Új Szó, 1986. március (39. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-14 / 62. szám, péntek

A CSKP xvn. (ČSTK) - Bratislavában, a Szak- szervezetek Házában tegnap dél­után megkezdődött Szlovákia Kom­munista Pártjának kongresszusa. Munkáját a CSKP XVII. kongresszu­sa előkészületeinek alkotó légköre jellemzi, amelyet az SZKP XXVII. kongresszusának eredményei és pártunk megalapításának közelgő 65. évfordulója ösztönöznek. A kongresszus küldöttei és a vendégek — mun­kások, szövetkezeti földművesek, értelmiségiek, a szocialista munka hősei, a társadalmi élet min­den területén tevékenykedő kiváló dolgozók, a párt alapító- és érdemes tagjai - elfoglalták helyüket az ünnepélyesen feldíszített ülésterem­ben. Homlokzatán ez a jelszó olvasható: A párt és a nép minden erejét a fejlett szocialista társada­lom sikeres építésére fordítja. A pódiumon Lenin­nek, a nemzetközi proletariátus vezetőjének szobra dominál. A jelenlevők viharos tapssal köszöntötték a CSKP Központi Bizottságának küldöttségét, amelyet Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köz- társasági elnök vezet. A delegáció további tagjai: Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Jindrich Poledník, a CSKP KB titkára. Velük együtt a díszemelvényen foglaltak helyet a párt vezető szlovákiai tisztségviselői. A vendégek közt vannak a Szlovák Nemzeti Frontba tpmörülő további politikai pártok képvise­lői: Jozef Šimúth, a Szlovák Megújhodás Pártjának elnöke és Michal Žákovič, a Szabadság Párt elnöke. A kongresszusi tanácskozást Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára nyitotta meg. Szívélyesen üdvözölte Gus­táv Husák elvtársat és a CSKP KB küldöttségének többi tagját. Bevezetőben a jelenlevők egyperces csenddel adóztak az SZLKP KB és az SZLKP KERB azon tagjai, valamint azon érdemes párttagok emléké­nek, akik az előző kongresszus óta hunytak el. A küldöttek ezután egyhangúlag megválasztot­ták a kongresszus elnökségét. A tanácskozást Ivan Dubovský felvételei Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. A küldöttek jóváhagyták a kongresszus programját, a tanácskozási és a választási rend­tartást, s megválasztották a mandátumvizsgáló, a választási, a javasló- és a sajtóügyi bizottságot. Az SZLKP Központi Bizottságának beszámoló­ját a CSKP XVI. és az SZLKP előző kongresszusán elfogadott határozatok teljesítéséről és a párt további feladatairól Jozef Lenárt elvtárs terjesz­tette elő. A Jozef Lenárt elvtárs által előterjesztett beszá­molót a küldöttek és a vendégek nagy figyelemmel hallgatták, s szavait gyakran szakították félbe egyetértő tapsukkal. A szünet után & kongresszus tanácskozását Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének pót­tagja, az SZLKP KB titkára vezette. Az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bi­zottságának jelentését Eugen Turzo, a bizottság elnöke terjesztette elő. A jelentés teljes szövegét lapunk 13. oldalán közöljük. (Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1986. március 14. XXXIX. évfolyam 62. szám ★ Ára 50 fillér SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Az SZLKP Központi Bizottságának beszámolója a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresszusa határozatainak teljesítéséről, valamint a párt egyéb feladatairól Szlovákiában Jozef Lenárt elvtárs előadói beszéde Tisztelt elvtársak! Tisztelt Husák elvtárs! Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 15. ülésén elöntött Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusának összehívásáról és elő­készítéséről. A Szlovákiában megtartott évzáró taggyűlések és pártkonferenciák meggyőzően bizonyították, hogy a kommu­nisták nagyfokú munka- és politikai aktivi­tással köszöntötték a kongresszus össze­hívását. Serkentőleg hatottak a fontos do­kumentumok, a CSSZSZK gazdasági és társadalmi fejlődésének fő irányai az 1986-1990-es évekre és kilátások a 2000- ig terjedő időszakra című tervezet, vala­mint a CSKP Alapszabályzatának javasolt módosítása. Az elért eredmények bíráló értékelése,” a küldöttek felelősségteljes megválasztása, a nagyfokú munkaaktivi­tás, a kezdeményezés és a politikai fele­lősség jellemzi kongresszusunk egész lég­körét, amellyel tetőzik a CSKP XVII. kong­resszusának előkészítése Szlovákiában. A kongresszus küldöttei megkapták az SZLKP Központi Bizottságának beszámo­lóját a CSKP XVI. kongresszusa határoza­tainak teljesítéséről, az SZLKP kongresz- szusának határozatát, valamint tájékozta­tást az SZSZK gazdasági és társadalmi fejlődésének fő irányainak tervezetéről az 1986-1990-es évekre. Ezek a beszámoló­val együtt átfogóan értékelik erőfeszítése­inket, elért eredményeinket, valamint a kö­vetkező időszakra vonatkozó terveinket. Csehszlovákia Kommunista Pártja meg­alapításának 65. évfordulója alkalmából még mélyebben tudatosítjuk azt a köteles­ségünket, hogy tovább kell gazdagítanunk, sokoldalúan és gyorsabb ütemben fejlesz­tenünk azt a nagy szocialista alkotást, amelyet nemzeteink és nemzetiségeink dolgozóinak nemzedékei teremtettek meg a kommunista párt vezetésével. Ebben a törekvésünkben, az ösztönző erő gazdag forrását jelenti számunkra a Szovjetunió Kommunista Pártjának politi­kája, mindenekelőtt a XXVII. kongresszus jelentős dokumentumai. Elméleti és gya­korlati tapasztalatokat merítünk belőlük sa­ját feladataink meghatározásához és telje­sítéséhez. A marxista-leninista tanítás mai alkotó applikálásának tekintjük őket. ösz­tönzőleg hat ránk az, hogy a szovjet kom­munisták új módon, rendszeresen látnak hozzá a politikai, eszmei-nevelési, szociá­lis, gazdasági, tudományos-műszaki prob­lémák megoldásához, határozottan a sza­vak és tettek egységére törekednek. Lenin pártja és a szovjet állam külpoliti­kájában következetesen szem előtt tartja a különböző társadalmi rendszerű orszá­gok békés egymás mellett élésének elveit. A szocialista közösséggel együtt a fó sza- vatolói a világbékének. Kifejezem azt a meggyőződésemet, hogy a szovjet kom­munisták mint mindig, most is becsülettel teljesítik feladataikat. Sok sikert kívánunk szovjet testvéreinknek a Szovjetunió Kom­munista Pártjának XXVII. kongresszusán kitűzött grandiózus program és a többi határozat merész céljainak eléréséhez. A szocialista internacionalizmus elvei­hez hűen, mi is tevékenyen hozzájárulunk a szocialista közösség országai egységé­nek megszilárdításához, a testvéri együtt­működés fejlesztéséhez. Az együttműkö­dés magasabb szintjére való törekvés feje­zi ki a KGST-országok tudományos-mú­szaki együttműködésének a 2000-ig terje­dő időszakra szóló komplex programját. A szocialista közösség társadalmi, gazda­sági és védelmi erejének további növelése, és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság sokoldalú fejlesztése érdekében hatéko­nyan részt kívánunk venni ennek az egye­dülálló tervnek a megvalósításában. Teljes mértékben tudatosítjuk, hogy a párttól, attól a képességétől, hogy meg tudja nyerni, vezetni és szervezni a dolgo­zókat, függ Szlovákia további felvirágozta­tása a szocialista Csehszlovákiában. Az SZLKP Központi Bizottsága és szer­vei, a társadalmi élet valamennyi területén, a CSKP XVI. kongresszusa határozatai­nak, és az SZLKP kongresszusa határoza­tának megvalósítására mozgósította a dol­gozókat. A pártmunka figyelmének közép­pontjában álltak azok a feladatok, amelyek összefüggnek a népgazdaság és az egész társadalom intenzív fejlesztésével, a tudo­mányos-műszaki haladás gyakorlati alkal­mazásának meggyorsításával. Az SZLKP Központi Bizottsága tevékenységét az em­berek mindennapi életével és munkájával közvetlenül összefüggő feladatok teljesíté­sére irányította. A társadalmi és gazdasági fejlődés biz­tosítása során megbízhatóan támaszkod­hattunk főként Csehszlovákiának a Szov­jetunióval, és a többi KGST-országgal való együttműködésére. A szocialista közösség gazdasági ereje évről évre nő. A KGST- országok, amelyekben a világ lakosságá­nak mintegy 10 százaléka él, teremtik elő a világ nemzeti jövedelmének egynegye­dét, az ipari termelés egyharmadát, a me­zőgazdasági termelés egyötödét, és ezek (Folytatás a 3. oldalon) Megkezdődött Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa A CSKP KB küldöttségét Gustáv Husák elvtárs vezeti • Az SZLKP KB beszámolóját Jozef Lenárt elvtárs terjesztette elő

Next

/
Oldalképek
Tartalom