Új Szó, 1986. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-16 / 13. szám, csütörtök
Társadalmunk igényeinek megfelelően A vállalati ösztöndíj új rendje Maradandó élmények A prágai lapok a magyar kultúra csehszlovákiai napjairól Az eddig érvényben lévő ösztöndíjrendszer lehetővé tette, hogy lényegében önkényesen lehetett folyósítani ösztöndíjat, valamely vállalat vagy államigazgatási szerv szükségleteitől, lehetőségeitől vagy jóindulatától függően. Az ösztöndíjfolyósítás egyik feltétele volt, hogy a fiatal az iskola elvégzése után az adott vállalatnál öt évet dolgozzon. Ezáltal is ösztönözni kívánták a leendő szakembereket, hogy egy-egy olyan vállalatnál, üzemnél helyezkedjenek el, amelyek nehezen tudtak szakképzett munkaerőt szerezni. Idővel, főleg a szakképzett fiatalok számának gyarapodásával, megváltoztak a feltételek, tehát sok esetben indokolatlanná vált üzemi ösztöndíj folyósítása. Másrészt a végzett növendékek továbbra is fokozott érdeklődést tanúsítanak a nagyobb városokban illetve a vonzóbb vállalatoknál végzendő munka iránt. Rendszerint nem szívesen vállalnak munkát távol az iskola székhelyétől vagy lakóhelyüktől, így aztán gyakran nehéz munkaerőt szerezni a népgazdaságilag fontos területek számára. Akadnak, akik egy- egy munkakört lebecsülnek, s az általuk felállított társadalmi ranglistán alacsonyabb fokra helyeznek. Az is megtörténik, hogy esetenként olyan munkát vállalnak, amely nem felel meg végzettségüknek csak azért, hogy nagyobb városban maradhassanak. Érthető, hogy ilyen körülmények között a vállalati ösztöndíj nem töltötte be szerepét. Sőt nem egy esetben formális szempontok alapján folyósították, esetenként teljesen indokolatlanul, amikor csakis az egyéni érdekek vagy személyes kapcsolatok játszottak szerepet. Egyébként is más ösztöndíjformák is vannak nálunk, Az írástanítás és -tanulás kérdéseivel foglalkozva legutóbb nem szóltunk az egészségvédelmi szabályokról, pedig ezek megtartása felettéb fontos. Ha azt akarjuk, hogy gyermekeink károsodás nélkül sajátítsák el a megfelelő írástechnikát, az iskolában is, otthon is biztosítani kell az íráshoz szükséges feltételeket. A megfelelő erősségű, balról jövő világítást, a kellő hőmérsékletet, a széket, asztalt - illetve padot az íróeszközöket és a füzeteket. Ügyeljünk a gyermek célszerű és helyes testtartására. A fejük ne hajoljon túlságosan előre. A füzet és a gyermek szeme közötti távolság nem lehet kevesebb, mint 25-30 centiméter. Ha észrevesszük, hogy túlságosan közel hajolnak a füzethez, nyugodt hangon kérjük meg őket, hogy tegyék mindkét könyöküket az asztalra, az újjaik- kal pedig fogják be mindkét szemüket. Ez egyrészt játék és kikapcsolódás, másrészt a gyermek számára biztosítja az íráshoz szükséges optimális test- és fejtartást. Ezt a „játékot“ időnként ismételtessük meg! Többet ér, mint az állandó figyelmeztetés, netán fenyegetés, hogy ha nem vigyáz, megromlik a látása, szemüveget kell viselnie, esetleg megvakul. A megfelelő ülésmód is a helyes testtartáshoz tartozik. A gyermek mindkét válla legyen párhuzamos az asztal lapjának szélével. Két karja feküdjék köny- nyedén az asztalon. Ha a bal kezét leengedi írás közben, csak ferde gerinccel képes írni. Az ilyen testtartás egyenes következménye a szülőket rettegésben tartó gerincferdülés. Irásfiziológiai szempontból fontos még a lábtartás is. A lábszár és a comb vonala alkosson derékszöget, a két talp teljes talpfelülettel nyugodjék a padlón. Ezt a lábtartást következetesen követeljük meg otthon is, az iskolában is, mert a gyermekek írás közben gyakran változtatják a lábtartást. Szeretnek keresztbe vetett, vagy előre nyújtott lábbal írni, vagy a széklábakon csavarják ' körül a bokájukat. Meg kell nekik magyarázni, hogy ez káros és veszélyes, mert a fejlődő hát'izmai amelyek ösztönözhetik a fiatalok tanulását. Az említett szempontokat figyelembe véve az SZSZK kormánya 1983-ban az ösztöndíjrendszer új elveinek jóváhagyása során megállapította, mely területek küszködnek munkaerőhiánnyal, s vállalati és kerületi ösztöndíjat csak ezek a helyek folyósíthatnak. Ennek alapján a Munka- és Szociálisügyi Minisztérium meghatározta a népgazdaságnak azokat a területeit, ahol indokolt a leendő szakemberek ösztöndíjazása. Ennek értelmében azoknak a diákoknak és főiskolai hallgatóknak adható ösztöndíj, akik kötelezik magukat, hogy tanulmányaik befejezése után az ország azon részein helyezkednek el, ahol rendkívül nehezek a munkafeltételek és életkörülmények, mint például jelenleg az Észak-csehországi kerület egyes járásai. Továbbá függetlenül attól, hogy az ország mely részén szándékoznak elhelyezkedni, ösztöndíj folyósítható azoknak a fiataloknak, akik kötelezik magukat, hogy meghatározott munkakörben vállalnak munkát. Ilyen például: a szénfejtés és -feldolgozás, a gáz-, bitumen-, radioaktív anyagok, ércek fejtése, a vasérc feldolgozása; az atomerőművek üzemeltetése; az egészségre ártalmas, veszélyes gyártási folyamatok, főleg a vegy- és kohóiparban; villany-, gáz-, víz-, hótávvezetékek építése és javítása, a közműhálózat üzemeltetése; a vasúti közlekedés egyes területei; az állattenyésztésben a szarvasmarha-, a sertés- és juhtenyésztés; egyes munkaterületek Prágában és Bratislavában - a városi tömegközlekedésben. E rövid áttekintés csak tájékoztatásul szolgál. A vállalatok konkgyengék, a gerincük könnyen elferdülhet. Ne engedjük meg azt sem, hogy a gyermek a szék szélén ülve, esetleg a széken térdelve írjon. Nemcsak azért, mert ilyen testhelyzetben képtelen szépen írni, azért sem, mert a gyenge, fejlődő izmokat és csontozatot óvni kell minden megterhelő, ferdítő, károsító tényezőtől. A balkezes gyermek problémáját a szülők az iskolaév elején beszéljék meg a tanítóval és az iskolaorvossal. Ha balkezes a gyermekük, ne erőltessék a jobb kézzel történő írást. A balkezesség örökletes, nem kóros tulajdonság és fiúknál kétszer gyakrabban fordul elő, mint lányoknál. Talán megnyugtató a túlzottan aggodalmaskodó szülők számára, hogy az emberiségnek csaknem tíz százaléka balkezes és számos kiemelkedő művész kerül ki közülük. A balkezes gyermek épp oly jól megtanul bal kézzel írni, mint a jobbkezes jobb kézzel, mert nála az akaratlagos mozgások irányításában a jobb oldali agyfélteke hatása érvényesül erősebben. Arra azonban ügyelni kell, hogy az iskolában is, otthon is a pad - illetve az asztal - bal oldalán üljön a gyermek, hogy a bal kéz írás közben szabadon mozoghasson. rét jegyzékét, illetve a munkaköröket az egyes tárcák módosításai tartalmazzák. Hiszen egy-egy esetben az említetteken kívül is adható ösztöndíj, ha a vállalat szükségletei ezt megkívánják. Az ilyen rendkívüli ösztöndíj azonban nem haladhatja meg az adott ágazat vagy kerületi nemzeti bizottság keretében folyósított ösztöndíj egy százalékát és minden egyes esetet a Munka- és Szociálisügyi Minisztériumnak kell jóváhagynia. Az ösztöndíjmódosítás már a mostani tanévben érvényes. Az illetékesek feltételezik, hogy az új rendelkezések értelmében ösztöndíjat csak azokon a területeken és ágazatokban folyósítanak, ahol az valóban indokolt és szükséges, s ezzel kiküszöbölik az említett fogyatékosságokat. Annál is inkább, mert nem elhanyagolható pénzeszközökről van szó. Erről tanúskodik a ösztöndíj nagyságának rövid áttekintése. Havi összege a kiemelt ágazatokban főiskolai hallgatók esetében 1000 korona, középiskolai diákoknál 600 korona, a többi ágazatban 800, illetve 400 korona. Ezenkívül a vállalat a fiataloknak megtérítheti a családi látogatások útiköltségét, járadékot folyósíthat a férjnek, havi 500 koronát, ha valamilyen oknál fogva annak nincs saját keresete. A gyermekre havi 100 koronát, illetve 1000 korona egyszeri szociális juttatást adhat, 400 koronát pedig tanszerekre és kulturális célokra. A felsőoktatási intézmények hallgatói tanulmányi eredményeiktől függően természetesen tanulmányi ösztöndíjat is kaphatnak. JÚLIUS HOMOLA, az SZSZK Munka- és Szociálisügyi Minisztériumának munkatársa A füzet elhelyezése mind írásesztétikai, mind egészségügyi szempontból fontos. írásesztétikai szempontból azért, mert a 70-72 fokos dőlésszögű írásnak rögződnie kell a gyermekekben. Ez a dó- lésszög csak akkor érhető el gerinckárosodás nélkül, ha a füzet ferdén fekszik a gyermek teste előtt. Ha a füzet széle az asztal szélével párhuzamosan halad, a gyermeknek fel kell húznia a jobb vállát, hogy a betűk megfelelő dőlésszögét biztosítsa. Az ilyen írás pedig elóbb-utóbb testtartási zavarokhoz vezet. A füzetet úgy kell elhelyezni, hogy a bal sarka pontosan a mellkas közepe előtt legyen, a jobb sarkát pedig mintegy négy centiméterrel feljebb kell tolni. Ez a szélesség 3-4 gyermekujjnyinak felel meg. Lehet, úgy tűnik, ezek apróságok. De itt az ideje, hogy odafigyeljünk az emberré nevelés részterületeire, apró, de fontos mozzanataira. Az aprómunka fontossága tagadhatatlan, hisz a sokoldalúan fejlett, egészséges ember felnevelése nemcsak kívánatos cél, mindennapi gyakorlati feladatok sorát is jelenti a szülők és a pedagógusok számára. Jóllehet, a magyar kultúra napjainak eseményei közvetlenül a karácsonyi ünnepeket megelőző hétre estek, ez a körülmény alig hatott ki déli szomszédaink képviselőinek fogadtatására. Mind a közönség, mint pedig a kritikusok egyaránt élénk érdeklődéssel kísérték a baráti ország kultúrájából ízelítőt nyújtó rendezvénysorozatot. A magyar kultúra napjai az év végi hajrában is jelentős kultúrpolitikai esemény volt - erről tanúskodnak a prágai lapokban megjelent méltatások is. Az alábbiakban ezeket foglaljuk össze olvasóinknak. A kulturális napok nyitóhangversenye, amelyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Lehel György vezényletével Bartók- és Kodály-műveket, illetve a kortárs magyar zenéből Soproni József szerzeményét adta elő, igazi ünnephez méltó hangulatot teremtett. Zdenék Vokurka, a Rudé právo zenekritikusa Kodály Galántai táncok című szerzeményének elő-' adásáról azt írja, hogy ez a mű úgy hangzott fel, ,,mint egy nagyszerűen hangszerelt táncköltemény (...) s bizonyos értelemben Liszt magyar táncait juttatja eszünkbe“. Bartók Concertója elsősorban elragadó zeneiségével, a zenekar tagjainak virtuóz teljesítményével vívta ki a kritika osztatlan elismerését. Vokurka ugyancsak elismeréssel ír Perényi Eszter kiváló teljesítményéről Soproni hegedűversenyének tolmácsolásában. A prágai kritika lelkes méltatásban részesítette Delibes Sylvia című művének december 19-i bemutatóját a Smetana Színházban. A bemutató azzal kapcsolódik a magyar kultúra napjaihoz, hogy Seregi László koreográfus feldolgozásában, Forray Gábor díszleteivel, Márk Tivadar jelmezeivel került bemutatásra. Puccini Bohéméletében Zempléni Mária, a Budapesti Állami Operaház szólóénekese vendégszerepeit Prágában, Mini, a montmartei szegény varrólány szerepében. A Li- dová demokracie az előadásról közölt beszámolójának ezt a címet adta: A budapesti Mini - ragyogó! A Katona József Színház, amelyet a prágai činoherní klub társulatához fűznek rendszeres, intézményes baráti kapcsolatok, vendégszereplésével ismételten bebizonyította, hogy sajátos rendezői felfogású, célratörő, konvencióktól mentes színház, amelynek egyik erőssége, hogy képes összhangba hozni a klasszikus műveket a kortárs alkotásokkal. Prágai vendégszereplését a társulat Raymond Queneau művével, a Stílus- gyakorlatokkal kezdte. „A modern színházművészet ragyogó példája“ című cikkében a Lidová demokracie kritikusa azt emeli ki, hogy „a nézőnek az az érzése, mintha a darab menet közben, szemeláttára születne(...) A színészek (Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor) a darabnak emberi keretekbe történő helyezésével teremtik meg a játékosság és a társadalmi bírálat közti összhangot“. Az előadások alatt a Klicpera Színházban kitűnő volt a hangulat, a közönség soraiban sok prágai színművész foglalt helyet. „A Queneau-darab átütő erejű formai megoldásával hívta fel magára a figyelmet, megmutatva, miként lehet a lapos tartalmat- lanságot formai eszközökkel nevetségessé tenni“ írja Marrie Slu- pecká, a Rudé právo kritikusa. A CSKP KB központi lapjának kritikusa a Katona József Színház másik két előadásáról, Csehov Manójáról, illetve Bulgakov Meneküléséről a realista művészi felfogást, a szerepek mély átélését, a szerzők eszmei üzenetének - az ember, az ember vágyainak, szenvedéseinek, tehetségének és a lehetőségeinek, a benne levő jónak és szépnek a tiszteletére - sikeres kidomborítását emeli ki. A Zemédelské noviny munkatársa így összegez: ,,A Csehov- és Bul- gakov-darab a Katona József Színház előadásában az átgondolt rendezői munka iskolapéldája volt, s nem kis mértékben járult hozzá a prágai színházi élet felélénkítéséhez. Rendkívüli visszhangot váltott ki a Győri Balett fellépése december 21-én és 22-én a Smetana Színházban. A kritikusok egybehangzóan megállapították: Markó Iván koreográfus műveinek ereje és hatásfoka a társulat valamennyi tagjának művészi tökéletességéből fakad. A győri balett-táncosok mélyen átélik szerepüket, s eljuttatják a közönséghez a balettmü mondanivalóját. A kritikusok felfigyeltek egyebek közt Bombicz Barbara, Kiss János, Ladányi Andrea, Demcsák Ottó, Afonyi Éva széles skálájú, szuggesztív táncművészetére. „A Győri Balett korunk táncművészeiének új színeivel gazdagította a hazai előadások palettáját. Korszerű felfogásával igazolta: méltán tartozik a modern magyar táncművészet élvonalába“ - összegez a Rudé právoban Viktor Malcev. A Práce kritikusa, Josef Pávek „A Győri Balett magával ragadta Prágát" című méltatását így fejezi be: „Azok számára is, akik se nem hívei, se nem ismerői a modern balettművészetnek, a Győri Balett vendégszereplése egész életre szóló élményt jelentett." A Svobodné slovo filmrovatában, január 3-án Éva Heprerová Szabó István filmjét, a Redl ezredest elemzi. Egyebek közt kiemeli: A film szinte Visconti-szerű hozzáértéssel vetíti elénk egy felbomló társadalmi rendszer légkörét. A magyar kultúra napjait értékelve Éva Kúnová a Práceban ezeket írja:- A magyar kultúra napjai hazánkban minden tekintetben sikeres rendezvény volt. Beszédes bizonyítéka és példája volt annak, milyen szerepet tölthet be a művészet, a kulturális együttműködés a népek közti barátság erősítése terén. S. M. TÖRÖK ZSUZSANNA Gyökeres György felvétele KÁROSODÁS NÉLKÜL írástanulás és egészségvédelem Bratislavában, a Darnyica Csehszlovák-Szovjet Barátság Házában, nyitották meg A szovjet irodalom eredetiben című kiállítást. A Mezs- dunarodnaja Knyiga és a Slovenská kniha vállalatok rendezésében mintegy 700 szovjet könyvújdonságot tekinthetnek meg az érdeklődők. A kiállításon a Melogyija hanglemezgyártó vállalat újdonságait is árusítják. Felvételünk a kiállításon készült. (ČSTK-felvétel) ÚJ SZÓ 6 1986. I. 16.