Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-20 / 38. szám
Egy népet tanít az irodalomra BENEDEK MARCELL CENTENÁRIUMA „Mindenki fia valakinek“ Csak művei felsorolásának terjedelme elegendő lenne ahhoz, hogy belássuk, milyen méretű és hatású irodalomtudósa, írója volt századunknak. Tizenkét esztétikai kötete, tizenegy világ- és magyar irodalomtörténeti összefoglalója, tíz irodalomtörténeti monográfiája és nyolc szépirodalmi alkotása látott napvilágot. 1885. szeptember 22-én született Budapesten. A már akkor is közkedvelt és ismert „Elek apó“ fiaként elsősorban önmagával kellett megküzdenie, hiszen szüntelenül égy kezelték, mint a politikus, az író fiát. A századvég és a századelő Jókai után legolvasottabb írója Benedek Elek volt, s ráadásul nyílt kiállásai a feudalizmus örökségével terhelt rendszer ellen, igencsak baloldali politikusnak mutatták. Ebben a külső, olykor az apa ellen indított sajtóperekkel terhelt világból alig került valami a család zárt légkörébe. Mégis: a cseperedő, majd egyre érettebbé váló fiú nem szakadhatott el apjának írói, újságírói küzdelmeitől. Még alig nyolcesztendös, amikor Benedek Elek felolvasta neki Testamentumának egy részletét: „Állj a védtelenek, gyengék közé; az erősek, hatalmasok oldalán harcolni nem virtus. “ Ha gondolkodásban nem is, de érzelmileg mindenképpen hatott a fiúra az apa belétáplálta gondolat: az ember és az író nagyságát elsősorban függetlensége adja, amivel a segítségre szorultakért harcolhat. A Barcsai utcai főgimnázium diákjaként baráti köréhez a legszélsőségesebb nézeteket vallók tartoztak. Egyben azonban megegyeztek: irritálták a nyárspolgárt, ösztönösen lázadtak. Később erről így írt: „Furcsa, hogy én, a gazdaemberektől származó szegény író fia, aki Baconban zsellérgyerekekkel is játszottam, az Angol-Osztrák bank vezérigazgatójának fiától (vagyis Lukács Györgytől) értesülök arról, hgoy szociális kérdés is van a világon, hogy Magyarországon 3 000 000 mezőgazdasági proletár él nyomorúságos viszonyok között, és hogy a szociális kérdést nemcsak holmi »lelketlen izgat ók- találták ki és tartják ébren. Lázadónak, forradalmárnak tartottam magam, mint jóformán minden kortársam - és kiderül, hogy fogalmam sincs arról, mi ellen kellene lázadni és forradalmat csinálni." Már első éves egyetemistaként részt vett a Thália Társaság szervezésében. A nyugatra járó Lukács hozta az első híreket az avantgarde színházakról, ez villanyozta fel Benedek Marcellt és kereste meg Bánóczi Lászlót, hogy segítsen neki. 1904-ben mutatja be a Nemzeti Színház Napkeleti királykisasszony címmel Rostand Princesse Lointaine című darabját az ő fordításában. Ma már színháztörténeti tény ennek a társaságnak a működése, amelynek céljai között a színház művészi és szociális megreformálása szerepelt. A magyar színháztörténetben elsőként játszottak munkáselőadásokat. Azokban az években már megírta első szépirodalmi művét, a Don Juan feltámadását, amely 1904-ben jelent meg. Természetesen a végzős egyetemista doktori disz- szertációjának megírásáig sem telik el sok év. 1907-ben már ki is adták A népköltészet hatása a XIX. század nagy magyar epikusaira címmel. így indult hát a pályáján Benedek Marcell, aki az apai hírnév és népszerűség árnyékában igencsak sajátos életút elején állott. Nem véletlenül mondogatta a francia mondást: ,,Mindenki fia valakinek". Közben külföldre utazott, s a magyar-német szakos diplomáját 1912-tól 1918-ig fögimnáziumi tanárként is kamatoztatta, miközben egy éven át a párizsi Sorbonne hallgatója. 1919-ben részt vett a középiskolai tanárok megmozdulásaiban, s így a Magyar Tanácsköztársaság bukása után megfosztották állásától. Szinte csak tudományos és szépirodalmi alkotások írásából élt. Előadásokat szervezett, irodalomtörténeti kutatásokat végzett. Majd a háború kitörésekor Kisbaconba, a családi otthon melegébe menekült. 1945-től 1947-ig a kolozsvári Bolyai Egyetem irodalmi kritika és esztétika tanára, a Magyar Színház dramaturgja és vendégrendezóje. 1947-ben visszatért Budapestre, ahol 1962-ig az Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanára. Az évek során szüntelenül dolgozott, kutatott. Irodalomnépszerúsító tevékenységeinek eredményei a legszélesebb tömegek számára is érthető módon és nyelvezettel megírt elméleti munkái 1969-ben bekövetkezett halála után is olvasottak, népszerűek. „...meg keil értenie mindent, ami művészet“ BENEDEK MARCELL AZ OLVASÁS MŰVÉSZETE Az olvasás művészete 1985-ben megjelent ötödik kiadásának borítója a szerzó fényképével. A népköltészet és a XIX. század epikájának kapcsolatáról irt doktori disszertációja először folytatásokban jelent meg, mondhatnánk ,,protekciós" alapon, az apa szerkesztette Nemzeti Iskola című lapban. Nem volt ez a közhiedelemmel egyező tudálékos, lábjegyzetekkel megtűzdelt, elvont fejtegetésektől dagályos értekezés. Bár akkor még csupán ösztönös ráérzés és tanára, Riedl Frigyes hatására törekedett a közérthető, tiszta, már-már szépírói stílusra, nyelvezetre. Ezt a szinte véletlenszerűen megtalált „értekezési" módot, amellyel egyszerre tanít és folytat párbeszédet az olvasóval, később igen magas fokra fejlesztette. Ilyen véletlenek persze aligha adódnak csak úgy maguktól egy olyan családban, ahol Benedek Elek volt az apa... Világirodalmi érdeklődésének első objektuma a francia irodalom volt, így nem véletlen, hogy fiatalos lendülettel Victor Hugóról 450 oldalas monográfiát irt. Az a szerző, ■akit ma (merem remélni nem vagyok egyedül) ismerünk és szeretünk, nemcsak stílusával, megközelítő módszerével, de tárgyával is 1920-ban jelentkezett. A modern világirodalom címmel a francia romantikától a L 'art pour l’art-ig („művészet a művészetért“) és a realizmusig veszi számba mindazt, ami akkor modernnek számított. Megfogalmazott célja volt, „hogy ebben a könyvben a formai törekvéseket hangsúlyozzam, és a formai eredményeket értékeljem elsősorban". Fia Benedek István szerint, a hangsúlyt az elsósorban-ra helyezte, tehát másodsorban minden összetevőt megvizsgált. Ennek éppen munkájának tárgya volt a legfőbb oka, hiszen korának legújabb irodalmi törekvéseivel foglalkozott, amelyekben jelentős helyet foglaltak el a formai újítók. Nyitott, minden értékes iránti fogékonyságát egész életében megőrizte. „Az irodalom- történetírónak nem szabad ugyan semmit megbocsátania, ami vétség a művészet ellen, de meg kell értenie mindent, ami művészet". Ez a gondolat áthatott minden könyvét. Ady-breviáruma, A modern magyar irodalom, A francia irodalom, Irodalmi lexikon, Irodalom-esztétika, A magyar irodalom története, A világirodalom, Irodalmi hármaskönyv, Szépen élni, Babits Mihály, Arany János - életműve néhány darabja címekben elmondva. Hogy mennyire vele élt az irodalommal, a világ művészeti áramlataival, azt több könyve is bizonyítja. Engedtessék meg nekem, hogy e sok tekintetben objektív megemlékezésben személyes élményre is kitérjek. Nem tudom már az évszámot, csak azt, hogy egy tenyérben megbúvó füzetet kaptam valamelyik tanáromtól - Kis könyv a drámáról. Szerzőjére akkor csupán rikta utóneve és valahonnan ismerősnek tűnő családi neve miatt figyeltem fel. Aztán szép lassan megtanultam, hogy a Kis könyv a regényről is az ő munkája. A Kis könyv a versről-t már úgy vettem birtokba, hogy beleírtam kinek a tulajdona. A füzetecske mára már lapjaira hullott, s érdekes módon a birtoklás jogának jelein kívül most egyetlen aláhúzott mondatot találtam benne: „Az igazi költő mindig mindenkihez akart szólni." Az érdeklődő öntudat kíváncsisága és az érték vágya vezette ceruzámat? Csupán négy-öt esztendeje történt, hogy színházi „betegségem" elhatalmasodása során gyűjteni kezdtem a tematikával kapcsolatos könyveket. Útrabocsátóm a tenyérnyi könyvecske volt, s bár lassan már háromszáz kötetesre nőtt a színházi kézikönyvtár, a kis könyvecske szőrén-szálán eltűnt. Tényleg eltűnt volna? Szellemisége ott rejtezik a többi könyvben. „Az olvasás művészete“ Benedek Marcell fia, Benedek István, az ismert orvosíró 1977-ben könyvet írt édesapjáról. Ebből megtudhatjuk, hogy Benedek Marcell 1957-ben két régebbi munkájából írt egy újat. A Bevezetés az olvasás művészetébe 1922- ben és Az irodalmi műveltség könyve 1946-ban íródott; a kettő átdolgozása után született meg egy esztétikai útmutatónak és rendszerezésnek nem mindennap kijutó utóéletet élő mű: Az olvasás művészete. Nem tudom volt-e a magyar irodalom tudósai között még egy olyan, aki önmaga, dicsősége helyett másoknak teremtett lehetőséget a tudás birtokbavételére? Ha a gyermeket valaki olvasni megtanítja varázsvesszőt ad kezébe, de a varázsigét csak az olvasás hétköznapi foglalatossága súgja fülébe. Benedek Marcell ezzel a könyvével ilyen varázsigéket mond nekünk. Mindenekelőtt már a könyv címével az írók rangjára emeli az olvasókat: ha írni művészet, olvasni nem kevésbé. A szép megkeresése és befogadása nem csupán előregyártott szabályok, sablonok függvénye. Az olvasás befogadói folyamatának bonyolultságát csak az alkotás összetettségéhez lehet mérni. Bármennyire is lényeges az, amit az irodalom elméletéről, az esztétika miben létéről elmond, könyvének legfontosabb fejezete a Magunk nevelése című. Történeti érzéket, rendszerességet, a szép, az igaz, az emberiesség fanatizmusát várja attól, aki olvasóvá válik. A említett könyvében írja az apjáról a fiú: „Alapgondolatát a zárófejezet első mondata fogalmazza meg: »Miért szép a világ? Azért, mert van ember, aki fölfedezze benne a szépet«. Ez körülbelül válasz is a modern íróknak, akikből pontosan az a képesség hiányzik, hogy felfedezzék a szépet." Ez a zárófejezet pedig a Szépen élni című önvallomás-kötetben olvasható, amely halála előtt egy évvel jelent meg: 1969-ben. DUSZA ISTVÁN N eves múvészházaspár gyermeke Jekatyerina Jelanszkaja. Szülei - Hja Szudakov, a rendező és Klavgyija Jelanszkaja, a színésznő - a híres moszkvai Művész Színház társulatának tagjai. Korábban talán tiltakozik, ha ezzel az utalással kezdik vele az interjút, de ma nincs különösebb oka elhárítani! Maga is közismert, ünnepelt művész lett, akinek már nem kell megküzdenie a szülők hírnevével, mely egykor éppúgy nyomasztó teherként nehezedett rá, mint más művészcsaládok gyermekeire. Jelanszkaja, anyja példáját követve színésznő lett. Nem volt sikertelen, de tudta, hiányzik belőle valami, ami nélkül nem több, mint a tisztes átlag. És nem érezte egészen jól magát a színésznő bőrében. Abban biztos volt, hogy nem tehetségtelen, ám mégis gyakorta került összeütközésbe önmagával és a rendezőkkel. Mígnem egy nap rájött, érdemes volna neki magának is megpróbálkoznia a rendezéssel. A pályamódosításnak volt értelme. Jelanszkaja rátalált igazi hivatására. Több moszkvai színházban rendezett sikeres előadásokat.- Mint rendező sok színésszel kerültem közeli, baráti kapcsolatba. Beszéltünk, terveztünk, s elhatároztuk, hogy megcsináljuk a színészek álomszínházát. A színház furcsa, ellentmondásos világ. Egyrészt kollektív művészet, igazi csapatmunka, másrészt pedig az alkotó egyéniség intenzív megnyilvánulását igényli. De ez sajnos, nem mindig sikerül. Hol van hát a megoldás az olyan színész számára, aki érzi, tudja, hogy többre képes? Nos. a közös töprengések eredményre vezettek. Moszkvában, az Ermítázs-kert- ben beteljesült egy sokévfes álom. Itt nyílt meg a szovjet főváros legújabb stúdió- színháza, a Szféra, amely manapság épp akkora érdeklődést vált ki a közönségből, mint régebben a Taganka. A stúdió főrendezője: Jekatyerina Jelanszkaja.- Mindig az volt a vágyam, hogy a lehető legszorosabb kapcsolatot alakítsuk ki a közösséggel - már-már testközelséget! Maga az épület is olyan tervek alapján készült, amelyek figyelembe veszik színházunk sajátos jellegét. Megszüntettük a hagyományos színpad-nézőtér viszonyt. A terem közepén álló kicsiny pódium körül amfiteátrum-szerúen helyezkednek el a széksorok. Nálunk a színház szinte valamennyi része játéktér. Játszunk a pódiumon, a szektorok közötti átjárókban, az előcsarnokban, a ruhatárban... (gy aztán valóban intim kaptcsolatba kerül velünk a néző. A hatás egészen fantasztikus. A helyzetek, sokkal drámaibbá, kiélezettebbé válnak, mint azt képzelnénk. A levegő villamossággal telítődik meg, a légkör egyre feszültebb lesz, s a katarzist a maga teljességében éli át a néző. A Szféra társulata a hatáshoz képest meglepően kicsi. Mindössze tizenketten vannak. De át-átruceannak egy-egy vendégszereplésre más moszkvai színházak művészei is. Tetszik nekik Jelanszkaja intenzív színháza, ahol egészen eredeti körülmények között próbálhatják meg erejüket, képességeiket. A szféra - irodalmi színház. A századelő orosz költőinek verseire épülő zenés irodalmi műsorral nyílt meg a kísérleti színpad. A közelmúltban két érdekes bemutatójuk volt. Előadták Bulgakov Színházi regényét és Suksin A harmadik kakasszóig című kisregényének dramatizált változatát. De szolgál más meglepetésekkel is Jelanszkaja színháza. Itt a közönség egy-egy nagy írót más, új oldaláról is megismerhét. Pogogyint például mindeddig mint történelmi és főleg forradalmi drámák szerzőjét ismerte a néző. Nos, Jelanszkajáék nemrégiben mulatságos komédiáját a Molyt mutatták be óriási sikerrel. „Megcsináljuk a színészek álomszínházát“ Jekatyerina Jelanszkaja a Szféra stúdióról 85. IX. 20.
