Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-06 / 4. szám, hétfő

ÚJ szú 7 1986. I. 6. Ketten megvédték címüket az országos műkorcsolya-bajnokságon Sabovčík önmagát múlta felül (Munkatársunktól) - Rendezésből jelesre, színvo­nal tekintetében már kevésbé jól vizsgázott a Brati- slavában tegnap befejeződött országos műkorcsolya­bajnokság. A háromnapos rendezvény fénypontja Jo­zef Sabovčík szereplése volt, aki ezúttal nemcsak kimagasló tudásáról tett tanúbizonyságot, hanem hősiességből, küzdeni tudásból is. Sérülten futotta végig kúrjét, s még így is biztosan hódította el hatodszor is a címet, miután a mögötte álló tavalyi győztes, Petr Barna betegség miatt visszalépett. A nőknél is Slovan-siker született, Gabriela Ballová másodszor nyerte az országos bajnokságot, míg jég­táncban a három induló közül az előírt és az eredeti­leg alkotott táncok után élen álló Ŕeháková - Havrá- nek a kürben sem talált komolyabb ellenfélre A leg­könnyebb dolga a párosban induló Knapová - No- votný duónak volt, miután az ő ellenfeleik csak a pontozóbírák voltak. A rövid programokban lényegé­ben nem sokat változott a pénteki kötelezők után kialakult sorrend, így mindenki kíváncsian várta a vasárnap délelőttöt, a szabad- gyakorlatokat. A legnagyobb be­szédtéma Európa-bajnokunk új kűrje és a beígért négyfordulatos ugrása volt. De a sors még a ver­senyrajt előtt közbeszólt. Az edzé­sen Sabovčík hatalmas, teljesen tisztán kivitelezett leszúrt négyfor­dulatos Rittbergert ugrott, amelyet rögtön egy másik követett. A befe­jező fázisban túlságosan hátra hajlott, s reflexszerüen igyekezett megtartani egyensúlyát... Sánti- kálva jött le a jégről. A rögtönzött orvosi vélemény szerint a jobb térde alatti rögzítő izom meghúzó­dott, vagy beszakadt. A pontos kórleletet a mai röntgenfelvétel mutatja majd meg. A jégpálya körül mély csönd lett, feszült arcok figyelték, mi lesz ezután. A legtöbben igyekeztünk lebeszélni Sabovčíkot a rajtról, meggyőzni, ne kockáztassa a még komolyabb sérülést az Eu- rópa-bajnokság előtt. Jozef hajt­hatatlan volt. - Kihagyom a leg­nehezebb ugrásokat, de futnom kell a hazai közönség előtt. So­kan miattam jöttek el - szorította össze a fogát, s egy kisebb beme­legítés után nekivágott Lényegé­ben a négyfordulatos ugrás és három tripla (az egyik Lutz, a Sal­chow és az Axel) kivételével min­dent végigcsinált. Tartalmas kürjé- ben még így is volt elég nehéz elem. A pontozóbírák is ezen a vé­leményen voltak, hiszen a tarta­lomra háromszor 5,8-at, négyszer 5.9-et adtak neki. A kivitelre pedig kétszer kapott 5,8-at, és ötször 5.9-et. Ellenfelei közül - miután Bar­nán kívül Pekár is visszalépett - Divín 14 éves tanítványa, Jaros­lav Suchý tette a legjobb benyo­mást. Megbízható teljesítménnyel maga mögött hagyta idősebb tár­sait. Amennyiben mozgása még érettebb, esztétikusabb, folyama­tosabb lesz, a jövőben sok jót hallunk felőle. A női mezőnyben Ballová meg­védte tavalyi elsőségét. Edzője, Liana Dráhová nagy örömére mindhárom részben őt látták a legjobbnak a bírák. Kűrje, ame­lyeket a Kék rapszódia egy részle­tére mutatott be, egységesnek ha­tott, fő erénye a nőies előadásmód volt. A lányok közül ó az egyetlen, aki tisztán kivitelezett triplát ugrott. Pribylová egy hasonlónál kézzel súrolta a jeget, a fiatal Petruáko- vá pedig bukott. Egyébként Ballo­vá után Pribylová adta elő a legü­débb kürt. Jégtáncban új bajnokot avattak, miután a Holá - Foltán kettős visszavonult, trónjukat a tehetsé­ges Ŕeháková - Havránek duó vette át - jó átlagos kűrrel. Ha + Minnesota North Stars- CSZKA Moszkva 3:4 (hosszabbítás után) - nemzetközi jégkorong-mérkő­zésen. A Szovjetunió veretlenül (ČSTK) - Hamiltonban véget értek a junior jégkorong-VB küz­delmei. Az aranyérmet veretle­nül a Szovjetunió együttese nyerte. A csehszlovák csapat utolsó mérkőzésén győzött Kana­da ellen és ezzel javított mérlegén, de így is csak ötödik lett, mert az azonos pontszámú csapatoknál az egymás elleni eredmények döntöttek. Az utolsó helyezett NSZK kiesett a B-csoportba. Eredmények: Egyesült Álla­mok - Svédország 5:1, Csehszlo­vákia - Kanada 5:3, Szovjetunió- Finnország 4:3, Svájc - NSZK 7:1. A VB végeredménye: 1 Szovjetunió 7 7 0 0 42:14 14 2 Kanada 7 5 0 2 54:21 10 3 Egyesült Államok 7 4 0 3 35:26 8 4. Svédország 7 4 0 3 26:23 8 5. Csehszlovákia 7 4 0 3 30:20 8 6. Finnország 7 3 0 4 31:23 6 7 Svájc 7 1 0 6 1 9:54 2 8. NSZK 7 0 0 7 9:65 0 Sportfogadás A Športka 1. játékhete I. húzásá­nak nyerőszámai: 2 9 12 32 33 41 Pótszám. 18 A li. húzás nyerőszámai: 8 9 33 37 39 47 Pótszám: 17 A MATES nyerőszámai: 8 10 12 13 23 (ČSTK) Sazka-szelvény A SAZKA 1. játékhetének TELITA- LÁLATOS SZELVÉNYE: 1. Ml. Boleslav-Jihlava B 6:3 1 2. Opava-Ingstav Brno 4:4 0 3 Mikuláš-Michalovce 4:8 2 4. Nitra-Topoľčany 1:4 2 5. Oxford-Tottehnam 1:1 0 .6. Crystal Palace-Luton panel 0 7 Charlton-West Ham 0:1 2 8. Middlesbrough-Southampton panel 1 9. Grimsby-Arsenal 3:4 2 10. Coventry-Watford 1:3 2 11. Portsmouth-Aston Villa 2:2 0 12. Carlisle-Queen s Park panel 0 13. Bristol-Leicester 3:1 1 ‘ (ČSTK) + Brémában a csehszlovák női röplabda-válogatott utolsó mérkőzé­sén 3:0 arányban kikapott az NDK-tól és a tornán az utolsó helyen végzett: az öt mérkőzésen csak egy játszmát nyert. A legjobbak összecsapásán Ku­ba 3:2 arányban bizonyult jobbnak a Szverdlovszk csapatánál. + Prágában megkezdődtek a Tat­ra Smíchov téli labdarúgó-tornájának küzdelmei. Eredmények:, Dukla Praha- Tatra Smíchov 2:0 (1:0), góllövők: Luhový és Kríž. Sparta Praha - Slavoj Vyšehrad 5:0 (4:0), góllövők: Hašek (2), Berger, Drahokoupil és Kubásek (öngól). + Rakovníkban a nemzetközi ju­nior kosártabdatornát az NSZK nyer­te Bulgária és Lengyelország előtt. A vasárnapi eredmények: Lengyel- ország — Románia 78:59 (42:32), NSZK - Magyarország 89:83 (31:39), Bulgária - Csehszlovákia 81:78 (49:39). A végső sorrend: 1. NSZK 9, 2. Bulgária 9, 3. Lengyelország 8, 4. Magyarország 7, 5. Csehszlovákia 7, 6. Románia 6 ponttal. + A csehszlovák férfi kosárlab­da-válogatott Stockholmban első mérkőzésén 79:90 (44:40) arányban alulmaradt Svédországgal szemben. A kiegyensúlyozott elsó félidő után a svédek mindenekelőtt a kitűnő for­mában levő Rahm révén kerekedtek felül, aki 29 pontot ért el.-f A mülesikló Világ Kupa harma­dik női versenyét Mariborban a 22 esztendős osztrák Steiner nyerte a svájci Erika Hess előtt. A Világ Kupá­ban E. Hess vezet 65 ponttal az 50 pontos Steiner előtt. Kézilabda kupák (ČSTK) - A hét végén a női kézilabda kupákban a nyolcad- döntö mérkőzéseire került sor. A Štart Bratislava az Avtomobiliszt Baku vendége volt és súlyos. 21:30 (8:18) arányú vereséget szenvedett. A KEK további ered­ményei: Arnheim (holland) - En­gelskirchen (NSZK-beli) 16:16 (11:8), Castellon (spanyol) - Rad- nicski Belgrád 13:27 (8:14). BEK: Frederiksberg (dán)- Vorwärts Odera/Frankfurt 13:23 (6:12), Bayer Leverkusen - Tito­grad 13:14 (7:7). IHF Kupa: Skien (norvég)- Bordeaux 28:22 (12:8), Vilcea (román) - Lützellinden (NSZK-be­li) 28:22 (15:11), Debrecen - Ne- erpelt (belga) 44:11 (22:4), Herna- ni (spanyol) -Tyreso (svéd) 14:24 (7:14). figyelembe vesszük, hogy a páros női tagja szülés után mindössze két hónapja edz, minden dicséret megilleti őket. A tavalyihoz képest (akkor másodikok voltak) kifino­modott előadásmódjuk, jobban együtt vannak a zenével. Az árván maradt Knapová- Novotný páros idei elsó verse­nyéhez képest egész jól megbir­kózott a kidobásokkal, sót tripla leszúrt Rittbergert és Lutzot is lát­hattunk tőle. Egyetlen nagyobb hi­bát vétettek a címvédők: az ugrás­kombinációban a dupla Axelnél a kislány bukott. A férfi műkorcsolyázás or­szágos bajnoka: Jozef Sabovčík (Slovan Bratislava) 2,0, 2. Suchý (Brno) 4,6, 3. Pieck (Vš Praha) 8,2, 4. Vančo (Karviná) 8,6, 5. Kalavský (Brno) 9,0. A női műkorcsolyázás orszá­gos bajnoka: Gabriela Ballová (Slovan) 2,0, 2. Pribylová (Vš Pra­ha), 5,8, 3. Petrušková (Vítkovice) 7,8, 4. Havlová (Brno) 8,8, 5. Pro- cházková (Havifov) 12,2. A jégtánc országos bajnoka: Véra Ŕeháková - Ivan Havránek (Karviná) 2,0, 2. Kašparková- Laurenčík (Brno) 4,0, 3. Pospíšilo- vá - Mrva (Olomouc) 6,0. Párosban: Lenka Knapová- René Novotný (Brno) 1,0 pont. A verseny után a Csehszlovák Műkorcsolya Szövetség elnöksé­ge jóváhagyta a koppenhágai Eu- rópa-bajnokságra utazó csapatot: a férfiaknál Jozef Sabovčík, Petr Barna és Pavel Vančo, a nőknél Iveta Voralová (tartalék Petruš­ková), jégtáncban a Ŕeháková- Havránek (tartalék Kašparková- Laurenčík), párosban a Knapo­vá - Novotný képviseli a cseh­szlovák színeket. URBÁN KLÁRA Jozef Sabovčík hazai jégen, sérülten is hatodszor szerzett országos bajnoki címet múkorcsolyázásban (Vojtišek-felv ) T erepkerékpáros-OB Átütő szlovákiai siker (ČSTK) - Berounban átütő sikert arattak a szlovákiai versenyzők a terepkerékpáros országos bajnokságon. Az első helyen a 19 éves Ondrej Glajza (Poprad) végzett a 20 esztendős Peter Hric (Lokomo­tíva Košice) előtt, míg a harmadik helyet a tapasztalt, 28 esztendős Petr Klouček (Mladá Boleslav) szerezte meg. Utoljára 34 évvel ezelőtt, 1952-ben nyerte a terepkerékpáros OB-t szlovákiai ver­senyző, a legendás Vlastimil Ružička. Berounban 44 kerékpáros állt rajthoz, az élversenyzők közül csupán a bajnoki cím védője, František Klouček (Dukla Praha) hiányzott sérülés miatt. Az elsó helyért végig a válogatottjelöltek küzdöttek. A terep havas, helyen­ként jeges volt és így a bukások is befolyásolták a sorrendet. Ezek nem kerülték el a legjobbakat sem, bár mindegyiket más idő­pontban Balszerencsére panasz­kodhat Klouček, aki két körrel a cél előtt bukott, és főleg Hric, aki fél körrel a cél előtt, amikor üldözőbe vette Glajzát, egy fegyelmezetlen női kéz miatt a földre került. A juni­orok a VB-re való felkészülés ke­retében indultak a bajnokságon, s közülük a legjobban Polák sze­repelt, kilencedik lett. Nyilatkozatok - Glajza: ,,Bíz­tam a sikerben, mert jó formában vagyok. Amikor mögöttem Hric 34. NÉGYSÁNCVERSENY bukott, nem tudtam róla, csak ké­sőbb mondták meg. Jómagam négy körrel a cél előtt jutottam erre a sorsra, azonban komolyabb kö­vetkezmények nélkül. “ Hric: ,,Ondrej már látótávolság­ban volt, amikor utamba került egy tizenöt éves kislány. Édesapja ugyan visszarántotta, ennek elle­nére átestem a lábán." Klouček: „Le akartam szakíta­ni fiatalabb vetélytársaimat, ezért gyors iramot diktáltam. A hajrában azonban buktam, a pedál elgörbült és amikorra a szerelóálláshoz ér­tem, már elszálltak a remények. “ A terepkerékpározás orszá­gos egyéni bajnoka: Ondrej Glaj­za 1:02:59, 2. Peter Hric -22 mp, 3. Petr Klouček -1:09 p. A versenyzők 50 percet + egy kört teljesítettek. Egy kör hossza 6600 méter volt, összesen 9 kört hajtottak az indulók. Vacek negyedik lett Innsbruckban Győzött a finn Puikkonen • Ploc és Parma csalódást keltett • Összetettben Vettori az élen (t-ton) - A négysánc síugróverseny harmadik állomása Inns­bruck volt, ahol északi sikerek születtek. Az elsó helyet 104 és 106 méteres ugrásokkal a finn Jari Puikkonen szerezte meg a norvég Stjernen és honfitársa, Nleminen előtt. Csehszlovák szempontból a verseny kellemes meglepetése Bohumil Vacek szereplése volt, aki az előkelő negyedik helyen kötött ki. A negatív meglepetést az egyébként megbízható Parma szolgáltatta, aki az első sorozatból nem jutott tovább. Ploc is gyenge formában versenyzett, az első ugrás után a 21. helyen állt és a második után még lejjebb süllyedt. Kiesett Polák is. Dluhoš az első sorozat után még a tizenöt között volt, de a második kísérlete gyengébben sikerült. Innsbruckban meglepetésre, de ta­lán nem véletlenül az északi országok képviselői bérelték ki a dobogó vala­mennyi fokát. Főleg a norvég ugróknál szemmel látható, hogy jól elsajátították az új ugrótechnikát, amikor az elru­gaszkodásnál nagy figyelmet szentel­nek a súlypontáthelyezésnek, és az ugrás utolsó fázisában igyekeznek sik­lórepüléssel talajt fogni. Az elsó soro­zatban kezdetben volt némi ellenszél, amit a rutinos ugrók jól ki tudtak hasz­nálni. Később a szél elállt és valószí­nűleg ez volt az oka Ploc és Parma gyengébb teljesítményének. Az osztrá­kok jól kezdtek, azonban a második sorozatban az ő reményeik is elszáll­tak. Azonban nemcsak a legjobb csehszlovák ugrók nyújtottak a várt­nál halványabb teljesítményt, ha­nem olyan kitűnőségek is, mint pél­dául Weissflog, Bulau, Suorsa és mások. A versenyen 17 ország 100 ugrója állt rajthoz. Az első sorozatban egy tucat versenyzőnek sikerült száz mé­tert teljesítenie, azonban Ploc tavalyi sáncrekordja (112 m) nem forgott ve­szélyben. Az élre 104 méteres teljesít­ményével a finn Puikkonen ugrott és a tíz között négy osztrák volt található A csehszlovák szinek képviselői kö­zül Vacek volt a legjobb, a 10. helyen állt, Dluhoš pedig a 14.-en várta a foly­tatást. Ploc, aki garmisch-partenkir- cheni rangadó szereplése után esé­lyes volt az összetett versenyben is, Jari Puikkonen lett a négysáncverseny innsburcki győztese (ČSTK-felv.) 98,5 méterrel a 21. volt Polák, Parma és Švagerko ugrása (81,5 - 87 - 86 m) kevés volt a második sorozatban való részvételhez. A mindent eldöntő második for­dulóban 18 ugrónak sikerült elérnie, vagy túlszárnyalnia a 100 méteres határt. Az elsőség kérdése az utolsó pillanatig kétséges volt. A leghosszabb ugrás Nieminennek sikerült, 110 méte­res teljesítményével mindössze két méterrel maradt el a sánccsúcstól, de ez is csak a dobogó harmadik fokához volt elégséges. Az első soro­zat két legjobbja, Puikkonen és Stjer­nen magabiztosan versenyzett és megtartotta helyezését. A második so­rozat keserű csalódást okozott a házi­gazda osztrákoknak. Legjobb verseny­zőjük, Vettori csak kilencedik lett, en­nek ellenére az összetettben továbbra is vezet. Plocnak a második forduló­ban kockáztatnia kellett, az ugrása azonban nem sikerült és visszaesett a 42. helyre. Vacek viszont tökéletes ugrást mutatott be és a tizedik hely­ről a negyedikre került mint a cseh­szlovák ugróiskola egyetlen képvise­lője. A négysánctorna ma Bischofshofen- ben fejeződik be. Eredmények: 1. Puikkonen 212,3 (104 + 106), 2. Stjernen 207,2 (103 + 103), 3. Nieminen 204,9 (99 + 110), 4. Vacek 202,9 (99,5 + 104,5), 5. Tröen (norvég) 201,3 (102+103), 6. Wiegele (osztrák) 200,3 (103,5 + 101,5), 7. Ulaga (jugoszláv) 199,1 (102,5 + 102), 8. Steien (NSZK- beli) 199,0 (99 + 104), 9. Vettori 197,8 (102 + 98), 10. Felder (osztrákok) 197,3 (101+99) ... 22. Dluhoš 185,9 (99,5 + 97) ... 42. Ploc 157,0 (98,5+82). A verseny állása Innsbruck után: 1. Vetrori 614,1, 2. Puikkonen 605,4, 3. Stjernen 596,8, 4. Neulándtner (oszt­rák) 591,4, 5. Fijas (lengyel) 587,4, 6. Steiert 585,7 ... 12. Ploc 572,7. A Világ Kupa állása nyolc verseny után: 1. Ulaga 94, 2. Suorsa 83. 3. Neulándtner 79, 4. Vettori 75, 5. Opaas 66, 6. Puikkonen 53, 7. Ploc 49 .. 14. Parma 27, 18. Vacek 20 pont.

Next

/
Oldalképek
Tartalom