Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-31 / 26. szám, péntek

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Gustáv Husák elvtárs vendégével beszélget (ČSTK-felvétel) Sokoldalúan fejlődő kapcsolatok Gustáv Husák fogadta Günter Mittagot SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A félévi bizonyítvány Vége az első félévnek. Az iskolákban ma kiosztják a bizonyít­ványt, melyet érthető kíváncsisággal, némi szorongással vesz kezébe csaknem egymillió gyermek és a szüleik is. Ez termé­szetes. Természetes, mert a félévi értékelés a tanulók iskolai munkájának a mérlege. Talán nem túlzás azt állítani, hogy minden olyan szülő, aki gyermeke fejlődését szellemi-erkölcsi épülését családi értéknek és egyben társadalmi követelmény­nek tartja, a saját megméretésének is tekinti a bizonyítványt. Ha a szülő és a gyerek között őszinte, bizalmas a viszony, ha a család tájékozott az iskolai követelményekről, a gyermek képességeinek megítéléséről, évközbeni teljesítményéről, tehát a szülői háznak jó a kapcsolata az iskolával, a bizonyítvány nem okozhat különösebb meglepetést. Csalódás legfeljebb azokat érheti, akik saját mulasztásukat efféle indokokkal próbálják igazolni: „Annyit dolgozom azért, hogy mindene meglegyen, a tanulásban már nem tudom segíteni; neki semmi más köteles­sége nincs, csak az, hogy tanuljon; az iskolának kellene jobban fogni őket, a dolgozó szülő nem ér rá; énvelem sem törődött senki, mégis jó volt a bizonyítványom“. Kérdés persze, hogy az önigazolást-felmentést kereső szülök csakugyan mindent megtettek-e gyermekükért? Az anyagiak előteremtése során nem feledkeztek-e meg a legfontosabbról: az óvó, a szerető figyelemről, amelynek egyébként nem kell okvetlenül a lecke számonkérésében megnyilvánulnia, de érez­teti a gyermekkel, hogy egyenrangú tagja a családnak, s felada­tainak megoldásáért felelős személyiség. Ezért is fontos, hogy a félévi bizonyítványosztást komoly beszélgetések kövessék, függetlenül a gyerek érdemjegyeitől. Sajnos, a tapasztalatok szerint inkább a kudarcot vallókkal szoktak leülni, a sikeres bizonyítványt vagy ajándékkal vagy egy „jól van fiam“-mal intézik el. Pedig a kitűnők is igényt tartanak rá, hogy megkérdezzék tőlük: milyen erőfeszítés, mennyi szor­galom vagy szerencse van az osztályzatok mögött. A közepes teljesítmény oka is sokféle lehet: közönyös lustaság, az órákon felcsipegetett morzsák, sebtében összedobott feladatok eredmé­nye, mint ahogy megfeszített szorgalom is állhat mögötte. Mindezeket tapintatos és hozzáértő szülői szavak ki tudják deríteni, s olyan tapasztalatokhoz juttatják a szülőt, amelyekkel gyermekeiket a következő hónapokban hasznosan befolyásol­hatják. A megfontolt, nyugodt szavaknak nagy lehet a hatásuk. Nem szabad fukarkodni a dicsérettel, ha a gyerek derekas munkát végzett, mert a szóbeli elismerés mindennél többet ér. És nemcsak a kiváló osztályzatot kell dicsérni, hanem a jót, a közepest is, ha az becsületes munka, szorgalom eredménye, hiszen ezekért is meg kell dolgozni. Többször is hangsúlyoztuk már, de bizonyára nem árt megis­mételni: az osztályozás, az osztályzat nem cél, csupán eszköz, segítség, amelynek a pedagógiai tevékenység részeként szol­gálnia kell oktatási-nevelési céljainkat, segítenie a tanulók fejlő­dését, fokoznia a tanítás-tanulás személyiségformáló hatását. A pedagógusnak mindent meg kell tennie azért, hogy az osztály­zatok gondos nevelői mérlegeléssel alakuljanak ki, sokoldalú ellenőrzés alapozza meg őket, s feltétlenül nevelő hatásúak legyenek. A szülőknek viszont nem szabad elfelejteniük, hogy az osztályzatok a gyerek fejlődésének, ismeretei gyarapodásának csak egy szakaszáról adnak tájékoztatást, s nem határozzák meg eleve életüket, sorsukat. Tekintsük tehát a félévi bizonyítványt annak, aminek szánja az iskola. Hiszen az értékelés arra való, hogy a gyerekek, a szülök és a pedagógusok felmérjék az elmúlt öt hónap tanulságait, s megtervezzék a második félév teendőit. A bizonyítvány felhívja a szülő figyelmét arra is, milyen területen kell az iskolával jobb kapcsolatot kialakítania, de figyelmezteti a pedagógust is, hogy milyen tárgyból kell nagyobb segítséget adnia tanítványainak. Most az a legfontosabb, hogy a feladatok megvalósításához mindenkinek kellő eltökéltsége és kitartása legyen. Végül is ez a feltétele az év végi jobb jegyeknek. TÖLGYESSY MÁRIA (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában Miloš Ja- kešnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának jelenlé­tében fogadta Günter Mittagot, az NSZEP KB Politikai Bizottságá­nak tagját, a KB titkárát, aki rövid munkalátogatáson tartózkodik ha­zánkban. A baráti találkozón nagyra érté­kelték a két testvéri országok kap­csolatainak magas színvonalát, s a két ország és népe sokoldalú kapcsolatainak intenzív fejlődését. Egyúttal áttekintették a külpolitikai együttműködés időszerű feladata­it. Kifejezték arra irányuló igyekez- tüket, hogy tovább erősítik a politi­kai, a gazdasági és a tudomá­Közös erővel (ČSTK) - Palárikovóban május 9-e alkalmából az idén új kulturális központot avatnak, amely 5 millió korona értékben épül. Már csak azok a szakmunkák vannak hátra, amelyeket társadalmi munkában nem lehet elvégezni. Aktív segít­séget nyújtottak a társberuházók. Tegnap együttes szocialista fela­jánlást írtak alá a tardoskeddi (Tvrdošovce) Jövő Efsz, a Palári- kovói Erdőgazdaság, a Keleti Vas- útigazgatóság és a palárikovói Ag­rokomplex üzem, továbbá az al­vállalkozók: az Érsekújvári (Nové Zámky) Járási Építőipari Vállalat és Járási Helyiipari Vállalat, s más üzemek képviselői kötelezve ma­gukat arra, hogy építőipari kapaci­tásaikat a befejező munkákra for­dítják. nyos-műszaki kapcsolatokat Csehszlovákia és az NDK szociá­lis és gazdasági fejlődésének meggyorsítása érdekében. Nagy ösztönzést adott ennek a két or­szág vezetői tavaly novemberben Berlinben tartott baráti munkata­lálkozója. A találkozón Helmut Ziebart, az NDK csehszlovákiai nagykövete is részt vett. (Folytatás a 2. oldalon) PENTEK 1986. január 31. XXXIX. évfolyam 26. szám Ára 50 fillér Gustáv Husák Bratislavában (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Bratislavába érke­zett, ahol Rudolf Kirchschläger- rel, az Osztrák Köztársaság elnö­kével találkozik. A repülőtéren Jo­zef Lenárt, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák miniszterelnök és Viliam Šalgo­vič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke fogadta. Jugoszláv pártküldöttség fogadása (ČSTK) - Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB tit­kára tegnap fogadta a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Köz­ponti Bizottságának küldöttségét, amelyet Alekszander Szekulo- vics, a KB nemzetközi együttmű­ködési osztályának vezetője ve­zet. A találkozón nagyra értékelték a két párt kapcsolatainak és együttműködésének fejlődését, s megvitatták a tapasztalatcsere további elmélyítésének kérdéseit. A fogadáson jelen volt Dusán Rodics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság cseh­szlovákiai nagykövete. A bécsi tárgyalások újabb fordulója Mihajlov szovjet nagykövet felszólalása (ČSTK) - Bécsben csütörtökön megkezdődött a közép-európai fegyverzet és fegyveres erők csök­kentéséről szóló tárgyalások 38. fordulója. A tanácskozás beveze­tőjében Valerian Mihajlov nagy­követ, a szovjet küldöttség vezető­je szólalt fel. Egyebek között felhívta a figyel­mét a Mihail Gorbacsov január 15-i nyilatkozatában foglalt leg­újabb szovjet békekezdeménye­zésekre, amelyek azt feltételezik, hogy 15 éven belül a világ meg­szabadul a nukleáris eszközöktől és valamennyi tömegpusztító fegyvertől. A bécsi tárgyalásokon tapasz­talható helyzettel összefüggésben Mihajlov nagykövet pozitívnak mi­nősítette azt a körülményt, hogy a nyugati résztvevők elvben elfo­gadják a szocialista országok 1985. február 14-i javaslatait. Ezek - mint ismeretes - azt felté­telezik, hogy az első kezdeti sza­kaszban a közép-európai szovjet és amerikai csapatok létszámát csökkentenék, s csak később a többi országét, addig pedig a NATO és a Varsói Szerződés nem növelné fegyveres erőinek szintjét. A tárgyalások történeté- (Folytatás a 2. oldalon) A XVII. PÁRTKONGRESSZUS TISZTELETÉRE Tovább a sikerek útiján (Tudósítónk­tól) - A Szlovák Magnezitmüvek lubeníki üzemé­ben számos pél­dás kollektíva dolgozik: olyan szocialista mun­kabrigádok, amelyek az öt­éves tervet határidő előtt tel­jesítették. Andrej Heidecker mérnök, az üzem igazgatója örömmel újságol­ta, hogy a dolgozók a 8. ötéves tervidőszak első évébe újabb el­határozásokkal léptek: a CSKP KB által vitára bocsátott távlati gazdasági és szociális fejlődési terv tanulmányozását követően értékes felajánlásokat tettek a XVII. pártkongresszus és a CSKP megalapítása 65. évfor­dulójának tiszteletére. Ezek lényege, hogy az elő­irányzott nyereséget, csaknem 3,2 millió koronával túlszárnyalják, terven felül 530 ezer korona érté­kű árut termelnek, s több mint 2,5 millió korona értékű tüzelőanya­got és energiát takarítanak meg. Céljaik elérése érdekében tel­jes mértékben felhasználják a vál­lalási és a rekordmozgalom eddigi hasznos tapasztalatait, az élenjá­ró, példás dolgozók és kollektívák munkamódszereit. František Puhalla ismert bá­nyászkollektívája a 8. ötéves terv határidő előtti teljesítését vállalta. Jozef Šgorica ifjúsági bányász- kollektívája pedig azt, hogy a 8. ötéves tervidőszak minden évé­ben 17 nappal határidő előtt telje­síti az éves tervet. A lubeníki bányaüzem osztályo- zójában az elmúlt évek során a nők is - Ružena Černaková, Klára Korpalová és a többiek - is igen jó munkát végeztek: egyéni tervüket sokan jóval határidő előtt teljesítették. Klára Korpalová a XVII. pártkongresszus tiszteleté­re tett felajánlása alapján az idén többek között 17 óra társadalmi munkában történő ledolgozását vállalta, valamint azt, hogy az idei feladatait tíz hónap, az egész öté­ves terv feladatait pedig négy év alatt teljesíti. Az igazgató közlése szerint az üzem dolgozói a prágai felhívás nyomán kötelezték magukat, hogy a 8. ötéves tervidőszak minden évében terven felül ezer-ezer ton­na falazóanyagot gyártanak, összesen 134 millió korona érték­ben. (kulik) Keresik a Challenger roncsait A tragédia szolgáljon figyelmeztetésül a „csillagháborús“ program híveinek (ČSTK) - Az Atlanti-óceánon, Cap Canaveraltól keletre folytató­dik a Challenger űrrepülőgép ron­csainak keresése. Az űrrepülő­gép, mint ismeretes, kedden rö­viddel a felszállás után felrobbant. A kutató csapatok eddig több mint egynegyed tonna, főként apró tö­redékre bukkantak. Az amerikai Országos Űrhajó­zási Hivatal (NASA) figyelmeztette a mohó szuvenírvadászokat - akik a helyszínre vonultak abban a re­ményben, hogy valamilyen roncs­darabkára (pukkannak - arra, hogy az űrrepülőgép fedélzetén igen mérgező anyagok voltak, amelyek veszélyeztethetik a megtaláló életét. Az űrrepülőgép pusztulását vizsgáló szakértői csoport várha­tóan több hónapig végzi munkáját. A washingtoni űrkutatási múze­umban szerdán leleplezték a Challenger fedélzetén elpusztult hét űrhajós nevét tartalmazó em­léktáblát. Houstonban, a Johnson Űrközpontban pénteken gyász­gyűlést tartottak. A Pentagon szerdán közölte, hogy a négy amerikai űrrepülőgép egyikének megsemmisülése ko­moly következményekkel jár az Egyesült Államok katonai űrprog­ramjára nézve. Az idén az űrrepü­lőgépeknek 15 repülést kellett volna végrehajtaniuk, s ezeket most ter­(Folytatás a 2. oldalon) Nicaraguai jegyzék (ČSTK) - A nicaraguai külügy­minisztérium jegyzékben tiltako­zott az Egyesült Államoknál ami­att, hogy George Shultz külügy­miniszter kedden Washingtonban megbeszélést folytatott a nicara­guai ellenforradalmi erők vezetői­vel. Adolfo Calero, az Egyesült Nicaraguai Ellenzék (UNO) nevű ellenforradalmi szervezet egyik vezetője közölte: ígéretet kapott, hogy rövidesen a törvényhozás elé terjesztik a ,,kontrák" katonai segélyezésére vonatkozó terveze­tet. Calero szerint a kormány „leg­alább 50 millió dollárt, bár valószí­nűleg ennél inkább többet“ kér majd a kongresszustól erre a cél­ra. Shultz egyébként az UNO ve­zetőitől átvette a szervezet nyilat­kozatát, amely lényegében egy el­lenforradalmi kormány megalakí­tásának a programtervezete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom