Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-20 / 51. szám

mmmtíss&

szú

9

XII. 20.

kezdődőrr

Tizenöt éven aluliak. Aszociális környezetben nevelkedtek, többnyire nem ismerték a biztonságot jelentő otthon melegét, az anyai kéz simoga- tását, a meghitt beszélgetések hangulatát. Szüleik nem törődtek nevelésükkel, iskolai előmenetelükkel. A környezetük formálta őket cinikussá, nemtörődömmé, de ók is hibásak, hisz „rátettek egy lapáttal“. Törvényellenes cselekedeteik miatt kerültek nevelőintézetbe. A társadalmi szabályoktól eltérő magatartásé lányokról lesz szó.

A hideghéti (Studené) főút mellett áll az a régi kastély, amelyben 1956 óta élnek a 10-15 éves neveltek. A kastély közvetlen közelében épült fel az iskola és a tornaterem, hiszen a lányok alapvető kötelessége elvégezni az alap-, illetve a kisegítő iskolát. Tanulmányaik befejezése után, ha a szülő nem intézi el, hogy megszűnjön a felügyelet, illetve semmissé váljon a bírósági döntés, újabb nevelőintézetbe kerülnek, ahol szakmát tanulhatnak. Tizennyolc évesen szabadulnak - beilleszkedhetnének a normális életbe. De sokan folytatják az intézet előtti életvitelüket. Gyereket szülnek, nem tőrödnek vele, a gyerek olyan lesz, mint a szülei, és ugyancsak nevelőintézetbe kerül.

A hideghéti nevelőintézet tizenegy nevelője és hét tanítója a többi alkalmazottal együtt - összesen 35-en — naponta csatát vív az ötvenhat nevelttel. Mert a lányok, annak ellenére, hogy éveik alapján gyerekek még, nem bírják a zártságot, a kötöttséget, nem szeretnek tanulni, korai szexuális élményeik agresszívvá teszik őket. A „kinti" élet után sóvárognak, a nemtörődöm szülőket eszményítik.

\ -Nem kergetünk álomképeket, tudjuk, ki miért van nálunk - tisztázta látogatásunk első perceiben dr. Marta Ha- bánová, a gyermeknevelő intézet igazgatónője. - A lányok időbeosztása pontos, szigorú, sok a kötelességük, de vannak jogaik is. Itt egyforma mércével méretik meg mindenki. Pontozzuk az előmenetelt, a szobák tisztaságát, a fegyelmet, az aktivitást. Aki alkalmazkodik, annak joga van szakkörben dolgozni, tévét nézni, színházba, moziba, kirándulásra menni, sportolni, havonta egyszer látogatót fogadni, levelezni a hozzátartozókkal.

Megtudtuk, hogy havonta 3-4 szülő kíváncsi a csemetéjére, a többiek néhány évre (míg a felserdülő gyerekek nem rendelkeznek önálló keresettel) el is felejtik, hogy léteznek. S hogy néz ki egy-egy napjuk? - Délelőtt tanítás, előtte reggeliznek, ott kapják meg a tízórait is. A tanítás végeztével van az ebéd, a különféle foglalkozások és a tanulás este nyolcig. Közben persze uzsonnáznak és vacsoráznak is. Tavasztól őszig legkedvesebb időtöltésük a kerti munka.- Nagy kiterjedésű park vesz minket körül, amit mi tartunk rendben. Ezen kívül a szomszéd szövetkezetekbe járunk epret, meggyet és paradicsomot szedni. Munkánkat megfizetik, de a pénzt eltesz- szük, ebből fedezzük a kirándulásokat, a táborozást. Vannak nyulaink, ezekről is a lányok gondoskodnak. Tulajdonképpen minden tevékenységünk mögött azonos szándék bújik meg - beilleszteni őket a társadalomba, megmutatni nekik, hogy másképp is lehet s kell élniük. Ez nehéz és fárasztó munka. De ezért vagyunk itt...

Az ablakból kitekintve láttuk a hóval fedett sportpályákat, a nagy úszómedencét. - Köztudott, a sport fegyelemre, kitartásra nevel. Az idén már tizenegyedszer rendeztük meg az intézeti lányok szlovákiai sportjátékait. Nem kis sikerrel - mutat a dolgozószobája polcain levő serlegekre, a falakat díszítő oklevelekre.- A lányok kötelessége a naplóírás, - szólt közbe dr. Szilárd Mária, a nevelők csoportvezetője. - S mert ezeket pszichológusunkkal együtt olvassuk - erről tudnak a neveltjeink -, képet kapunk személyiségük változásairól. Elkeserítő, hogy hosszú időnek kell eltelnie, míg egy kicsit fölengednek, de ez az egyedüli kivezető útjuk. A tapasztalat mondatja velem, hogy amíg nálunk vannak, emberhez méltó módon élnek. Mert meg kell mondani azt is, hogy ezek a lányok tulajdonképpen nem tartoznak senkihez sem.

Hetente egyszer az ún. klubnapon értékelik a lányokat. Nyíltan, kíméletlenül fejükre olvassák mulasztásaikat. Nemcsak a nevelök, hanem a szobatársak is. Különféle pszicho- játékok segítségével szabadulnak meg gátlásaiktól, „nyílnak ki“, hogy utána ismét magukba zárkózva sóvárogjanak a „kinti“ élet után.- Szigorúan kezeljük azokat, akik elszöknek. Mert ez is előfordul. Egyelőre a különféle átalakítási munkálatok miatt nincs körülkerítve az egész udvar, viszont a kastély épülete mindig zárva van. A lányok legnagyobb büntetése az, hogy visszatérésük után levágom a hajukat. Szerencsére ez évente csak 2-3 alkalommal fordul elő, s leginkább tavasz- szal - közli a tényeket az igazgatónő. Elmondja azt is, hogy ilyenkor, ünnepek előtt, érzékenyebbek a neveltek, lázasan

(KÖNÖZSI ISTVÁN illusztratív felvétele)

tervezik mit kérjenek a karácsonyfa alá. - Hatvan korona értékben kérhetnek ajándékokat. Nem egy lánynak ez lesz életének első karácsonyi ajándéka. Sokan, akik ide kerültek, nem tudták, hogy az ünnep nem féktelen italozásból, dorbézolásból áll. Persze, tulajdonképpen szomorúak, mert hiába kapnak ünnepi vacsorát, ajándékokat, hallgathatnak zenét, s a napirendjük is lazább- máshol szeretnének lenni.

A kastély épületében halk zeneszó fogadott bennünket.- A zene, a tánc a mindenük,- közölte kísérőnk, dr. Szilárd Mária. - Jelenleg kézimunkáznak, divatos pulóvereket, sálakat, sapkákat kötnek maguknak.

K. M. nem sálat köt, hanem pulóvert. Kisméretűt, saját gyerekének valót. Pedig tulajdonképpen még ő is gyerek. Tizennégy éves. A kicsi csecsemőotthonba került, majd néhány hete a nagyszülők elvállalták a nevelését, s hazavitték. K. M.-nek fogalma sincs, mivel jár az anyaság, hogyan neveli majd gyermekét.

A tizenhárom éves H. F. nem ismeri a szüleit. Gyérmek- oUhonokban nevelkedett, félreértés volt nevelőintézeti elhelyezése. S amikor az esetet tisztázták, kérte, hogy maradhasson. - Még a gyermekotthonból ismerem az igazgató nénit, és Mária nénit is. Ók neveltek engem, és nekem itt, mellettük jobb... A szőke kislány jól tanul, szót fogad. Kár, hogy csecsemő korában senki sem fogadta örökbe.

A tizenhat éves E. L. addig marad az intézetben, míg be nem fejezi az általánost.- Iskolakerüléssel kezdődött. .. Tanulás helyett moziba, táncolni jártam. De most majd szakmát tanulok és becsületesen fogok dolgozni. Csak nem akarok hazamenni, szüleimtől távol kell gyökeret vernem- közli szomorúan.

Két új lány érkezik, megkapják az intézeti felszerelést. Évente egy nevelt ruháztatá- sának költsége 4500 korona, étkeztetése pedig 6862. Hatszáz koronát higiéniai és mosószerre költenek. Az intézet évi költségvetése 3,5-4 millió korona, „bevételük“ 300 ezer. A szülők kötelessége volna fedezni gyermekük eltartását, de egyharmaduk nem dolgozik, fgy nem is fizetnek - súgja kísérőm, miközben a két új jövevény arcát fürkészi. Ezalatt a lányok megszeppenve hallgatják a többieket, akik egymást megelőzve avatják be őket a rendtartásba. - Ti is kérjetek gyorsan valamit a karácsonyfa alá. - Karácsonyfa? Itt ilyen is van? -'kérdezik csodálkozva, majd egymásra nézve suttogják. - Nekünk otthon még sosem volt karácsonyfánk.

Az egyik tizenkét, a másik tizennégy éves.

PÉTERFI SZONYA

I

I

I

I

I

I

■

I

|

I

I

I

■

I

I

I

I

I

■

■

I

I

I

I

I

I

I

I

■

A

ki közelebbről nem ismeri, valamilyen rendezvényen nem találkozott vele, nem is hiszi, hogy ez a törékeny asszony több mint harminc évig viselte a néphadsereg egyenruháját, amelyet először a szovjetunióbeli Buzulukban öltött magára. 2ofia Tauferová nyugalmazott alezredes megjárta a háborút, s amikor béke lett, egészségügyi nővérként dolgozott a brnói katonai kórházban.- Rychnov nad Knetnouban születtem, de egy lengyel kisfaluban nőttem fel. Ott mentem férjhez, ott ért a háború is - kezdi el élete útjának felelevenítését.- Sok nehézség árán sikerült a Szovjetunióba szöknünk, még mielőtt a fasiszták megtámadták volna. A férjemmel különböző helyeken dolgoztunk, s a sztálingrádi (ma Volgográd) területen kaptuk az utasítást, hogy utazzunk Buzulukba. Ugyanis önként jelentkeztünk a frontra. Tudtuk, hogy a Szovjetunióban csehszlovák katonai egység formálódik, mégis meglepődtünk, amikor az ottani állomáson csehszlovák katonák fogadtak. így lettünk mi is 1942. áprilisától az egység katonái.

Az egészségügyiek közé osztották be. Tanfolyam, kórházi szolgálat, tábori kiképzés váltották egymást. Nyáron rettentő hőségben, télen pedig a kemény hidegben kellett bizonyságot tenni arról, milyen ügyesen tudja a sebesültet kihozni atúzvo- nalból, elsősegélyben részesíteni és biztonságba helyezni.

— Mielőtt az első csehszlovák önálló zászlóalj elindult a frontra, megbetegedtem. A szokolovói csatában nem vettem részt csak Novohoperszkban csatlakoztam a dandárhoz - mondja. - Sok régi ismerőst már nem láttam viszont, de folytatni kellett a kiképzést. Az első sebesültekkel a Kijevért vívott harcokban találkoztam. Egy-két napig, mi tagadás, remegett a kezem, az étel sem esett jól, de aztán minden rendbe jött. A legnagyobb tüzérségi pergőtűzben is kimen- . tem az első vonalba a sebesültekért.

Feletteseitől nemegyszer kapott dicséretet, ami előléptetéssel is járt. A leghősiesebb helytállást a duklai harcok során tanúsította. Alig aludt. Mindig ott volt, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Amikor hazai földre léptek, ezért is tüntették ki

a hadi kereszttel és előléptették alhadnaggyá. Hogy félt-e? Természetesen igen, csakhogy le tudta küzdeni a felgyülemlő félelmet, s végezte rendíthetetlenül a feladatát az első vonalban éppúgy, mint a tábori kórházban, fjedig még alig múlt húsz éves.- A háború utolsó évének első hetében a negyedik dandárhoz vezényeltek, amely Szlovákiában formálódott - folytatja. - Ennek kötelékében vettem részt a további harcokban. A legemlékezetesebbek számomra a Liptovsky Mikulás környékén folytatott elkeseredett harcok maradtak. Tudtuk, hamarosan véget ér a háború, éopen ezért mindent megtettünk a katonák életének megmen őséért, talán még a lehetetlent is.

A háború befejezésének híre Vsétínben érte. Elnémultak a fegyverek, de az egészségügyieknek ez nem jelentett tétlenséget. A sebesültek mielőbb haza szerettek volna menni, hogy viszontlássák a családjukat. Csak neki nem volt már kihez sietnie. Szülei és hét testvére elpusztult a háborúban.- Miután részt vettem az emlékezetes prágai katonai díszszemlén, s leadtam a felszerelést, a brnói katonai kórházba helyeztek. Legfőbb dolgunk volr a sebesültek gyógyítása. Később a sebészeti rendelőben teljesítettem szolgálatot, a kórházban csak kevesen tudták rólam, hogy hadnagy vagyok, mindenki csak nővérnek szólított.

Nem éltem hiába

A februári események során is tudta, hol a helye. Belépett a pártba. Mindig igyekezett a lehető legtöbbet tenni, de ugyanakkor a háttérben maradni, nem akart vezető beosztást vállalni, ahogy ő mondja, az érdemeiből élni. Néhány évig a hadseregben is megfeledkeztek róla, évekig nem léptették elő, de ezt soha senkinek sem tette szóvá. Aztán megtört a jég, főhadnagyi, majd századosi rendfokozatot kapott, később őrnagy lett.- A társadalmi munkából is igyekeztem kivenni a részem - vallja. - Futotta az időmből, mivel miután elváltunk, évekig egyedül éltem. Később újra férjhez mentem. Ma már hat unokánk van, gyakran vagyunk együtt, főleg azóta, hogy tíz éve mint alezredes nyugdíjba vonultam. Ma is gyakran meghívnak a fiatalok, hogy az egykori harcokról beszéljek nekik. A háború borzalmait azonban teljes mértékben csak az tudja felfogni, átérezni, aki ott volt, aki naponta szembenézett a halállal. Ezért, amíg erőm engedi, mindent megteszek azért, hogy sohase legyen többé háború.

Ebben az évben egy felejthetetlen eseményen vett részt. Nyolc társával ott volt a gyózelerr 40. évfordulója alkalmából tartott moszkvai díszszemlén az egykori csehszlovák frontharcosok díszszázadában. Kora és betegsége ellenére feszesen menetelt a Vörös téren, büszkén arra, hogy ő is ott lehetett.

Kávé, sütemény, fényképalbum kerül az asztalra. Katonából háziasszonyá változik át, megmutatja az unokák fényképeit, majd a fronton készült felvételeket. Mosolyogva jegyzi meg:- Szép a fiatalság, de az öregség is, ha tartalmas életutat tudhat maga mögött az ember. Azt hiszem, ami erőmből tellett, azt megtettem, sohasem hátráltam meg a nehézségek elől. Úgy érzem, nem éltem hiába.

A szekrényből előkerül az egyenruha is, amelyet már csak ünnepi alkalomkor ölt magára. A zubbonyán tizenhat kitüntetést számolok meg, köztük ott van a Vörös Zászló és a Vörös Csillag érdemrend és több szovjel érdemérem. 2ofia asszony megállta a helyét - nemcsak a harcban, hanem a békés építömunkában is. Több mint harmincéves szolgálata alatt - amely Buzulukban kezdődött - sohasem hozott szégyent a néphadsereg egyenruhájára.

NÉMETH JÁNOS