Új Szó, 1986. február (39. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-18 / 41. szám, kedd

ÚJ szú 7. 1986. II. 18. A női kézilabda kupamérkőzések után Esély és remény a továbbjutásra Mindkét csehszlovák női kézilabdacsapattól győ­zelmet várt a közvélemény a BEK, illetve az IHF Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, hogy előnnyel utazhasson a vilsszavágóra. Az Iskra Partizánske nyert (23:17), a nyárasdiak (Topoľ­níky) kikaptak (23:24). Az eredményeken túlmenő­en azonban szinte egyforma esélyt adnak a két csapatnak. Ugyanis a román bajnok Stiinta Bacau hazai környezetben olyan félelmetesen játszik, hogy már évek óta gólokkal nyeri találkozóit. A többi között négy góllal győzte le a világhírű Radnicski Belgrádot, héttel a Bp. Spartacust. A Lützellinden és a Topoľníky nagyjából egyforma játékerőt képvisel, s a nyárasdiak idegenben is képesek kiegyenlített mérkőzést vívni. Partizánskéban és Nyáras- don is nagy iramú volt az össze­csapás, de az igyekezet, a küz­delem háttérbe szorította a szel­lemességet, a játékosságot. Nyárasdon az első félidő vége- felé kedvezően alakult a mérkő­zés állása, ám ahelyett, hogy szünet után a lányok átgondol­tan, taktikusan irányították vol­na a játékot, átvették ellenfelük rohanó stílusát. Versenyfutás kezdődött egyik kaputól a mási­kig, hogy ki tud gyorsabban fut­ni. Természetesen ez technikai hibákat, idegességet, kapkodást eredményezett. Minek tudható be például az öt kihagyott büntető, a sok pontatlanság, technikai hi­ba? Nem utolsósorban a sokszor fejetlen rohanásnak. Persze azt is látnunk kell, hogy a Nyárasdnak nincsenek átlövői (Kiss szinte a pályán sem volt, Némethné- nek a második félidőben kezdett menni a játék, ekkor azonban már „testőrt“ kapott), akik tá­volról, a védósánc fölött képe­sek lennének gólt dobni. A szte­reotip támadásvezetés, a labda körbeadogatása, a helyenként unalmas malmozás nem járha­tott sikerrel a felállt védelem ellen, annál is inkább nem, mert a szélsőjáték is döcögött (Pola- csekné). Csak Nagyné és a fiatal Lépes néhány bátor bevetödése és villanásszerű lövése (vonatko­zik ez az első félidőben Kovácsra is) emelkedett ki a sematikus tá­madójátékból. Most valaki azt mondhatná: a gyenge csatárjáték ellenére 23 gólt lőttek a nyárasdiak, hát nem a védekezésben volt első­sorban a hiba? Hajiunk erre az állításra. Ugyanis a mai eredmé­nyes kézilabda alapja a jól meg­szervezett védelem. Beleértve a kapusokat is. Talán Török Bó­dog, a magyar válogatottat 25 évig irányító edző mondta annak ide­jén: egy kézilabdacsapat sikerét ötven százalékban a kapus szabja meg. Hát a nyárasdi „portások“... Hogy miért nem kaptak „testrórt“ az ellenfél gólerős játékosai? Né­meth Pál ezdó: „Lányaim nem bírtak volna velük, nincsenek Atlétika Óriási formában az NDK versenyzői Kitűnő eredményekkel zárult az NDK Senftenbergben rendezett fedett­pályás atlétikai bajnoksága. A nói 100 yardos síkfutásban a távolugrás szabadtéri és fedettpályás világcsúcstartója, Heike Daute-Drechsler 10,24 mp-cel világcsúcsot futott. A régit 10,25-tel Marita Koch tartotta. Koch hamarosan vigasztalódott: a 200 m-es távon 22,33 mp-et ért el, ez 6 századdal jobb saját, 1983-ban felállított rekordjánál. További eredmé­nyek - férfiak - 1500 m: Herold 3:43,55, Dreissigackel 3:43,87, 3000 m: Melzer 7:59,58, távol: Hirschberg 778. Nói súly: Krieger 20,37, Hartwig 20,26. Szófia volt a színhelye a bolgár fedettpályás bajnokságnak. Eredmé­nyek - férfiak - 60 m: Grigorov 6,72, 400 m: Hrizanov 46,96, 60 m gát: Krasztev 7,80, távol: Csocsev 781, hármasugrás: Markov 16,83. Nők- 3000 m: Stereva 9:06,61, 60 m gát: • Donkova 8,04, Zagorcseva 8,07, ma­gas: Kosztadinova 192. Az egyesült államokbeli Rosemon- te-ben nagyszabású nemzetközi via­dalra került sor. Eredmények - férfiak- rúd: Szergej Bubka 581, Vaszilij Bubka (szovjetek) 561, Volz 561, tá­vol: Conley 831, Myricks (amerikaiak) Ki lesz a negyedik? (ČSTK) - Ma három mérkőzésre kerül sor az I. jégkorong-ligában. Mint ismeretes, már három csapat, a Jihla­va, a Litvinov és a Košice bejutott az elődöntőbe. A negyedik a Pardubice- Trenčín összecsapás győztese lesz. A négy kiesőjelölt is jégre lép, a cso­port élén álló Slovan Bratislava újra idegenben küzd a bajnoki pontokért. A mai műsor az elődöntőbe jutásért: Pardubice - Trenčín (az előző ered­mények 4:1, 4:1, 2:5, 4:5, játékvezető Adam). A kiesés ellen küzdő négy csapat a negyedik fordulót játssza: Č. Budéjovice - Brno (az első mérkő­zésen 1:3, játékvezető Jirka), Kladno- Slovan (2:4, Gottwald). Valamennyi találkozó 17.30 órakor kezdődik. 808, magas: Sjöberg (svéd) 230, Ho­ward (amerikai) 230, ... 5. Povarnyicin (szovjet) 222, 1 mérföld: Smith 3:57,73, 50 m gát: Foster 6,37, 3000 m: Graham 7:57,92, 400 m: McKoy (amerikaiak) 47,63. Nők - 1500 m: Puica (román) 4:14,73, 60 m: Cheese- borough 6,22, 400 m: Dixon 52,3 (kézi méréssel), 800 m: Floyd 2:03,78, 50 m gát: Watkins 6,99, távol: Joyner (amerikaiak) 666 cm. A lengyel Marian Kolasa 570 cm-rel nyerte a rúdugrást a nördlingeni verse­nyen. Grigorij Jegorov 561 cm-rel új juni­or Európa-csúcsot állított fel a rúdug­rásban a Moszkvában rendezett Szov- jetunió-NDK viadalom. Starší kerete (ČSTK) - Ján Starší és Franti­šek Pospíšil, a csehszlovák jég­korong-válogatott edzői kijelölték a keretet, amely február 20 - már­cius 1 között Pfíbramban edzőtá­borozáson vesz részt: Bŕíza, Ha­šek, Šindel, - Baďouček, Bé­nák, Božík, A. Kadlec, D. Kad­lec, Musil, Slanina, Stavjaňa, Ščerban - Caldr, Dornič, Hrdina, Janecký, Lála, Liba, Pašek, Pi- voňka, Rosol, Rusnák, Ružička, Staš, Šejba, Válek és Vodila. erre a játékmódra alkalmas gyors lábú kézilabdázóink; ráa­dásul ezáltal fellazult volna a védelmünk.“ A visszavágót így látja a nyárasdi edző: „Játéktu­dásban nem vagyunk gyengéb­bek ellenfelünknél. Csapatom rosszabbul már nem kézilab­dázhat. Ha a francia játékveze­tők úgy fognak bíráskodni, mint nálunk a románok, akkor van reményünk.“ Szombaton elválik a mintegy 3000 lakosú Lützellin- denben... A Nyárasdnak tehát van re­ménye, a Partizánskénak esé­lye. Mert az utóbbi mégiscsak hat­gólos előnnyel lép pályára. Ám a Bacau kétszer olyan erős, mint a Lützellinden. A vasárnapi visz- szavágóra mind a háromezer jegy elkelt, a nézők viharos légkört ké­pesek teremteni, ami felér egy plusz játékossal. (T. V.) Kocembová rajtja még kérdéses (ČSTK) - Kitűnő vágtázónőnk, Tat'ána Kocembová a hét végén Vítkovicél^en ellenőrző versenyen vett részt, s a 300 méteren 37,7 mp-es eredményt ért el. Mennyit ér ez a teljesítmény? Erre a kérdésre Jan Slanina edző a következő vá­laszt adta: ,.Objektív megítéléssel csak átlagosnak tekinthető. Ha vi­szont számba veszem, hogy vé­dencem tíz napig betegen feküdt, s az erős diéta következtében négy kilót fogyott, úgy mondanám - szo­lid. A rajttal kapcsolatban mégsem tudok semmi biztosat mondani, mi­vel a legközelebbi röntgenfelvétel mutatja majd meg, begyógyult-e a nyombélfekély. Amennyiben igen, tanítványom Indul a hétvégi fedettpályás atlétikai EB-n. Termé­szetesen, nem győzelmi eséllyel, mint ahogy azt még egy hónappal ezelőtt hittük.“ Franciaországban két olimpia is? A Nemzetközi Olimpiai Bizottság még az idén kiválasztja az 1992-es nyári és téli olimpia két városát. Fran­ciaországnak két jelöltje is van, a nyári versenyekre Párizs, a téliek­re Albertville jelentkezik. A párizsi szervezők több érvet hoznak fel váro­suk mellett. 1992-ben éppen száz éve lesz, hogy Pierre de Coubertin javasol­ta az újkori olimpiai játokok megrende­zését, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ságra ez a centenárium minden bi­zonnyal nagy hatással lesz. A franciák úgy érzik, hogy a versenyek fel­újítójának emléke garancia lenne a játékok zavartalan lebonyolítására. Másodsorban, Párizs térítés nélkül vendégül látja az olimpia résztve­vőit. Mindezek ellenére az újságok felte­szik a kérdést: nem elhibázott taktikai lépés-e a kettős jelölés? Olyan ez, mintha az ország nem bízna magában és így akarná növelni az esélyeit. (N) A Slovan játékosa, Kiffusz megszerzi a labdát a ZŤS Košice kosarasai, Goldová és Kotoučková (balról) elől. Csapata már kevésbé volt eredmé­nyes, hiszen csak az I. kosárlabda-liga helyosztóin játszhat, míg a kassaiak a bajnoki címért küzdhetnek (Berenhaut felvétele) I. női kosáriabda-liga Ismert a négy elődöntős (ČSTK) - Szombaton befejező­dött az I. nói kosárlabda-liga első része. Az utolsó találkozókon el­dőlt, melyik négy csapat került az elődöntőbe, s kik játszanak a bentmaradásért. Az 1 .—4. helyért kieséses alapon a Sparta Praha a KS Brnóval, a VŠ Praha pedig ZŤS Košicével találkozik. Az első mérkőzésre február 26-án Brnó­ban, illetve Kassán (Košice) kerül sor, a visszavágóra március 1-én Prágában és a főváros lesz a szín­helye egy nappal később az eset­leges harmadik, döntő találkozó­nak. A két győztes március 12-15- én, esetleg 16-án küzd egymással a bajnoki címért, a vesztesek ugyanebben az időpontban a bronzéremért. Az 5. és a 8. helyen végzett együttesek két tornán találkoznak. Az elsőn Banská Bystricában, a másodikon Bratislavában. A hely­osztó résztvevői: Slovan Brati­slava, Slávia PF B. Bystrica, Lo­komotíva Košice és Lokomotíva Karlovy Vary. ÖKÖLVÍVÁS Olomouc-Ústí 8:12 (zsi) - Szombaton és vasárnap az utolsó előtti, 13. fordulót rendezték az I. ökölvívó-ligában. Olomoucban 2000 néző előtt a Dukla - RH rangadót a tizenkétszeres bajnok Újsti nyerte és már gyakorlatilag megvédte elsősé­gét, ugyanis a zárófordulóban otthoná­ban fogadja az utolsó előtti Mostot. A második helyen tanyázó Dubnica hiába reménykedett abban, hogy az Olomouc legalább az egyik pontot el­veszi az éllovastól... Franekék ugyan győzelemmel távoztak a mosti szori- tóból, ám ennek ellenére meg kell majd elégedniük az ezüstéremmel. A komáromiaknak (Komárno) csak nyolc öklözőjük volt, ennek ellenére a vártnál nagyobb arányú vereséget szenvedtek Prágában a negyedik he­lyért vívott összecsapáson. Martinban ismét hiába vártak a hazai szurko­lók: most az utolsó helyezett és a már kiesett Č. Budéjovice nem jött el a mérkőzésre. A bajnokságot, an­nak sportszerűsége érdekében (de nemcsak azért...) illik végigjátszani és nem idő előtt bedobni a törülkö­z őt! A másik kieső több mint valószínű, hogy a Most gárdája lesz. Eredmények: Dukla Olomouc - RH Ústi nad Labem 8:12. Pontszerzők: Toráé (pontozásos győzelem), Sándor (döntő fölény az 1. menetben), Varček (p. gy ), Stantien (p. gy.), ill. Vrba (p. gy ), Madura (p. gy.), Puha (p.gy.), Polák (p. gy.), Cirok (p. gy.) és Husá- rik (d. f. 1. m.). Most - Dubnica 6:14. Pontszerzők: Gombos (d. f. 3. m.), Mandzuranov (p. gy.), Hrivňák (leléptetés), ill. štrauch (mérkőzés nélkül, Miško (d. f. 1. m.), Šopor (p. gy.). Drž Ik (d. f. 1 m.), Kráľ (p. gy ), Franek (d. f. 1. m.), Mičian (feladás 1. m.). US Praha - Spartak Komárno 16:4. Pontszerzők: Tišer (m. n.), Pe- cha (d. f. 3. m.), Trtík (p. gy.), Vohout (d. f. 1. m.), Popelka (p.gy.), Louis Remigio (p. gy.), Smetana (d. f. 1. m.), Protivňák (m. n.), ill. Várhegyi V. (p. gy.), Sust (p. gy.). Martin - Č. Budéjovice 20:0 - mér­kőzés nélkül. Az 1. ökölvívó-liga állása: 1. Ustí 2. Dubnica 3. Olomouc 4. US Praha 5. Komárno 6. Martin 7. Most 13 10 2 13 9 3 13 13 13 13 13 7 3 6 1 3 5 4 1 4 0 1 174:86 22 1 176:84 21 3 148:108 17 6 144.116 13 5 108:152 11 8 118:140 9 9 96:162 8 Mégis jönnek a brazilok... A Prensa Latina hírügynökség jelentése szerint végleges, hogy Brazília labdarúgó-válogatottja mégis elindul márciusban európai túrájára. A több mint húsznapos telefon- és telexviták után határoz­tak így a Brazil Labdarúgó Szövet­ség vezetői, de a szövetségi kapi­tány, Tele Santana igen elége­detlen.- Nevetséges dolog, hogy a VB előtt két olyan erős válogatottal, mint az NSZK és Magyarország kell találkoznunk - mondta a szak­ember. - Kedvezőtlen az is, hogy Európában alacsony tengerszint feletti magasságon, s valószínűleg hűvös időjárási viszonyok közepet­te kell játszanunk. Aztán jöhetünk vissza újból a magasabb és mele­gebb tájakra. Természetesen nem fedjük majd föl ütőkártyáinkat, más felfogásban játszunk, mint néhány hónap múlva Mexikóban. (n) A P-T-S az atlétikai GP-sorozatban Tizenhét versenyszám a műsoron Tavaly a prágai Rošický-em- lékverseny szerepelt az atlétikai Grand Prix listáján, az idén pe­dig a bratislavai Pravda-Televí- zió-Slovnaft viadalt vette föl a GP kötelékébe a Nemzetközi Atlétikai Szövetség. A rendez­vényre június 13-14-én kerül sor. Az első napon (GP-n kívül) a tanu­lók és a serdülők versenyére, a másodikon a Grand Prix kereté­ben kiírt 17 szám küzdelmeire kerül sor, azzal az apró módosí­tással - ezt egyébként a szabály­zat lehetővé teszi hogy a férfi 1 mérföld helyett 1500 méter az 5000 helyett pedig 10 000 m sze­repel a műsoron. A szervezők a nagyszerű hagyományokat fi­gyelembe véve egy külön számot, a rúdugrást is közbeiktatták. Az IAAF a napokban nyilvános­ságra hozta az idei Mobil Grand Prix-sorozatra meghívott atléták névsorát, kijelölte az 1986-os ren­dezvényeken szereplő verseny­számokat. Mint már említettük, 17 szám, ebből 10 férfi- és 7 női, található a műsoron: Férfiak -100 m, 800 m, 1 mérföld, 5000 m, 400 m gát, 3000 m akadály, magas­ugrás, hármasugrás, súlylö­kés, kalapácsvetés; nők: 200 m, 400 m, 1500 m, 5000 m, 100 m gát, diszkoszvetés, gerelyha­jítás. Rajtjogosultságot - ugyan­úgy, mint az előző kiírásban - azok a versenyzők kaptak, akik a most elkészült 1985-ös világranglista egyes számaiban az első ötven helyezett között végeztek. A meghívásoknál ter­mészetesen figyelembe veszik a rokonszámok eredményeit is, így pl. 100 m-en a 200 m-es, 1 mérföldön az 1500 m-es telje­sítményeket. A GP első évében sok vitára adott okot az értékelés. Az iAAF ebben a kérdésben az idén a kö­vetkező módosítást eszközölte: a futó- és ugrószámokban négy, a dobószámokban legalább há­rom ranglistahelyezett (tavaly 5 volt) indulása a feltétele an­nak, hogy a verseny értékelhető legyen. Az első nyolc pontozása a következő: 9, 7, 6... 1. A világ­csúcs-javításáért 6, a -beállítá­sért 3 külön pont jár. Az 1987-es GP-sorozat rendezési jogának odaítélésénél azok a versenyek jönnek számításba, amelyeken az idén kiírt 17 versenyszám közül legalább tízet (köztük 3 nőit és 3 ügyességit) lebonyo­lítottak. (uk) 8. Č. Budéjcvice 13 1 1 11 72:188 3 Az utolsó, 14. forduló párosítása: Ústí - Most, Dubnica - US Praha, Martin - Olomouc, Komárno - Č. Bu­déjovice. SPORTHIRADO . • Női kézilabda kupák-BEK: Bu- ducnoszt Titograd - Cracovia Krak­kó 27:17 (12:9), Szpartak Kijev- Vorwärts Frankfurt 26:14 (12:5), KEK: Radnicski Belgrád - Terom lasi 28:17 (11:9), Avtomobiliszt Baku- TSC Berlin 34:26 (18:12), IHF Ku­pa: SC Leipzig - Dimitrov Szófia 22:12 (11:8), Gjerpen Skien - Debre­cen 26:25 (14:13). + A Dukla Praha labdarúgócsapata vasárnap hazatért egyhetes iraki edző­táborozásáról. Az első összecsapáson meglepő 3:1-es vereséget szenvedett, majd Korejčík góljával 1:0 arányban legyőzte Irak válogatottját. • Malmöben a nói sakkvilágbaj- nok-jelöltek tornáján 11 forduló után a 7,5 pontos Ahmilovszka áll az élen. Lityinszkaja 6 pontjával második, Alekszandrova (mind szovjet) 5,5 pontjával harmadik. A befejezésig még három forduló van hátra. • Tovább tart a csehszlovák Sreiber diadalmenete a Boca Raton-i nemzet­közi teniszviadalon. A 4. fordulóban három játszmában 3:6, 7:6, 6:4 arány­ban legyőzte az amerikai Pate-t. Ivan Lendl a 3. fordulóban két játszmában diadalmaskodott (6:4, 7:6 Holmes fö­lött. A női egyes 4. fodulójában Suko- vá 6:1, 6:3-ra verte Lindqvistet. • Slávia Praha - Rapid Wien 2:2 (0:2) - barátságos labdarúgó-mérkő­zésen. Góllövők: Kouŕil, K. Jarolím (11- esból), illetve Brauneder és Pacault. • Az NSZK nemzetközi asztalite­nisz-bajnokságának döntőiben a kö­vetkező eredmények születtek - férfi­ak: Waldner - Kalinics 3:1, nők: Bula­tova - Nemes 3:0, férfipáros: Carlsson, Persson - Lindh, Waldner 2:1, női páros: Nemes, Nolten - Hosina, Kitsu- ka 2:1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom