Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-07 / 56. szám, péntek
ÚJ szú 7 • 1986. III. 7. Fogadás a Kremlben a külföldi küldöttségek tiszteletére (Folytatás az 1. oldalról) sítását és a világbéke megszilárdítását célzó irányvonalat. Megvalósítása minőségileg új szintre emeli a szovjet társadalmat, a gazdaságban, a tudományban és a kultúrában, a demokráciában és az emberek egész életvitelében teljes mértékben érvényre jutnak a szocializmus előnyei. önöknek lehetőségük nyílt megismerni a kongresszus pártos, igényes, alkotó és tettrekész légkörét. A szovjet társadalom valamennyi rétegét, hazánk minden nemzetét és nemzetiségét képviselő küldöttek egységesek voltak a ránk váró feladatok elvi értékelésében, kifejezésre juttatták e feladatok teljesítésére vonatkozó akaratukat és elszántságukat. Hangsúlyozni szeretném: a lenini párt oldjon meg bármilyen belvagy külpolitikai jellegű kérdést, magát mindig az összes forradalmi, demokratikus és haladó erő elválaszthatatlan részének tartja. Arra gondolunk, hogy az Október céljaiért és eszméiért folyó harcban minden sikerünk, minden győzelmünk a béke és a társadalmi haladás potenciálját erősíti. A kongresszus is hangsúlyozta, hogy az SZKP ebben látja fő internacionalista kötelességét és ennek maradéktalanul eleget tesz. A kongresszuson az egyik központi helyet foglalta el a háború és a béke, az atomháborús veszély elhárításának a problémája. A nukleáris katasztrófát meg kell akadályozni. Lehetséges és szükséges a veszélymentes világ, a jó kapcsolatok világának a megteremtése, olyan világé, amelyben minden nép elfoglalná az őt megillető méltó helyet, amelyet a többiek tiszteletben tartanának. A Szovjetunió éppen ilyen világra törekszik és ennek akar része lenni. A kongresszus is ezt erősítette meg. Kedves elvtársak, barátaim! önök a mi kongresszusi tanácskozásunknak nemcsak vendégei, hanem úgy vélem, résztvevői is voltak. Bizonyos értelemben hozzájárultak a tanácskozás munkájához. Hozzájárultak azzal, hogy támogatták a megújhodás szellemét, amely a Kreml kongresszusi termében uralkodott, az SZKP külpolitikai stratégiáját. Elősegítették ezt azzal, hogy a kongresszusi küldöttekkel megosztották a mi sokrétű, ellentétektől terhes, de'egységes világunkra vonatkozó nézeteiket, értékeléseiket, gondolataikat és szemléletüket. És végső soron azzal, hogy időt szakítottak és kifejezték óhajukat a szovjet emberekkel, kommunistákkal és pártonkívüliekkel való találkozásra és beszélgetésekre. Az ilyen találkozók kiváló lehetőséget nyújtanak egymás kölcsönös jobb megismerésére és megértésére, a mi közös internacianalista érzéseink kinyilvánítására. Ezek valóban szívélyes, felejthetetlen találkozások voltak. Valamennyiüknek ezért hálás köszönetét mondunk! örömmel tölt el bennünket az, hogy az SZKP XXVII. kongresszusán szinte valamennyi kommunista, forradalmi-demokratikus, számos szocialista, szociáldemokrata és munkáspárt képviselői részt vettek, örülünk annak, hogy Moszkvában a mi kongresszusunkon találkoztak olyan emberek, akik jelen korunk legalapvetőbb társadalmi áramlatait és mozgalmait, a háborúellenes erőket képviselik. Engedjék meg, kedves elvtársaink és barátaink, hogy őszinte köszönetét mondjak önöknek, pártjaiknak és szervezeteiknek az együttműködésért. Azért, hogy önök velünk voltak az SZKP XXVII. kongresszusának napjaiban. Kedves barátaink, egészséget, boldogságot, az önök nemes munkájában sok sikert kívánok valamennyiüknek! A háború ellen, a békéért, a biztonságért és az emberiség haladásáért folyó harcban sok sikert kívánok az önök pártjainak! Todor Zsivkov beszéde A fogadáson a külföldi delegációk nevében Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a bolgár államtanács elnöke a következő beszédet mondta: Kedves Gorbacsov elvtárs! Tisztelt elvtársak, drága barátaink! Az a nagy megtiszteltetés ért, hogy a külföldi vendégek nevében őszinte köszönetét mondjak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának az SZKP XXVII. kongresszusára szóló meghívásért, a velünk szemben megnyilvánult baráti vendégszeretetért. A szovjet kommunisták legfelsőbb fóruma, amelynek munkáját A békéért és társadalmi haladásért vívott harc programja (Folytatás az 1. oldalról) ként jellemzi az imperializmust, amely nem akar számolni jelenlegi világunk politikai realitásásaival. Az SZKP azonban abból indul ki, legyen az imperializmus agresszív köreinek politikája által bármenynyire is veszélyeztetve a béke, a világháború nem elkerülhetetlen. El lehet hárítani a háborút és megóvni az emberiséget a katasztrófától. Ebben rejlik a szocializmus, valamennyi haladó erő történelmi küldetése. A szocializmus tökéletesítésével és a kommunizmusba való fokozatos átmenettel foglalkozó rész egyebek között megállapítja, hogy a szocializmus kommunizmusba történő átnövését a társadalom fejlődésének objektív törvényszerűségei szabják meg, amelyekkel számolni kell. A jelenlegi feltételek közepette a szovjet társadalomnak a kommunizmus irányába történő előrehaladását az ország társadalmi-gazdasági fejlesztésének meggyorsításával lehet és kell biztosítani. A pártnak a nemzetközi porondon kifejtett tevékenységére vonatkozó része hangsúlyozza; a párt fő céljai közé tartozik, hogy biztosítsa a kedvező külső feltételeket a kommunizmus irányába való előrehaladáshoz, továbbá, hogy elhárítsa a háborús veszélyt, sokoldalú segítséget nyújtson a szocialista világrendszer erősítése és haladása során, s fejlesz- sze az egyenjogú és baráti kapcsolatokat a felszabadult országokkal. A párt elvtársi kapcsolatokra és sokoldalú együttmüködésre törekszik a szocialista világrendszer minden államával. Abból indul ki, hogy a szocialista országok összeforrottsága mindegyikük érdekeinek, közös érdekeiknek egyaránt megfelel. Az SZKP különös gondot fordít a Szovjetunió és a szocialista közösség országai barátságának és kapcsolatainak megszilárdítására. Az SZKP abból indul ki, hogy korábban leigázott nemzetek függetlenné válása, több tucatnyi új állam megalakulása és növekvő befolyásuk a világpolitikára és -gazdaságra a jelenlegi korszak egyik jellemző vonása. A párt azért száll síkra, hogy ezeknek a nemzeteknek a növekvő befolyása mind nagyobb mértékben segítse elő a békét és a társadalmi haladást. A Szovjetunió a felszabadult országokkal a függetlenségük szigorú tiszteletben tartása, az egyenjogúság alapján építi kapcsolatait, támogatja ezeknek az országoknak a harcát az imperializmus újgyarmatosító politikája, a gyarmatosítás maradványai ellen, a békéért és az általános biztonságért. Az SZKP szilárdan és következetesen védi a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elvét - hangsúlyozza a párt újjászerkesztett programja. nemcsak a szovjet emberek, hanem világszerte a haladó népek is nagy figyelemmel kísérték, rendkívül eredményesen fejezte be munkáját. A jóváhagyott dokumentumok lenini stílusban meghatározzák az SZKP politikai irányvonalát és a Szovjetunió fejlesztésének perspektíváit az évszázad végéig. A kongresszuson nagy benyomást tett ránk az újszerű hozzáállás, a mélyenszántó gondolatok, a tettrekészség, a nyíltság, az SZKP új szerkesztésű programjának, a központi bizottság politikai beszámolójának és a további dokomentu- moknak a teljes támogatása. A XXVII. kongresszus igazolta a szovjet kommunisták, a szovjet nép egységét és összeforrottsá- gát, elszántságukat az ország gazdasági és társadalmi fejlesztésének meggyorsítását célzó stratégiai irányvonal megvalósítására. A lenini kommunista párt vezetésével a szovjet nép történelmi sikereket ért el. A megpróbáltatásokkal teli háborús években és a békés építés időszakában egyaránt önfeláldozásról és hősiességről tett tanúbizonyságot. Meggyőződésünk, hogy ez a nép becsülettel teljesíti az SZKP történelmi XXVII. kongresszusának terveit. Az SZKP legfelsőbb fóruma ismét megerősítette a párt rendíthetetlen elszántságát, hogy kitartóan harcol a lázas fegyverkezés ellen, az atomfegyverek felszámolásáért, a világbéke fenntartásáért és megszilárdításáért, az emberi civilizáció megmentéséért.Az SZKP főtitkárának január 15-i nyilatkozata, amelynek megvalósítását a kongresszus az elkövetkező időszakra a Szovjetunió külpolitikája központi irányvonalának minősítette, lényegét tekintve forradalmi, humanizmustól áthatott program, amely összhangban van minden ország munkásosztályának és népeinek érdekeivel és vágyaival. Nincs nagyobb érték a békénél, nincs fontosabb emberi jog a békés életre való jognál! A Szovjetunió fejlődése és a nemzetközi helyzet fontos időszakában megtartott XXVII. kongresszus olyan kiemelkedő eseményként vonul be a történelembe, amely eljutott bonyolult és dinamikusan változó jelenünk új problémáinak és követelményeinek szintjére. A kongresszus Marx, Engels és Lenin halhatatlan győzelmének az eszméit jelenti. Kedves szovjet barátaink, felejthetetlen benyomásokkal gazdagodva, optimizmussal, új ösztönzésekkel és azzal az elszántsággal távozunk Moszkvából, hogy méltóképpen hozzájárulunk a szocializmusért, a társadalmi haladásért és a világbékéért vívott küzdelemhez. A búcsúzás előtt legszívélye- sebb jókínváságainkat fejezzük ki az újjáválasztott központi bizottság tagjainak, s önnek, kedves Mihail Szergejevics az SZKP Központi Bizottsága főtitkárává történt újraválasztásához. Szívből jövő jókívánságainkat fejezzük ki mindannyiuknak, a Szovjetunió dicső kommunista pártjának és az egész szovjet népnek, új sikereket kívánunk a hazájuk további felvirágoztatásáért, a kommunizmus ügyéért, a béke megőrzéséért! Az SZSZT14. plenáris ülése (ČSTK) - Megtartotta 14^ plenáris ülését tegnap Bratislavában a Szak- szervezetek Szlovákiai Tanácsa. Jelen volt az SZLKP KB küldöttsége, Jozef Lenártnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárának vezetésével és a Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttsége Karel Hoffmannak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZKT elnökének vezetésével. A tanácskozást Ladislav Abrahám, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának elnöke nyitotta meg és vezette. A Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa Ladislav Abrahámot nyugalomba vonulása alkalmából felmentette e «zerv elnöki tisztségéből és a szak- szervezeti szervekben betöltött további tisztségeiből. A Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának elnökévé Ivan Goňkót választották meg. A labdarúgó kupaszerda után Erős csapat a Benfica A Kijev lelépte a Rapidot Szerdán lebonyolították az európai labdarúgó kupatornák negyeddöntőinek első mérkőzéseit. A találkozók során két vendéggyőzelem született. A szovjet kupagyőztes Dinamó Kijev a második félidőben látványos, gyors, modern játékkal lelépte a Rapidot, az Atletico Madrid pedig Belgrádban 80 000 néző előtt győzött a Crvena Zvezda ellen. A forduló szenzációjával ismét a finn Kuusysi Lahti szolgált: Bukarestben 30 000 néző előtt 0:0-ra játszott a Honvédot kiverő Steaua ellen. Prágában nagy csatát vívott a Dukla a Benficával. A portugál együttes bebizonyította, hogy erős csapat, játékosai gyorsak, kitűnően kezelik a labdát. Vezettek több olyan támadást is, amelyek figyelmeztetőek lehetnek a Dukla számára a visszavágón. Nagyon jó teljesítményre lesz szüksége a katonáknak, hogy sikerrel helytálljanak. Annál is inkább, mert Portugáliában teljes iramban folyik a bajnokság s a Benfica játékosságban nyilvánvalóan felülmúlta a még csak formáját kereső Duklát. Az erkölcsiakarati tulajdonságokon túlmenően megfelelő futbaltudást is fel kell vonultatnia. A kupaszerda eredményei — BAJNOKCSAPATOK EURÓPA KUPÁJA: FC Barcelona - Juventus 1:0 (0:0), góllövő: Alberto (82.p), Steaua Bukarest - Kuusysi Lahti 0:0, Bayern München - Anderlecht 2:1 (2:0), góllövők: Höness (13.), Wohlfarth (32.), ill. Andersen (69 ), FC Aberdeen - IFK Göteborg 2:2 (1:1), góllövők: Miller (14 ), Hewitt (79.), ill. Holmgren (43.), Ekström (90 ). KUPAGYŐZTESEK EURÓPA KUPÁJA: Dukla Praha — Benfica 1:0 (1:0), góllövő: Luhový (14.), Rapid Wien - Dinamó Kijev 1:4 (0:0), góllövők: Willfurth (80 ), ill. Belanov 2 (56., 61.), Rác (68 ), Jakovenko (74.), Dynamo Dresden - Bayer Uerdingen 2:0 (0:0), góllövök: Lippmann (51.), Pilz (62.)., Crvena Zvezda Belgrád - Atletico Madrid 0:2 (0:1), góllövö: DaSilva 2 (30., 89.). UEFA KUPA: Hajdúk Split-Ware- gem 1:0 (1:0), góllövó: Z. Vujovics (10 ), Inter Milano - FC Nantes 3:0 (1:0), góllövök: Altobelli (13.), Tardelli (62.), Rummenigge (76.), Sporting Lisszabon - 1. FC Köln 1:1 (0:0), góllövők: Meade (54.), ill. K. Allots (89., 11 -esböl), Real Madrid - Xamax Neu- chatel 3:0 (1:0), góllövők: Sanchez (33 ), Michel (67.), Butragueno (85.). A 12 mérkőzést csaknem 600 000 néző tekintette meg. A visszavágókra március 19-én kerül sor. Női kézilabda Felzárkózott a Štart Nagyszerű sorozat a Štart kézilabda-csapata mögött. A bajnokság első fele után még a középmezőnyben volt, a januári folytatásban azonban gólerős játékának köszönve már felküzdötte magát a második helyre, három pontra megközelítette a listavezető Gott- waldovot. A bratislavaiak játékát dicséri, hogy magasan a legtöbb gólt dobták és a kapott gólok tekintetében a második helyen állnak. Az I. liga 17. fordulójának találkozóit vasárnap rendezik: Šaľa - Olomouc, Gottwaldov - Štart, Prešov - Topol’níky, Partizánske - Inter. Mar korábban beszédtéma volt, bővíteni kell az I. liga mezőnyét. A legújabb hírek szerint az 1986/87-es idénytől nem nyolc, hanem tíz csapat küzd majd a bajnoki címért Az idén tehát senki sem esik ki, az SZNL és a CSNL győztese selejtező nélkül jut a legjobbak közé. A bajnokság állása: 1. Gottwaldov 16 12 1 3 337:306 25 2. Start 16 10 2 4 437:332 22 3. Partizánske 16 11 0 5 384:344 22 4. Prešov 16 9 2 5 382:357 20 5. Topoľníky 16 5 3 8 298:338 13 6. šaľa 16 5 1 10 327:388 11 7. Olomouc 16 4 0 12 332:398 8 8. Inter 16 2 3 11 321:357 7 EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK Calcuttában sorsoltak az India- Csehszlovákia Davis Kupa-találkozóra - péntek: Smid - Krisnán, Mečíŕ- V. Armitraj, vasárnap: Šmíd - V. Ar- mitraj, Mečíŕ — Krisnán. A szombaton pályára lépő párosok összetétele még ismeretlen.-f Sparta Praha - Vagónka Č. Lipa 5:2 (2:1), góllövók: Chovanec (4), Sokol (öngól), ill. Kouŕil (2) - előkészületi labdarúgó-mérkőzés. + Teofilo Stevenson is részt vesz az Ústi Nagydíjáért rendezendő nemzetközi ökölvívóviadalon. Az Új Szó- tippje I a 11. játékhét Sazka-mérkőzéseire (1.-8. I. labdarúgó-liga, 9.-10. labdarúgó CSNL I. 11. labdarúgó SZNL I, 12.-13. I. jégkorong-liga): 1. Inter-Trnava 1 2. B. Bystrica-Cheb 0, 1 3. Slávia-Lokomotíva 1 4. Ostrava-Prešov 1 5. Sparta-Dukla 1 6. C. Budéjovice-Vítkovice 0, 2 7. DAC-Bohemians 2 8. Olomouc-Žilina 1 9. Xaverov-Plzeň o, 2 10. Chomutov-Zbrojovka 0, 2 11. Martin-Slovan 2 12. Brno-Kladno 1 13. Kladno-Slovan 1-f Súlyos balesettel kezdődött a portugál rali, amely a harmadik viadal a világbajnoki sorozatban. Az első szakaszon a portugál Santos Ford RS 200-as kocsijával megcsúszott és a nézők közé vágódott. A jelentések szerint két személy meghalt, több pedig súlyosan megsérült. A versenyt azonal felfüggesztették. Santos nem sérült meg. + Alex Baumann kitűnő formában versenyzett a kanadai úszóbajnokságon. A 21 esztendős sportoló a 200 m-es vegyesúszásban 2:01,42 mp-cel beállította saját, 1984-ben felállított világcsúcsát.-f Irak labdarúgó-válogatottja 1:1 (0:0) arányú döntetlenre játszott Bagdadban a Chelsea csapatával. + A szovjet jégkorong-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményeiből: CSZKA - Gorkij 9:3, Szpartak Moszkva - Krilja Szovjetov 6:0, Leningrad — Riga 2:6, Kijev — Dinamó Moszkva 5:5, + Cibona Zágráb - Real Madrid 88:81 (44:50) - a férfi kosárlabda BEK döntő csoportjában. A sorrend: 1. Zalgiris 15, 2. Cibona 15, 3. Real 14 p. + Csehszlovákia - Magyarország 3:0 (9, 5, 10) - előkészületi női röplabdatalálkozón Komáromban (Komárno). A mérkőzés mindössze 51 percig tartott. Kiket láthatunk a pályákon Holnapután megkezdődik az I. labdarúgó-liga tavaszi idénye. Az alábbiakban közöljük az egyes csapatok keretének névsorát. DAC: Audi (születési év 1956), Bar- toš (62), Bertalan (63), Červeňan (47), Draškovič (67), Heszek (60), Hodúr (57), Kalmár (56), Kapko (60), Krištof (55), Leško (56), Liba (56), Majoros (56), Medgyes (61), Michalec (56), Sipos (59), Srámek (57), Tóth (54), Veselý (56), Závracký (61) Edzők: Pecze és Abrahám. Bohemians: Bilas (61), Borovička (54), Hruška (57), Hubek (64), Chaloup- ka (59), Jakubec (56), Janečka (57), Jeŕabek (62), Koukal (57), Kukučka (57), Levý (58), Marčik (55), Matéjiček (60), Mičinec (58), Ondra (57), Rosa (58), Sčasný (55), Skoda (63), švengr (60), Tymich (60), Vinš (61), Zelenský (58). Edzők: Pospíchal és Jelinek. Dukla Praha: Bažant (63), Belák (65), Bittengel (66), Fábry (63), Fiala (56), f-ijalka (59), Fitzel (63), Klucký (62), Korejčik (59), Kostelník (64), Kríž (59), Lancz (64), Laušman (61), Luhový (63), J. Novák (56), Pele (55), Rada (58), Urban (57), Vaďura (65), Vizek (55). Edzők: Lopata és Bru- movský. Ostrava: Danék (60), Chylek (67), K. Kula (63), Lička (54), Litoš (66), Mikloško (61), Odehnal (59), Ollender (66), Ondrášek (55), Pécháček (59), Sialini (63), Smoček (60), Staš (65), Sajtar (58), Sreiner (54), Válek (58), Vojáček (49), Zajaroš (57), Záleský (65). Edzők: Kolečko és Hudéc. B. Bystrica: Baláž (64), Boros (62), Boroviak (62), Diňa (63), Dobiáš (66), Duchoň (66), Hrubiak (67), Hyžák (65), Kleich (64), Kocian (58), Magdolen (60), Mavler (61), Moravec (64), Nagy (66), Nemec (59), Oboril (52), Sivý (62), Slaný (65), Solár (54), Stúpala (66), Targoš (57), Valach (64). Edzők: Adamec és Hrušecký.