Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-28 / 23. szám, kedd
ÚJ szú 5 1986. I. 28. A jéghegy kétharmada - víz alatt A Matesz Stúdiószínpadának bemutatója- ÚJ FILMEK Orvosnők / (NDK) Ismét megérett rá az idő: az önmegmérettetés igénye érezhetően ott él a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) társulatának művészeiben. Ez nemcsak a szokásos évi négy bemutató néhányak számára olykor szűkös szerepelhetóségeivel együtt növekszik, hanem a megszokás, a szokvány és a megszokottság (nemcsak a művészek számára) elviselhetetlen légköre is táplálja. Valóság lett tehát egy sokáig érlelődő elképzelés, amelynek a dolog természetéből eredően adminisztratív jellegű indokai is vannak. A rövidesen(?) új épületbe költöző társulatnak az alkotómunka feltételeinek megváltozásával a munkastílusán is változtatnia kell. Ez egy színház esetében mindenekelőtt alkalom a szemléletváltásra, a művészi kockázatvállalásokra és a tudatos kísérletezésre. Mindez természetesen az ellátandó feladatokkal nem kerülhet ellentétbe, nem is szoríthatja azokat háttérbe, de az alkotóknak elidegeníthetetlen joguk van ahhoz, hogy többet vállaljanak, hogy fejlesszék önmagukat, hogy megkeressék és kibogozzák a színház és a közönség között újabban igencsak összeku- szálódott szálakat. Ebben a kezdeményezésben mindenekelőtt a „többet adni“ eltökéltségét kell tisztelni. A színház vezetésének pedig vállalnia kell, hogy akik többletmunkával állnak az eléggé egyoldalúan táplált csehszlovákiai magyar színházlátogatók elé, minden segítséget megadjanak. A stúdiószínház indulásával egyidőben a bemutatók rendjében is „változás“ történt. Ezúttal So- morján (Šamorín) „sajtóbemutatót“ láttunk, természetesen szép számú közönséggel együtt. Ugo Betti Bűntény a Kecskeszigeten című drámájában három nő és egy férfi megrendítő és mindvégig magasfeszültségen izzó küzdelmét láthatjuk. Holocsy István rendezőnek ezt elsősorban a színészi játékra alapozva sikerült érzékeltetnie, de az úgynevezett „szövegalatti" dolgokról megfeledkezett. Ezeknek elsősorban „látható“ magasságba emelésével több biztos fogódzót adhatott volna a színészek számára. Szinte tisztázatlan marad a Kecskeszigeten élő három, egykor városi nőnek egymáshoz való viszonya. A csoportos magány a darab egyik lélektanilag indokolható ténye, de ezzel együtt ebben a rokoni összezártságban a magánynak nemcsak formái, típusai vannak, hanem viszonyulásai is. Ez a kapcsolat csupán a második rész egyetlen jelenetében, Agata és A megszokottól némileg eltérő, új köntösben jelent meg a Literárni mésíčník idei első száma. Borítóján František KrasI színes fotói láthatók, melyek témájuknál fogva a folyóirat Műhely rovatához, pontosabban a rovat „irodalmi brigádjának“ bányászokról, bányászatról szóló összeállításához kötődnek. A tartalom formai elrendezése lényegében maradt a régi, csupán egyetlen új rovatot fedezhet fel az olvasó, amely - nem szó szerinti, de talán a legkifejezőbb magyar fordításban - A munka hőse címet viseli. A rovat elsőként Rudolf Petr akadémikust, a Hradec Králové-i kórház idegsebészét, a csehszlovákiai idegsebészet egyik úttörőjét mutatja be terjedelmes irodalmi riportban. A riport szerzője Jirí Stano. A cseh publicisztikának és irodalomnak ez az ismert egyénisége egyébiránt éppen jubilál ebben az esztendőben; a Panoráma rovatban Syiva Bartúšková méltatja pályáját, születésének 60. évfordulója alkalmából. A szám vezércikkében az ismert prózaíró, Sohum/7fl/ha elmélkedik a hazafiság fogalmáról, amely szerinte már nem jelentheti Silvia (anya és leánya) között volt bizonyos mértékig érezhető. A rendezés hiányosságai közül ebbe a kategóriába tartozik a játék térbeli rossz megkomponálása, az egyes tárgyak funkciótlansága és hiánya (a múlt emlékei), illetve a metakommunikáció (a taglejtés, fintor, mozdulat, tárgyi manipuláció) kidolgozatlansága. Kiss Péntek József díszlete önmagában véve miliőt teremtett, bár az elején kissé bizonytalan, hogy a dráma kicsúcsosodásakor exponált funkciót kapó kút a házban vagy azon kívül van. Most mintha fölösleges lett volna a függöny. Viszont a nyitott színpadon sem adekvát térbeli sűrítésűek (nem érzékelhető a fülledtség) az egyes díszletelemek. Nem látható a színen egyetlen tárgy sem, amely a három nő múltjára, előéletére utalna (talán a hintaszék?). Pedig a lelki indítékok önkéntelenül is tárgyak őriz- getésére késztetik az embert, olykor anélkül, hogy tudatosítaná azt. Olykor dolgokra gondolok, mint Agata férjének évek múltával is őrzött ruhája. Sokkal kifejezőbbé tehette volna Pia, a sógornő múlt utáni sóvárgását egy pongyola, amely mind a nagyvárosi életet, mind a Cs. Tóth Erzsébet színészi játékában jól érzékelhető átélt szerelmeket idézte volna. Tény az is, hogy Holocsy István a kelleténél talán többet bízott a színészeire, pedig inkább a színészeiben kellett volna bíznia: meg tudják valósítani annak a bonyolult lélektani rendszernek a legfinomabb elemét is, amely ebben a darabban történelmi és társadalmi szimbólumokat hordoz. Bugár Béla jelmezei, az említett példán kívül, Silviának áz események hatására kislányból nővé „érett“ jellemrajzát sem segítették. A második részben a tragikus esemény után mintha egy mai divatlapból lépne elő csíkos ruhájában. A jelmeztervezői bemutatkozás említett hibái ugyanannak a rendezői igyekezetnek a következményei, amely a színészeket szolgálta. Ez a stúdióelőadás is bizonyította, hogy a színház mennyire kollektív művészet, minden elemével a kitűzött célt közelíti vagy éppen távolítja. Holocsy István rendezőként is színész maradt, ami bizony ritkán történik meg a hirtelen rendezői „székbe" ülő színésznél. Igen ám, de most ő volt a rendező, s a színészek belső indíttatású alkotói erőit rendszerezni és egységesítenie kellett volna. Nem hiszem például, hogy Ropog József ne tudta volna a nők felé háromféle képpen eljátszani a hazugságot. Angelo tehetséges szélhámos, jó csupán a hazafiság elmúlt századokból eredő klasszikus értelmezését, a társadalomban végbement fejlődés új tartalmat is kölcsönzött e fogalomnak, így egyebek között a szocialista internacionalizmusnak is jelentős helye van benne. Bár tematikájában ugyan teljesen más, ám bizonyos értelemben mégis rokonítható Ŕíha elmélkedésével Jirí Hájek Alkalmatlan örökösök? című írása, melyben a szerző a fiatal generációnak a 19. század irodalmához való viszonyát vizsgálja. Főként a főiskolás fiatalok körében végzett felméréseiből, kutatásaiból kiindulva megállapítja, hogy a 19. század klasszikus cseh irodalmárai és irodalmi alkotásai (sajnos) csak elvétve fedezhetők fel e nemzedék irodalmi érdeklődésében, mi több, ez az érdeklődéskor a kortárs irodalmat tekintve is meglehetősen szűk, illetve a figyelem gyakran a kétes értékű irodalmároknak, irodalmi alkotásokra irányul. A költők közül a hatvanötödik születésnapját ünneplő Oldfich Vyhlídal (egy külön írás is méltatja eddigi munkásságát), Jiŕí Žáček, emberismerő, éles logikájú, ezért is lehet olykor démoni. Ropog Józsefnek talán élete legnagyobb szerepe van a birtokában. Ez a szigetre tévedt idegen Örkény István Tótékja őrnagyának az elődje és rokona. Fasisztoid, éppen ezért annyira hátborzongató. A nézőnek pontosan tudnia kellene, hogy mikor látja és hallja a „civil" Angelót. Rettenetesen nehéz szerep, hiszen váltások, meghátrálások és támadások más-más formáit kell benne szinte egyik pillanatról a másikra a színpadra hozni - teremteni. Az alapfigura hiányzik Ropog alakításából, vagyis nem mindig villan meg „civil énje" az előadás alatt. Ellene, de egymással is harcolnak a nők. Agata (Németh Ica), aki már-már elfeledte a boldogtalan szerelmet, Pia, a sógornője (Cs. Tóth Erzsébet), aki nem akarja az ölelést felejteni, s végül Silvia (Mák Ildikó), aki meg akarja ismerni a szerelmet. Férjétől - apjától - testvérétől jön Angelo, az ismeretlen. Halott rokontól egy élő - férfi. Németh Ica az első részben jó érzékkel mutatja meg az özvegy belső feszültségét, elfolytott ösztöneit. A második részben elbizonytalanodott, ami az Angelóval kezdett szerelmi viszony vállalásának milyenségében érezhető. Cs. Tóth Erzsébet több rendezői segítséggel (jelmez, tisztázott kapcsolatok) sokkal meggyőzőbb lenne. Németh Ica mellett így is a legpontosabban ő formálta meg szerepét. S ha már stúdió és stúdium, akkor egy ehhez kapcsolódó megjegyzés: a nála észlelt modorosságok (egyforma mozdulat, hanghordozás) fenyegetik a Matesz színészeit. A skatulyák ebben a kis létszámú társulatban igen hamar meggyötrik a színészt. Mák Ildikó Silviája kislányos, amikor eszköztelenül játszik. Az eszköz- telenség sajnos mindvégig megmaradt, akkor is, amikor igazi színészi eszközökre lett volna szükség. Vörös Lajos Edoardója jó karakteralakítás volt, de tenyeres- talpassága ismerős volt egy nem oly régi házmesterszerepéből. A kritikus ritkán vállalkozik arra, hogy a legjobb szándékkal és őszinte hittel teli bizakodással leírja: Ugo Betti darabját látni kell. Ugyanúgy a színészeket is, akik - tagadhatja bárki - kiléptek a társulati skatulyákból. Most a rendező is színész, de a túlzott színésztisztelete most kicsit hátrány. Félig kész ez az előadás, olyan produkció, amelyen a február 14-én megtartandó ünnepi bemutatóig sokat lehet javítani. Megéri. DUSZA ISTVÁN Jiri Karen, Petr Prouza verseit olvashatjuk, s Jan Pilar is szerepel néhány, szülőföld ihlette versével; legutóbbi kötetét Milan Blahynka méltatja a lap Fórum rovatában. Ugyanebben a rovatban több méltatást is olvashatunk a fiatal, igen tehetséges cseh költőről, Markéta Procházkováró\. A próza írók közül Petr Pavlík Šumavská bila noc (šumavai fehér éjszaka), valamint Jirí Kfenek Podzim s tetičkou (Ósz a nagynénivel) című elbeszélése szerepel a számban. A lap interjút közöl Ján Solo- vičcsal a jelen színházáról; a szlovák irodalmat képviselik még a számban Daniela Hívešová versei, valamint Mária Ďuríčková elbeszélése. Andrej Voznyeszensz- kij szovjet költővel Pavel Bartík készített interjút. Az idei első számot Karéi Svolinský nemzeti művész lírai ihletésű rajzai illusztrálják. A neves képzőművész január közepén ünnepelte kilencvenedik születésnapját, ebből az alkalomból életművét Ľuboš Hlaváček méltatja. NÉMETH GYULA Az orvosetikai gyakorlat kritikája olyan téma, amelyben nehéz unalmast, a közönség számára érdektelent mondani. Ezért is ül be a néző szívesen minden olyan filmre, amely az orvosok kissé titokzatos, a kívülálló számára kiismerhetetlen, zárt világába, vagy e hivatás kulisszái mögé enged bepillantani. Horst Seemann rendező - aki NSZK, svéd és svájci közreműködéssel készítette el filmjét - egy orvoscsalád korrumpálódásának tragédiába torkolló történetét mutatja be, fordulatosán. A Német Szövetségi Köztársaságban játszódó történet szereplői orvosok; azért éppen ők, mert az orvostudomány az a terület, ahol a legérzékenyebb, legtragikusabb módon ütközik egymással kutatómunka és praxis, üzleti érdek s a betegek életének a megmentése. A történet hősei maguk is e kettősség szorításában élnek. Darázsfészekbe nyúlt tehát Rolf Hochuth nyugatnémet író, amikor megírta Orvosnők című darabját, amely az NSZK-ban és az NDK- ban is sikert aratott, s bizonyára ez tette lehetővé a filmváltozat létrejöttét is. Egy olyan családot mutat be, amelyben mindenki orvos; a nagymama, Lydia kutatóorvos, de eltávolítják állásából, mert nem hajlandó részt venni egy nem elég körültekintően kikísérletezett gyógyszer üzleti hírnevének megóvásában. Leánya, Katia, a klinikán dolgozik, szakmai tekintélyét kísérleteivel alapozza meg. Egy új A nagy balhé II. Hét Oscar-díj fémjelezte a jó tíz évvel ezelőtt készült s nálunk is bemutatott „nagy balhé" kvalitásait. George Roy Hill bűnügyi története a maga idején rendhagyó film volt, a jól bevált kliséket szétzúzva, humoros és ironikus hangvételben, szellemesen bonyolította az eseményeket, a harmincas évek Chicagójának alvilágát bemutatva. A középpontban két kiváló színész: Robert Redford és Paul Newman feledhetetlen alakításával. Nem a nosztalgia divatja juttatja eszünkbe a hajdani sikerfilmet. A bevezető sorokat csupán emlékeztetőül szántuk, hiszen elkészült, s már nálunk is játsszák a film szabad folytatását, A nagy balhé II.-1. Vajon mi maradt meg az előző részből, az alkotók mit mentettek át belőle ebbe az opusba? Csak a mese vázát, s az egyes figurák vezetéknevét. Az alkotógárda teljes egészében kicserélődött. A jónevű rendezőt egy kevésbé ismert - Jeremy Paul Kagan - váltotta fel, a két népszerű főszereplőt pedig Jackie Gleason tévészínész és Mac Davis énekes. módszer alkalmazása azonban betegének életébe kerül. Befolyásos főnöke - akivel szexuális kapcsolata van - menti meg a meg- hurcolástól. Ó szerez új állást Katia anyjának is, aki már hajlandó kompromisszumokra, s kelíő cinizmussal asszisztál cége vezetőinek a gyógyszerek népszerűsítésé- ben-reklámozásában. A sors útjai azonban kiszámíthatatlanok: Katia % elveszti fiát, Tom is egy orvosi kísérletnek esik áldozatul... Kegyetlenül metsző képet rajzol az író a Nyugaton magánkézben levő gyógyintézetekről és gyógyszergyárakról, melyek a gyors üzleti siker érdekében kellő ellenőrzés nélkül bocsátják piacra, illetve felhasználásra gyakran vitatható hatású készítményeiket. Érdeme, hogy emellett megfogalmazza korunk egyetemes orvostudományának etikai konfliktusait is. A film minden szempontból igyekszik népszerűén felvetni napjaink orvosetikai problémáit. A szereplők közül kiemelkedik Judy Winter, Inge Keller, Walter Reyer, Daniel Jacob s a Mephistóból ismert Rolf Hoppe. A film a negyvenes évek New Yorkjának alvilágába vezeti el a nézőt, a híres és hírhedt bűnözők világába, melyben a pénz és a hazárdjáték nem egy embert juttatott csődbe, vagy tett a bűnözők áldozatává. Meséje szerint a film nem több, mint néhány ki- sebb-nagyobb csalás, átrázás, megvágás bemutatása. A bűnügyi történet a minden hájjal megkent csalók emberi arcát is itt-ott elénk varázsolja. A két hős életét persze a könnyű pénzszerzés, az örökös csalás határozza meg, űzi, hajszolja őket újabb és újabb vállalkozásokba. Jeremy Paul Kagan rendező ötletesen, sodró tempóban bonyolítja az eseményeket, párbeszédei találóak és szellemesek, s Scott Joplin ragtime-zenéjével sikerül korhű atmoszférát is teremtenie. Ám munkája minden jószándékú igyekezete ellenére mégiscsak a tisztes középszert képviseli, az eredeti „balhénak" csupán a párlata. így aztán a címben szereplő kettes nem csak a folytatásra utal, har.em a minősítésre is.-ymAz amerikai film egyik kockája A Literárni mésíčník legújabb számáról Jelenet az Or\'osnókbó! (amerikai)