Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-27 / 39. szám
(Gyökeres György felvétele) Plins K stammt A Bratislavai Városi Közlekedési Vállalat irodaépületében a talált tárgyak osztálya előtt tétován topognak az emberek, mintha egyikük sem merne bekopogni a párnázott ajtón. Persze, itt intézik a potyautasok ügyeit is. Bizakodva néznek rám, utat nyitnak. Belépek hát, s bemutatkozom, ám mielőtt elmondanám jövetelem célját, szavamba vág a hivatali ablak mögött ülő idős asszony.- Újságíró? Akkor maga biztos a műfogsorát kereső hölgy panasza miatt jött. Mi már megmondtuk neki, hogy csak azt adhatjuk ki, amit már leadtak nekünk. Mást magának sem mondhatunk. Látjátok, milyenek az emberek! - fordul az üvegablak mögött tevékenykedő munkatársaihoz. öt ember vádló tekintetének kereszttüzében állok. - Senki sem küldött - magyarázom -, engem csak a már megtalált tárgyak érdekelnek.-Az osztályvezető engedélye nélkül nem nyilatkozhatunk. Menjen a harmadik emeletre - kapom a már engedékenyebb választ. Mig felfelé baktatok a szűk lépcsőházban csak remélni merem, hogy itt és ma nem előzött meg a műfogsorát kereső hölgy. Szerencsém van. Marian Ostrovsky osztályvezető megnyerő vidámsággal fogad. - Talált tárgyak? - mosolyog. - Hát ez olykor nem éppen a legmegfelelőbb megfogalmazás. A minap egy fiatal házaspár a háromhetes gyermekét felejtette a buszban. Mit mondjak, a gyermeket a buszból kirakni nem lehetett. Itt mégsem vehetjük leltárba. A busz várakozott, hogy a szülőknek talán mégiscsak eszükbe jut a gyermek, míg fel nem tűnt egy szirénázó, villogó járőrkocsi az anyával. Éppen jókor. A buszvezető és a diszpécser már végképp nem tudott mit kezdeni az éhes, sivalkodó ,.lelettel“. De nem sokkal könnyebb feladatot kellett megoldania annak a buszvezetőnek, aki a végállomáson egy farkaskutyát talált a buszban. Érthetetlen, hogy mire gondolnak, mit csinálnak egyesek utazás közben. Nem kaptunk magyarázatot arra, hogyan felejthette valaki az ülés alatt a cipőjét, a zoknijával együtt... Senki sem kereste a cipőjét ugyanúgy, mint azokat a hússal, szalámival megrakott táskákat sem, amelyeket olykor egy húsfeldolgozó üzemet érintő járaton találtunk. Volt itt már minden, amit csak el tud képzelni: búvárpalack, százezreket érő műszerekkel teli táska, 23 ezer koronára szóló betétkönyv, megszámlálhatatlanul sok táska, órák, személyi igazolványok. Az utóbbiakért egyébként ritkán jönnek az emberek.- Köszönetét kaptak már a talált tárgyak tulajdonosaitól?- Is. Volt például egy hölgy, aki a kézitáskáját kereste. Jelentős pénzösszeg volt benne. Mielőtt kiadtuk volna, részletesen felsorolta a táska tartalmát. Amikor átvette, s átnézte, látszott rajta, hogy nagyon örül. ötven koronát akart itthagyni, azzal, hogy az a táskát leadó buszvezető jutalma. Természetesen nem fogadhattuk el. Nem telt el egy fél óra, a hölgy ismét megjelent. Megvádolt minket, hogy a táskából elloptuk a gyémántköves aranygyűrűjét, holott azelőtt nem is említette, hogy ez is a táskájában lett volna. Innen a rendőrségre ment, s az osztályon megjelentek a nyomozók. Mindenkit kihallgattak, jegyzőkönyvet vettek fel. Talán egy hónap múlva futottam össze egyikükkel. ,.Megkerült a gyűrű" - újságolta. A hölgy két nappal a botrány után vette ki a javítóból. De nézze csak meg a lenti „ választékunkat". Mire leérek, az első emeleten már várnak. A bevásárlószatyrok, esernyők, kulcskötegek közt turkálok - immár én is az ablak mögött - amikor egy huszonéves lány lép be. Elmondja, hogy elkapta az ellenőr, pedig ő csak otthon felejtette a bérletét, s ime, eljött bemutatni. Határozottan fejti ki kérését, hogy szüntessék meg ellene a százkoronás bírság behajtása iránti eljárást, hiszen másutt - mint például Kassán (Koáice) is - így tesznek, ha az ember utólag igazolni tudja, hogy megváltotta a bérletét. - Bratislavában ez nincs szokásban - magyarázza az iroda vezetője, Katarina Zimmerová.-Az épitőiapri, az egészségügyi dolgozók után a diákok a leggyakoribb ügyfeleink. Persze, mindig készen állnak a magyarázattal. Azt akarják elhitetni velünk, hogy diák létükre nincs pénzük a birság kifizetésére, vagy - mint most is - hogy megváltották a bérletüket. Minket ezek a kifogások nem érdekelnek. A lényeg az, hogy érvényes jegy nélkül utaztak. Engem sem engednének be a moziba, ha azt mondanám, hogy a jegyet otthon felejtettem.- Valóban különös - gondolom magamban, hogy ha az ember havonta egyszer moziba megy, nem feledkezik meg a jegyről, a bérlet hiányát viszont hajlamos észrevétlen hagyni, míg rá nem sütik a potyautas szégyenbélyegét az utazóközönség kíváncsi, kárörvendő pillantásai előtt. Ám, aki egyszer átélt egy ilyen kínos helyzetet, hónapokig, évekig megtapogatja a bérletét minden egyes felszállás előtt.- S ha tudná, hogy mi mindent kell az ellenőrzés közben végighallgatnunk- szólal meg egy jelentéseket író ellenőr.- Olykor még tettlegességhez is folyamodnak velünk szemben. Veszélyes foglalkozás a miénk. Ha elkapunk egy potyautast az utasok olykor mindjárt a pártját fogják, minket szidnak.- Na de mégis, a bérleteknél elnézőbbek is lehetnének - kockáztatom meg az ellenvéleményt.- Nincs rá lehetőség - mondja az iroda vezetője. - A vállalat már kérte, hogy a kassai gyakorlathoz hasonlóan, mi is eltekinthessünk a bírság behajtásától bizonyos esetekben, de a felsőbb szervek nem járultak hozzá. Igaz, ez sem oldaná meg az összes panaszt. Ám ha a panasz megalapozottnak bizonyult, az ellenőr nem kapja meg a birságból neki járó jutalékot.- Jutalékot?- Igen, az ellenőrök érdekelve vannak abban, hogy minél több potyautast kapjanak el.- S hányán végzik ezt a munkát?- összesen 90 ellenőrünk van, s az elmúlt hónapban 9754 ellenőrzést végeztek. 2592 potyautast találtak. Ez a korábbi hónapokhoz képest viszonylag alacsony szám, nyilván a duplájára emelt birság miatt. Havi átlagunk eddig úgy négy-öt ezer bliccelő közt mozgott.- Megnézhetném az érvénytelen és ezért elszedett bérleteket? - kérdem, kíváncsi lévén a rajtakapottak portréira.- Csak tessék - vezetnek egy igazolványokkal színültig megtelt dobozhoz.- Nemcsak bérletek vannak itt, az igazolványok nagy része úgy gyűlt össze, hogy a tulajdonosuk megszökött az ellenőreink elől, s veszni hagyta bemutatott iratát. Ritka megilletődöttséggel turkálok a dobozban. Mindig is tudtam, hogy ok- mánytiszteló nép vagyunk, de hogy mennyi féle-fajta igazolványt hordunk magunknál, azt csak itt látom. Ime, befejezés helyett egy rövid válogatás: SZISZ, véradói, könyvtári, munkásszállói, üzemi, iparitanuló-igazolványok, hajtási és a külföldiek lakhatási jogosítványai, honvédelmi és testnevelési szövetségi igazolványok, keresőképtelenségi és hajós igazolványok ... FEKETE MARIAN JSZÓ 9 IX. 27. Becsülettel helytálltak: A századügyeletes közömbösen rója a folyosót. Hogy jobban teljen az idő, félhangosan lépteit számlálja. Nem bánná, ha már megvirradna, de még több mint hatvan perc van az ébresztőig, s addig nincs kivel szót váltania. Gondolataiból a telefon éles berregése zökkenti vissza a valóságba. Előírás szerint jelentkezik. Figyelmesen hallgat, arcának vonásai elárulják, hogy olyanról értesül, amire nem számítót. Szaporázva ismételgeti a távbeszélőn kapott parancsot.- Értettem!... Az egységnél riadót rendelek el! Még a helyére sem tette a telefonkagylót, amikor elkiáltja magát.- Riadó...1 Ri-a-dó...! A szálláskörletben megszólal a tompított hangú sziréna. A századügyeletes futtában végigjárja a körletet. Amikor meggyőződik róla, hogy már mindenki talpon van, kinyitja a fegyverállványt, ellenőrzi, hogy minden összekötő elment-e. Miután a helyettese is megérkezik, magához veszi a felszerelését, a fegyverét, aztán a többieket sietteti.- Gyerünk fiúk! ... Mozgás! ... Mozgás! ... Néhány perc múlva már a harci járművek zúgása hallatszik az udvarról. S mire megérkeznek a tisztek, az egység teljes létszámban feszes sorban várja a további parancsot, amely a következő: gyülekezés az összpontosítási körletben. Elindul az első harci jármű, majd a többi, olyan sorrendben, ahogy ezt már megszokták, hiszen nem ez az első riadójuk. A katonák szeméből kirepült már az álom, figyelmüket az előttük lévő tájra összpontosítják, nehogy meglepetés érje őket.- Négy éven keresztül védtük a példás egység címet - jegyzi meg Peter Vosátka őrnagy, az egység parancsnokának politikai helyettese. - A közelmúltban áthelyeztek bennünket, de az új állomáshelyünkön sem vallunk szégyent. Az idei kiképzési évben is jó eredményeket értünk el. Az egység szervezetten elfoglalja helyét a kijelölt körzetben, kiküldik a harcbiztositó járőröket. Senki sem törődik azzal, hogy harmatos a fű, ebben a pillanatban csak az a fontos számukra, hogy mielőbb jelenthessék a harckészültséget, a parancs teljesítését. S mire berendezkednek, megérkezik a bevonulási parancs. A katonák tréfálkozva mondják, hogy ez csak idő előtti ébresztő volt.- Magam sem tudom, hogy a két év alatt hányadik riadó volt ez már - mondja félhangosan a Sumavai Jan Cajan, őrvezető, az egység egyik legjobb gépkocsivezetője. - Lehet, hogy nem is az utolsó. Megszoktuk már, hogy. harckészültségünket rendszeresen ellenőrzik. A laktanyába érve a legtöbb dolga Lubomir Ékirka szakaszvezetőnek van. Ó ugyanis az egység szolgálatvezetője, ami azzal jár, hogy kiadja és beveszi az egység raktárába a gyakorlathoz szükséges felszerelést. Most a riadó után ugyancsak van munkája. A többiek már rég megreggeliztek, de ő addig sehová sem megy, amíg minden a helyére nem kerül. Szereti a pontosságot, nem elégszik meg félmunkával. Példás katona, kiváló felderítő. Erről árulkodik a zubbonyán lévő szakminősi- tési jelvény is.- Ahhoz a fegyvernemhez kerültem, amelyhez szerettem volna, amely sokoldalúságot követel meg az embertől, - vélekedik. - Az ügyesség, rátermettség, a türelem, a kiváló erőnlét az, ami itt nálunk a legszükségesebb. A szolgálatvezető tisztséget csak egy éve töltöm be, azelőtt rajparancsnok voltam. Tegyük hozzá, nem is akármilyen. A felderitők egyéni versenyében a magasabb egység keretében tavaly a harmadik helyen végzett. A versenyraj pedig a keleti katonai körzetben szerezte meg az elsőséget. Az idén másodikok lettek.- Ebben a kiképzési évben a szolgálatvezetői feladatok ellátása mellett rendszeresen részt vettem a kiképzésen is, hogy a versenyen ne legyek a többiek terhére, éppúgy helytálljak mint ók - folytatja. - Azt hiszem, ez sikerült is. Senki sem mondhatja rám, hogy a raktárban húztam meg magam. Az igazsághoz tartozik, hogy kedvem leltem a felderitői kiképzésben. Beszélgetés közben hamar elszalad az idő, észre sem vesszük, hogy elmúlt már dél, elérkezett a pihenés ideje. A rimaszécsi (Ri- mavská Seő) Hupka Imre tizedes félrehúzódva levelet ir. Nem titkolja a címzettet sem, hiszen a futballcsapat kapitányának ír; októ• HupkaImre • Ján Cajan bér első vasárnapján elfoglalja helyét a csapatban. Naponta edz, fut, s jobb erőnlétben van, mint a bevonulás előtt.- Már a mezőgazdasági szakközépiskolában megismerkedtem a karatéval, de mi volt az az itteni önvédelmi kiképzéshez! - mondja. - Bár híradós vagyok, az idén én is tagja voltam annak a versenyrajnak, amely az említett versenyen a második helyen végzett. Büszke vagyok rá, hogy köztük lehettem.- Két év nagy idő. Ez alatt sokat változik az ember, főleg ha katona. önállóságra tesz szert, fegyelmezni tudja magát, s ami a legfontosabb, megérzi a kollektívában rejlő erőt. Egymásra vagyunk utalva, és csakis a jó összmunka hozhatja meg a várt eredményt -állítja. - Odahaza a szövetkezetben zootechnikus vagyok. Az itt szerzett tapasztalataimat minden bizonnyal kamatoztatni tudom majd. A tényleges katonai szolgálat jó életiskola. Jan Cajan őrvezető is előkerül, igaz olajosán. Gyorsan rendbeszedi magát, kimenőre készül. Elmenőben ezt mondja:- A bevonulás óta levelezek egy lánnyal. Ha igaz, tavasszal megnősülök. Szüleim korábban ellenezték, de most már azt mondják, hogy megkomolyodtam, embert faragtak belőlem. Minden bizonnyal nekik van igazuk. Nekem ezt nehéz eldöntenem. Egy bizonyos, amellett, hogy sok barátra tettem szert, jobban meggondolom cselekedeteimet, véleményt tudok alkotni a körülöttem történtekről. Besötétedik. A szobában kigyulladnak a lámpák, benépesedik a társalgó. Ki a tévé műsorát nézi, ki pedig társasjátékot játszik. A szomszéd helyiségben a nemrég megalakult tánczenekar próbál, amely a jövő kiképzési évben részt vesz az ifjúsági alkotóversenyen is.- A preéovi Lubomir Skirka szakaszvezető neve bekerül az egység emlékkönyvébe, a többiek a példás szolgálatért elismerő oklevelet kapnak - mondja búcsúzóul a politikai tiszt, majd megtoldja a szót. - Azokról, akik ezekben a napokban leszerelnek, elmondhatom, hogy tovább öregbítették egységünk jó hírnevét, megkomolyodva, megizmosodva térnek vissza a polgári életbe, munkahelyükre. Elmondható róluk, hogy becsülettel helytálltak. NÉMETH JÁNOS • Lubomir Skirka (A szerző felvételei)
