Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-01 / 44. szám
ónm^íMás életvitel A szocialista életmód és a fejlett személyiség kölcsönös kapcsolatrendszerérői ISZÚ n 15. XI. 1. A szocialista társadalmon belül kialakult (szociológiai tény) és kialakítandó (elméletileg tételezett cél) életmódról jelentős mennyiségű tanulmány született már. Kiterjedt szociológiai vizsgálatokat folytattak az életmód, az időmérleg és a szabadidő feltérképezésére; felvázolták a köztük levő összefüggések főbb vonalait. Lényegesen kevesebb figyelmet szenteltek azonban az egyéni életvitel problémájának. Jelen cikkünk megpróbálja vázlatosan feltárni e kérdéskörök érintkezési pontjait; nemcsak azért, mert ez érdekes elméleti problémának ígérkezik, hanem azért is, mert - nézetünk szerint - a szocialista életmód csak az életvitel viszonylagos homogenitása mellett alakítható ki ellentmondásmentesen. Eközben szeretnénk fényt deríteni arra is, miben áll az életvitel homogenitása és az egyéni élet időbelisége közti viszony. K iindulásképpen megjegyzendő, hogy az életmódkutatások a társadalom jelenlegi fejlődésével, főképpen pedig a szubjektív tényező szerepének növekedésével függnek össze. Az életmód fogalma tehát lehetővé kívánja tenni az össztársadalmi változások minőségi jegyeinek és ezek egységének, valamint komplexitásának megragadását. Már ebből a leegyszerűsített meghatározásból is kitűnik, hogy életmódról beszélve általában nagyobb társadalmi egységek (osztályok, rétegek, foglalkozási csoportok, munkakollekti- vák, nemek szerinti megosztottság stb.) állnak az érdeklődés homlokterében. A mi megközelítésünk azt szeretné hangsúlyozni, hogy egy sokoldalúnak tételezett embereszmény nemcsak makroszociális meghatározottságai által létezik, hanem fejlődésének egy magasabb szakaszán az egyéni jegyek lépnek előtérbe. Ez összefüggésben van azzal az általános filozófiai tétellel, miszerint a társadalmi fejlődés az egyén és a társadalom mindenkori viszonyán alapul. E két pólus változásai ugyanis nem mindig párhuzamosak egymással, és az irány mellett az időbeli eltérés sem elhanyagolandó. Az eddigi történelem folyamán pedig általánosan meghatározó volt az a Marx által megfogalmazott összefüggés, hogy a társadalmi fejlődés oltárán feláldozták az egyéni érdekeket. Mindez még tovább bonyolódik az elidege- nülésnek nevezett jelenség uralma alatt, amikor nemcsak egyszerű szembenállásról, hanem a társadalom mint önállósult tárgyi összefüggésrendszer és az egyének formálisan szabad, de lényegileg alávetett és lecsupaszított létének viszonyáról beszélünk. Az emberi munka termékeinek és a tárgyiasult emberi kapcsolatoknak az elidegenült hatalmát ugyan a szocialista forradalom megszüntette, de nem kérdójelezhette meg az emberi lét alapvető polaritását. A marxista elmélet ezzel szemben kiemeli az egyéni lét kiteljesítésének követelményét, a sokoldalúan fejlett személyiség eszményét. Ez azt jelenti, hogy az egyén magába olvasztja a nembeliség történelmi útja során kitermelt értékeket és a nembeiiségnek egy olyan fokára emelkedik, ahol már a társadalmiság és az egyedi lét nem zárják ki egymást. Ez az eszményi viszony könnyen elképzelhető azon egyének esetében, akik különleges adottságaik folytán vagy a munkamegosztásban elfoglalt helyük révén kapcsolódnak bele a nembeli értékek „termelésének“ folyamatába. Mindig akadtak olyan emberek is, akik szinte megszállotként követték és követik a közösség érdekeit, vagy predig akik megtaláltak egy bizonyos modus vivendit az életlehetőségek és saját életstílusuk között, és ezáltal az eredendő ontológiai kettősség súdódási pontjai életükben lecsiszolódtak. Ezek a csoportok azonban — habár általában meghatározzák a fejlődés irányát és módjait - kisebbségben vannak a társadalom többi rétegével szemben. Mi tehát a teendő eme többséggel kapcsolatban? E kérdéssel összefüggésben lehet megvilágítani az életmód és az életvitel fogalmainak jelentését és tartalmuk jelentőségét. Míg ugyanis a társadalom ossz mozgása - az, amely alapvetően meghatározza életfeltételeinket — az egyének tudatától és tételezett céljaitól függetlenül létezik, és az egyének belehelye- zettségét tekintve az életmód fogalmával írható le, addig az életvitel az e kereteken belül szabadon kialakítható és kialakított gondolkozás- és cselekvésformákat jelenti. Az életmód a munkamegosztás által adott, az életvitel választható, és ezért az egyéniség jeleit viseli magán. Ahhoz, hogy össztársadalmi méretekben kialakulhasson a sokoldalúan fejlett személyiség, szükség van az életmód humanizálására mint szükséges feltételre. Ahhoz azonban, hogy ez a lehetőség valósággá váljon, le kell azt szállítanunk az egyediség szintjére, vagy - ami ugyanazt jelenti - az egyént kell közelítenünk az életmód adta keretek kitöltésének módozataihoz Az életmód adott típusa tehát csak lehetőséget - habár előfeltételt - jelent, míg az életvitel már maga a megvalósítás útja. Mivel predig az utóbbi áll bensőségesebb viszonyban az egyénnel, életének olyan rétegeit határozza meg, amelyek szinte a tudatalatti erejével hatnak minden további cselekedetére. Ezért aztán, ha belső összefüggést keresünk az egyes tettek között, nem az életmód, hanem az életvitel formáival számolunk. Még konkrétabban: ha az emberek életmódját kutatjuk, azt találjuk, mi köti össze őket külsőleg az életvitel predig az egyén hamisítatlan életrajza. A lég mindig az elméleti előfeltevéseknél maradva, IVI életmód és életvitel háromféleképpen kaprcso- lódhat össze: az időmérleg, az időfelhasználás és az idő megélése révén. Az első két idöréteg szociológiailag is megragadható (és ezekre préldákat is hozunk fel), míg a harmadik inkább pszichológiai tény, amely nem kvantifikálható. Mindamellett az időfelhasználás is a személyiség alaprétegeivel van kaprcsolatban, mert a személyesen konkrét cselekvés és a társadalmilag elvont tevékenység kaprcsolatait rendezi, valamint bensőséges viszonyban van az egyén életének szakaszaival. Hogy préldával is éljünk: A termelésben aktívan résztvevő ember idejének túlnyomó részét a munkának és az e munkára való szellemi és testi felkészülésnek szenteli. Lényegesen rövidebb időszakasz jut a személyiség építését szolgáló tevékenységek számára. (Habár itt is megjegyzendő, hogy a munkavégzés elidege- nültségének megszüntetésével - társadalmi és egyéni szinten is — a társadalmilag elvont és az egyénileg konkrét szféra nem válik el élesen egymástól.) Ez az ember tehát közvetlenül kaprcsolódik a társadalmi folyamatokhoz, mégha ezt nem is tudatosítja. Ennek ellentéte lehet egy nyugdíjas korú ember, aki csaknem teljes idejét maga magának szentelheti, tehát lehetősége nyílik arra, hogy a konkrét egyéni szférát teljesítse ki. Habár mindkét példánkban külső időkeretekről, tehát lehetőségekről van szó — amelyek vagy megvalósulnak, vagy nem -, láthatjuk, hogy az időfelhasználás bizonyos módozatai meghatározzák a személyiség életét. Ezért fontos az életmóddal kapcsolatban bizonyosságot szerezni arról, hogy a társadalmilag megformált idő hogyan osztódik szét bizonyos megnyilvánulások és cselekvésformák között. Ezen belül most bennünket főként a szabadidő rétegződése fog érdekelni, mert ez áll legközelebb a személyiség konkrét cselekvéséhez. Az ismert időmérleg-vizsgálatok eredményeiből a következőket tudhatjuk meg: A gazdaságilag tevékeny népességcsoport a munkaerő regenerálódására, valamint biológiai és fiziológiai szükségleteinek kielégítésére fordítja a legnagyobb időt (az időalap kb. 40 százalékát). Második helyre a munkaidő és a munkába (munkából) való utazás kerül (az időalapból való kb. 1/3-os részesedés). E két esetben nincsenek jelentős eltérések az egyes osztályok és rétegek között. A hagyományos munkamegosztás csökevényei az időmérleg azon tételénél jelentkeznek, amely a munkaidő mellett kialakult és perspektívájában egyre növekvő idömennyisé- get, a szabadidőt jelenti. A szabadidőnek a személyiség fejlesztésére fordítható része erősen eltér egyrészt a nemek viszonyában (férfiaknál több szabadidő), másrészt pedig a foglalkozási ágazatokat tekintve (legkisebb szabadidő-mennyiséggel a szövetkezeti dolgozók, és ezen belül is a nők rendelkeznek). Az adatokból egyúttal kiolvasható az is, hogy az életmód Nagy László felvétele társadalmi méretekben megjelenő egynemúsítése még kívánnivalókat hagy maga után. A külső feltételek tehát egyelőre nem teszik lehetővé a fejlődés tempójának kiegyenlítését. Ennyiben elfogadható, sőt támogatandó az a nézet, miszerint össztársadalmi méretekben kell elsőként kialakítani olyan életmód-meghatározó összefüggéseket, amelyek aztán kényszerítő erejükkel fogva a kívánt irányba terelik az egyének fejlődését is. /^^akhogy az életfeltételek sohasem közvetlenül, vb hanem különböző közvetítő láncolatokon keresztül határozzák meg az egyén cselekvését. Ugyanazon körülmények közé került két ember is már eltérően viselkedik, nem beszélve nagyobb csoportokról vagy az egész társadalomról. A személyek közti kapcsolatrendszer, kulturális hagyományok, közösségi viszonyok, az elért műveltségi szint, generációs hovatartozás, belső adottságok stb. mind-mind megszűrik a hatásokat és bizonyos, többé-kevésbé jellemző irányba terelik a személyiség válaszadási formáit és életformáját. Emellett vannak olyan erővonalak is, amelyek átszövik e szétágazó viszonyrendszereket, és bizonyos pontokon összekapcsolják azokat. Ha tehát továbbra is a szabadidőnél maradva azt vesszük figyelembe, hogyan használják fel az egyének a rájuk eső szabadidőt, ismét csak egy olyan átlagot kapunk, amely ugyan az adott lehetőségek kihasználásának irányába mutat, de nem mond el semmit arról, miért az adott időfelhasználás uralkodik el az egyes esetekben, sem pedig arról, hogy mértékét tekintve a megszokás-e vagy az aktiv választás-e a döntő esetükben. Azt viszont megtudhatjuk, hogy egyelőre, sajnos, a passzív pihenés, semmittevés háttérbe szorítja az aktív kulturális tevékenységet, és azt is, hogy a tévénézés, rádiózás, mozi a rájuk fordított időt tekintve megelőzik a társas viszonyok ápolását, ami pedig a személyiség gazdagodásának egyik előfeltétele. Megnyugtató azonban az az adat, amely arról tanúskodik, hogy összességét tekintve az önművelődésre, passzív vagy aktív kulturális tevékenységre felhasznált idő sokszorosan felülmúlja a passzív pihenés idejét. (Adataink a hetvenes évek végéből valók.) Az a kép, amely a szociológiai felmérések alapján kirajzolódik előttünk, természetesen nem egy állandó helyzetet tükröz, hanem a fejlődésnek egy mozzanatát. Tehát nem egy időbeli összefüggéseiből kiragadott befejezett állapotot látunk, sem pedig a szocializmus építésének összetett komplexumán kívül helyezett eszményt. Ellenkezőleg, az életmód és az időfelhasználás problémakörében megjelennek a szocializmus fejlődésében elért eredmények és a még elvégzendő munkára inspiráló ellentmondások is. Ha pedig összefüggés létezik bizonyos termelési mód és életmód között, az előrelépés érdekében figyelembe kell vennünk a másik pólust is - az egyént. Megpróbálunk tehát válaszolni a cikkünk elején feltett kérdésre: hogyan érhető el általánosságban az objektív fejlődéslehetőségek belső tételének „természetessége“? Válaszunk azonban csak az előfeltételek felvázolására szorítkozhat, mert a probléma jellegénél fogva gyakorlati természetű, és csakis a cselekvésben valósulhat meg. Az életvitelnek az idő megélését jelentő mozzanatáról ejtünk néhány szót. H a a szocialista életmód olyan tevékenységek rendszere, amelynek alapzata a szocialista termelési mód, és amelyet a szocializmus értékei motiválnak, akkor itt a szocializmus értékrendszerének kulcs- fogalmából kell kiindulnunk. Ez az értékrendszer ugyan - mint minden reálisan létező dolog - működésében ellentmondásos, de meghatározó mozzanatai így is kitűnnek. Az alapvető ezek közül - a marxi gondolatokkal összhangban - az önmegvalósítás. Az önmegvalósítást, természetesen, nem az egyén mindenáron való érvényesítésében látjuk, mert nem lehet a szocializmus célja a partikuláris egyén kifejlesztése, aki tekintet nélkül a konkrét társadalmi és az általános emberi értékekre csakis az egyedi és korlátolt érdekeket helyezi előtérbe. Az önmegvalósítás a társadalmilag meghatározott ember kiteljesítése az egyedi tulajdonságok alapján, de nem azok kizárólagossá tételével. Az ilyen éretelemben vett személyiség egyik jellemzője, hogy a külső és a véletlen behatások többneműségét felcseréli az életvitel egyneműségével. Ez azt jelenti, hogy a cselekedeteit, értékeléseit, emberi kapcsolatait nem az éppen adott erőviszonyok és közvetlen haszonnal kecsegtető választásmódok jellemzik, hanem időbeli létének egysége. Tehát kialakítja életének a folyamatosságát. A partikuláris egyén cselekedeteinek lehetóségmegvalósító következményeit végzetként, tehát önmagától független hatalomként fogja föl, ami semmire sem kötelezi öt a jövőt illetőn. Az ilyen egyént az események sodorják, ellentétben a fejlett személyiséggel, aki tetteinek alternatíváihoz tudatosan viszonyul, és a saját múltja, jelene és jövője közti kapcsolatot életvitele alapjának képezi ki. A személyiség választ az életlehetőségek között; aktív és felelö- ségvállaló. Az objektíve adott életmód számára lehetőség, amelyen mindig túl kell lépni, de legalábbis meg kell valósítani. A partikuláris egyén viszont elvárja, hogy az életmódot kialakítsák a számára. Az idő megélése így válik az időfelhasználás valóságává. A _ elméleti következtetés így - habár kissé rö- r\£- vidre zárt - kézenfekvő: a szocialista életmód alakítása során a termelés, a politika és a szellemi tevékenységek terén egyaránt nagyobb figyelmet kell szentelni az egyéni kezdeményezéseknek és felelősségvállalásnak. Az eredmény ugyanis kétirányú: egyrészt megalapozódnak a szocialista személyiség kialakításának módozatai, másrészt a szocializmus adott életmód-szintje minden dimenziójában kiteljesedik, és kiforrnak benne az előrelépés perspektívái is. Az irányítás, a tervezés és a társadalmi előrelátás is áttekinthetőbbé, ellenőrizhetőbbé és viszonylag könnyebbé válhat ezáltal. Ez pedig társadalmunk jelenlegi fejlődési szakaszán nem elhanyagolandó szempont. DR. MÉSZÁROS ANDRÁS, a tudományok kandidátusa, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai és Szociológiai Intézetének munkatársa
