Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-04 / 53. szám, kedd

ÚJ szú 5 1986. III. 4. Értékek és párhuzamok Ján Števček 14 szlovákiai magyar könyvről- ÚJ FILMEK ­■ Bi tM Bi Bi Bi Bl WM Bi ■ WM WM WM Bi Bi ■§ ■■ ■ Meghalni az életért (román) Megszoktuk már, hogy a Nové slovóban - különösen az utóbbi időben - szlovákiai magyar írók cikkeit, vallomásait is olvashatjuk, s örvendetesen szaporodik a nemzetiségi, irodalmi és kulturá­lis életünket elemző, méltató ta­nulmányok száma is. A szlovák hetilap idei 7. számának mellékle­tében, a Nedelában Ján Števček terjedelmes írását olvashatjuk 14 olyan szlovákiai magyar műről, amely az elmúlt három évtizedben szlovák fordításban is napvilágot látott. A neves szlovák irodalomkriti­kus vallomással kezdi tanulmá­nyát: arról ír, miként kezdte egyre mélyebben érteni és értelmezni a szellemi teljesítményeket, az írók eszmei, erkölcsi, emberi hit­vallását. Števček a könyveket idő­rend szerint négy csoportba osz­totta, s így rajzolta meg irodal­munk fejlődési ívét. Egri Viktor és Szabó Béla - írja Ján števček - már a második világháború előtt publikált, s habár íróilag is különböznek, mégis ,, Szabó irodalmi naivitása és Egri kultivált irodalmisága leginkább a közlekedő edényhez hasonlítha­tó“. Szabó Béla Menyasszony cí­mű műve (szlovákul 1959-ben Mladucha címmel jelent meg) a té­ma elsődleges expresszionizmu- sával nyűgözi le az olvasót, ebben az őszinte vallomás, az életből vett tényanyag irodalmi értéket is jelent. Ez a mű az irodalmiságá- ban kultiváltabb - szociális temati­kájú - szlovák expresszionista al­kotásokkal, többek között Fraňo Kráľ ismert műveivel rokon. Štev­ček méltatja Szabó Béla ifjúsági regényét, a Marci, a csodakapust is, amelyet a néhány éve elhunyt író 1947-ben először szlovákul adott ki Pavol Mlynský néven, de a szlovák kritika sem akkor, sem azóta nem figyelt föl könyvére. Egri Viktor viszont jól ismert a szlovák irodalmi közvélemény­ben is, elsősorban mint aktualizáló író, aki aránylag könnyen, s kellő mesterségbeli tudással váltogatja a történelmi témákat maiakkal, a „magyar“ környezetet a ,,szlo­vákkal“ - állapítja meg a szlovák kritikus, majd így folytatja: ,,Az eszmék irodalmi inkarnációja Egri számára is lehetővé tette az ötve­nes évekre jellemző internaciona­lista szemlélet érvényesítését, to­vábbá azt,-hogy műveiben első­sorban az időszerű társadalmi problémákra összpontosítson“. Rácz Olivérről a Megtudtam, hogy élsz című regénye kapcsán Ján števček megállapítja, hogy az író mélyebb korrajzot fest, mint az aktualizálásra törekvő Egri. Irodal­mi szempontból eredeti művében összefüggéseket keres a kor és a magyar nemzetiségű emberek sorsa között. ,,Rácz - olvashatjuk a tanulmányban - álláspontja dia­lektikus (...) s mint ilyen, történe­lemben gondolkodik. Nála a törté­nelem dialektikája a mű fabulájá­ban is megnyilvánul, mint az alko­tás módszere“. Števček szerint talán senki sem fejezte ki olyan pontosan és világosan azt, hogy mi játszódott le a haladó gondol­kodású csehszlovákiai magyarok lelkében a háború vészterhes éve­iben, senki sem készített olyan diagnózist ama nehéz esztendők illúzióiról és kijózanodásairól, mint ő. Rácz műveit nemcsak a lírai realizmus és Krúdy hatása jellem­zi, amint azt Fábry írta, hanem a „hit éthosza, vagyis a hit a törté­nelem értelmében“ - szögezi le a kritikus. Rácz művét ma legin­kább két szlovák szerzővel roko- níthatnánk - írja števček. Racio­nális szkepszise Mináč hasonló, habár szenvedélyes szemléleté­vel, lirizmusa pedig Jašíkéval mu­tat számos közös vonást. Duba Gyula két szlovákul meg­jelent müve alapján (Na bez- hviezdnom nebi pštros - 1966, Skok do neznáma - 1976) Štev­ček azt emeli ki, hogy a szerző a belső történéseket, a lélektani összefüggéseket ábrázolja. Per­sze, folytatja a szerző, mindez összetettebb, hiszen az író a lé­lektani motívumokon kívül szociá­lis és filozófiai szempontokat is érvényesít műveiben. Duba Gyula egyik novelláját (A harmadik he­lyezett) részletesen elemezve mu­tat rá, hogy ebben a művében - miként más alkotásaiban is - az irodalmi hős háttérbe szorul, a szöveg első síkjában a szerző szerepel, aki faluból került a nagy­városba, s nosztalgikusan vágyó­dik a kibocsájtó családi és anya­nyelvi környezetbe, abba az egészbe, amelynek ő is a része. Bereck József viszont a csalló­közi falu jellegzetes képviselője. Szlovákul is megjelent elbeszélé­seiben (Chvíle lásky - 1976) mes­terien bánik az epikai idősíkokkal, s így jellemzi a csallóközi falu légkörét, embereit, sorsukat és tapasztalatukat, amelyek olykor újakkal ütköznek össze. Bereck értelmezésében a tapasztalat és a világ képe nem befejezett. Mű­veinek hősei annak a mozaiknak részei, amelyet a szerző rajzol meg. Bereck tapasztalatait, világ­képét az etnikum sajátjaként ábrá­zolja, Števček értelmezése sze­rint. Grendel Lajos (három műve egy kötetben az elmúlt év végén jelent meg szlovákul Odtienené obloky címmel) alkotásaiban a prózai világ központja a történet, amely relativizált, ellentmondá­sosságával pedig uralhatatlan. Števček részletesen elemzi Gren­del világlátását, írói módszereit és eszközeit. A továbbiakban rokon vonásokat mutat ki Grendel Lajos, Peter Jaroš, Ladislav Ballek és Ivan Hudec műveiben. Tanulmányának befejező ré­szében a mai szlovák és szlováki­ai magyar próza közös vonásait hangsúlyozza, majd leszögezi: ,,A szlovák próza ma - ezt bíz­vást elmondhatjuk - európai szín­vonalat ért el, ugyanúgy, mint a szlovákiai magyar irodalomban Grendel regényei. S az ilyen mü­vek lelki szférái már nem lehetnek idegenek egymástól". Ján števček a már említett 14 szlovák fordítás alapján rajzolta meg prózánk fejlödésképét, s a kettős kötődés közül az egyi­ket, a szlovák irodalommal való közös vonásokat érinti, hangsú­lyozva a szlovákiai kontextus je­lentőségét. így ez a kép nyilvánva­lóan nem teljes, de ennek tudatá­ban is érdemes elgondolkozni a számunkra nemcsak érdekes, hanem tanulságos megállapítása­in és következtetésein. SZ. J. Több tanulót a gimnáziumokba Pályaválasztási adatok Kelet-Szlovákiából A tizennégy éves fiataloknak január elején kellett dönteniük arról, hogy mi­lyen középfokú oktatási intézményben kívánják folytatni tanulmányaikat, azaz milyen pályát választanak. Amint azt Martin Lučivianský, a Ke­let-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizott­ság oktatási osztályának munkatársa elmondotta, a pályaválasztási tanácsa­dásba a pedagógusokon, pszichológu­sokon kívül más tudományos intézetek dolgozói és az egyes üzemek vezetői is bekapcsolódtak. Ennek kedvező ha­tása érezhető is, jóllehet az egyéni elképzelések és a társadalmi szükség­letek összhangját még mindig nem sikerült elérni. A legnagyobb gondot továbbra is az jelenti, hogy az alapis­kola legjobb tanulói közül kevesen je­lentkeznek gimnáziumba, holott a főis­kolai, egyetemi tanulmányokra való fel­készítésben a gimnáziumnak semmi mással nem pótolható szerepe van. Kelet-Szlovákia gimnáziumaiba a tervek szerint az idén 3300 tanulót kellene felvenni, de a jelentkezők szá­ma csak 2718; közülük 1579 a lány. A kerület 39 gimnáziuma közül csak hétbe: a humennéi Ludvík Svoboda Gimnáziumba, a Kassai (Košice) Ko­vács Utcai és Šmeral Utcai Gimnázi­umba, a michalovcei Pavol Horov Gim­náziumba, a Spišská Nová Ves-i Ján Nálepka kapitány Gimnáziumba, a Tö- keterebesi (Trebišov), valamint a pre- šovi Konštantín Utcai Gimnáziumba je­lentkezett elegendő tanuló. Túljelent­kezés sajnos a kerület négy magyar tanítási nyelvű gimnáziumában sem tapasztalható. A kerület gimnáziumai­ba még 358 lány és 211 fiú felvételére lenne lehetőség. Az ipari szakközépiskolákba ha­zánknak ezen a részén az 1986/87-es tanévben 2468 tanulót vehetnek fel; a jelentkezők száma 2619, azaz 151- gyel több a tervezettnél. Nem nagyon kedvező a fiúk-lányok aránya sem, hiszen a lányok száma a tervezettnél 282-vel kevesebb, a fiúké viszont 433- mal több. A fiúk nagyobb részt az elektrotechnikai és a közlekedésügyi szakközépiskolai tanulmányok iránt ér­deklődnek. Kelet-Szlovákiában a jövő tanévben a közgazdasági szakközépiskolákban 214-gyel több lány akar tanulni, mint amennyi kívánatos lenne. Az óvónői szakközépiskolákban a jelentkezők száma 222-vel, a vendéglátóipariban 157-tel, az egészségügyi szakközépis­kolákban 385-tel, a svidníki textilipari szakközépiskolában pedig 89-cel ha­ladja meg a tervezettet. (-szák) Politikai kalandfilm a Meghalni az életért, Mircea Veroiunak, a mai román filmművészet egyik legmarkánsabb egyéniségének a munkája. Története 1934-ben, a gazdasági válság idején játszó­dik. A fasiszta befolyás alá került rendőrség és a kommunista ifjúsá­gi szervezet között kemény harc folyik; a fiatalok szeretnének lazí­tani a német függőségen. Szándé­kukat azzal demonstrálják, hogy az elsó közös fémipari üzemet levegőbe repítik az átadáskor. E robbantásos merénylet két jó barát műve. Horatiu értelmiségi sarj, apját a rendőrségi vallatás közben elszenvedett kínzások ta­szították öngyilkosságba. Sarca artista, gyakorlatias, keményköté­sű fickó. Remekül kiegészítik egy­mást. Rejtőzködniük kell egy dara- bia. s csak a vihar elültével kezd­Carlos Saura, a nálunk is be­mutatott csodás táncfilmje, a Vér­nász után újból Antonio Ga- desszel, a spanyol táncművészet kiemelkedő tehetségű, világhírű mesterével készített közös filmet, ezúttal a Carment dolgozva fel. A Vérnász öltözői és próbajelene­tekkel indult, hogy aztán a szak­mai előkészület szinte észrevétle­nül változzon át megrázó előadás­sá a tragikus történet döbbenetes intenzitású megjelenítésévé. A Lorca-dráma tehát egyetlen pil­lanatra sem lép ki a művészi pro­dukció adta keretekből, amit lá­tunk, az Antonio Gadesnek és együttesének Vérnász-próbája, előadása. Most azonban a rendező nem elégszik meg azzal, hogy a tánco­sok előadják Prosper Mérimée ro­mantikus elbe­szélését, illetve Georges Bizet drámáját, Saura Carmen történe­te két szálon pe­reg. Az egyik vo­nulat azt kutatja- ábrázolja, hogy a flamencotársu- lat mennyi kín­nal, munkával, gyötrelemmel készül a Carmen bemutatójára. A másik cselek­ményszál viszont a magánélet drá­máját idézi; a klasszikus mű­vet próbáló együttes vezető­je, táncos-kore­ográfusa ugyanis végzetesen be­leszeret felfede­zettjébe, a cím­szerepet táncoló csodálatos, zabolátlan lányba. Az alkotó Carmen történetét tehát egymásba keveri a társulat veze­tőjének ós főszereplőjének szen­vedélyes, hirtelen fellobbanó és tragédiába torkolló szerelmével. A regény- és operahősök, vala­mint a mai spanyol táncosok törté­nete majdnem minden részleté­ben egymásra rímel. A fikció és a realitás szinte összemosódik a színpadi tragédiában. Az igazat megvallva, kissé eről- tetettnek, feleslegesnek érezzük a színpad és a realitás ilyesfajta hetnek újabb vállalkozásba. Ezút­tal a párt egyik vezetőjét kell meg­szöktetniük a munkatáborból. Sar­ca ügyességén 46 Horatiu lelemé­nyességén múlik minden... * Bármennyire hiteles és valóság­hű is a film története, a Meghalni az életért mégsem tartozik a ren­dező jelesebb müvei közé. Ez az alkotása kevésbé filmszerű, a té­vérendezés sajátosságai dominál­nak benne, s bár Mircea Veroiu a cselekményt teletűzdelte a ka­landfilm jellegzetes elemeivel, sztorija mégis lassúdad, és nem elég szuggesztív ahhoz, hogy mindvégig lekösse a néző figyel­mét. Pedig Claudiu Bleontz (Hora­tiu) és Gheorghe Visu (Sarca) csakugyan megtett minden tóle telhetőt, játékuk a film legfőbb erénye. párosítását. Hiszen a tánc, a zene, az érzéki vonzódás és a szerelmi csalás drámája, a megtörhetetlen szépség baljós, de leküzdhetetlen csábítása minden párhuzam nél­kül is frissen hat. De Carlos Saura profi biztonsággal, pontos hatáse­lemzéssel jeleníti meg és örökíti át a mába az irodalmi és zenei elő­dök fölemelő történetét. És Saura tudja, hogy Antonio Gades mági­kus egyénisége milyen illúziókel­tésre képes. Hogy Gades szug- gesztivitása nélkül a mégoly hatá­sosan előadott történet is giccsé torzul. S az ő egyénisége nélkül a csoda elmarad. Márpedig Anto­nio Gades ós a népi ihletésű fla­menco izgalmasan modern válto­zatát táncoló társulata minden ér­zelmet kifejez az ősi spanyol tánc nyelvével. Lenyűgözően, mesteri teljesítményt nyújtva, fergeteges jelenetekben elhiteti a lehetetlent is. Gades partnernője a kihívó, csábító, gyönyörű Laura del Sol. Maga a megtestesült független­ség, büszke elegancia. A kép és a tánc páratlan szépséggel, teljes­séggel idézi meg a spanyol élet elevenségét, forróságát, játékos­ságát, komorságát s a végzetes szerelem csodálatos mítoszát. Nem véletlen, hogy a film Cannes- ban 1983-ban megkapta a zsűri és a közönség díját. Meséinket ő (is) írta Kétszáz éve született Wilhelm Grimm Neki és bátyjának, Jakobnak is kétszeresen kijut az utókor tiszte­letéből. Bármelyikük születésének évfordulóját ünnepli is a világ, mind a két Grimm-fivérre emléke­zik. Meseírókként tiszteljük őket, pedig Jákob elsősorban nyelvész volt, a most kétszáz esztendeje született Wilhelm pedig irodalom- történész és filológus. A német kultúra számára mindketten pótol­hatatlan értékeket hoztak létre, a világ azonban a meseírókat, pontosabban a német népmesék feldolgozóit tiszteli bennük. Csakhát ez a tisztelet az elmúlt évtizedben mintha megkopott vol­na. A hatvanas években, vagy még talán előbb kezdődött. Mesé­ikről kitalálták, hogy rémtörténe­tek, s energiát sem kímélve, be akarták bizonyítani, hogy mennyi­re ártalmasak a gyerekek lelki fej­lődésére. Még szerencse, hogy a gyerekek nem olvasnak effajta eszmefuttatásokat, mint ahogy ar­ról sem sokat tudnak, hogy Grim- mék egyes meséiben burkolt sze­xualitás van. Legalábbis ezt állít­ják a ,,hozzáértő “ pszichológusok. Ajánlották is a szülőknek, pedagó­gusoknak, hogy rejtsék el a na­gyobb gyerekek elől a Grimm- meséket, s maguk se olvassanak a kisebbeknek. Minderről epésen azt gondo­lom, hogy az azóta bennünket el­árasztó filmes erőszakhullám és horroráradat elhalványítja, és tényleg gyerekmesékké szelídíti az okos tudósok által veszélyes­nek nyilvánított, néplélekben gyö­kerező történeteket. Piroska és a farkas, Hófehérke és a hét törpe, Jancsi és Juliska, Hüvelyk Matyi, Hamupipőke, Csipkerózsika, Holle anyó, A brémai muzsikusok - kü­lön-külön és egymás után olvasva ezeket, ijesztgetónek sem eléggé félelmetesek. Csupa győztes pozi­tív hős, csupa szeretetreméltó kisember, furfangos legényke, szerény királykisasszony szerepel ezekben a mesékben. Persze, mindegyik megküzd a maga iga­záért, boldogságáért, nem is akár­milyen gonosz hatalmakkal. A másik vád: a történetek bu- gyutasága, giccsessége. Mind­ezeket a jelzőket a belőlük írt rajz­és mesefilmek talán kiérdemlik. Kétségtelen, hogy sok mai gyerek előbb ismeri a Walt Disney meg­rajzolta filmbeli Hófehérkét, mint a Grimm-mesét. A gyermeki fan­táziát szinte megbilincseli a ,,her- cig“ vizualitás; a látványos rajzfil­mek és a „valóságot“ (a mese valóságát) imitáló játékfilmek ki­pusztítják az eredeti mese szelle­mét, amely megmozgatná a gyer­mek fantáziáját. Ez az évforduló is csak úgy lehet életünket gondolatiságával gyarapító, ha a mesét, a gyermek valóságos világát szerezzük visz- sza, az azt meghamisító és elsze­gényítő vizuális giccstől. Szeren­csénk, hogy a mai mesék és ver­sek többsége ebben is segítsé­günkre van. DUSZA ISTVÁN Claudiu Bleontz (balra) a román film egyik jelenetében Carmen (spanyol) Antonio Gades és Laura del Sol, a spanyol táncfilm főszereplői

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom