Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-28 / 52. szám
Szegény Kispatkó Kázmér! Látszólag nyugodt t, s a szemközti fal ferdén futó tapétamintáit lulmányozta, a valóságban azonban legszíve- jben levegővé változott volna.- Igen, passzív tudás létezik - makacskodott ább Piliske. - Aki tanult nyelveket, az tudja... Én / kicsit értek németül, beszélni nem nagyon lók, hehe... szóval, ha beszélnek hozzám, meg- em de én nem nagyon tudom magam kifejezni, gyis csak passzívan bírom a nyelvet. Suta mosollyal körülnézett. Minden bizonnyal gértó és helyeslő pillantások után kutatott, ter- szetesen hiába.- Mondjuk, ceruza... - kezdte újra, s még mindig cesen. - Ki tudja megmondani, hogy mi a ceruza ■netül? Ha azt várta, hogy itt is úgy szökkennek magasba ;ezek, mint a harmadik osztályban, ahol a honis- íretet tanítja, akkor tévedett. A jelenlévők még skintetüket sem emelték fel, nemhogy a kezüket.- Akkor oroszul? - kérdezte Piliske bizonytala- öbul, és most már nem titkolt csalódottsággal lángjában. Hohola az elképedéstől még a tollat is kiejtette kezéből. Ez a támadás úgy érte őt, mintha úzták volna alóla a széket. Csupán az volt íülönbség, hogy nem a hátsó fele, hanem a lelke gott tőle. Úgy érezte, most valami nagyot, valami épesztőt kell mondania, amitől nemcsak meg- myebbül, de a világ felborult rendjét is a helyére tja. A szavak azonban cserben hagyták. És <or, mint akinek már más lehetősége nincs, emelte a kezét, és az asztalra csapott. A csattanás telibe találta Piliskét. Arcából kisza- It a vér, alakja megingott, majd némi tétovázás in eltűnt a sarokban. Az igazgató egy jól megvá- íztott Komensky idézettel sem ért volna el különb tást. Ezután már gyorsan peregtek az események, ihola, amilyen kurtán csak lehetett, befejezte az ekezletet, aztán felállt és sértődötten kivonult teremből. Nyomában nagy üresség támadt, hangulat olyan volt, mint amikor súlyos beteg van láznál. Hangos szó nem esett, s mintha mindenki lujjhegyen járt volna. Ki is ürült a helyiség nemsora. Csak Piliske ült ott továbbra is, mint aki nem tja, hogyan kell elindulni.- Jenőkém, te teljesen megbolondultál?... így kiugrani a dirinek?! Kispatkó állt az ajtóban, barátságosan vigyorgott.- Nekiugrani - hápogott Piliske. - Hiszen én ak. ..- Jól van, jól van, nem kell úgy mellre szívni dolgot, lesz ez még vidámabb is. Csak fel éjjel!... Intett s már futott is a többiek után. Piliske még ült y darabig, aztán lassan szedelőzködött, s elindult s hazafelé. lessége premier aapa. nagyi. ima is. kamera majom esküszik robban, n sincs a papa. imhogy , sokkal Imetlen— véli fik a pa- - Hülye cs lelke ima, aki szeán- ivándor!, miféle kit nem z a tény a sody megy, A sötét ni villan, isik. Vér Már azt : a nagy- Vágta - ellenkezik a papa.- Ne vitatkozzatok, a fő, hogy megvan a hulla - véli nagy életbölcsességgel a mama. De ki a gyilkos? - kínozza magát a papa. Újabb kép. A lány egy marcona férfi kocsijában ül.-Ez meg mi, föltárnád??. - kérdi jogos fölháborodással a papa. Hülyék ezek?- összecserélték a tekercseket - véli nem alaptalanul a nagymama Fék csikordul, a lány kiugrik. Rohan fölfelé egy épülő toronyház lépcsőin. A férfi utána.- Szent ég, ezek lezuhannak - sikolt fel a mama.- Csak azt ne, olyan szimpatikus lány - mondja a nagymama. - Egész megszerettem. A férfit mutatják, közelről.-Az ilyeneket csak lelőni - így a papa.- Kitolom a szemed! - rázza öklét a képernyő felé a nagymama. A férfi baltát vesz elő. Élesíti.- Szent ég, ez megöli! - ijedezik a mama. Közelkép. Furcsa fény villan a férfi szemében.- Ez megerőszakolja! - jajdul fel a nagymama. - Hej, te... Ezt az aranyos kislányt! Lennék csak én ott a helyében. A férfi beteszi a baltát a direkt e célból odakészített hegedűtokba. Aztán odalép a lány elé. A szobában vágni lehet a feszültséget. A papa is fölhagy a reménnyel, hogy megértse az eddigieket. Fölemelkednek ültükből, vonzza őket a villogó képernyő, hatalmas, földöntúli erővel. A gyilkos hirtelen mozdulattal átkarolja a lányt, megcsókolja. A család megáll a levegőben, aztán visszaer- nyednek a mély fotelokba.- Hát mégiscsak - szólal meg a mama.- De hát kit, mivel? - kap észbe a papa. Csak a nagymama törölgeti meghatottan a szemét.- Akárcs.ak szegény Józsim... Szép film volt - csúszik ki aztán belőle.- Nagyon - bólint rá a mama. A papa is elégedetten teszi keresztbe a lábát. Simkó Tibor ' NADÁNYIS A téren áll egy krómbika, mellette áll egy trombitás, kezében rézből trombita, mivelhogy 6 a trombitás. A térre lép egy kőtehén - ámulva nézzük, 6, meg én. Ó felbőg, én meg dermedek, 6 o timar ad, s én elmegyek. Kőkecske áll a tér gyepén. Mi dolga ott? Ne kérdjem én! Talán legelne kőfüvet? Vagy csak nézi a kőszüzet? A tér sarkán egy kőszüz áll. Neve talán csak Kiss Szüzán. Igen, Szüzán, és francia, aranyló teste uncia. Ezer uncia! TonnányiI Szemében csillog honvágyi. Frankhonba visszavágyik 6, várja egy selymes ágyikó - Ott várja egy frank honlegény, mozdulni mégse tud szegény. Aranyszobor, te aranyos: rád ne menjen a villanyos! Zs. Nagy Lajos MESE A NAGY RISZÁLÓGÉPRÖL Naftára jársz-e, benzinre mész-e, vagy tán elemre ring az emlőd? Oldjad meg nyelved, drága Hajnali Takarj be engem dús hajaddal! És~ha pirkad, hajnal hasad - kitakarom, Hajnal, hasad. Oszlatom e földi ködöt, megcsókolom köldöködöt. Mert: eljött értem a nagy riszálógép, propellerjeit pörgeti fölöttem, eszemet vesztem, nem tóm miből eljött értem a nagy riszálógép Bortól vagyok igen kába, belecsapok a markába. Nem bírom tovább a harcot, megeszem a gázálarcot. Mert: f nagy riszálógép egy földgyalu, akkora, mint a fél falu, annál Is nagyobb, akkorább, engem kapott el legkorább. Mint a Titanic - merülj el, engem messziről kerülj el! Tudd meg, hogy díszpolgár vagyok, ambícióim jó nagyok. Jövőinet dehogy féltem én, lovassz-obrom lesz Zsély terén. Talapzatán babér, petrezsely, jobbról és balról két kehely. Kehelyben' gázláng, főmön koszorú, egyik kezemben lángpallos, másik kezemben köszörű, s árulok közben zmrzllnát. S bár lebontották rég Zabost, legel majd lovam Mözabot, bronzban kapja az abrakot, s én betöröm az ablakot. Zrínyi kitört, én betörök, betörök minden ablakot, janicsár orrot, vadlovat, nem adom fel a harcokat. Egy harcot, kettőt, hármat is, építek egyszer várat is, váramra tornyot s vár fokát, ott mérem majd a bor fokát. Boromnak foka méteres, minden kábelem kéteres Almásderes lovam inas, faragj engem szobrászinas. Faragj szépnek és okosnak, nem egy buta, kerge kosnak. Faragj Nagynak, Faragj Zsének, dőljön belőlem az ének! lőttem Barak László AZ ELŐÍTÉLETTŐL A VÉGÍTÉLETIG Vakard le rólam a lángot! Viszketek! Sodródom, Visztula vize visz tova... És vonjad meg tőlem a köbgyököt, a sört, a bort, a borovicskát... Talicskát adjál alám, hogy szárnyalni tudjak én, e glccses, holdas éjben, hol rémparázsllk a köldököd. Hajnalban reámtelepszlk ócska, őszi köd, és kazlaimat egy téleleji éjjel - széjjelhordják a digitális szelek. Igen, a szelek! Légváraimat maréknyi babszem dönti romba, nincs már se szénám, se szalmám, és barmaimnak immár nincsen alma. Almafáimon kő terem és virsli s a kertibútor magról nő talán... Kertibútor, kertiasztal, kertiszék, és kockás vagyok, mint a pöttyös labda. Magányos, mint a poloska, árvább a zselatinnál, és kocsonyahideg. Úgy kell annak, ki a pásztorórát is lánccal akarja! Hát Igen: az Idő elszalad. Akkor kellett volna résen lenni, s most nem állnék tagiejtve Itt. Sündörögve, mint a lelencházból szabadult suhanc. A rádióban ismét hó esik és hótakaró fedi már a plafont. Tégy jót velem, mert ez a tiprás olyan, mint a lepra! Marián J. Minarovló rajza
