Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-27 / 39. szám
I szú 5 . IX. 27. N apjainkban a legkülönbözőbb fórumokon - nemzetközi konferenciákon, két- és többoldalú tárgyalásokon - kerül sor újabb és újabb próbálkozásokra, erőfeszítésekre a nukleáris fegyverek korlátozása, csökkentése s végső soron teljes és általános megsemmisítése céljából. Az öt atomhatalom - az USA, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország, és Ki na - közül elsősorban a két legnagyobb, az USA és a Szovjetunió nukleáris fegyvereinek korlátozása kerül viszonylag gyakran napirendre, de egyelőre különösebb eredmény nélkül. London és Párizs hallani sem akar, hogy atomfegyvereiket figyelembe vegyék a kelet-nyugati mérleg egyensúlyba hozásánál, Kína pedig „kivonta magát a forgalomból“. Erre a cseppet sem derűs képre újabb komor színeket visznek fel azok a találgatások melyek szerint már régen nem csak öt az atomhatalmak száma. Az állításokat hivatalos bizonyítékok nem támasztják alá, de bizonyítékként felfogható adat van bőven. A legvalószínűbb „illegális“ atomfegyver-tulajdonosok: Pakisztán, a Dél-afrikai Köztársaság és Izrael. KAPOTT ANYAGBÓL Ziaul Hakk, tábornok 1984. májusában Karachiban, az ipari és kereskedelmi kamara előtt nagy büszkén kijelentette: országa a nukleáris technológia terén olyan ,.jelentős sikert“ ért el, amilyet eddig csak a világ öt országa. Hivatalosan első ízben - bár burkolt formában — megerősítették, hogy Pakisztán rendelkezik az urándúsitás technológiájával. Természetesen Hakk sietett hozzáfűzni, hogy országa nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál. De azért elutasította a nemzetközi szervezetek felügyeletét a program felett. Az idén februárban a The Observer című brit lapnak nyilatkozva az elnök ismét a nukleáris program békés jellegét bizonyítgatta, s erről igyekezett meggyőzni John Glenn amerikai szenátort is, amikor az tavaly novemberben Pakisztánban járt és élénken érdeklődött Iszlámábád nukleáris politikája iránt. Minél jobban bizonygatja Hakk a maga igazát, annál gyanúsabb a dolog. Különösen Abdul Kader Khan professzor, a pakisztáni vezető atomspecialista kijelentésének fényében, aki szerint országa nemcsak az atombomba, hanem a hidrogénbomba előállítására is képes. A The Washington Post úgy tudja, hogy az elméletileg az atombomba gyártására is felhasználható dúsított urán előállításának titka mellett a pakisztániak a tömegpusztító fegyver gyártásához szükséges minden komponenssel rendelkeznek. Éppen az amerikaiak voltak azok, akiktől Iszlámábád minden támogatást megkapott saját atomfegyerének kifejlesztéséhez. Ezt állítja legalábbis Alan Cranston szenátor. De mindent talán mégsem. Ezt bizonyítja az az eléggé zajos botrány is, melynek során kiderült, a pakisztániak illegális úton próbáltak szerezni az atombomba robbanószerkezetét működésbe hozó elektronikus berendezéseket. A letartóztatott személy 50 (!) darabot próbált kicsempészni az USA-ból. Úgy látszik, Hakk magas rangú jótevői igyekeztek fenntartani maguknak a jogot annak eldöntésére, hogy mikor legyenek robbanásra készek a veszélyes fegyverek. Talán meghallottak valamit azokból az aggodalmas hangokból, amelyek a pakisztáni rezsim nukleáris ambícióira reagálnak. SAJÁT ANYAGBÓL A Dél-afrikai Köztársaságnak közvetlenül a második világháború befejeződése óta „köze van“ a nukleáris fegyverkezéshez. A hi- rosimai és nagaszaki „siker“ után az Egyesült Államok olcsó uránforrások után nézett, s hasonlóan járt el Nagy-Britannia is. A három ország 1950-ben kötött megállapodást a dél-afrikai uránlelóhelyek felkutatásáról, kitermeléséről és az urán exportálásáról. Az Eisen- hower-kormány 1957-ben megállapodást írt alá Pretoriával a nukleáris téren való együttműködésről, amely az urán fejében a fajüldöző rezsim számára hozáférhe- tővé tette a titkos amerikai műszaki eljárásokat. 1974-ben - négy évvel az atomsorompó-szerzödés érvénybe lépése után! - ezt a szerződést apró változtatásokkal 2007-ig meghosszabbították. Az USA 1953 és 1971 között összesen 50 ezer tonna uránt vett Pretoriától, csak 1983-ban már 926 tonnát, ami egyharmad részszel több mint 1980-ban. Az uránért Dél-Afrika sokoldalú segítséget kap nukleáris ipara fejlesztéséhez tekintet nélkül nukleáris programjai katonai beállítottságára. A Wall Street Journal napilap azt is tudni véli, hogy harmadik országok közvetítésével az USA ellátja Pretoriát dúsított uránnal, amely atomfegyver gyártására is alkalmas. A Dél-afrikai Köztársaság a harmadik helyen áll az amerikai nukleáris technológia vásárlóinak listáján. Az amerikai sajtóban általános a vélemény, hogy Pretoria tudna atomfegyvert gyártani; egyes lapok viszont egyenesen azt állítják, hogy gyárt is. S a jelek szerint inkább ez utóbbiaknak lehet igazuk. 1979. szeptember 22-e az a nap, amely gyakorlatilag megszüntette a kétségeket a délafrikai atomfegyver létezését illetően. Ezen a napon hajnali három órakor egy amerikai felderítő műhold egymás után két rövid villanást észlelt a Fokvárostól néhány száz kilométerre délre fekvő tengeri térségben. A kettős felvillanás pedig nukleáris robbanást bizonyít. A Carter-kormány először ezt igy közölte is, majd két hónappal később - saját jól felfogott érdekében - sürgősen összehívott egy tudományos tanácskozást, amely cáfolta a korábbi megállapítást mint megalapozatlant, és már ismeretlen természeti jelenségről beszélt. Azóta azonban már az is kiderült, hogy a CIA-nak nagyon pontos adatai voltak; azt is tudta, hogy a robbanásra 8 kilométeres magasságban került sor, s abban a bizonyos térségben éppen a robbanás idejében dél-afrikai hadihajók tartózkodtak. Közvetve bizonyítottnak tekinthető az is, hogy a hat évvel ezelőtti atomrobbantás nem volt Pretoria magánügye, érdekelve volt benne Izrael is. Ez sem volt újdonság: 1977-ben a Kalahári-sivatag- ban azért hiúsult meg egy délafrikai—izraeli közös föld alatti kísérleti atomrobbantás, mivel azt szovjet és amerikai műholdak még idejében leleplezték. Felesleges részletezni, milyen veszélyt jelent a dél-afrikai térség, de az egész világ számára is az atomfegyver a fajüldözők kezében. Az alapjaiban ingó apartheidrezsim szinte semmilyen piszkos eszköztől sem riad vissza, csakhogy megőrizze a fehér kisebbség uralmát. Ezt igazolják a mostani dél-afrikai események is. A bejelentett amerikai látszatszankciók - amelyek ugyan a nukleáris technológiák exportjára is vonatkoznak - aligha érik el a kellő hatást. Annál is inkább, mivel Pretoria minden jel szerint már igy is szolid nukleáris potenciállal rendelkezik. LOPOTT ANYAGBÓL Az idestova négy évtizede szinte kifogástalanul működő izraeli katonai masinéria új vonása a függetlenségre való erőteljes törekvés. Mintha Tel Aviv nem hinne abban, hogy barátai a barátai maradnak. Lényegében ugyanennek lehetünk tanúi Pretoria esetében is, s minden bizonnyal ez az egyik motivuma a két ország egyre szorosabb együttműködésének. Ez az együttműködés különösen szembetűnő katonai téren, az egyeztetett, alig-alig titkolt nukleáris programokat is beleértve. Ezek alapja a dél-afrikai urán és az izraeli technológia összeházasítása. Megbízható források szerint a 70-es években született szövetségbe Izrael nem lépett üres kézzel, ekkor már voltak atomfegyverei, melyek alapanyagát sajátos módon - lopással szerezte. 1968-ban nagy port vert fel egy, a belgiumi Antwerpenből Genovába tartó hajó eltűnése, melynek fedélzetén 560 fémhordóban 200 tonna urán volt, ami dúsítva 30 atombomba létrehozásához elegendő. Jóval később egy török kikötőben találták meg - üresen. A nyomok a Mosszad izraeli titkosszolgálathoz vezettek. Ugyancsak a Mosszad „ügyességét“ dicséri Franciaországban és Angliában két 25 tonnás, dúsított uránnal megrakott teherautó nyomtalan eltűnése. Ezek eléggé kockázatos akciók voltak, Izrael tehát biztonságosabb forrásokat keresett - és talált. Ekkor kezdett a nukleáris iparral kapcsolatban álló amerikai üzemekből „eltűnni“ a dúsított urán. Az egyik pennsylvaniai társaságnál jelentős uránmennyiség eltűnése után kezdett nyomozás kiderítette, hogy a társaságnak van egy leányvállalata, melyet közösen ellenőriz - az izraeli kormánnyal. Nem fér kétség ahhoz, hogy Washington tudott ezekről az ügyekről. Csakhogy a sorozatos leleplezések nagyon kényes helyzetbe hozták, már nem tudott olyan mennyiségű dúsított uránt juttatni Izraelnek, mint korábban. Ekkor született az izraeli-dél-afri- kai atomszövetség - talán éppen az Egyesült Államok bábáskodásával, de legalább is egyetértésével. Az izraeli_atomfegyver létezését - ugyan szintén hivatalos megerősítés nélkül - tényként kezelhetjük. Izrael nukleáris fegyverkezésének az államalapító Ben Gu- rion volt a kezdeményezője. 1957- ben megállapodott Guy Mollet akkori francia kormányfővel, hogy a Negev-sivatagban fekvő Dimo- na városban a franciák felépítenek egy atomreaktort. Dimona ezüstösen csillogó tojásalakú kupolái alatt - hivatalosan - természetesen nem atomreaktor, hanem egy textilgyár található. Ugyancsak nem beszédtéma a Tel Avivtól délre, Nahal Szóróknál levő kisebb kísérleti reaktor. Dimona a titkok titka. Megőrzése érdekében semmitől sem rettennek vissza. Az 1967-es hatnapos háború idején Dimona légvédelme lelőtt egy izraeli katonai repülőgépet, amely véletlenül megközelítette a térséget. 1973- ban lelőttek egy líbiai utasszállító gépet, amely műszaki hiba miatt letért a kijelölt útvonalról, és megközelítette a tiltott zónát. A légvédelem felszólítás vagy bármilyen figyelmeztetés nélkül nyitott tüzet, és okozta 113 ember halálát. A CIA már 1960. decemberében leleplezte, hogy Izrael Dimo- nában atomfegyert gyárt. Alig három évvel a reaktor felépítéséről kötött megállapodás után! Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy ez a kis ország az egyik technológiai nagyhatalom. Izrael atomkalandjában 1973- ban az októberi háború idején következett be a kritikus pillanat. A szuezi és a golani fronton elszenvedett súlyos vereségek következtében Golda Meir miniszterelnök-asszony beleegyezésével Mose Dajan hadügyminiszter atomriadót rendelt el. 78 óra leforgása alatt - az amerikai Time hetilap szerint -13 atombombát szereltek össze, és helyeztek el repülőgépeken. A hadihelyzetnek az izraeliek számára történt szerencsés fordulatával az atomriadót lefújták, de a bombákat nem szerették szét, bevetésre készen helyezték el őket a sivatagi föld alatti raktárakban. Az iraki kísérleti atomreaktor izraeliek által történt lebombázása után jelent meg három izraeli szerző könyve Két perc Bagdad felett címmel. Az egyik, Amos Perlmutter professzor, az izraeli ENSZ- delegáció és az atomenergetikai bizottság egykori tagja, aki 1982- ben, az említett könyv megjelenésének idején a washingtoni egyetemen adott elő, azt állítja, hogy Izrael akkor már 200 nukleáris robbanófejjel rendelkezett, melyeket amerikai F-15-ös és F-16-os, illetve izraeli Kfir típusú repülőgépek juttathatnak célba, továbbá Jerikó tipusú izraeli és Lance típusú amerikai rakéták. Izrael Pretoriával közösen létrehozta a késleltetett időzítésű atombombát, és folynak a közös munkálatok az amerikainál kisebb, de hatékonyabb neutronfegyver létrehozásán. A Golan-fennsíkon és a Negev-sivatagban Izrael már hadrendbe állította közepes ható- távolságú nukleáris rakétarendszerét. Ezek az adatok szinte kivétel nélkül az amerikai hírszerzéstől származnak, az amerikai sajtóba szivárogtak ki. Washington hivatalosan mégsem akar tudni Izrael nukleáris potenciáljáról, mivel tart saját közvéleménye kedvezőtlen reagálásától. Aligha tudná ugyanis elhitetni, hogy eddig semmiről sem tudott, s az egészhez semmi köze. A struccpolitikához folyamodik már csak azért is, mivel tudatában van annak, hogy ha Izrael nem lesz ráutalva az amerikai fegyverekre, még olyan mértékben sem fogja magát alávetni az amerikai érdekeknek, mint mostanság. Ez tovább növelné a Közel-Keleten a háborús veszélyt, s egyben az izraeli atomfegyver bevetésének veszélyét is. Paul Warnke, az ismert amerikai leszerelési szakember szerint Izrael politikája, s a tény, hogy atomfegyverrel rendelkezik, és kész bevetésére - atomkonfrontációra késztetheti a két nagyhatalmat. Ennek a helyzetnek a kialakulásához akarva-akaratlan az USA jelentős mértékben hozzájárult. Lényegében ugyanez vonatkozik Pakisztánra és a Dél-afrikai Köztársaságra is. Ha már Washington kieresztette az atomszellemet, az ő dolga lenne az is, hogy visszakényszerítse a palackba. Erre azonban édeskevés hajlandóságot mutat, s így az „illegális“ nukleáris kishatalmak tovább mérgezik a már így is rendkívül egészségtelen nemzetközi légkört. • Botha dél-afrikai kormányfő úgy tesz, mintha semmiről sem tudna GORFÖL ZSUZSA • Dimona, az állítólagos „textilgyár“ • Pakisztáni urán-centrifuga