Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-20 / 38. szám
Jeruzsálem látképe M agáénak vallja, szent városának tekinti három egyistenhívő nagy világvallás. A Golgota, az Olajfák-hegye, a Via Dolorosa a keresztények számára megváltójuk szenvedéseinek és a halál feletti győzelmének színhelye. A zsidók számára az egykori dicsőség szimbóluma: időszámításunk előtt 1000-ben Dávid király itt alapította meg zsidó államának központját, itt építette fel Salamon a legendás Nagytemplomot, amelyből mára csak a Kőtél, a Siratófal maradt meg. A muzulmánok számára egykoron az első, mára - Mekka és Medina után - a harmadik legfontosabb zarándokhely kormány tudatosan arra tökedett, hogy az egész várost ténylegesen annektálja, és fővárosává tegye. Teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy az ENSZ száznál több határozata sürgette a megszállt területek, így Kelet-Jeruzsálem azonnali és feltétel nélküli kiürítését. Egy harcias hölgy és társai 1980. július 30-án hagyta jóvá az izraeli parlament azt a törvényt, amely Jeruzsálemet Izrael Állam ,,örökös és oszthatatlan“ fővárosává nyilvánította. A törvényjavaslatot a szélsőjobboldali Tehija Párt egyik vezetője, Geula Cohen asz- szony terjesztette elő. A hölgy arról ismert, Egyiptommal. Az izraeli cionista vezetésnek erre a logikai bukfencekkel tarkított gondolkodásmódjára némi fényt vet egy „klasszikus“ mondás. Haim Weizmann- tól, Izrael egyik alapítójától származik: ,,A cionistának nem kell feltétlenül őrültnek lenni, de azért ez segít.“ Egy újabbkori „klasszikus“, Mose Dajan többszörös exminiszter kedvenc mondása viszont így hangzik: ,,Ragaszkodni kell az Izrael által teremtett új fényekhez.“ Magyarán: szó sem lehet engedményekről, a már elfoglalt területek visszaadásáról, s ez Jeruzsálemre különösen vonatkozik. Mivel az Egyiptommal kötött különbéke ellentmondott ezeknek az elveknek, ezért sürgetővé vált Jeruzsálem de facto helyzetének legalizálása jogi formában is, így próbálták meg elhallgattatni a jobboldal bírálatait. Tény, hogy hivatalosan sem Washington, sem Kairó nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosának. Mégis, az amerikai és az egyiptomi vezetés nagymértékben felelős azért, hogy most van mit nem elismerniük. Mi legyen? Az utóbbi években sorra születtek a rendezési javaslatok, de Jeruzsálem kérdése mintha tabu lenne. Az 1947-es ENSZ-határozatnál jobbat egyelőre nem találni, arról viszont Tel Aviv hallani sem akar. A palesztinok viszont úgy tervezik, hogy ha végül megszületik önálló államuk, annak fővárosa Kelet-Jeruzsálem lesz. De megengedhetó-e a palesztinoknak az, ami a zsidóknak tilos? Lényegében arról van szó, hogy a zsidók kimondva, az arabok hallgatólagosan maguknak Jeruzsálem u SZÚ 5. IX. 20. az AI Aksza mecset, s itt áll a Szikla mecset is, melynek a kupolája alatti szikláról azt tartja az iszlám hagyomány, hogy innen rugaszkodott el Mohamed próféta, amikor a mennybe szállt; ezt bizonyítja lova, AI Bórák patájának nyoma a sziklában. Jeruzsálem, Jerusalajm, El Kudsz (Szentség). Más-más néven tisztelik a várost a keresztények, a zsidók, a muzulmánok. Egyben azonban megegyeznek: vallásuk bölcsőjének tekintik, zarándokhelynek, vallásuk jelképének, a sajátjuknak. De kié valójában a város? Határozatok és a valóság Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése 1947. november 29-én fogadta el 181. számú határozatát, amely arró rendelkezik, hogy Palesztinát, az első világháború óta brit mandátumterületet arab és zsidó államra osztják. A határozat 2. bekezdésének a) pontja kimondja: ,, Jeruzsálem városát corpus se- paratumként (különálló testként) különleges nemzetközi irányítás alatt kell fenntartani, és az Egyesült Nemzetek által kell kormányozni." Az érintett övezetben akkor 105 ezer arab és 100 ezer zsidó lakos élt. A terv szerint 10 év elteltével népszavazáson kellett volna dönteniük arról, folytatják-e vagy módosítják a nemzetközi igazgatást. Ez a Jeruzsálemmel kapcsolatos elképzelés legalább annyira tisztességes volt, mint a két állam létrehozásának terve. Figyelembe vette a kialakult nemzetközi helyzetet, erőviszonyokat, az itt élők, ide költözök és ide zarándoklók nemzeti és vallási érzelmeit. Csak éppen az eluralkodott harcias cionista ideológiát hagyta ki a számításokból. így aztán sem a Palesztina megosztására, sem a Jeruzsálem statútumára vonatkozó ENSZ- határozat nem valósult meg. Az 1948-as első arab-izraeli háború után már kettéosztották a várost: az ősi városfalakon belüli Óváros és a keleti negyedek Ciszjordániával együtt Jordánia fennhatósága alá kerültek, a többit az új Izrael Állam kebelezte be. A demarkációs vonal határrá merevedett, s Izrael már 1949. december 5-én fővárosává nyilvánította Nyugat-Jeruzsálemet. Pedig annak idején - Jordániához hasonlóan - csak azzal a feltétellel vették fel a világ- szervezetbe, hogy nem minősíti fővárosává Jeruzsálemet. Az 1967-es júniusi háború után a város helyzete tovább romlott: Ciszjordániával együtt egész területe izraeli megszállás alá került. Ekkor már az izraeli hogy tagja volt annak a cionista terrorkommandónak, amely a későbbi miniszterelnök, Menahem Begin vezetésével felrobbantotta a jeruzsálemi angol főhadiszállást, a Dávid Király Szállodát. Begin, az egykori harcostárs, az akkori kormányfő ezt a „történelmi“ lépést mintegy kiengesztelésként engedte át a hölgynek, aki nem tudta neki megbocsátani Camp Da- vid-et, a Sínai-félsziget kiürítését. „Camp David egy vacak papír csupán, sosem lesz belőle béke“ - mondta Cohen asz- szony és igaza lett. Csak éppen egy kicsit másként, mint valójában gondolta. Bevallják-e az amerikaiak és az egyiptomiak vagy sem, a tény tény marad: Jeruzsálem bekebelezését a Camp David-i megállapodások lényegesen meggyorsították. Szadat eljárása elhitette az izraeliekkel, hogy nekik némi engedmény fejében mindent szabad, hogy az arabok lesznek azok, akik alkalmazkodnak hozzájuk a viszontalkalmazkodás nélkül is. Általánossá vált náluk az a meggyőződés, hogy az 1948 utáni tényékhez hasonlóan az 1967 utániakba is belenyugodnak a palesztinok és minden arab. A Sínai-félsziget sorsa volt a próbakő. Visszaadását illetően az utolsó pillanatig egyaránt bizalmatlan volt egymással szemben Tel Aviv és Kairó, s a még Beginnél is szélsőségesebb erők úgy vélték, hogy az arabok beletörődését felismerve őrültség lenne valóban kivonulni a Sínai-félszigetról. Persze a- vé/f-arabbelenyugváscsak akkor vált felismerhetővé, hogy Izrael is hajlandóságot mutatott a kiegyezésre követelik az egész várost. Mindemellett viszont figyelembe kell venni a világ keresztényeinek érzelmeit is. Ha össze is ülne végre a Szovjetunió által javasolt nemzetközi konferencia a konfliktusban érdekelt valamennyi fél és a két nagyhatalom részvételével, félő, hogy a tanácskozás éppen Jeruzsálem kérdésében nehezen jutna eredményre. Egyetlen terv sem tartalmaz ugyanis konkrét javaslatokat a város jövőbeni igazgatására vonatkozóan, s főleg nem olyanokat, amelyeket a palesztinok és a zsidók egyaránt elfogadnának. Egyvalamihez nem fér kétség: a pillanatnyi helyzet tarthatatlan. Az Arab Államok Ligája mellett az Iszlám Konferencia Szervezete és a Vatikán is lépett az ügyben, hogy csak a legfontosabbakat említsük a világszervezet erőfeszítései mellett. A Jeruzsálem körüli gondoknak köszönhető, hogy a világ az elmúlt hónap folyamán tanúja lehetett egy eddig példátlan találkozónak. Afrikai körútja során II. János Pál pápa ellátogatott Marokkóba, ahol az iszlám államvallás, s 50 perces megbeszélést folytatott II. Hasz- szán királlyal. A király magas muzulmán vallási funkciót is betölt, az „igstzhitüek parancsnoka“ címet viseli, de ami ezúttal a legfontosabb volt, egyben az Iszlám Konferencia Jeruzsálem-bizottságának elnöke is. Mint ismeretes, ez a szervezet egyik legfontosabb feladatának éppen Jeruzsálem izraeli megszállás alóli felszabadítását tekinti. Míg folynak az egyelőre meddő próbálkozások a város statútumának megoldására, addig Izrael rendkívül gyors ütemben Jeruzsálem demográfiai jelle8 ének megváltoztatására törekszik. Áz várost már körülzárták az erődítmény- szerű új települések, az arab lakosságot a legkülönbözőbb módszerekkel kényszerítik a város elhagyására, s veszélyben vannak az iszlám zarándokhelyek is. Eddig a mecsetek csak a terroristák támadásainak voltak kitéve, most viszont már ,,városrendezési okokból“ lerombolásukat fontolgatják. Az állandósult hadiállapot miatt a keresztény zarándokhelyek és a keresztény zarándokok sincsenek biztonságban. A minden érdekeltet kielégítő megoldás alapfeltétele az izraeli politika alapvető megváltoztatása lenne. Erre azonban a közismert okok miatt belátható időn belül aligha lehet számítani GORFÖL ZSUZSA Szovjet földgáz Európa országaiban ' Az utóbbi években a Szovjetunió a világ egyik legnagyobb földgáz-exportőrévé vált. A földgáz jelenleg a szovjet népgazdaság meghatározó tényezői közé sorolható, s közben mind nagyobb súllyal esik latba a nemzetközi gazdasági együttműködésben is.-Más energiahordozókkal szemben a földgáz viszonylag újonnan jelent meg a világpiacon, ám ennek ellenére már fontos szerepet játszik a gazdasági kapcsolatok alakulásában - mondta Sz. R. Gyerezsov, a szovjet gázipari miniszter- helyettes az APN tudósítójának adott nyilatkozatában. Bár a Szovjetunió Nyugat-Európába is egyre jelentősebb mennyiségben exportál földgázt, a nemzetközi gázipari együttműködésben azonban a KGST-tagálla- mok jutnak elsőrendű szerephez, felhasználókként és tranzitszállitóként egyaránt. A szovjet földgáz nyugat-európai exportja a hatvanas évek elején kezdődött, ma pedig már hosszú lejáratú egyezmények kötik az exportőrt egy sor nyugat-európai országhoz. A gázkivitel növelése érdekében rekordidő alatt épült meg az Urengoj-Pomari-Uzsgorod exportvezeték. A szovjet földgáz fő tranzitszállítója Csehszlovákia, amelynek területén az utóbbi években több milliárd köbméter áteresztőképességű vezetékrendszer épült. A szovjet és a csehszlovák szakemberek folyamatosan dolgoznak a rendszer bővítésén. A tranzithálózat kiépítésével nemcsak a gázipar, hanem a népgazdaság más ágazatai is komoly fejlődésnek indultak Csehszlovákiában. Tranzitszállító lesz az NDK is; az idén avatják föl a területén áthaladó vezetéket, amely Nyugat-Berlinbe továbbítja majd az értékes nyersanyagot. A KGST-tagországok és a nyugateurópai államok közötti gázipari együttműködés kölcsönös előnyökön alapul, s hozzájárul a különböző társadalmi berendezkedésű országok kereskedelmi kapcsolatainak kiszélesítéséhez. Arra a kérdésre, hogy milyen további lehetőségek rejlenek a Szovjetunió és a többi KGST-ország gázipari együttműködésében, a miniszterhelyettes elmondta: A KGST-országok nemcsak tranzitszállítóként, és ennek fejében fogyasztóként jönnek számításba. Az együttműködés fontos területe a közös gázipari létesítmények építése, szükség szerint egyesítve az érdekelt felek pénzügyi, anyagi és munkaerő-tartalékait is. Ennek talán a legjobb példája az elmúlt ötéves tervben létesített Szövetség gázvezeték, amely az építők - Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és természetesen a Szovjetunió - részére évente 15,5 milliárd köbméter „kék fűtőanyagot" szállít. A következő, a 12. szovjet ötéves tervidőszakban a KGST-tagországok részvételével újabb, 4,5 ezer kilométeres gázvezeték lefektetését kezdik meg, amely Szibériából továbbítja majd a fontos energiahordozót a Szovjetunió nyugati határáig. Az exportszállítások mellett a Szovjetunió támogatja a KGST-országok gáziparának fejlesztését is. Különösen érvényes ez a tengeri földgáz- és kőolajlelőhelyek kutatására, feltárására. Ugyanakkor a szovjet gázipar és -export fejlesztésében jelentős szerepet töltenek be a KGST-tagállamokból származó anyagok, műszerek és berendezések. Az utóbbi évek során kibővült a földgáz ésszerű felhasználására vonatkozó műszaki-tudományos együttműködés is. A kétoldalú, illetve többoldalú egyezmények alapján folyó kutató és kísérleti tevékenység révén fölgyorsul a tagországokban a gázipar fejlődése. A kutatások elsősorban a távolsági vezetékek gazdaságos üzemeltetésére, a földgázfeldolgozás technológiai folyamatainak korszerűsítésére irányulnak.-Jelenleg a földgáz részesedése az elsődleges energiahordozók termelésében eléri a 32 százalékot. A század végére - a világátlagnak megfelelő - további tetemes növekedéssel számolunk - mondotta Sz. R. Gyerezsov. - A világ teljes energiahordozó termeléséből a földgáz 19 százalékkal veszi ki részét, s a szakemberek szerint a felhasználás az ezredfordulóig semmiképpen sem csökken. Alátámasztja ezt az Egyesült Államok példája is, ahol az elsődleges energiahordozók termelésében 32 százalékkal, felhasználásukban pedig 25 százalékkal részedesik a földgáz. (APN) Geula Cohen beszél a parlamentben
