Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-20 / 43. szám, csütörtök

ÚJ szú 7 1986. II. 20. AZ I. JÉGKORONG-LIGA NEGYEDDÖNTŐI UTÁN Izgalmas és érdekes a bajnokság Kedden a Pardubice - Trenčín mérkőzéssel befejeződött a negyeddöntő play off-sorozata az I. jégkorong-ligában. Három együttes (Litvinov, Jihlava, Košice) már korábban kiharcolta a legjobb négy közé jutást, míg a Pardubice csak az ötödik összecsapáson szerezte meg a harmadik, továbbjutást jelentő győzelmet. Figye­lemre méltó, hogy azok a csapatok kerültek az elődöntőbe, amelyek a 34. forduló után az első négy helyen végeztek. Tehát minden a papírforma szerint történt. A bajnok Jihlavának és a Litvínovnak három mérkőzés (ebből kettő odahaza) is elegendő volt a legjobb négy közé kerüléshez, a VSŽ Košice a negyedik találkozón (idegenben) aratta a harmadik győzelmét. KÖNNYŰ ELLENFELE volt a Jihla­vának és a Litvínovnak. A bajnokcsa­pat az első két hazai összecsapáson minden nagyobb megerőltetés nélkül fektette kétvállra (9:1, 4:1), a Gottwal- dovot, majd idegenben is bebizonyítot­ta (4:2), hogy komolyan kell vele számítani az érmekért folyó harc­ban. ,,A bajnokság első félidejében sokat kísérleteztünk, a tartalékokat is rendszeresen csatasorba állítottuk, ezért néha gyengébben szerepeltünk. A negyeddöntőre kiforrott a csapat és biztos voltam benne, hogy csak há­romszor lépünk jégre“ - mondta Ja­roslav Holík, a Jihlava edzője. Litvínovban az első találkozón még tartotta magát a Plzeň (7:6), ám a következő napon kapott egy „tízest“ (10:3) és ez megrendítette a Skodát. Otthonában sem bírt a kitűnő formában korongozó Litvínowal (5:7). FÉLTUCAT ÉS TOVÁBBJUTÁS. A VSŽ Košice két hazai győzelme (4:2, 3:0) után mindenki azt várta, hogy már az első prágai találkozó után hazauta­zik. Nem így történt. Vodiláék féltuca­tot kaptak (0:6), s a Sparta elkezdett reménykedni. Másnap a negyedik mérkőzésen a bajnokság eddigi leg­jobb és legizgalmasabb összecsapá­sát láthatta a telt ház. A 14 000 néző fáradhatatlanul buzdította a prágaia­kat, akik a hajrára egy kicsit elfáradtak. Kilencven másodperccel a befejezés előtt a kassiak (Košice) Svitek révén megszerezték a továbbjutást jelentő gólt (4:3). Ján Selvek, a VSŽ edzője: „ Lehet, hogy egy kicsit túlzók, de a döntőbe jutásért már nem lesz ilyen nehéz ellenfelünk. Nagyon örülök, hogy nem került sor az ötödik mérkő­zésre“. A kiesés ellenére elégedett volt csapata teljesítményével Pavel Wohl, a Sparta edzője is: „Játékosaim tovább akartak jutni annak ellenére, hogy az ellenfél az I. liga legjobbja volt. Minden tőlük telhetőt megtettek“. DRÁMA ÖT FELVONÁSBAN. A két-két pardubicei (4:1, 4:1) és tren- číni (5:2, 5:4) mérkőzés után 2:2 volt az állás, s a továbbjutás sorsát az ötödik találkozó döntötte el. Már Trenčínben a negyedik összecsapás nem minden­napos izgalmak közepette ért véget. A rendes játékidőben nem született döntés (4:4), így háromszor öt perc hosszabbítás következett, amelynek Madridba tartanak Erős a szovjet és az NDK-beli csapat (ČSTK) - Az öreg földrész átlétái Madridba tartanak. Ma utazik a fedettpályás Európa-bajnokság színhelyére a csehszlovák kül­döttség is, sajnos újabb futónö nélkül. Vírusos megbetegedés miatt Ivana Walterová sem repül a spanyol fővárosba. A keretbe utólag Ľuboš Gaislt (3000 m) hívták meg. Az NDK 22 tagú csapatában túlsúlyban vannak a nők. A világ­bajnok Göhr a legrövidebb vágta­számban arra készül, hogy visz- szavágjon a holland Coomannak a tavalyi váratlan vereségért. A többieket sem kell külön bemu­tatni: 1985 legjobb női atlétája, Marita Koch nem a fő számában, a 400 méteren, hanem a 200 m-en áll rajthoz. A távolugrás fedett- és nyiltpályás világcsúcstartója, Dau- te-Drechsler az utóbbi versenyen ismét kitűnő formáról tett tanúbi­zonyságot. A csapat hat férfi tagja közül a két Európa-csúcstartó, a fiatal Bringmann (nemrégiben 60 m-en futott rekordot az idén feltűnt fiatal tehetség) és a 400-as Schönlebe indul legtöbb eséllyel. Az NDK-énál eggyel kevesebb főt számlál a szovjet együttes, amelyben a távolugrók játsszák a főszerepet. A tapasztalt Lajev- szkij mellett ott lesz a mezőnyben az újdonsült Európa-csúcstartó Emmijan, a címvédő Cslsztyako- va és még egy hétméteres ugró, Kokonova. Éremesélyei vannak a magasugró Kotovicsnak, a súlylökő Szmirnovnak, Bojarz- nak és Abasidzének. A két atléti­kai nagyhatalmon kívül a többi gárdában is sok az ismert név. Az NSZK színeiben pályára lép a női súlylökés olimpiai bajnoka, Lösch, az idei világranglista veze­tője, a magasugró Mögenburg, a hosszútávfutó Wessinghage. A svédek a magasugró Sjöberg- től, az olaszok a 3000 m-es női síkfutás fedettpályás Európa-baj- nokától Possamaitól, a házigaz­dák pedig valamelyik futójuktól várnak érmet. + A szovjet nemzetközi úszóbaj­nokságon a következő eredmények születtek - férfiak - 400 m gyors: Szalnyikov 3:51,09, 50 m gyors: Kur­batov 23,19, 100 m pillangó: Kovalszkij 55,38. Nők - 400 m gyors: Dendebero- va 4:17,28, 50 m gyors: Will (nyugat- berlini) 26,76. + Inter Bratislava - Chemosvit Svit 91:81 (43:36), NHKG Ostrava- Slávia SVŠT Bratislava 84:82 (38:38), Slávia VŠDS Žilina - VŠ Pra­ha 97:89 (58:43), Dukla Olomouc- Zbrojovka Brno 67:78 (20:38) - a férfi kosárlabda-liga tegnapi, 16. fordulójá­nak eredményei. + A szovjet jégkorong-bajnokság 32. fordulójának eredményeiből: CSZKA Moszkva - Szpartak Moszkva 9:4, Dinamó Moszkva - Krilja Szovje- tov 2:2, Torpedo Gorkij - Traktor Csel- jabinszk 2:8, Dinamó Riga - Szokol Kijev 3:6. A bajnokság állása: 1. CSZKA Moszkva 60, 2. Dinamó Moszkva 46, 3. Szpartak Moszkva 41 pont. A bajnok CSZKA-nak a hátralevő nyolc mérkőzésből mindössze 6 pontot kell szereznie, hogy zsinórban tized­szer nyerjen bajnokságot. A brazilok kerete Tele Santana, a brazil labdarú­gó-válogatott nemrég kinevezett szövetségi kapitánya közzétette a mexikói Mundialra készülő kere­tét. Kapusok: Carlos Paulo Victor, Gilmar, Leao, védők: Leandro, Ed- son, Oscar, Julio Cesar, Edinho, Mozer, Junior, Mauro Galvao, Branco, Dida, középpályások: Fal- cao, Zico, Socrates, Toninho Ce­rezo, Alemao, Elzo, Silas, Dirceu, csatárok: Casagrande, Eder, Sid- nei, Marinho, Renato, Careca, Müller. + A norvég Berg nyerte a St. Mo­ritz VK síugróversenyt az osztrák Fel­der és a Jugoszláv Tepes előtt. A csehszlovák Parma a 10. helyen végzett. + Kubában a nemzetközi kerék­párversenyen a 7. útszakaszt bonyolí­tották le. Eredmények: 1. Sajtov (szov­jet), 2. Hernandez (kubai), 3- Matuszek (NDK-beli), 4. Kappes, 5. Stump (NDK-beliek). Az összetett állása: 1. Alonso, 2. Rodriguez (kubaiak), 3. Radt- ke (NDK-beli). Csapatban: 1. Kuba, 2. Szovjetunió, 3. NDK. első két harmadában jobb volt a Tesla, több helyzetet is elpuskázott. A 72. percben azonban Jiroutek, a Pardubi­ce egykori játékosa megszerezte a Dukla ötödik gólját, s így két nap múlva Pardubicében ismét találkozott egymással a két csapat (2:1). Az, hogy végül is a Tesla jutott az elődöntőbe, elsősorban a válogatott formában védő Haáek kapusnak köszönhető, aki mind az öt mérkőzésen csapata legjobbja volt. Sokszor azonban telje­sen feleslegesen reklamál, szabályta­lankodik, ezért elég gyakran be-be- gyűjt két-kétperces büntetéseket! HOGYAN TOVÁBB? Március 4-ig szünet lesz az I. jégkorong-ligában, mert a válogatott edzőtáborozáson vesz részt Pfíbramban (február 28-án az NDK-val játszik). Ekkor kerül sor az elődöntő első mérkőzéseire (Ko­šice - Pardubice, Litvinov - Jihlava). A döntőbe jutásért is kieséses rend­szerben, öt találkozóból három győztes meccsre játszanak a csapa­tok. Ugyanolyan a lebonyolítási rend­szer, mint a középdöntőben volt. A baj­nokság első rájátszásos sorozatá­nak négy vesztese (Gottwaldov, Tren­čín, Sparta, Plzeň) két győztes mér­kőzésre az 5. (Gottwaldov-Trenčín) és a 7. (Sparta - Plzeň) helyért ját­szik. Az első találkozóra a 34. forduló után rosszabb helyezést elért csapat otthonában kerül sor. A második és az esetleges harmadik összecsapást az első mérkőzésen vendégként szereplő csapat otthonában rendezik. KI NYER IDEGENBEN? A kiesés ellen küzdő négy csapat (Č. Budéjovi­ce, Kladno, Slovan, Brno) már a ráját­szásos sorozat (12 forduló) egyharma- dát lejátszotta. Érdekességnek szá­mit, hogy a nyolc mérkőzésből vala­mennyit a hazaiak nyertek meg. Az a csapat kerül majd lépéselőnybe, amelyik idegenben tud ponto(ka)t sze­rezni. A bajnoki címre és az utolsó kieső helyre is négy-négy csapat „pályázik“, éppen ezért lesz a bajnokság hátralevő része izgalmas és érdekes. Ez minde­nekelőtt az új lebonyolítási rendszer­nek köszönhető. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Az időjárás nem nagyon kedvez a bajnoki pontvadászatra készülő labdarúgóknak, hiszen többnyire havas, sáros, mély talajú pályá­kon végzik a téli alapozás utolsó edzéseit (Vojtíšek-felv.) Mit tesznek a színvonal emeléséért? Tomáš Pospíchal nyilatkozata Csaknem két hét múlva meg­kezdődnek az I. labdarúgó-liga ta­vaszi idényének küzdelmei. Ebből az alkalomból az egyes I. ligás csapatok edzőitől arra kértek véle­ményt, hogy konkrétan mit tesz­nek a csehszlovák labdarúgás színvonala emelésének érdeké­ben. Elsőként Tomás Pospíchal, a Bohemians edzője nyilatkozott:- Ugyanolyan igyekezettel akarunk dolgozni, mint eddig. Ha csapatunk játékosai megfelelő formába lendülnek, igyekszünk őket támogatni, hogy minél többen kerüljenek a válogatott csapatba. Intenzí­ven tanulmányozom a külföldi szakirodalmat, de még ennél is többet nyújtott nekem szakmai szempontból az NDK-ban lebo­nyolított portya. Nagy érdeklő­Asztalitenisz NSZK-Csehszlovákia 2:5 (ČSTK) - Csehszlovákia asztalite- nisz-válogatottja hatodik Szuper Li­ga-mérkőzésén 5:2-es győzelmet aratott az NSZK fölött, Gemünden­ben.. Rosszul kezdődött a mérkőzés, hiszen Panský vereséget szenvedett Wosiktól. Ezután nagyon fontos pon­tot szerzett Hrachová, aki két játszmá­ban legyőzte Nemes Olgát, (gy vissza­vágott az NSZK bajnokságán elszen­vedett vereségért. A Panský, Javűrek kettős meglepetésre alulmaradt a fiatal Rosskopf, Fetzner duóval szemben. A végső győzelem szempontjából na­gyon fontos volt, hogy Javűrek bizto­san nyert Wosik ellen. Eredmények: Wosik - Panský 2:1, Rosskopf - Javűrek 1:2, Nemes - Hra­chová 0:2, Rosskopf, Fetzner- Panský, Javűrek, 2:0, Rosskopf, Ne­mes - Panský, Hrachová 1:2, Wosik- Javűrek 0:2, Rosskopf - Panský 0:2. Tegnap lapzárta után fejezték be a 6. forduló további mérkőzéseit: Ma­gyarország - Franciaország, Len­gyelország - Jugoszlávia és Svéd­ország - Hollandia. A Szuper Liga állása: Csehszlovákia Lengyelország Svédország Jugoszlávia Franciaország 6. Magyarország 7. NSZK 8. Hollandia 6 1 5 1 1 30:12 5 0 23:12 5 1 24:11 4 3 16:19 2 3 13:22 2 4 15:20 1 5 16:26 1 4 10:25 1 Elutaztak a BEK-döntőre (ČSTK) - A hét végén kerül sor a férfi röplabdakupák négyes döntői­nek mérkőzéseire. A BEK-ben a CSZKA Moszkva, a holland Brother Martinus, az RH Praha és a Santal Parma, a KEK-ben a Dinamó Moszk­va, a Steaua Bukarest, a CSZKA Szófia és a Panini Modena csapatai küzdenek az elsőségért. A Bajnokcsa­patok Európa Kupája mérkőzéseinek színhelye az olaszországi Parma, a KEK-döntőt pedig Athénban bonyo­lítják le. Nehéz dolga lesz a csehszlovák baj­noknak, hiszen igen erős ellenfelekkel került össze. Az RH Praha tavaly Brüsszelben negyedik lett, s most leg­alább egy hellyel szeretne előbbre lép­ni. A következő játékosok utaztak Par- mába: Černoušek, Brom, Kaláb, Bar- borka, Krejčí, Novotný, Rybníček, Ho­ra, Galis, Novák és Furtunik. A prágai­ak az elődöntőben 3:1 és 3:0 arányban legyőzték a francia bajnok AS Gre- noble-t. Ján Starší a jégkorong-bajnokságról (ČSTK) - A keddi mérkőzések után kéthetes szünet következik a jégkorong-bajnokságban. Ez alatt az idő alatt a válogatott tagjai Pfíbramban edzótáboroznak, az I. ligás csapatok pedig készülnek a bajnokság hajrájára. Az I. liga harmadik szakasza első része után a ČSTK munkatársának nyilatkozott Ján Starší, a válogatott edzője. • Hogyan értékeli az I. liga eddigi lefolyását?- A bajnokság első részének színvonalához nem fér kétség. Mindenek fölött igazolja ezt a ré­gen tapasztalt érdeklődés; az új lebonyolítási rend arra késztette a játékosokat, hogy minden talál­kozón maximálisan összpontosít­sanak. A bajnokság említett sza­kasza kedvező hatással volt a vá­logatott játékosokra, bizonyítja ezt, hogy csapatunk megnyerte az Izvesztyija Kupát, annak ellenére, hogy nem készült különösebben az említett tornára. Az I. liga má­sodik része, amely a helyezések­ről döntött, már elmaradt a várako­zástól. Egyébként a mérkőzések izgalmasak, érdekesek voltak. Az összecsapások között azonban akadtak gyengébbek is, hullám­zott a csapatok teljesítménye, ami annak tudható be, hogy a decem­beri szünet folyamán nem minden kollektíva készülhetett egyforma feltételek között. Jelenleg a bajno­ki címért és a kiesés ellen játsza­nak az együttesek. A találkozók megkövetelik, hogy a játékosok maximális eróbedobással küzdje­nek, ebben a szakaszban már megmutatkozik a csapatok közti tudásbeli különbség. • Hogyan használja ki a válo­gatott a kéthetes szünetet?- A február 20-28. között sorra kerülő edzőtáborozás a világbaj­nokságra való felkészülés első szakaszát jelenti. Itt az általános és speciális erőnlét fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt, ugyancsak foglalkozunk majd a taktikai-tech- nikai elemek gyakorlásával. Abból indulunk ki, hogy válogatott csa­patunk nyolc-kilenc klub játékosai­ból tevődik össze, ezért össze­szoktató jellege is lesz az edzőtá­borozásnak, ebben különbözik majd felkészülésünk például a szovjet együttesétől, melynek tagjait a moszkvai klubcsapatok adják. Az edzőtáborozás befeje­zése után két barátságos mérkő­zést játszunk az NDK ellen; eze­ken a meccseken újoncoknak is adunk lehetőséget. Hogy kik ke­rülnek a világbajnokság tágabb keretébe, az március második fe­lében dől el, amikor a csapat két- szer-kétszer megmérkőzik a své­dekkel és a finnekkel, egyszer pe­dig az NDK-val. déssel figyeltem, hogy baráta­ink milyen kiváló feltételeket biztosítottak az ifjúsági labdarú­góknak és hogyan változtattak szemléletet az edzésfolyamatot illetően. Megértették, hogy a futballt labdával játsszák, hogy a labda, a technika, a gon­dolkodás az első helyen áll és hogy az erőnlét természetes va­lami! Ilyen értelemben akarok én is dolgozni csapatommal. Nagyon szívesen tekinteném meg az élvonalbeli szovjet klub­csapatok edzéseit, mert nem véletlen, hogy az elmúlt három­négy évben a szovjet labdarú­gás nagyot lépett előre. (č) Éremért utaznak a VB-re (n) - „A szovjet labdarúgó-váloga­tott célja, hogy a mexikói világbajnok­ságon érmes helyezést szerezzen“ - írta a Pravda hétfői számában Borisz Topornyin, a Szovjet Labdarúgó Szö­vetség elnöke. - „Nagy feladat, de a feltételek adottak, hiszen a váloga­tottban kitűnő labdarúgók kapnak he­lyet. A felkészítésükkel megbízott ve­zetők kipróbált, nagy tudású szakem­berek, akik a selejtezőkön is sok hasz­nos tapasztalatot gyűjtöttek“ - mondta a szövetség elnöke. Topornyin szerint a válogatottban még akadnak gondok. Tökéletesíteni kell a támadójátékot, kidolgozni a megfelelő taktikát, s megtalálni a legjobb összeállítást. Az előkészü­letekben nagyon fontos helyet kap a lélektani felkészítés is. ,,A világbajnokság miatt nem szorul­hat háttérbe a bajnokság“ - írja Topor­nyin. - „ Figyelmet kell szentelni annak, hogy azok a csapatok, amelyek a válo­gatottba adnak játékosokat, nem a leg­ideálisabb feltételek között mérkőz­nek. Éppen ezért a bajnokság értéke­lésében változások lesznek. Fontos módosítás, hogy azok az együttesek, amelyek válogatottjaik nélkül érnek el döntetleneket, korlátozás nélkül kapják meg az egy pontot. “ (A szovjet bajnok­ságban csak az első tíz döntetlenért jár az egy pont. Az esetleges többiért már nem.) LABDARÚGÁS A Szovjetunió válogatottja Wellingtonban 1:1 (0:1) arányú döntetlent játszott Uj-Zélanddal. A hazaiak a 27. percben Dunford révén szereztek vezetést, az 50. percben Kuznyecov egyenlített. Malofejev edző legénysége még három előkészületi találkozót ját­szik Új-Zélandon. NK Omis - DAC 0:4 (0:1) - ba­rátságos előkészületi mérkőzésen Jugoszláviában. Góllövők: Tóth (2), Liba és Michalec. Előkészületi mérkőzések: Eger - Teplice 1:3 (1:2), góllövók: Csomány, ill. Némec (2) és Pizek. Sopron - Spartak Trnava 1:2 (0:1), góllövók: Gabriel (öngól), ill. Ekhardt és Kopčan, Ajka - Inter Bratislava 1:2 (0:2), góllövók: Ko­vács, ill. Kramoliš és Pokluda, TS Topoľčany - Dukla B. Bystrica jun. 1:2 (1:1), góllövók: Gieci, Mikloško és Šimun, Bohemians - Déčín 4:0 (3:0), góllövök: škoda (3) és Rosa, Inter Bratislava jun. - ZŤS Petržal­ka 1:3 (0:2), góllövők: Ivan, ill. Lehnert (2) és Chovanec, Levice - Šaľa 1:0 (0:0) góllövő: Klenko. Matador Bratislava - Jarovce 7:3 (4:0).

Next

/
Oldalképek
Tartalom