Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-20 / 51. szám
S űrű pelyhekben hull a hó. Az utcán sietős emberek, teli táskákkal, csomagokkal. „Igazi karácsonyi hangulat“ - gondolja Sanyi. Otthon a szobában már rend van, nagyi az asztalt teríti. Sanyit most kérni se kell, segít magától is. Felrakja az evőeszközöket, aztán kis fenyőágakat tesz minden tányér mellé. Az asztal közepére gyertya kerül. A konyhából kellemes illatok áradnak. Nehezen telnek a várakozás órái. Apu még nincs otthon, már csak őrá vár a család. Ha megjön, körülállják a karácsonyfát, és mindenki megkapja az ajándékait. Sanyi is dugdossa napok óta az összegyűjtögetett pénzéből vett ajándékokat: nagyinak kötött kesztyűt vásárolt, apunak tollat, anyunak szép zsebkendőket, Zsuzsikának egy sárga kiskacsát, hogy fog majd örülni neki. De jaj, valamiről megfeledkezett. Az etetőről. Reggel majd jönnek a madarak, és üresen találják. Épp a szeretet ünnepén. Már futna is kifelé egy maroknyi kölessel, de édesanyja utánaszól: - Öltözz fel, kisfiam. - Amíg a csizmáját húzza, megjön apu. Leteszi a táskáját, s azt mondja: - Várj, veled megyek, úgysem éred el az etetőt. A kertben csizmaszárig ér a hó. A körtefa ágára szerelt madáretető, olyan, akár egy mesebeli kunyhó. Már indulnának vissza, amikor egy vékony, síró hangocska megállítja őket. Hallgatóznak, de most csak a hó neszezése hallatszik. Aztán megint: valami vinnyogás. A kerítésen túlról jön.- Apu, én félek.- Ne félj, utánajárunk - mondja az édesapja, és meleg tenyerébe szorítja az ó fázós kis kezét. Kint az utcán tanácstalanul néznek körül, az égvilágon semmi olyat nem látnak, ami sírni tud. Aztán megint hallják a hangot, épp a lábuk előtt. A járdáról félrehányt hókupacban mozog is valami.- Egy kiskutya - suttogja Sanyi, és az öklömnyi fekete gombolyagot kiemeli a hóból.- Ugyan kinek volt szíve kidobni ezt a magatehetetlen kis állatot - mondja az apa.-Édes apukám, nem lehetne...? Igen, azt szeretné mondani Sanyi, hogy jó lenne hazavinni, megetetni, megszárítani, örökbe fogadni az árvát. Az apa szótlanul nézi Sanyi karjában a reszkető kutyakölyköt, aztán sóhajt egyet és elindul. Sanyi nagy ugrásokkal megelőzi, és elsőnek ér a konyhába. Gyorsan egy dobozt, puha rongyokat, egy tányér meleg tejet! Közben anyut és nagymamát kell még rábeszélni... Ó, bár segítene az apu, de eddig egy szava sincs arról, mi lesz a kutya sorsa. A kis állat közben egészen felélénkül, felfedező útra indul a konyhában. Majd nézeteltérés támad közte és Sanyi közt, aki mindenáron új fekhelyéhez akarja szoktatni. Altatja, simogatja, míg végül le nem csukódik a két csillogó, fekete kutyaszem. Sanyi még azután is ott ül a doboz mellett, a tavaszra gondolva, meg a nyárra, amikor együtt csatangolnak majd a kiskutyával. Csilingelő hangra rezzen fel álmodozásából. Jaj, hiszen ez a karácsonyi csengő! Karácsonyfájukon már égnek a gyertyák, Zsuzsika anyu karjáról nyújtogatja aprócska kezét a gyertyák fényében csillogó díszek felé. Sanyi arca fölragyog, amikor meglátja ajándékait. Aztán következik ő - adni legalább akkora öröm, mint kapni. Amint mindnyájan asztalhoz ülnek, a szobaajtóban megjelenik a kiskutya, rövid lábacskáin odasómfordál a legközelebbi lábhoz és hozzádörgöli nedves kis orrát. Aztán vékonyka hangon azt mondja, vau, ami annyit jelent: - Jó helyem van itt, szeretlek benneteket, majd ha az udvaron lesz a házam és megnövök, vigyázok rátok. Az asztalnál ülök mosolyognak, és mindnyájan úgy érzik, hogy ilyen szép karácsonyuk még sohase volt. CSIZMADIA MÁRTA /{yen széf) ktitémy MINDEN JÓ KÖNYV EGY-EGY TANÍTÓJA A NEMZETNEK. Gárdonyi PETRIK JÓZSEF LEVÉL TÉLAPÓNAK Minden másnál többet érő játékom a távbeszélő, fölemelem a kagylót, kitárcsázom Télapót. Megmondom, hogy kérem szépen, karácsonyra hozzon nékem ezüst díszes fenyőfát, alatta meg korcsolyát. De hiába hívogatom, mondókámat mondogatom, százszor kiáltok „hallót“, nem veszi föl a kagylót. Merre jár a kedves apó, betemette talán a hó? Vagy hatalmas műhelyében játékot barkácsol éppen? S ha őt nem lehet elérni, vajon hol a titkár néni? Neki is elmondhatom karácsonyi óhajom! Dehát ő sem jelentkezik, lassan be is esteledik, csak nem és nem szólal a Télapó hivatala. Sebaj, segítek magamon: golyóstoliam megragadom, s meddő telefon helyett írok neki levelet. Megírom, hogy kérem szépen, karácsonyra hozzon nékem ezüst díszes fenyőfát, alatta meg korcsolyát. CSONTOS VILMOS Csillogó fenyőfa, Honnét a varázslat, Hogy téged a béke S a szeretet fénye Jelképének látnak? Nem varázslat vagy te: Anya-szívek lángja, Gyermekszív szerelme, Azt ragyogod szerte Az egész világra. RÖNTGENSZEM A képen látható jelenet szereplői társasjátékkal szórakoztak. Egyikük épp hármast dobott, és ezt hangosan jelezte is, amikor Guszti bácsi belépett az ajtón.- Fogadjunk, hogy átlátok a fán! - kiáltott fel, s anélkül, hogy a kockára nézett volna, az asztal alá bújt. Fél perc múlva már jelentette is, hogy a kocka a négypontos lapján fekszik. Hogyan látta meg az asztal falapján keresztül a négy pontot? OSZLOPREJTVÉNY Vízszintes sorok: 1. A sovány, gyönge lovat nevezik igy, 2. A folyó két partját köti össze - névelővel, 3. Szabó Magda meseregényének főhőse: Tündér..., 4. Lehullott falevél, 5. Medve beceneve, 6. A Pál utcai fiúk vezetője volt. Függőleges I.: A béke jelképe. —' MEGFEJTÉS ' A december 6-i számunkban közölt feladatok megfejtése: 1. Nem; Vízszintesen: a felső sorba butik, középre tenor, az alsó sorba sarok; függőlegesen bal szélre botos, középre tanár, jobboldalt korok. Nyertesek: Gogh Tímea, Órsújfalu (Nová Stráz); Csizmadia Péter, Komárom (Ko- márno); Csenkey Dezső, Somor- ja (Őamorín); Réső Judit, Sók- szelőce (Selice); Csente Mário, Kolárovo. 1704-ben az angol képviselőház különbizottságának tagjai érdeklődve hajoltak egy halkan ketyegő zsebóra fölé. Ez lenne hát az a meglepő szerkezet, amely annyi vitát kavart? Első pillantásra semmi feltűnőt nem láttak az óra mechanizmusában. Ám a londoni órakészítók társaságának küldötte felhívta szíves figyelmüket arra, hogy a fogaskerekek parányi rubinszemcsékben forognak. Tényleg! Az óraszerkezet alaplemezén apró piros szemcsék csillogtak. Nicholas Facio, a Londonban letelepedett genfi mechanikus és két társa erre a találmányra kért angol szabadalmat. Az órakészítők társasága azonban élénken tiltakozott, arra hivatkozva, hogy néhány évvel korábban Ignatius Hoggeford, a társaság tagja, már feltalálta ezt a megoldást. Ez az óra is ott feküdt a bizottság előtt. Mindenki közelebb hajolt. Csakugyan! A kerékbillegő tengelycsapja fölött ugyancsak ott csillogott egy színes szemcse. A bizottság tehát döntött. Nem adhatnak angol szabadalmat Faciónak, hiszen a rubinszemcsék alkalmazása nem tekinthető újdonságnak. Igy történt, hogy az induló század egyik nagyszerű finom- mechanikai találmánya ebek harmincad- jára került, vagyis bármelyik órakészítő tetszés szerint alkalmazhatta a rubincsapágyazást anélkül, hogy szegény Faciónak és két társának egy penny haszna is lett volna belőle. Holott ha akkor a képviselők alaposabban megvizsgálják Hoggeford óráját, kiderült volna a tények meghamisítása. Az órában valóban látható egy rubinszemcse a kerékbillegő fölött. De ez csak a portó védi a lágy rézdrótba fúrt csapágyperselyt. Facio nagyszerű gondolata viszont éppen az volt, hogy a réznél sokkal keményebb anyagot kell csapágyperselyként használni, mert így a-furat nem tágul ki olyan gyorsan, tehát az óraszerkezet is pontosabban jár. Választása az egyik legkeményebb anyagra, a rubinra esett. Órájában tehát ilyen piros kristályszemcsék furatában mozogtak az apró fogaskerekek tengelyei. Ma már nyilvánvaló, hogy a londoni bizottság, ha fel is ismerte a találmány jelentőségét, nem volt hajlandó szabadalmi védettséget adni egy „idegen órásnak“, ami a hazai mesterek üzletét ronthatta volna. De hosszú ideig nemigen terjedtek a „köves órák“, mert túlságosan drágák voltak. Az elsők egyikét Isaac Newton, a híres fizikus vette meg. Aki felfedezte az égi mechanika törvényeit, az értékelni tudta a mechanika földi eredményeit is. Ebben az időben az órák alapvető mechanikai szerkezete csaknem véglegesen kialakult. Christian Huygens, a sokoldalú holland fizikus 1657-ben szabadalmaztatta a világ első ingaóráját, és ettől kezdve jelentek meg a számlapokon a másodpercmutatók. A komótosan lengő ingák ugyanis pontos időközökre osztották most már a perceket is. Csaknem két évtizeddel később, 1675-ber^ a zseniális holland tudós arra is rájött, hogy ugyanez a pont „időszeletelés“ a zsebórákban is megvalósítható hajszálrugós kerékbiHegővel. Mindkét találmány forradalmi változást hozott az óraszerkezetek és a gyakorlati élet világában. Aki hajszálrugós zsebórát vásárolt, már nem kellett tartania attól, hogy egész napi lovaglás után egy-két órát siet vagy késik a nyeregkápában őrzött „krumpli“. Az új típusú angol zsebórák általában hat-hét fontba kerültek, ez körülbelül egy munkás kéthavi bére volt. A neves órások készítményeiért - például a híres Thomas Tompion óráiért - tíz fontot sem sajnáltak a vevők, és volt, aki ugyanúgy gyűjtötte ezeket a mesteri darabokat, mint más a festményeket. Akkoriban a toronyórától a gyűrűbe épített időmérőig minden szerkezetbe ütömechanizmust is építettek. Az ütőórák a nap folyamán az egész órákra és a negyedekre hívták fel a figyelmet mélyen bongó hangon vagy lágy csilingelős- « sei. Igen kedveltek voltak az ismétlóórák is: gombnyomásra különféle csengőkkel „eljátszották" a pontos időt, és tetszés szerint ismételték hangos jelzésüket. Mi volt ez a hangzavar akkoriban? Divathó- w bort? A mechanika dallamos magamutogatása? A gazdagság értékmérője? A kérdésekben ott rejlik az igazság egy- . egy töredéke, de a valódi ok a sötétség volt! A csengő-bongó órák századában naplemente után szinte megállt az élet. Sötétbe borultak a falvak, a városok, az utcák. Nem volt közvilágítás, és a családi otthonokban is rendszerint „a tyúkokkal együtt“ tértek nyugovóra. A zenélőórák tehát az éjszakai sötétségben tájékoztattak a pontos időről anélkül, hogy gyertyát kellett volna gyújtani. GREGUSS FERENC ÚJ SZÓ 18 • J tpy.r * .8 Mi '! m i m m m mmä WM Hl 1985. XII. 20.
