Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-10 / 58. szám, hétfő
A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK PROGRAMJA (Folytatás az 5. oldalról) nevelésének színvonalát; javítsa felkészültségét az önálló munkáséletre; megvalósítsa a fokozatos áttérést az általános szakoktatásra. Az iskola hivatott arra, hogy a tanulókba beoltsa a haza, a kollektivizmus, az idősebbek, a szülők és a tanítók iránti szeretetet, hogy a felnövekvő nemzedéket a tanulás és a munka minőségéért, a saját magatartásukért viselt magas fokú felelősség szellemében nevelje, a tanulói önigazgatást fejlessze. A tervezett intézkedések megvalósítása folyamán tovább fog fejlődni, közelebb kerül egymáshoz, majd a jövőben össze is olvad egymással a szakképzést és az általános képzést nyújtó iskola. A tudományos, a műszaki és a társadalmi haladás követelményeivel összhangban tovább fejlődik a középfokú szakoktatás és a felsőoktatás rendszere. Kötelessége érzékenyen és időben reagálni a termelés, a tudomány és a kultúra igényeire, olyan szakemberekkel kielégíteni a népgazdaság igényeit, akikben párosul a magas színvonalú felkészültség, az eszmei-politikai érettség, a szervező-, az irányító munka készsége. A párt nagy jelentőséget tulajdonít a továbbképzési rendszer fejlesztésének, amely a levelező és az esti oktatással együttesen minden dolgozó számára kedvező lehetőségeket fog teremteni a tanulás folytatásához, az ismeretek szüntelen bővítéséhez és megújításához, az általános műveltség és a szakmai színvonal folyamatos emeléséhez. A párt fáradhatatlanul gondoskodni fog a pedagógusokról, az egész oktatási rendszer anyagi alapjának erősítéséről és fejlesztéséről. A tudomány területén •A tudomány mindinkább növekvő szerepet játszik a termelőerők fejlesztésében, a társadalmi viszonyok tökéletesítésében, az elvileg új gépek és technológiák létrehozásában, a munka termelékenységének fokozásában, a föld és az óceánok mélyének, valamint a világűrnek a meghódításában, illetve a környezet védelmében és megóvásában. A párt tudománypolitikája azt célozza, hogy kedvező feltételeket teremtsünk a tudomány minden ágának a dinamikus fejlődéséhez, a személyeket, az anyagi és pénzügyi erőforrásokat azokra a legígéretesebb területekre összpontosítsuk, amelyek a kijelölt társadalmi, gazdasági célok megvalósításának felgyorsítását, a társadalom szellemi fejlődését, az ország megbízható védelmi képességének biztosítását szolgálják. A természettudományi és a társadalom- tudományi megismerés elvi és hiteles alapja volt és marad a dialektikus materializmus módszere. A módszert továbbra is alkotó módon fejleszteni kell, bátran kell alkalmazni a kutatómunkában és a társadalmi gyakorlatban. A szovjet tudománynak vezető pozíciókat kell kivívnia a tudományos-műszaki fejlődés alapvető területein, hatékony és korszerű megoldásokat kell találnia a jelenlegi és jövőbeli termelési, társadalmi-gazdasági problémákra. Fontos, hogy biztosítsuk az alapkutatások fokozott ütemű fejlődését, s el kell érni, hogy a tudományos ismeretek minél hamarabb anyagi formát öltsenek a népgazdaságban és az emberi tevékenység más területein. Folyamatosan tökéletesedjenek a tudomány és a termelés közötti integrációnak, a tudományosműszaki fejlődés irányításának szervezetigazdasági formái, bővüljenek az időszerű alkalmazott tudományos kutatások és a kísérleti, szerkesztési munkák, s növekedjék eredményességük. Következetesen erősíteni kell az akadémiai, felsőoktatási és a szakmai kutatások közötti kapcsolatokat. A társadalomtudósoknak összpontosítaniuk kell figyelmüket a világfejlődés tapasztalatainak tanulmányozására és sokoldalú elemzésére, az új társadalom létrehozására a Szovjetunióban, a többi szocialista országban, tanulmányozniuk kell a termelőerők és a termelési viszonyok dialektikáját, a szocialista viszonyok anyagi és szellemi szféráit, a kommunista formáció létre- jövetelének törvényszerűségeit, magasabb fázisba való átmenetének módozatait és eszközeit. A fejlődés jelenlegi szakaszában a társadalomtudományok halaszthatatlan feladata a szocialista társadalom objektív ellentmondásainak tudományos elemzése, a megoldásukat célzó megalapozott ajánlások és előremutató gazdasági - társadalmi prognózisok kidolgozása. Mélyreható elemzést igényelnek a korrj| munista, a munkás- és a nemzeti felszabadító mozgalomban, valamint a tőkés társadalomban végbemenő folyamatok. A világ fejlődésének folyamata számos átfogó jellegű problémát állít az emberiség elé. A tudományos gondolkodásnak ezekre megbízható válaszokat kell adnia. A társadalomtudományok fontos feladata volt és marad a polgári és reformista ideológia, valamint a revizionizmus és a dogmatizmus elleni küzdelem A párt támogatja a bátor kutatást, a tudományos gondolatok és irányzatok versengését, az alkotó vitákat. A tudománytól idegenek a formális viták csakúgy, mint a tények passzív regisztrálása bátor elméleti összegezések helyett, a konjukturális szemlélet, a valóságtól való elrugaszkodás. Napjaink problémáinak bonyolult, komplex jellege megköveteli a társadalom-, természet és műszaki tudományok integrációjának elmélyítését. Szélesebb fejlődési lehetőséget kell kapniuk azon tudományos intézmények fejlődésének, amelyek biztosítják az időszerű problémák interdiszciplináris kutatását, a tudományos munkatársak szükséges átcsoportosíthatóságát, a tudományos intézmények struktúrájának áttekinthetőségét, a tudományos tevékenység és a kutatás hatékonyságát. Növelni kell szerepüket a gazdasági és társadalmi^ fejlesztési tervek kidolgozásában és megvalósításában. A tudomány fejlődésének elengedhetetlen feltétele a friss erő állandó áramlása, egyebek között a termelés területéről, a tudósok alkotó lehetőségeinek bátor kiaknázása, munkájuk ösztönzése az alapvető és az alkalmazott kutatásokhoz való tényleges hozzájárulásuktól függően. A kulturális építés, az irodalom és a művészet területén A nemzetközileg elismert valóban népi, soknemzetiségű szovjet kultúra létrehozása rendszerünk történelmi vívmánya. Óriási hatásának forrása a hűség az élet igazságához, a szocializmus és a kommunizmus eszményeihez, a humanizmus és az optimizmus és a szoros kapcsolat a néppel. Az SZKP nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a dolgozók minél teljesebben és mélyebben sajátítsák el a kultúra szellemi és anyagi kincseit, minél aktívabban kapcsolódjanak be a művészi alkotásba. A párt a kulturális építés lenini elveitől következetesen vezettetve továbbra is gondoskodik a dolgozók, a felnövekvő nemzedék - a hazai és a világkultúra legnagyszerűbb értékein alapuló - esztétikai neveléséről Az esztétikai alapok adják meg a munka értelmét, felemelik az embert, és megszépítik az életét. A kulturális szférának ki kell elégítenie a lakosság különböző rétegeinek növekvő igényeit, a nép számára meg kell teremtenie a szükséges lehetőségeket az öntevékeny művészi alkotó tevékenységhez, gazdagítania kell a szocialista életformát, formálnia kell az egészséges igényeket, és a magas fokú esztétikai ízlést. A párt e feladatok sikeres megoldásában elengedhetetlen feltételnek tartja a kulturális- népművelő munka tartalmának és módszereinek folyamatos tökéletesítését, anyagi bázisának erősítését, a kulturális építés intenzívebbé tételét a falvakban és a gazdaságba újonnan bevont területeken. A párt átfogóan elő fogja segíteni az irodalom és a művészet szerepének növelését. Az irodalomnak és a művészeteknek a nép érdekeit, a kommunizmus ügyét kell szolgálniuk, az öröm és a kikapcsolódás forrását kell jelenteniük az emberek milliói számára, ki kell fejezniük óhajukat, érzéseiket, gondolataikat, és aktívan segíteniük kell szellemi gazdagodásukat és erkölcsi nevelésüket. Az irodalom és a művészet fejlesztésének fő irányvonala a nép életével való kapcsolat erősítése, a szocialista valóság hiteles és magas művészi színvonalú ábrázolása, az új és haladó jelenségek megele- venítése és szenvedélyes elutasítása mindannak, ami akadályozza a társadalom előrehaladását. t A szocialista realizmus művészete a népiesség és a pártosság elvein alapul. Magába foglalja az élet valószerü művészi újrateremtésében megnyilvánuló merész újító készséget, a honi és külföldi kultúra minden haladó hagyományának felhasználásával és továbbfejlesztésével. Az irodalom és más művészetek művelői előtt széles távlatok nyílnak a valóban szabad alkotásra, mesterségbeli tudásuk bővítésére, a realista formák, stílusok és műfajok sokoldalú továbbfejlesztésére. A nép kulturális színvonalának emelkedése mértékében erősödik az irodalom befolyása a társadalom életére, erkölcsi-lélektani légkörére. Ez növeli a kultúra művelőinek az alkotás eszmei irányzatáért, alkotásaik művészi hatásáért viselt felelősségét. Az SZKP féltő gonddal, tisztelettel viszonyul a tehetséghez, az alkotói kutatásokhoz. Egyszersmind az alkotói közösségekre, a közvéleményre, a marxista-leninista művészeti kritikára támaszkodva mindig harcolt és a jövőben is harcolni fog az eszmei tartalom hiánya, a zavaros világnézet, az esztétikai szürkeség ellen. A szovjet kultúra hozzájárul a népek közötti kölcsönös megértéshez és közeledéshez, aktív részese az imperializmus, a reakció és a háború elleni küzdelemnek. Megtestesítve a szocialista társadalom eszmei gazdagságát, szellemi életének sokoldalúságát és valódi humanizmusát, a szovjet kultúra gazdagítja a világkultúrát, és a fejlődő kommunista kultúra mintaképeként mindinkább az emberiség szellemi haladásának hatalmas tényezőjévé válik. Harmadik rész Az SZKP feladatai a nemzetközi színtéren, a békéért, a társadalmi haladásért folytatott harcban Az SZKP külpolitikája abból következik, hogy a szocialista társadalom humanista, mentes a kizsákmányolástól és az elnyomástól, hogy nincsenek a háború kirobbantásában érdekelt társadalmi osztályai és csoportjai. E politika elválaszthatatlanul összeforrott a párt alapvető stratégiai feladataival az országon belül és kifejezi a szovjet nép egyöntetű óhaját: alkotó munkával kíván foglalkozni és minden néppel békében akar élni. Az SZKP külpolitikájának fő irányai és céljai:- kedvező külső feltételek biztosítása a szocialista társadalom tökéletesítéséhez és a kommunizmus felé való előrehaladáshoz a Szovjetunióban; a világháború fenyegetésének elhárítása, az általános biztonság és leszerelés megvalósítása;- a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok közötti együttműködés folyamatos bővítése és elmélyítése minden erővel a szocialista világrendszer erősítésének és haladásának elősegítése;- egyenjogú baráti kapcsolatok fejlesztése a függetlenné vált országokkal;- a Szovjetunió és a tőkés országok közötti kapcsolatok fenntartása, fejlesztése, a békés egymás mellett élés, a tárgyszerű kölcsönösen előnyös együttműködés alapján;- internacionalista szolidaritás a kom1. Együttműködés a szocialista országokkal Az SZKP elsőrangú jelentőséget tulajdonít a Szovjetunió és a többi szocialista ország baráti kapcsolatai további fejlesztésének és erősítésének. A párt szilárd elvtársi kapcsolatokra és sokoldalú együttműködésre törekszik a Szovjetunió és a szocialista világrendszer minden állama között. Abból indul ki, hogy a sžocia- lizmus országainak összeforrottsága megfelel minden egyes állam saját érdekeinek csakúgy mint közös érdekeiknek és szolgálja a béke és a szocialista eszmények győzelmének ügyét. A párt különleges gondot fordít a Szovjetunió és a szocialista közösség országai közötti barátság átfogó erősítésére a kapcsolatok fejlesztésére és tökéletesítésére. Ezen országok sokoldalú együttműködésének hajtóerejét jelentik az őket irányító kommunista- és munkáspártok. A testvéri országok kommunistái összeforrottságá- nak erősítése és a társadalomirányítási gyakorlat kölcsönös gazdagítása céljából az SZKP a jövőben is elősegíti a pártközi kapcsolatok szélesítését, amelyek kiterjednek a pártok valamennyi szintjére a központi bizottságoktól az alapszervezetekig; hozzá kíván járulni a vélemény- és tapasztalatcseréhez, kétoldalú illetőleg sokoldalú alapokon. Az SZKP továbbra is folytatja a Szovjetunió és a szocialista országok államközi kapcsolatai szilárdításának egyezményes keretek közötti rögzítésének a törvényhozó szervek, a társadalmi szervezetek közötti kapcsolatok fejlesztésének irányvonalát és a politikai együttműködés minden formájának további aktivizálására törekszik. A szovjet kommunisták szorgalmazzák a testvéri országok mind hatékonyabb együttműködését a nemzetközi színtéren, figyelembe véve mindegyikük helyzetét, saját érdekeit, valamint a közösség általános érdekeit. Olyan körülmények közepette, amikor még létezik a NATO imperialista katonai tömbje, a párt szükségesnek tartja, hogy sokoldalúan hozzájáruljon az imperializmus agresszív törekvéseivel szembeni kollektív védelem eszközét jelentő Varsói Szerződés Szervezete tevékenységének tökéletesítéséhez a tartós békéért és a nemzetközi együttműködés kibővítéséért vívott közös küzdelemben. A gazdasági együttműködés területén az SZKP síkra száll a szocialista országok összeforrottságának anyagi alapját képező szocialista gazdasági integráció további elmélyítéséért. A párt különösen fontosnak tartja, hogy a testvéri országok következetesen egyesítsék erőiket a termelés intenmunista és forradalmi pártokkal a nemzetközi munkásmozgalommal, a népek nemzeti felszabadító harcával. Az SZKP-nak a külpolitikai kérdésekkel kapcsolatos álláspontja egyesíti magában a szovjet nép érdekeinek szilárd védelmét, az imperializmus agresszív politikájával való határozott szembehelyezkedés és a párbeszédre, a nemzetközi kérdések konstruktív megoldását célzó tárgyalásokra való készséget. A párt által kidolgozott és a szovjet állam által következetesen megvalósított béke- szerető külpolitika az ország védelmi képességének erősítésével együttesen biztosította a Szovjetunió és földünk lakóinak többsége számára a XX. század leghosz- szabb békés időszakát. Az SZKP továbbra is minden tőle telhetőt megtesz a szovjet nép alkotó munkájához szükséges békés feltételek fenntartására, a nemzetközi kapcsolatok javításására, a világot elárasztó fegyverkezési hajsza megfékezésére azért, hogy elhárítsa a népekre leselkedő nukleáris háború veszélyét. Nincs magasabbrendű és felelősségteljesebb küldetés, mint a béke megőrzése és erősítése, az agresszió és a militarizmus erőinek megfékezése, a mostani és a felnövekvő nemzedékek életének nevében. A szocializmus eszméje a háborútól és fegyverektől mentes világ. zívebbé tételének a tudományos-műszaki fejlődés felgyorsításának kulcsfontosságú területein, hogy együttesen oldják meg a történelmi jelentőségű feladatot - meghódítsák a tudományos-műszaki fejlődés új csúcsait, népeik életszínvonala további emelése és biztonságuk megszilárdítása érdekében. A párt abból indul ki, hogy az integráció célja, növekvő mértékben hozzájárulni a társadalmi termelés és a szocialista életforma fejlődéséhez, a közösséghez tartozó országokban, a gazdasági fejlettségi színvonal kiegyenlítésének meggyorsítása, a szocializmus nemzetközi befolyásának erősítése. Az SZKP a jövőben is aktívan részt vesz abban a közös munkában, amely a testvéri országok gazdaságpolitikájának egyeztetését, a népgazdasági szintű együttműködés mechanizmusának tökéletesítését, az együttműködés új formáinak keresését, a termelési kooperáció és szakosodás elmélyítését, a tervegyeztetést, az előre mutató tapasztalatok cseréjét, a vállalatok és az egyesülések közötti közvetett kapcsolatok megteremtését célozza. Az SZKP továbbra is hozzájárul a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa szerepének növeléséhez, a gazdasági tudományos-műszaki együttműködésnek kétoldalú és többoldalú keretek közötti szélesítéséhez. Természetesnek és hasznosnak tartva a szocialista és tőkés országok közötti egyenrangú és kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködést a párt abból indul ki, hogy a szocialista integráció fejlesztésének erősítenie kell a közösségnek az imperializmus ellenséges akcióival, a kapitalizmust sújtó gazdasági válságokkal és más negatív folyamatokkal szembeni műszaki-gazdasági sebezhetetlenséget. Ideológiai tekintetben az SZKP fellép azért, hogy a testvéri országok egyesítsék erőiket a szocialista építés tapasztalatainak tanulmányozásában és felhasználásában, a munkásság kommunista nevelésében, a marxista-leninista elmélet fejlesztésében, alkotó jellegének elmélyítésében, megtartva természetesen forradalmi lényegét. A kollektív gondolkodás aktivizálása a szellemi értékek folyamatos cseréjének bővítése, a kulturális és tudományos együttműködés a szocialista országok közötti barátság további elmélyítését szolgálja. A párt a jövőben is közreműködik abban, hogy a testvéri népek egyre jobban tudatosítsák egységüket és közös történelmi sorsukat. A szocializmus igazságának (Folytatás a 7. oldalon) ÚJ SZÚ 6 1986. III. 10.