Truffaut, a francia új hullám hajdani vezéregyénisége, az egykori lázadó - aki társaival együtt - annak idején a „papa“ mozijának szétrombolására szövetkezett, mert elege volt az álomgyári mesékből, a túlságosan olajozottan bonyolított cselekményekből, mindabból, ami elandalította a nézőt és elterelte figyelmét a valóságról, a hetvenes években szépen beállt a sorba, s filmjeiben ő is Jean-Louis Trintignant, a francia film főszereplője a „papa mozijának“ ízlésvilágához és filmkészítési módjához igazodott. Ahogy az évek múltak, a kezdeti dühös igazmondás és érdes valóságábrázolás lassan- lassan kirekedt munkáiból, a hajdani akadozó mondatok simára csiszolódtak, s bár filmnyelve professzionálisan biztos lett, de valóságvallató indulata zablát kapott. Truffaut mester filmjei (Az utolsó metró, Szomszéd szeretők) egykori rajongói számára hovatovább idegenebbek lettek. így aztán a Végre vasárnap csakis e művészi fejlődésfolyamat részeként - ma már sajnos tudjuk: lezárásaként - szemlélhető.- ym ÚJ SZÚ 4 1986. III. 11.
