Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-06 / 31. szám, csütörtök
ÚJ szú 5 1986. II. 6. ALKOTÓ MUNKÁVAL KÉSZÜLÜNK A CSKP XVII. KONGRESSZUSÁRA A JÁRÁSI PÁRTKONFERENCIÁK VITÁJÁBÓL Atomenergetikánk bölcsője Idén Szlovákia villamosáram-termelésének felét már Jaslovské Bohunicében állítják elő A Jaslovské Bohunice-i Atomerőmű konszernvállalat: a CSKP XVI. kongresszusa után további sikeres fejlődésen ment keresztül. A kongresszus feladataival összhangban üzembe helyeztünk két WER 440-es blokkot és ezzel az erőmű beépített teljesítménye 1760 megawattra nőtt. Vállalatunk helyét és szerepét népgazdaságunkban a villamosenergia-terme- lés arányával lehet kifejezni: idén a Szlovákiában előállított mennyiség 53 százalékát, a csehszlovákiainak pedig 14 százalékát termeljük. Fő célunk az elmúlt időszakban az újabb blokkok építése mellett a korábban átadottak üzemelésének ellenőrzése volt. Arra összpontosítottunk, hogy a csehszlovák villamosenergia-hálózat keretén belül miként lehet úgy inten^ifi- kálni a termelést, hogy az atomerőműben előállított villanyáram hatékony legyen. Közös igyekezetünk eredményeként ma a legolcsóbb villamosenergiát állítjuk elő, amikor a fajlagos termelési költségek a klasszikus erőművek ilyen ráfordításainak mindössze 50-70 százalékát teszik ki. A termelési .berendezésekről való következetes gondoskodásunk eredménye, hogy ezeket évente 80-90 százalékra használjuk ki és meghibásodásuk az országos átlagnak mindössze 30 százaléka. Az üzemi pártbizottság és a pártalapszervezetek rendszeresen ellerlőrizték a tudományosműszaki fejlesztés színvonalát. A gazdasági vezetéstől megkövetelték, hogy teret kapjon a dolgozók alkotókészsége és az ennek megfelelő anyagi érdekeltség, összevont igyekezetünk nemcsak az egyének, hanem még a kollektívák magas fokú műszaki aktivitásában is megmutatkozott. A 7. ötéves tervidőszak során évente átlagban 296 újítási javaslatot nyújtottak be, s ebből egy esztendő alatt 120-at meg is valósítottunk. A társadalmi haszon évente 18 millió 800 ezer korona volt. Egészében véve az öt év alatt összesen 287 műszaki megoldást valósítottunk meg, s ezek révén jelentős módon javult az üzemelés megbízhatósága, biztonsága és gazdaságossága. A legbonyolultabb problémák megoldására komplex racionalizációs brigádokat szerveztünk. Ezek munkájába bekapcsolódtak a műszakiak, a munkások és a gazdasági vezetők vállalatunkból és más érintett szervezetekből. Kibővült együttműködésünk a kutatóintézetekkel, elsősorban a a Jaslovské Bohunice-i Atomerőmű-Kutató Intézettel, a főiskolákkal, a tudományos dolgozókkal és más szervezetekkel. Közreműködésük kedvezően befolyásolta a tudományos-műszaki fejlesztés eredményeinek alkalmazását. Különösképpen nagyra becsüljük a szovjet szakemberek tcsoportjával folytatott együttműködésünket. Alkotói igyekezetünk alapvető sikerének tartjuk, hogy a tervezett paramétereknél 17 megawattal nagyobbra sikerült növelnünk az egyes blokkok teljesítményét, s ugyancsak nagyra becsüljük á jelentős tüzelőanyag-és energiamegtakarítást, az üzemelés hatékonyságát és folyamatosságát. Tudatában vagyunk annak, hogy közvéleményünket nagyon is érdekli, milyen hatással van környezetünkre az atomerőmű. Szinte természetes, hogy ezt a fontos kérdést leginkább a Trnavai járás lakosai teszik fel. Biztosíthatom őket: a munkahigiéniának és -biztonságnak, akárcsak a környezet- védelmi kérdéseknek rendkívüli figyelmet szentelünk. Ennek köszönhetően a munkakörnyezet rendkívül jó és erőművünk a legtisztábbak közé tartozik a világon. Az üzemelés eddigi hatása mérhetetlen a környezetre annál az oknál fogva, hogy az erőműt elhagyó anyagok távolról sem közelítik meg a megengedett normákat, amelyek nagyon szigorúak, és az erőmű környékén mért értékek megegyeznek a természetben mért értékekkel. Méréseinkkel igazolhatjuk az emberiség békés igyekezetének eredményeit. 1970 óta, amikor aláírták a légköri atomfegyver-kísérletek betiltásáról szóló szerződést, a föld atmoszférájának rádióaktivitása 90 százalékkal csökkent. A Jaslovské Bohunice-i Atomerőmű környékén 1972-ben a levegő átlagos rádióaktivitása 15,6 millibekeler volt köbméterenként. Jelenleg ez az érték 1,5-re csökkent. Sajátosan igényes feladataink megvalósítása az üzemelés és az egyes blokkok üzembe helyezése közben megkövetelte, hogy mozgósítsuk és ösztönözzük dolgozóink kezdeményezését, és megfelelő módon propagáljuk az elért eredményeket, példaként állítjuk a többiek elé a legsikeresebb kollektívákat és egyéneket. Az üzemi pártbizottság és az üzemi szak- szervezeti tanács szoros együttműködésének köszönve állandó figyelmet szentelünk a szocialista versenymozgalomnak, és feltételeket teremtünk a dolgozók sokrétű kezdeményezése megvalósításának. A 8. ötéves tervidőszak első évébe pártszervezetünk és az egész konszernvállalat szilárd alapokkal lép, s így feladatainkat továbbra is sikeresen teljesíthetjük. Kommunistáink fő feladata élen járni abban a harcban, amely az atomerőmüvek megbízható és ésszerű üzemelésére irányul. Mégpedig abban a szellemben, amely kitűnik a CSSZSZK gazdasági és szociális fejlődésének fő irányaiból az 1986-1990-es évekre és a 2000-ig terjedő időszak kilátásaiból. Figyelmesen áttanulmányoztuk az ebből ránk háruló feladatokat és teljes mértékben támogatjuk ezeket a törekvéseket. Mint az atomerőművek üzemeltetésének csehszlovákiai úttörői tudatában vagyunk ennek, mondhatni történelmi feladatunknak tartjuk energetikánk szerkezeti átépítésében az atomenergetika gyorsított fejlesztését. STANISLAV SAMÁK Több mint 2 600 000 négyzetméter csempét gyártanak évente a Kassai (Košice) Kerámiaipari Vállalat losonci (Lučenec) üzemének dolgozói. Termelésüknek több mint a felét külföldre szállítják. Legnagyobb megrendelőjük a Szovjetunió, ahova az idén mintegy 1 250 000 négyzetmétert szállítanak. A nem szocialista országok közül az NSZK, Belgium, Dánia, Franciaország és Kuvait vásárol tőlük nagyobb mennyiséget. Termékeik kiváló minőségét bizonyítja, hogy a múlt évben a külföldi megrendelőktől egyetlen reklamáció sem érkezett. Minden részlegen sikeresen alkalmazzák a brigádrendszerű munkaszervezést. A képen Miroslav Gajdoš művezető és Alena Gabľasová látható a gyár termékeivel. Egy járás ivóvíz problémái A rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban 1982 óta negyvenhét százalékról ötvenegy százalékra növekedett a vezetékes ivóvízzel ellátott és 31 százalékról 35 százalékra a nyilvános csatorna hálózatra kapcsolt lakosok hányada. Ezekkel az eredményekkel nem elégedhetünk meg, mivel járásunk e tekintetben messze lemarad a kerületi és a szlovákiai átlag mögött. Csak az összehasonlítás kedvéért: a Közép-szlovákiai kerületben a népességnek több mint a háromnegyede jut vezetékes ivóvízhez és csaknem negyvenöt százaléka rá van kapcsolva a nyilvános csatornahálózatra. Bosszantó, hogy lassan már megelőz bennünket a kerület valamennyi járása, pedig 1976-ben átadták rendeltetésének azt a víztárolót, amelyből az eredeti koncepció szerint az egész járást el kellett volna látni ivóvízzel. A vízvezeték-hálózatot és az Céltudatos munkával A Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat Losonci (Lučenec) üzemének 120 tagú pártalap- szervezete a legnagyobbak egyike a járásban, mert pártbizottságunk rendkívül nagy fontosságot tulajdonít a párttagság állandó erősítésének. Az új tagjelöltek kiválasztásakor elsősorban a kommunista családból származó fiatalokkal és a harmincötödik életévüket még be nem töltött munkásokkal foglalkozunk. A legrátermettebbek kiválasztását és nevelését azokra a tapasztalt párttagokra bízzuk, akik példás munkájukkal már tekintélyt szereztek maguknak a kollektívában. Rendszerint ezek a kommunisták a tagjelöltek ajánlói is a felvételkor. A SZISZ-tagok esetében az ifjúsági szervezet is kezességet vállal a tagjelölt személyéért. A párttagság összetételének a javítása céltudatos munkát igényel. E céltudatos munkának tudható be, hogy a CSKP XVI. kongresszusa óta 43 tagjelöltet vettünk fel alapszervezetünkbe. Most örömmel elmondhatjuk, hogy mindannyian megérdemelték az előlegezett bizalmat, és így egy esetben sem kellett visszakérni a tagjelölti igazolványt. Alapszervezetünkben régebben nem volt minden teljesen rendben a párttagok és a tagjelöltek aktivitása körül. A gyűléseket mintegy 80 százalékos résztvétellel tartottuk, és egy- egy alkalommal csak tízen-tizenketten jelentkeztek szólásra a vitában. Mivel tudjuk, hogy nagy nyilvánosság előtt nem mindenki szeret vagy képes beszélni, pártbizottságunk az SZLKP JB jóváhagyásával 1984 áprilisában három részlegszervezetre osztotta a tagságot. A döntés helyesnek bizonyult, mert azóta nemcsak a gyűléseken való részvétel aránya növekedett átlagosan 95 százalékra, hanem a vitában is rendszerint kétszer annyian mondják el véleményüket a megtárgyalt napirendi pontokkal kapcsolatban, mint korábban. Azzal is fokozódott az aktivitás, hogy 15 elvtársunk új feladatokat kapott a részlegszervezetek tevékenységének irányításában. Az alapszervezeti pártbizottság most elsősorban a részlegszervezetek vezetőségének közvetítésével érvényesíti a párt vezető és ellenőrző szerepét az üzem gazdasági vezetőségével szemben, valamint az egyes munkahelyeken, műhelyekben, a személy- és teherszállítás terén dolgozók körében. Pártbizottságunk a részlegszervezetek vezetőségével és az üzem gazdasági vezetőségének kommunistáival együtt jelenleg az üzemi pártbizottság megalakításának gondolatával is foglalkozik a pártmunka hatékonyságának fokozása céljából. Az elgondolás megvalósítására még az idén sor kerül. Ez évben kilenc újabb tagjelölt felvételét tűztük ki célul. Közülük háromnak a felvételét már megszavazta a legutóbbi taggyűlés, három jelentkezés ügyében pedig áprilisban, illetve májusban hozunk döntést. A pártbizottság igen nagy figyelmet fordít a tagjelöltek megfelelő széthe- lyezésére az egyes munkahelyeken a párt vezető szerepének fokozása érdekében. Azzal, hogy minden munkahelyen megtalálhatók a példamutató kommunisták, könnyebbnek bizonyul a feladatok teljesítése. A hetedik ötéves tervidőszakra kitűzött feladatoknak is határidő előtt eleget tettünk. A XVI. pártkongresszus és a CSKP KB 6. ülése határozatából következő feladatok között a kényelmesebb, kulturáltabb utazás feltételeinek megteremtése fontos helyen szerepelt. Bár 1982-ben nálunk is kisebbek lettek az üzemanyag-kiutalások, és egyre újabb ésszerűsítésekkel kellett módot találni a gázolajmegtakarításra, az elmúlt tervidőszakban jó eredményeket értünk el a személyszállítás terén. Főleg a dolgozók és a tanulóifjúság munkába, illetve iskolába és hazaszállítása terén javult a helyzet. A fontosabb községekbe - például Poltárba, Divínbe és Fülekre (Fiľakovo), valamint a járáshatáron túli Nagykürtös (Veľký Krtíš) felé - több új járatot is indítottunk, Losoncon pedig két további autóbuszt állítottunk be a 7-es számú helyi vonalra. Autóbuszaink jelenleg 55 útvonalon közlekednek, melyek együttes hosszúsága 3114 kilométer, 992 autóbuszjáratot tartunk fenn. A személy- forgalom lebonyolítására 85 autóbusszal rendelkezünk. Ezek közül harminchatot kommunisták vezetnek, a többi volánja mögött pedig üzemünk legjobb pártonkívüli dolgozói ülnek. Losoncon a városi forgalomban tizenkét autóbuszunk közlekedik menetrendszerűen. Fülek körzetében viszont, ahol a Kovosmalt vállalat és a Béke Bútorgyár bejáró dolgozóinak szállítása roppant nagy feladatot jelent üzemünknek, kapacitáshiány miatt mindeddig nem sikerült megteremteni a kényelmes és kulturált utazás több fontos feltételét. Dolgozóin« erre fordított igyekezetének eredményeit sok esetben maguk az utasok rontják azzal, hogy szándékosan megrongálják a járműveket, felszaggatják az üléseket, és letépik a menetrendeket. A nyolcadik ötéves tervidőszakban minden eddiginél igényesebb feladatok teljesítése vár üzemünk dolgozóira. Az idén például a tavalyinál 4,2 százalékkal kevesebb üzemanyag áll majd a rendelkezésünkre, miközben minden ezer liter gázolaj felhasználásával 300 koronával több nyereséget kell elérnünk, mint 1985- ben. Pártalapszervezetünk a gazdasági vezetőséggel együtt részletesen felmérte, és fenntartások nélkül elfogadta az új feladatokat. Ezek következetes teljesítéséhez viszont nagy segítséget jelentene számunkra két csuklós Ikarus autóbusz és legalább negyven vállalati lakás kiutalása. BOLYÓS LŐRINC, autóbuszvezető ivóvízelletást illetően legkritikusabb a helyzet a járás déli részében, ahol a népességnek csaknem 85 százaléka csupán a saját kutaiból, illetve a nyilvános kutakból jut hozzá az egészségügyi szempontból és a vegyi összetételét tekintve többnyire kifogásolható, magas nitráttartalmú ivóvízhez. A cél tehát az, hogy a járás minden lakosa számára elegendő ivóvizet biztosítsunk. Az eltelt három esztendőben nyilvános vízvezeték épült Nagybalogon (Veľký Blh), Méhiben (Včelince) és Lé- nártfalán (Lenártovce), továbbá elkészült első lépcsője Jesenské- ben és megkezódött az építése további négy községben. Viszont a helyi földalatti vízkészletek már teljesen lekötöttek és a fejlesztés megkívánja a további hidrogeológiai kutatást. Ebben az esztendőben - az SZSZK Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériumának ígérete szerint - Újbást (Nová Bašta) térségében meg kellene kezdődnie a kutatásnak további ivóvíz- készletek feltárására. Kívánatos lenne, ha a felettes szervek nagyobb figyelmet fordítanának erre a problémára. További égető vízgazdálkodási probléma a járás legfontosabb folyóvizeinek, a Sajónak és a Rimának aránytalanul nagy szennyezettsége. Ez gátolja a víz felhasználását mezőgazdasági öntözésre is, ami a járásban a mezőgazda- sági termelés intenzitása fokozásának döntő fontosságú'tényezője. Ennek oka a legnagyobb víz- szennyező ipari üzemekben a kérdés rendezésének halogatása, beruházási eszközök hiányában is. A két folyó vize minőségének lényeges javulása 1990-ig nem is várható. Márpedig járási viszonylatban több mint kétszázezer hektáron folyik öntözéses gazdálkodás. A 8. ötéves tervidőszakban Gö- mör (Gemer) és Šafárikovo térségében számolunk az öntözőrendszer befejzésével, a Gortva patak vízterületén pedig építése megkezdésével, összefüggésben az almágyi (Gemerský Jablonec) víztározó tavaly megkezdődött építésével. Az öntözőrendszerek építése azonban továbbra is lemarad a lecsapolási munkálatokhoz képest, aminek következtében aszályosokká válnak a földek. Hiszem, hogy a központi és a kerületi szervek segítségével járásunkban sikerül csökkenteni a folyóvíz szennyezettségét, elegendő ívó- és öntözési célokat szolgáló vizet biztosítani belátható időn belül. AGÓCS ERNŐ