Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-20 / 51. szám
nt azof aztán sélni Eny csár,.-Nei tattam bocsánt tam önh mekei. mesélj ketten és léte; magán odaför lyukas Ha otk megné jánál f< ját, bel is a pir a lángc s a szí cát... ja o - ■ ■ nor.;, n el valf Csakho nem s A ní nem a lemmé' -G lenne' Ner lehúzt. és an neki. I a vak: fáradt verne ezért a mo Út gített utat f • Az alacsony épületekből ilyen kőhalmaz lett... A teotihuacáni piramisokat belepte a por és a homok, fű nőtte be őket, s így semmiben sem különböztek a környező domboktól. Csak 1910-ben, a mexikói forradalom 100. évfordulóján fogtak hozzá feltárásukhoz, ám a túlfűtött buzgalom rengeteg kárt okozott. Az történt ugyanis, hogy a homokkal és a porral együtt eltávolították a piramisokat befedő 25 cm vastagságú vakolatréteget is, amelyen pedig gyönyörű színes freskók voltak az istenek és hősök képeivel, a hétköznapi élet jeleneteivel. A képek csak helyenként maradtak meg, s olmék és azték isteneket ábrázolnak, így többek között Chalchuitlicuét, az eső istennőjét és Tlalocot, az eső férfi istenét vagy a legfelsőbb istenséget, Quetzelcoatlt, a háború istenét, akinek emberi áldozatokat hoztak. Teotihuacán azonban nem az egyetlen hely Mexikóban, ahol piramisok vannak. Több helyütt is találhatók piramisok, csak épp nincsenek ilyen - viszonylag - jó állapotban. Nyilván forgalmasabb helyen terültek el, s így a bigott spanyolok, de később a keresztény hitre áttérített lelkes mexikóiak is katolikus templomokat építettek rajtuk vagy belőlük. Az elsőség e tekintetben bizonyára Xolula városáé, ahol annyi a templom, hogy a szorgalmas hívő az év minden napján máshol mondhatja el imáját, s még így is marad olyan hely, amelyet nem látogatott meg. összesen 370 templom épült itt - s mindegyik egy-egy piramis tetején vagy a piramisok kövéből. A FÖLDRENGÉS VÁRATLANUL ÉRKEZIK A mexikóiak — talán a hagyományok miatt? - mintha nem félnének a haláltól vagy annak jelképeitől. Csontvázakat nadrágra vagy nyakra akasztható függők és papírfigurák formájában az üzletekben és a piacokon bármikor kapni. Az év bizonyos időszakában koponya alakú cukorkát árulnak, amit mindenki egy papírdarabkával nyel le, amelyre saját nevét írja fel - így állítólag egész évben egészségesek lesznek. A mexikóiak tehát nem esnek pánikba a közeli vagy lehetséges halált érezve. Erről magam is meggyőződhettem, amikor néhány nappal a nemzeti ünnep után váratlanul, minden különösebb előjel nélkül rengeni kezdett a föld... A földrengés első hulláma szeptember 19-én reggel érkezett. A 19-es szám különben nagyon szerencsétlen Mexikó számára - az évszázad valamennyi nagy földrengése 19-én következett be. (gy volt ez 1910-ben (november 19.) és 1957-ben is (július 19.). Sót, ez utóbbi esetében a második hullám 19 óra 19 perckor rengette meg a földet. Persze ez inkább csak játék a számokkal, spekuláció. A földrengés mindig váratlanul érkezik. Léteznek ugyan különféle előrejelzések, de ki venné ezeket komolyan, különösen akkor, amikor minden második-harmadik nap érkeznek a szeiz- mológusok és meteorológusok figyelmeztetései - és nem történik semmi. Úgyhogy, amikor a Richter-skála szerinti 8,1 erősségű első földrengési hullám megrázta Ciudad de Mexicót, én a lakásomon tettem-vettem, amelyet a Stimex csehszlovák-mexikói közös kereskedelmi vállalat bocsátott rendelkezésemre. Eleinte azt hittem, elrontottam a gyomromat - olyan furcsa érzés ez, mintha az ember romlott ételt evett volna vagy - uram bocsá' - többet ivott volna a kelleténél és az kikívánkozna belőle. Azon kezdtem gondolkodni, mi lehetett az a romlott étel, de egyszerre láttam, hogyan remeg a csillár. Mégis minden rendben, gyomorrontás nincs - gondoltam -, ez csak földrengés... Persze csak gondoltam, hogy minden rendben, hiszen Mexikó földszerkezetileg olyan területen fekszik, ahol a földrengés olyan gyakori, mint nálunk az eső. Az igazság kedvéért és magyarázatképp azt is hozzá kell tennem, hogy ablakomból nem láthattam az utcát, csak az udvart. így hát nyugodtan felöltöztem, megreggeliztem és vártam, Mexikóban általában sokat kell várni - egyrészt a példa nélküli forgalmi helyzet miatt, másrészt pedig azért, mert mintha a mexikóiaknak teljesen mindegy lenne, hogy valahova későn érkeznek meg. Azon a napon kirándulni mentünk volna Pueblo városába, ahol egy csehszlovák-mexikói közös szerszámgépgyár van, a FAMA. Ezt szerettük volna meglátogatni. Amikor a ház előtt Jorge Gomezra vártam, már gyanús volt, hogy a mentőautók valahogy gyakrabban szirénáznak. Az emberek is csoportokba verődtek. A szomszéd házon az ötödik emelet magasságáig megrepedt a márványbur- kolat, s mindenki azt várta, mikor esik le. Végre megérkezett Jorge, s közölte velem, hogy a helyzet valóban komoly- a városban mintegy 500 épület összedőlt, sok összerepedezett, és az emberáldozatok száma is magas. Tlatelolcóban - a lakásomtól légvonalban kb. 3 kilométerre levő negyedben- két perc leforgása alatt dőlt össze egy 16 emeletes lakóház. Reggel volt, s gyakorlatilag mindenki otthon tartózkodott, úgyhogy itt több százan lelték halálukat. A FÖLDRENGÉS „VÁLOGATÓS“ A földrengés „válogatós“ - nem sorban dönti le a házakat, mint pl. egy bombázás. Az épület magassága sem számít. Ellenkezőleg. Érdekes módon a legmagasabb épületek - így pl. a 43 emeletes ún. Latin-amerikai Torony, a nála is magasabb Hotel Mexico vagy a spanyol ajkú Amerika jelenleg legmagasabb épülete, a Pemex állami kőolaj- társaság székháza - sértetlenek maradtak. Közvetlenül mellettük azonban egy sor alacsonyabb ház összedőlt. Az okok különbözőek lehetnek - a rossz statikai számítások, az építők hanyag munkája vagy maga az a hely, ahol a ház áll? Ki tudja? Mexikóváros nagyobb része tulajdonképpen egy kiszáradt tavon fekszik. Ahol az alapok kövön állnak, ott az épület is stabilabb, s ellenkezőleg, ahol homokra építették a házat, bizony könnyen összeomlik. így járt az ismert, gyönyörű mozaikokkal díszített telefonközpont is, aminek következtében Mexikó és a külvilág közötti kapcsolat megszakadt. Talán ezért keringtek Európában és másutt a világban olyan hírek, hogy a város központjának egyharmada megsemmisült, tízezrek haltak meg stb. A valóság szerencsére más volt egy kicsit, annak ellenére, hogy nagyok voltak az anyagi károk és az emberáldozatok is. Az élet azonban nem állt meg - a közlekedés nem szünetelt, a leginkább sújtott városrészek kivételével a víz- és áramellátás is folyamatos volt. Mexikóvárosnak szerencsére nincs gázvezeték-hálózata; a gázt tartálykocsikban hordják szét, s nyomják a házak tetején elhelyezett tartályokba. Természetesen előfordult, hogy ezek a tartályok kigyulladtak. PÁNIK HELYETT - DERŰLÁTÁS Általában elég simán, pánik nélkül lettek úrrá a helyzeten a mexikói főváros lakói. Maga Miguel de la Madrid államfő állt a természeti katasztrófával összefüggő problémák megoldására alakult válságstáb élére. Tévébeszédében minden mexikóit arra szólított föl, hogy lehetőségeihez mérten nyújtson segítséget a földrengés áldozatainak. Tanúsíthatom, hogy ennek a felhívásnak mindenki fegyelmezetten eleget tett; volt aki élelmet, pénzt adott, mások, főleg a fiatalok, a mentési munkálatok szervezésében vagy közvetlenül a romok eltakarításában vettek részt. A feladat rendkívül nehéz volt. Sok helyütt súlyos, 20 tonnás betontömbök akadályozták a mentést, s gyakran nem lehetett tudni, van-e alattuk túlélő. így • ... a magas épületek szinte sértetlenek maradtak a robbantás számba se jöhetett, a mentőalakulatoknak ásniuk kellett. A romokat csak azután kezdték robbanóanyaggal „szétszedni“, amikor már biztos volt, hogy emberek nincsenek alattuk. Az óvatosság indokolt volt, mivel még tizenkét nap után is találtak a törmelékek alatt egy 14 éves fiút, aki csak annak köszönhetően élte túl a katasztrófát, hogy véletlenül víz csepegett a menedékébe. Nagy veszélyt jelentett az is, hogy a romok alatt levő holttestek a szubtrópusi éghajlaton hamar oszlásnak indultak. Az összeomlott épületek közelében, bizony, sokáig érezni lehetett a kellemetlen bűzt. Járvány kitörése fenyegetett. A tévé és a rádió nem véletlenül figyelmeztette szinte szünet nélkül a lakosságot, hogy a vizet használat előtt legalább 20 percig forralni kell. A földrengés néhány ismerősömet is közelről érintette. A fiú, aki négy nappal azelőtt a fiestán még a mexikói zászlót lebegtette, meghalt a romok alatt. Jorge Gomez nagybátyja, aki épp komoly szemmútéten esett keresztül, egyetlen öltönyben maradt az utcán. A sofőr Jorge feleségét munkahelyén érte a földrengés. A város központjában, az Insurgentes és a Benito Juarez utca sarkán egy ötemeletes épületben dolgozott. Szerencséje volt, hogy épp a legfelső emeleten tartózkodott. Amikor ugyanis rengeni kezdett a föld, az alsóbb emeletek összeomlottak, rájuk zuhantak a fölöttük levő emeletek. Itt mindenki meghalt. A felső emeleteken „csak“ sebesültek voltak. Lucia asszonynak a füle szakadt fel, horzsolások tyomai látszottak rajta, de életben maradt. Kórházba szállították, s amikor 14 nap múlva meglátogattam őket, már otthon volt. Három nappal a földrengés után fölkerestem a leginkább sújtott helyeket. Metróval mentem a Hidalgo állomásig, onnét gyalog indultam a Tlatelolco irányába. A híres nevezetes Három Kultúra terén egy sátortáboron haladtam át, ahol több százan találtak ideiglenes menedéket. Mindannyian fegyelmezetten viselkedtek, a derűlátás sem hagyta el őket. Visszafelé találkoztam Ricardóval, akinek kis üzlete volt, különböző csecsebecséket árult. Portékáját most a járdán rakta szét, s barátaival vidáman kínálta őket tovább. Amikor megtudta, hogy Csehszlovákiából vagyok, megörült, s azt mondta, reméli, segítünk nekik. Mexikó, ez a gyönyörű, kedves ország, és rokonszenves, közvetlen lakosai ezt feltétlenül megérdemlik... HOFFMANN ANDRÁS HU • Ricardo • Sátortábor a belvárosban (A szerző felvételei) í85. XII. 20.
