Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-30 / 35. szám

A televíziós műsorok sugárzása évtizedeken át a rádiótól ellesett módon történt: az adótoronyból sugárzott műsor az éterbe került, vételét pedig az előfizető saját antennával biztosította. Ennek a módszernek rendkívüli előnye, hogy egyidejűleg korlátlan számú készüléken lehet követni az adást, azonban van egy meglehetősen nagy hátránya is: a levegőben terjedő hullámokat befolyásolhatják a napkitörésekből származó elektromágneses zavarok, a gyárak, üzemek, valamint a közlekedési eszközök által előidézett különféle villamoshatások. Ennek következtében az eredetileg nagyon jó minőségű hang- és képinformáció olyan torzulásokat szenved(het), hogy szinte teljesen élvezhetetlenné válik a vétel. Ezenkívül, a rádióhullámokkal ellentétben (leszámítva az ultrarövdihullámú sáegy reklámfilm kedvéért. Elsősorban értelmiségi körök kezdeményezésére alapították meg az első kábeltévés adókat, amelyeknek a csatornáin hangversenyeket, drámai előadásokat, müvészfilmeket vetítettek, reklámot egyáltalán nem. Ezeknek a műsoroknak különösen kedvezett a kábeltévé, mivel a stúdióból kimenő rendkívül jó kép- és hangminőséget az otthoni készülékeken is biztosítani lehetett. Ennek köszönhetően aztán hihetetlen karriert futott be a kábeltévé: a kezdeti néhány tízezres nézősereg néhány év leforgása alatt többmilliósra duzzadt, napjainkban az amerikai lakosság fele előfizetője a kábeles televíziónak (erre külön kell előfizetni, tekintve, hogy a díjakból tartja fenn magát az adott társaság).

Mivel a szocialista államok műsorpolitikájában nincs helye az üzleti szellemnek, ezért évtizedeken keresztül nem mutatkozott különösebb igény a kábeltévé iránt (nem volt szükség fellépésre a reklám- dömping ellen). Azonban lejátszódott egy érdekes folyamat, amelyről kezdetben nem volt sejthető, hogy a kábelesítés irányába fog fejlődni. A robbanásszerűen terjedő televíziózás a hatvanas évek folyamán oda vezetett, hogy a városi háztömbök tetején egész antennaerdők sorakoztak,

vöt), a tévéhullámok a légkört övező villamostöltésú rétegekről (ionoszféra) nem verődnek vissza - az adás „kiszökik“ az űrbe, így csak akkor lehetséges a tévéműsor vétele, ha az adótoronyra közvetlen „rálátás“ nyílik, vagyis nincs az adó- és a vevőantenna között természeti vagy más akadály (hegy, magas épület stb.), ellenkező esetben rendkívüli mértékben romlanak a vételi lehetőségek. Ezért a tévéműsort nem egyetlen adótorony sugározza, hanem gerinc- és átemelóadók egész lánculata, például egy félreeső völgy lakói számára külön is, úgynevezett átjátszóadót kell építeni, hogy egyáltalán lássák a műsort.

Nagyon sok néző, különösen a hegyekben és a nagyvárosokban lakók, sokat panaszkodnak a tévéadás rossz minősége miatt. A környező nagykiterjedésű felületekről (hegyoldal, nagy ház) az elektromágneses hullámok visszaverődnek, keverednek az eredeti jellel, ennek hatására hullámzó sávok jelennek meg a képernyőn (interferencia). Elsősorban nagyvárosok lakói tapasztalhatják, hogy egy-egy vasbeton felhöharcoló, ipari létesítmény építése közben hogyan romlik fokozatosan a vételi lehetőség, mire a létesítményt átadják, alig lehet látni a képernyőn a róla szóló tudósítást. Ezekben az esetekben az egyetlen megfelelő megoldás a műsor kábelen történő továbbítása.

A kábeltévé több évtizedes múltra tekinthet vissza, szülőhazája az Egyesült Államok. Köztudott, hogy az amerikai tévéállomások a reklámok sugárzásáért kapott pénzből tartják el magukat és hogy bármilyen műsor, még színházi közvetítés is megszakítható egyamelyek esztétikailag is rontották a városképet, de egymást is zavarták, különösen rontva a vételi lehetőségeket. A házgyári lakásépítés szintén sürgette a probléma megoldását, aminek eredményeképpen megszülettek az első kisközösségi antennák: minden épületre csak egy-egy antennát szereltek fel (vagy lépcső- házanként egyet-egyet), an- tennaerósító segítségével aztán egyszerre több tucat készülékbe juttatták el a műsort. Ez ugyan még csak csírája volt a kábelesítésnek, de hamarosan nagyobb ütemű fejlődés következett el épp a nagyarányú építkezések eredményeképpen, amikor is egy-egy magas épület egész lakónegyedek műsorvételi lehetőségét rontotta. Ezért miattuk szükségessé vált a nagyközösségi antenna alkalmazása, kábelen keresztül. A nagyközsségi an- tennaerósítövel természetesen nemcsak a központi tévéadó műsorát lehet eljuttatni a lakásokba, hanem saját kis lakótelepi stúdió adását is.

Szlovákiában jelenleg több helyen is felhasználják ezt a lehetőséget, például Banská Bystricában elsősorban szolgáltató jellegű információk közlésére (hirdetmények, városi kulturális műsoroknak, áruházak kínálatának az ismertetésére stb.). A magyarországi kísérletek inkább a hagyományos tévéműsor irányába orientálódtak (Budapest, Székes- fehérvár, Keszthely stb.), lakótelepi vagy városi „tévéhíradó“ afómúsorszám, helyi kulturális és sportműsorokkal kiegészítve.

A kábelesítés azonban meglehetősen drága mulatság, ezenkívül eléggé nagy gondot okoz a már egyébként is túltelített út alatti kommunikáció (a

csatornán kívül az útburkolat alatt vezetik a vizet, a gázt, a villamosáramot és a telefon- kábeleket is), ezért szerte a világon olcsóbb és főleg helyta- ; karékos megoldásokat kerestek. A félvezetőtechnika és a lézertechnika nagyarányú t fejlődése tette lehetővé az üvegkábelen történő hírátvételt. Kezdetben telefonvonalak létesítésekor használták, de már akkor sem titkolták a szakemberek, hogy elsősorban tévéadások átvitelére lenne alkalmas. Ennek az a magyarázata, hogy a tévéadás hullám- sávjával nagyságrendekkel szélesebb a fénysugár tartománya, valójában akár több tízezer mai tévéadás is „ráültethető“ egy ilyen vevőhullámra.

A kezdeti nehézségek áthidalása után sikerült olyan gyártási eljárást kidolgozni, hogy az üvegszálban a jel húsz kilométert megtehet ugyanakkora csillapítással, mint a hagyományos rézkábel egy kilométeres szakaszon! Az üveg- . kábel nagy előnye, hogy míg a fémhuzal kilométerenként több tonna súlyú, addig a hajszálnál is vékonyabb üvegkábel néhány gramm, és emelett nagyon olcsó, hiszen üvegből, azaz homokból készül. Mivel a tévéműsort az üvegszálba fénysugárra „ültetik“, a kábel teljesen közömbös a beázással szemben. A jel továbbítása az üvegszálban - bár rendkívüli pontosságot igényel - meglehetősen egyszerű feladat, nagyobb gondot okoz az egyik szálból a másikba átvinni és szétosztani az adást, mivel a legkisebb csiszolási hiba következtében sem tud már a jel a kábelből kilépni, annak végéről, akár egy tükörről, visszaverődik. Ugyanez megtörténhet, ha a kilépő fénysugarakat a csatlakozóban a másik kábelbe akarjuk juttatni. Mivel az üvegszál kapacitása meglehetősen nagy, a televízió- és a rádióműsoron kívül a telefonösszeköttetést stb, is meg lehet oldani „rajta keresztül". így a jövő lakásába majd csak egyetlen üvegszálat kötnek be a mai több fémkábel helyett.

A laboratóriumi kísérletek már befejeződtek, hamarosan a mindennapos gyakorlatban is használni fogják ezt a rendszert. Hazánkban a közeljövőben (valószínűleg már jövőre) Prága modern déli városrésze kap elsőként fénykábeles központot.

Hazánkban és a többi szocialista országban a közeljövőben nem szándékoznak változtatni a jól bevált televízós ‘

adóhálózaton: továbbra is

megmarad a központi adóhálózat, ahol pedig nem megfele- ; ló a vétel, központot létesítenek, amely mikrohullámú láncon kapja a stúdióminőségú {

adást, innen nagyközösségi antennákkal kábelen továbbítják majd a műsort az egyes lakásokba. Ezeken a helyeken ezzel kialakulnak a lakótelepi vagy városi kábelmúsorok sugárzásának a feltételei is.

A televíziós adástechnika napjainkban átmeneti korszakát éli: egyes szakemberek a kábelesítés hívei, az egész országra kiterjedő hálózattal számolva; mások inkább a közvetlensugárzó műholdakat részesítik előnyben. Kétségkívül, ez utóbbi az olcsóbb l megoldás, mivel egyetlen műhold az egész ország területét be tudja sugározni a kábeltelevízióéhoz hasonló minőségben. Csehszlovákia ez utóbbi mellett tette le a garast, már több mint egy éve a Guineai- öböl felett függ - azaz a Földdel szinkronban kering a szovjet gyártmányú közvetlensugárzó műholdunk, ennek köszönhetően az országban már több helyen vehető a moszkvai televízió műsora. Ha műszakilag megérnek erre a feltételek (minden tévéhez adapter kell), ez a műhold sugározza majd a hazai tévéadásokat, amely egy tányérantenna segítségével fogható.

OZOGÁNY ERNŐ

Makk Károly alkotásában, az Egy erkölcsös éjszakában

(Markovics Ferenc felvétele)

„Ilyen vagyok“

Találkozás Mányai Zsuzsával

Jön. Nem egy perccel később, hanem öttel korábban, mint ahogy megbeszéltük. Jön. Tűzpiros mosollyal, könnyű, laza léptekkel, táncosokra jellemző testtartással. Még tizenöt lépés ... nem, már meg is szólít. Hangjából, szeméből annyi melegség, annyi bizalom árad, hogy a felével is beérném.

Mányai Zsuzsa - micsoda arcok, micsoda jellemrajzo’k! Egy fecsegő, lerázhatatlan nagyságosasszony, akit évek óta un a férje. Akitől jó lenne megszabadulni végre! Egy buta kis fruska, aki széles karimájú kalapban, hosszú szivarral a szájában színészi pályáról álmodik. Aki úgy vágja fel a lábát az igazgató asztalára, hogy na! Egy csipkelődő társalkodónö, aki bárhol, bármikor kiveri a huppot. Egy habostortát majszoló vénkisasz- szony. Egy belakott, erkölcscsósz tanárnő. És a többi, és a többi. Jó lenne őket újra látni! Nevetni a nevetésükön, bosszankodni a bosszúságukon. Csodálni Mányai Lajos és Simon Zsuzsa lányát, hogy kilók ide, kilók oda, mozgékonyságával, temperamentumával a nádszálvékony lányokat is lekörözi. Hogy tehetsége nem ismer határokat - bármilyen szerepet osztanak is rá, biztos, hogy „eladja“. Mert addig elemzi, addig töpreng rajta, amíg csak rá nem jön, mitől lehet érdekes a figura. Vermeer, a nagy holland festő jut most az eszembe: ó bánt olyan finoman, művészien a fénnyel, mint ahogy Mányai Zsuzsa játszik az érzelmekkel.

Ölünk a Lúdláb étteremben; bent a sarokban, délben, eső előtti fülledtségben. A pincér egy megrakott tányért tesz elé.- Jó étvágyat! - mondom én. Erre felvillan a szeme és elpirul.- Ne... Inkább rossz étvágyat kívánjon! Akkor könnyebb lesz az életem - mondja, s zavarában a földre néz.- Az asztal mellett gondolom, gyerekkorában sem nyafogott.- Én még ma is jó gyerek vagyok, tudom, mert borzasztóan szigorúan neveltek a szüleim. Ha például dirrel-durral léptem be a lakásba, nem köszöntem, vagy netán elfelejtettem kopogni apám szobájának ajtaján, megfagyott a levegő a házban. Négyéves koromban már karórám volt, de hiába tudtam, mennyit mutat, úgy is elkéstem párszor. Anyám ilyenkor azzal fogadott, hogy megbántottál. Torokszorító érzés volt nekem ezt hallani. A vége aztán az lett, hogy akárkivel beszélek is meg találkát, biztos, hogy én vagyok ott hamarabb. Egyébként imádtam a szüléimét. Hogy mennyire, azt az is jelzi, hogy hétévesen úgy éreztem, igazságtalanság történt velem, mert anyám nevéből semmit sem örököltem, hiszen Klárának kereszteltek. Nem fogja elhinni: levelet Írtam a minisztériumba, hogy szeretném, ha megváltoztathatnám a keresztnevemet. És csodák csodája: pár nappal később már anyám nevén szólítottak. Szerettem otthon. Engem nem érdekelt a játszótér, az utca, a csavargás, én csak vártam és vártam, hogy mikor jönnek haza a szüleim. Apám a Nemzeti tagja volt, anyu meg tanított, rendezett vagy játszott. Olyan nagy művészek jártak hozzánk, hogy minden percet ajándéknak éreztem mellettük. És mindennek tetejébe egyetlen gyerek voltam, aki szeretetböl, gondoskodásból mérhetetlen sokat kapott.- S közben színészi pályáról álmodott...-Téved. Táncosnak készültem. Balett-táncosnak. Szteppeltem és akrobatikáztam, de akármennyit mozogtam is, híztam, mint a luftballon. Apám intett is eleget: ne menj táncosnak! Hagyj fel az ötlettel! De én csak gyűrtem és gyűrtem magamat. És ettem és ettem, ma már nem is tudom: dacból, vagy csak azért, mert tényleg éhes voltam.- Nem cikizték a többiek a balettrúd mellett?- Nem. Ott nem. Egyébként mindenütt. De egyszer csak magam is beláttam: jobb, ha pályát változtatok. Az arcom bájos volt ugyan, de az alkatom... Ki is rúgtak volna a tánckarból, tudom. S ahogy apám a balettól, anyám a színészi pályától próbált távol tartani! Azt mondta, tehetséges vagyok, de odarendelt minden nagy művészt a lakásba, hogy vagy ez, vagy az, de valaki elhitesse velem, milyen nehéz ez a pálya. Jó hallásod van, legyél inkább hangmérnök, ajánlotta, mert nem tudta, hogy zavarba jövök, ha számokat látok. Nem segített hát a kupaktanács: valósággal „begurultam“ a szinmúvészetire. Gátlásokkal, görcsökkel, félelmekkel. Az első két évem olyan rémes volt, hogy azt hittem, belehalok. Valahogy hirtelen lettem felnőtt. Valahogy infantilisabb voltam, mint kellett volna. Valahogy nem bírtam felmérői sem magamat, sem másokat, sem a helyzetet. Ráadásul otthon is összekuszálódott az életünk. Meghalt az apám és magunkra maradtunk anyámmal. Olyan szomorúak voltunk, hogy még a barátaink sem szívesen jöttek hozzánk.- Ennek több mint tiz éve már. Azóta biztos megbékélt önmagával. Vagy nem?- De igen. Mert tudom, hogy azóta elfogadtak ilyennek, amilyen vagyok. Hogy aránylag keveset játszom? Kezdő koromban biztosan több szerepet kaptam volna, ha kevesebbet mutat alattam a mérleg. De ha belegondolok: szép, karcsú kolléganőim ugyanilyen nehéz életet élnek, tehát legalább annak örülök, hogy ha az van odaírva a szerephez, hogy kövér, akkor engem hívnák. Ha pedig nem kellek, nem megyek. Én nem tudok kedves, nyájas lenni valakihez, hogy a következő percben kérhessek tőle valamit. Ez nem én vagyok! Ha szeretem, szeretem, ha nem, kerülöm. Ugyanakkor szenvedélyes szeretetéhség gyötör. Nekem meg kell kapnom a napi szeretet-adagom. Mert ha érzem, hogy szeretnek, száz fokkal tehetségesebb vagyok. SZABÓ G LÁSZLÓ

TI ^vv=í7ir uu i i I i

Kiunnui