Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-01 / 44. szám
— SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. november 1. XVIII. évfolyam 44. szám Ára 1 korona xizmus alkotó továbbfejlesztése az imperializmus korára - a kommunista eszmék olyan időálló rendszere, amely nemcsak századunk történelmét határozza meg alapvetően, hanem döntően kihat az emberiség jövőjének további alakulására is. Ma, amikor immár közel hét évtized távlatából méltatjuk a nagy októberi szocialista forradalmat, történelmi, politikai és diplomáciai tények hatalmas tömegét lehetne felsorolni annak bizonyságául, hogy a Szovjetunió nemzetközi tevékenységében mindig kiemelkedett s kiemelkedik nagyszabású lenini békepolitikája. A szovjet diplomácia - amely a lenini békepolitika elveihez híven nemcsak a Szovjetunió, hanem más nemzetek és népek kollektív biztonságát is szüntelenül szem előtt tartotta és erősíteni igyekezett - számtalan sikert ért el a háborús veszélyek elhárításában. Ennek első markánsabb megnyilvánulásai G. V. Csicserin külügyi népbiztos nevéhez fűződnek. Amikor a Breszt Litovszk-i béketárgyalások második szakaszába bekapcsolódva a szovjet küldöttség vezetőjeként aláírta a szerződést, lehetővé vált Szovjet-Oroszországnak kilépni az I. világháborúból. De szintén sikeresen képviselte hazáját a genovai és a további nagyon fontos nemzetközi tárgyalásokon is, míg végül a rapallói egyezmény aláírásával meghiúsította a szovjet köztársaságok elszigetelésére irányuló imperialista blokád létrehozásának tervét. A lenini diplomácia e kimagasló képviselőjének nagy része volt abban, hogy 1925-ig az USA kivételével 22 kapitalista állam vette fel a diplomáciai kapcsolatot, vagy kötött megnemtámadási szerződést a Szovjetunióval. A nagy világgazdasági válságot követően a fasiszta veszedelem jelentkezése újabb aktivitásra serkentette a Szovjetuniót. 1932-ben - akkor immár M. M. Litvinov szovjet külügyi népbiztos közreműködésével - semlegességé illetve megnemtámadási szerződést kötött, majd 1933-34-ben diplomáciai kapcsolatokat vett fel úgyszólván majdnem minden európai országgal. Nemzetközi tekintélyét ekkor már az is növelte, hogy 1934-ben belépett a Népszövetségbe. A mind veszedelmesebbé váló nemzetközi helyzetben a szovjet diplomácia egyik legfontosabb feladatának a kollektív biztonság megteremtését tekintette. Ebből a szempontból a legnagyobb hordereje a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának volt, amely a fasizmus terjeszkedése és a háborús készülődés ellen meghirdette a széles körű antifasiszta népfrontpolitikát. Mint azonban köztudomású, mindezek ellenére a nemzetközi fasiszta agressziót nem lehetett megfékezni, az antikomintern paktum megkötése után a nyugati hatalmak hallgatólagos jóváhagyásával vérbe fojtotta a demokratikus Spanyol Köztársaság szabadságharcát, majd kirobbantotta a második világháborút is, amelynek legsúlyosabb következményeit a Szovjetunió szenvedte. Mindazonáltal elévülhetetlen érdeme a Szovjetuniónak, hogy oroszlánrészt vállalt az európai fasizmus és a japán militarizmus leverésében, amelynek éppen idén ünnepeltük a 40. évfordulóját. Ugyanakkor hatékony segítséget nyújtott számos európai ország népének fasisztaellenes harcában, szabadságuk kivívásában. A háború után több ország a népi demokráciát s a szocialista fejlődés útját választotta. S ezzel tulajdonképpen megkezdte kialakulását a szocialista világrendszer. Emellett rendkívül pozitív világ- jelenség volt, hogy az egykori imperialista gyarmatok rabszolgasorban élt népei egymás után harcolták ki önállóságukat és függetlenségüket. Ezeknek a fejlődő országoknak a többsége ma már egyre haladóbb szerepet tölt be a világpolitikában is. Eközben, mialatt a szovjet nép még a háború utáni újjáépítésen fáradozott, a nyugati hatalmak hidegháborút indítottak ellene. Mint azonban közismert, a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ezt is átvészelték, amiben döntő szerepe ismét a szovjet külpolitikának volt. Sajnos, most - a hetvenes évek átmeneti enyhülési folyamata után - még súlyosabb szembenállásnak vagyunk tanúi. Az emberiséget a háborúval való fenyegetésben vezető helyet foglal el az amerikai imperializmus. Az USA politikája egyre harciasabb és a nemzetközi kapcsolatok tartós negatív tényezőjévé vált. Uralkodó köreiknek agresszív törekvései élesen megnyilvánulnak a katonai-stratégiai egyensúly megbontására irányuló erőfeszítésekben, a lázas fegyverkezés, mindenekelőtt a nukleáris fegyverkezés fokozásában és a világűr militarizálását célzó veszélyes tervekben. Ezek óriási felháborodást és hatalmas, állandóan fokozódó tiltakozó mozgalmakat váltottak ki szerte a világon. A szovjet párt és állam vezetői, így az utóbbi időben Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára már többször is kifejezte a szovjet nép és országa szilárd álláspontját, s megadta a méltó választ a jelenlegi washingtoni fenyegető politikára. Többek közt a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójának moszkvai ünnepségén ezt mondta: ,,A legkülönbözőbb társadalmi és politikai erőket a jó szándékon alapuló őszinte együttműködésre szólítjuk fel a béke nevében. Ez nem könnyű feladat, nem lehet egy csapásra teljesíteni, az országók közötti megfelelő mértékű bizalmat követeli meg. Az események alakulása új irányt vehet, ha Genfben a nukleáris és az űrfegyverekről folytatott szovjet-amerikai tárgyalásokon sikerül kézzelfogható eredményeket elérni. Erről meg vagyunk győződve.“ S ezzel egyben a mi meggyőződésünket is kifeiezte a XXVII. kongresszusára készülő testvérpártunk vezetője. Hozzájuk hasonlóan mi is azért készülünk rendkívül alaposan a CSKP XVII. kongresszusára, mert az azon jóváhagyásra kerülő program és irányvonal lehetővé teszi, hogy a szovjet néppel és a többi szocialista ország népeivel együttműködve továbbra is eredményesen munkálkodhassunk a te|lett szocializmus építésén, s a béke erőinek gyarapításán. MIKUS SÁNDOR B ecses hagyománnyá vált már, hogy november 7-én minden évben világszerte megemlékeznek a nagy októberi szocialista forradalomról, amelynek ösztönző szelleme mind erőteljesebben kihat az emberiség szebb, békésebb jövőjéért folyó küzdelmekre. Amikor 1917. október 25-én Petrográd utcáin kitört az orosz proletariátus fegyveres felkelése, új fejezet nyílott az emberiség történetében: a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka. 4, forradalmi tömegek nem latolgatták, mi lesz harcuk végső eredménye, még kevésbé, hogy milyen hatással lesz az egyetemes történelem további alakulásra. Akkor egyszerűen, de elemi erővel az éhező munkások kenyeret, a nyomorgó parasztok földet, a katonák békét akartak - az egész nép pedig szabadságot. Lenin, a forradalom zseniális elméleti előkészítője, legfőbb irányítója s közvetlen szervezője látta legvilágosabban a célját, várható eredményeit és távlatait. A nagy októberi szocialista forradalom győzelme fényesen bizonyította Lenin elméletének korszakalkotó nagyságát, mert ő számította ki jól a nép akaratát, nem ellenfelei. Ugyanez a prioritás nyilvánult meg a közel ötéves véres polgárháború és intervenció felszámolásában, majd a szocialista építés megkezdésével a fiatal proletárállam diadalmas előretörésében is. Lenin elméleti munkássága - a marKORSZAKALKCbTOi NAGY OKTOKET A Szovjetunió a Keleti-Kárpátokban és az északi vidékeken levő lelőhelyeken kitermelt földgázt az Ukrán SZSZK különböző részeibe és külföldre, egyebek között hazánkba, az NDK-ba, Ausztriába, Jugoszláviába és Franciaországba szállítja. A szállításokat az ukrán Prikarpattranszgaz üzem szervezi és koordinálja. Az üzemhez 2300 km hosszú csővezeték tartozik, amely mentén hét kompresszorállomás is található. Az ukrán gázipari dolgozók fő feladata a berendezések nagyfokú megbízhatóságának szavatolása. A szokványos karbantartáson és a kisebb javításokon kívül több berendezést korszerűsítenek, és tökéletesítik a már meglevő automata rendszereket. A képen: gáztisztító berendezést szerelnek. (Képtávírón érkezett - ŐSTK)