Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-01 / 44. szám
UNESCO adatai szerint minden idők politikusainak és közéleti személyiségeinek írásai közül Lenin művei jelentek meg a legnagyobb példányszámban: a világ csaknem összes irodalmi nyelvére lefordították őket. Leninről több könyv látott már napvilágot a Szovjetunióban és külföldön. A moszkvai Politikai Könyvkiadó gondozásában megjelent egy kötet, amely Leninnek külföldi politikusokkal és közéleti személyiségekkel, írókkal és újságírókkal való találkozásait örökíti meg. Ebből a könyvből közlünk néhány részletet. John Reed amerikai író Pontosan nyolc óra negyven perc volt, amikor hatalmas tapsvihar köszöntötte a belépő elnökség tagjait, köztük Lenint- a nagy Lenint! Zömök alak, rövid nyak, kopaszodó, nagy fej, hatalmas homlok, apró szem, rövid orr, nagy, szépen ívelt száj, erélyes, borotvált áll, amelyen azonban már kiütköznek a hajdani és ráajdan jól ismert szakáll borostái. Ruhája kopott, nadrágja kissé túlméretezett. A tömeg bálványa, akit úgy szeretnek és tisztelnek, mint kevés vezetőt a történelem folyamán. Különös népvezér, olyan, aki szellemi fölényénél fogva vezető. Nincsenek érdekes idioszinkráziái, de különös képessége van arra, hogy mély gondolatokat egyszerű szavakkal fejezzen ki, s hogy egy-egy konkrét helyzetnek mélyreható elemzését adja. És éleselméjűséggel párosuló nagy szellemi bátorság jellemzi. , A Donyec-medence bányászainak képviselője arra kérte a kongresszust, hogy tegyen lépéseket Kalegyin megfékezésére, aki elvághatja a fővárost szénás élelmiszerforrásaitól. Néhány katona, akik most érkeztek a frontról, ezredeik lelkes üdvözletét tolmácsolták... S ekkor Lenin kezével az asztal szélébe kapaszkodik; kis, összehúzott szeme végigfut a tömegen, amíg várakozik, s a percekig tartó taps és ünneplés látszólag közömbösen hagyja. Amikor a tapsvihar elül, egyszerűen ennyit mond: ,,Most hozzálátunk a szocialista rend felépítéséhez!“ Ismét felzúg a taps. „Első feladatunk, hogy gyakorlati lépéseket tegyünk a békeszerződés megkötése érdekében. A szovjethatalom fel fogja ajánlani valamennyi hadban álló népnek a békét, mégpedig a szovjet elvek alapján: annexió és hadisarc nélkül, a népek önrendelkezési jogának biztosítása alapján. Ugyanakkor ígéretünkhöz híven nyilvánosságra hozzuk a titkos szerződéseket és megtagadjuk azok betartását... azt hiszem, a háború és béke kérdése oly módon világos mindenki számára, hogy mindenfajta bevezetés nélkül kihirdethetem a harcoló nemzetek népeihez intézett felhívás tervezetét. ..“ Száját, mintha mosolygott volna, beszéd közben szélesre nyitotta; hangja rekedtes volt - nem kellemetlenül, hanem mintha a sokévi beszéd tette volna azzá - és folyékonyan beszélt, mintha örökké tudná így folytatni... Amikor egy- egy gondolatot ki akart hangsúlyozni, kissé elórehajolt. Nem gesztikulált. S több ezer egyszerű ember néma csodálattal tekintett rá... Karl Idman a finn képviselet 'tanácsosa A következő alkalommal velem és Énekeli szenátorral Petrográdba utazott Svinhufvud miniszterelnök, a szenátus elnöke is. A finn naptár szerint éppen az óév utolsó napja volt, az orosz időszámítás akkor még 13 nappal elmaradt a mienktől. Kíváncsian vártuk, melyik: évben- 1917-ben vagy 18-ban - hozza meg döntését a Népbiztosok Tanácsa. Néhány perccel éjfél után kinyílt az ajtó. Boncs-Brujevics lépett a szobába, és átnyújtotta nekünk a népbiztosok név1920. október 6-án Lenin fogadta a Kremlben Herbert Wells angol írót. Wells több alkalommal visszaemlékezett erre a találkozásra. Megragadta őt Lenin jövendölése a Szovjet- Oroszország előtt álló távlatokról. Későbbi látogatása során igazolva látta a valószínűt- lenül merésznek hangzó elképzeléseket jegyével ellátott okmányt. Ez állt benne: ,,A Népbiztosok Tanácsa a népek önrendelkezési jogával teljes összhangban a következő határozatot hozta: A Központi Végrehajtó Bizottságnak javasolja: a) hogy ismerje el a Finn Köztársaság függetlenségét, és b) hogy hozzon létre a finn kormánnyal való megállapodás alapján a két fél képviselőiből álló különbizottságot azoknak a gyakorlati intézkedéseknek a kidolgozására, melyeket Finnországnak Oroszországtól való különválása tesz szükségesé." A határozat egy vastag, finom felületű papírív egynegyedét töltötte ki. Kissé meghökkentünk, mert nem számítottunk rá, hogy a szovjetek kormánya ilyen gyorsan elismeri hazánk függetlenségét. Magasztos elégedettség és öröm töltött el bennünket, amikor kezünkben tartottuk a Finnország függetlenségét elismerő első nemzetközi okmányt. Megvalósult a finn nép dédelgetett álma. Érthető, hogy hálásak voltunk Lenin kormányának, amely semmiféle feltételhez sem kötötte népünk függetlenségének elismerését. Szerettünk volna személyesen Leninnek köszönetét mondani. Énekeli tolmácsolta kérésünket Boncs-Brujevics- nak, ő azonban először elhárította óhajunk teljesítését. Lenin éppen a Tanács (a Népbiztosok Tanácsa - a szerk.) ülésén vett részt. Énekeli megismételte kérésünket, s hozzátette, hogy Leninnek talán mégis lesz néhány perce, hogy kijöjjön hozzánk. Egy perc múltán Lenin megjelent. Mosolyogva kérdezte, hogy megvagyunk-e elégedve. „Nagyon is“ - válaszolta Svinhufvud. Lenin és Svinhufvud találkozása módfelett eredeti volt. Amikor Lenin kijött és mi odamentünk hozzá, körénk gyűltek az ott tartózkodó katonák, matrózok és más személyek is, s érdeklődve figyelték beszélgetésünket. Azonnal megértették, hogy a Népbiztosok Tanácsa az imént ismerte el Finnország függetlenségét, és a néhány órája itt tartózkodó külföldiek nem mások, mint Finnország szenátusának küldöttei. Valamennyien elégedettnek tűntek. Kezünket szorongatták, tudtul adták, hogy örülnek „Lenin intézkedésének“. Valószínű, hogy Leninnek igen nagy személyes szerepe volt a Finnország Lenin Christensen amerikai közgazdásszal beszélget. Lenin többször hangsúlyozta, hogy lehetséges a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés a különböző társadalmi berendezkedésű országok között függetlenségét elismerő határozat meghozatalában, hiszen Finnország iránt már két évtizede jóindulattal viseltetett. Abban az időben egészen ritkán fordult elő, hogy egy állam elismerte a fennhatósága alá tartozó ország függetlenségét. Finnországnak minden oka megvolt, hogy függetlensége elismeréséért hálás legyen a Népbiztosok Tanácsának és a Központi Végrehajtó Bizottságnak. Hálával tartozik azoknak az orosz tudósoknak, jogászoknak és újságíróknak, valamint mindazoknak a személyeknek is, akik már a cári rendszer alatt védelmükbe vették Finnország jogait, és törvénytelennek tartották a finn függetlenség megsértését. William Goode angol közéleti személyiség Külföldi voltam, mindössze kétszer találkozhattam vele. 1919 nyarán történt, amikor Oroszország helyzete igen súlyos volt. A The Manchester Guardian megrendelésére Oroszországról szóló könyvemen dolgoztam. Az új kormány vezetői mindig készségesen segítettek, de nagyon szerettem volna Leninnel is találkozni. Nemcsak az ország életében játszott szerepe miatt érdekelt, hanem a nyugaton róla terjesztett elképesztő történetek miatt is. Végül Lenin beleegyezett, hogy találkozzunk. De közvetlenül ezelőtt láttam ót Lenin és Szamuely Tibor, a Magyar Tanácsköztársaság népbiztosa (jobbra Lenintől) a Vörös téren, az 1919. május 25-i katonai díszszemlén ◄---------------------------------------------------a Moszkvában megrendezett tanítókonferencián. Nyugodtan, egyszerűen beszélt, minden szónoki fogás nélkül, mégis hatalmába kerítette az óriási, számára ismeretlen hallgatóságot. Lenyűgöző logikával fejtette ki álláspontját. Látszott, hogy intuitívan tudja, mi megy végbe a hallgatók fejében. Rögtön megéreztem, hogy Lenin rendkívüli ember. De igazán akkor éreztem, amikor a Kremlben fogadott. Felmentem a lépcsőn, végigmentem az előszobán, majd munkatársai szobáján, ezután az ülésterem következett, s egyszer csak Lenin dolgozószobájában találtam magam. Az egyszerűen berendezett helyiség üres volt. Az íróasztalon Henri Barbusse könyve volt kinyitva. A lap szélére ceruzával írt jegyzetek. Míg vártam, elolvastam a könyv első fejezetét, amelyet épp most fejezett be Lenin. Kinyílt az ajtó. Lenin gyors léptekkel lépett be, és üdvözölt. Akaratlanul is franciául szólaltam meg, azon a nyelven, amelyen a könyv íródott. „Ha önnek mindegy, hogy milyen nyelven beszélgetünk, akkor én inkább az angolt választom“ - mondta Lenin. Ezen úgy meglepődtem, hogy felkiáltottam: „Te jó ég! Nem tudtam, hogy ért angolul.“ „Ha lassan és érthetőn beszél, egyetlen hibát sem fogok elkövetni.“ így is tett. Fontos kérdéseket elemzett. Amiről szó volt, az már történelem. Most az emberről szeretnék szólni, akivel beszélgettem. Megfigyeltem eredeti fejformáját, nyugodt, ironikus mosolyát, a szemében bujkáló humort. Elégedettnek látszott, bár el tudtam képzelni, hogy milyen, amikor hideg és szigorú. Mohón igyekeztem megjegyezni arcának minden rezdülését, hiszen az az ember ült velem szemben, akiről akkor a legtöbbet beszéltek a világon, a világot megrengető forradalom titokzatos géniuszát láttam magam előtt. A lényéből sugárzó erőt még tovább fokozta beszédének közvetlen ereje. Mindig világosan, egyértelműen fejezte ki mondanivalóját. Mindenki tudhatta, hogy hányadán áll vele, itt nem volt helye félreértésnek; senki sem távozott tőle kialakulatlan benyomásokkal. Az átlagos diplomata szavakba rejti gondolatait. Lenin világos szavakba öntötte gondolatait. Beszédének ereje, a lényéből áradó energia, élénk arckifejezése révén már beszélgetésünk közben megérthettem valamit abból, amit az emberek Lenin mágneses vonzerejének neveztek. Mielőtt elbúcsúztunk és jó utat kívánt, orosz és angol nyelven dedikálta a nekem ajándékozott fényképét. Remek fotó volt - a Kreml udvarában állt -, amit én vittem először Nyugat-Európába. Sok ország sok képviselőjével hozott össze a sors, akiket nagy embereknek neveztek, de egyikről sem mondhatom el azt, amit Leninről: ember volt mindenben és mindenütt. Hamid Szajah iráni politikus Lenin üdvözölt bennünket, majd megkérdezte, hogy milyen nyelven kívánunk beszélgetni. Nagykövetünk a franciát választotta. Miután Lenin észrevette, hogy hárman vagyunk, átsietett a titkárságra, s maga hozott onnan két széket. Remekül beszélt franciául. Az iráni-szovjet kapcsolatok több fontos kérdését tárgyalta meg velünk. Konkrétan, lényegretöröen. Jól megjegyeztem néhány megállapítását:- Meglátják, hogy a burzsoázia óriási hibát követett el a versailles-i békeszerződés megkötésével. Ez újabb konfliktusokhoz fog vezetni. Majd azt mondta:- Oroszország keleti politikája szöges ellentétben áll az imperialista hatalmak keleti politikájával. Mi önzetlen barátságra törekszünk önökkel, és elvünk, hogy nem avatkozunk országuk belügyeibe. Az imperialisták viszont területszerző kizsákmányoló politikát folytatnak önökkel szemben. Nagykövetünk, Mameluk a beszélgetés során kertelés nélkül megkérdezte:- Lenin úr, milyennek ítéli politikai helyzetüket, hisz helyzetük szilárdságában? Lenin nyomban válaszolt:- Nagykövet úr, ne nyugtalankodjék, erősebbek vagyunk, mint bármikor! Ezek a szavak nagy benyomást gyakoroltak ránk: mekkora meggyőződés és látnoki erő kellett e szavak kimondásához akkor, amikor a belső és a külső ellenség összefogott a több sebből vérző fiatal Szovjet-Oroszország ellen! (Szovjetunió) TIMIK
