Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-19 / 29. szám
-—"'---"■■I ... I”-'-............. SZLOVÁK IA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. július 12. XVIII. évfolyam 28. szám Ára 1 korona N em kedvez az idei nyár a szabadságokénak, még azoknak sem, akik a természetjárásban akarják megtalálni a pihenést meg a felüdülést. Pedig ők arra alkalmas cipőben vágnak neki a terepnek. Nem úgy, mint én fotós kollégámmal az elmúlt héten, amikor Bratisla- vában, a Duna jobb partján, a Dvory lakónegyedben egy befejezés előtt álló iskolában Szabad Sándor vakolóbrigádját kerestük. Amikor úgy déltájban megtaláltuk a megadott helyszint, könnyű nyári lábbelink tele volt már sárral. Tehát az idei július eleje nem volt alkalmas még arra sem, hogy nyáriasan vágjunk neki egy épülő városrész vadonatúj lakónegyedének, még ha reggel szép idő is mutatkozott. S az esőt - emlékezetem szerint - a kőművesek sem nagyon szeretik, pedig a belső vakoláskor födél van a fejük fölött... Állt még az állvány az iskola körül, de már az ablakokat serény asszonykezek tisztították kívülről, s már-már azt gyanítottuk, rossz helyen járunk. Aztán rátaláltunk az alagsorra, ahonnan friss vakolat illatát hozta kifelé a huzat. Szűkös volt a hely tiz embernek a kis fülkében, ahol a brigád tagjai éppen otthonról származó ebédjüket fogyasztották. Ki ezt, ki azt. Volt szalonna, kolbász, füstölt hús, fris- sensült - márminthogy vasárnapról - de az „előszoba“ sarkában, a villanyrezsó mellett a polcon, tojás is akadt.-Sok jó ember kis helyen is elfér... - invitált a brigádvezető az asztalhoz, mikor elmondtuk jövetelünk célját, s összébb húzódtak a pádon, amely már eddig is zsúfoltnak tűnt, most kiderült, hogy azért nem annyira. Mi is megírtuk annak idején, hogy május elsejére Szabad Sándor Munka Érdemrendet kapott, de - ő mondta - ahogy egy fecske sem csinál nyarat, úgy a brigádvezető önmagában, tettre- kijez, rátermett brigádtagok nélkül nem tudna érdemrendet érdemlő tetteket felmutatni. Ott ült tehát a brigád az asztal körül. Valamennyien a mátyusföldi vagy a csallóközi rónán látták meg a napvilágot. A legdélebbre Bajcsi Emil, Medvén (Med- ved’ovo), de őt „felhozta“ az árvíz Duna- szerdahelyre (Dunajská Streda) - mondják a többiek, s az érintett mindezt olyan mosollyal nyugtázza, mint aki már azt számtalanszor hallotta. A fővároshoz a legközelebb Ustyik János lakik, Éber- hardról (Malinovo) utazik reggelente, mig Deák Vilmosnak a legmesszebbre, Vág- farkasdra (Vlőany) szól a hétvégi vonatjegye. Fivére, István is ott van a brigádban, akinek az építők napjára minisztériumi kitüntetést javasoltak. Nagyjából idáig értünk a beszélgetésben, amikor a brigádvezető az órájára pillant, s bejelenti, letelt az ebédidő. Máris emelkednék a pádról, ne késlekedjen a nagyhírű brigád, de közük: maradhatunk még, mert majd a délután kissé „ráhajtanak", s nem fog hiányozni ez a néhány perc. Megtudom, hogy a brigád átlagéletkora túl van a negyvenen, a legidősebb Krajcsovics István, 55 évével. Azt vallják, kell, hogy a brigád tagjai ne legyenek egy korosztályból, kell a folyamatosság, s fokozatosan lehet belejönni a munkába, elsajátítani annak fortélyait, hiszen azt nem adják a segédlevél - vagy ahogy ma mondják: a szakmunkásbizonyitvány- mellé. Mert bizony ebben a brigádban azért meg kell fogni rendesen a munka végét.- Voltak itt nemrégiben lengyelek is, aztán csak néztek, hogy így is lehet. ..?! - szólt közbe valaki. Lehet bizony. A havi mintegy hétezer- ötszáz négyzetméternyi vakolási átlagot másképp nem tudná teljesíteni a brigád. Nem is marad meg benne akárki, de aki beilleszkedik, az anyagilag sem bánja, mert akkordbérben dolgoznak. Előfordult, hogy hozzájuk kerültek harmadikos szakmunkástanulók, köztük olyan is, aki csak nézte, hogyan dolgozik a többi. Aztán a fizetésnapon, amikor vékony lett a borítékja, nem tetszett neki. Azóta sem látták. Nyílik az ajtó, csinos fiatalasszony, Irénke, a raktárosnő szól be:- Holnapra mennyi?- Elég lesz csak két fuvar... A befejező munkák vannak hátra, így csak kevés malter kell... - teszik hozzá, ón meg némi meglepetéssel nyugtázom, hogy a gépvakolás korszakában a habarcs raktári- tétel, csak elvétve készül a helyszínen a klasszikus módon. Mire megkérdezném, hogyan lehet az alagsor apró fülkéiben végezni a gépvakolást, elindulunk, így inkább „névsorolvasást“ kérek a brigádvezetőtől?- A brigád magja már vagy 27-28 éve kialakult. Deák Vilivel már 28 éve dolgozom, s a szakmát is együtt tanultuk. Nagyjából ugyanakkor került hozzánk István, a testvére is, s Piroska Károly is 1958-ban jött. Hájas Mihály 25 éve dolgozik nálunk. Korábban egy másik,,partiban" volt főnök, az azonban szétment. Bár én tudnék így dolgozni 55 éves koromban, mint ő. Bajcsi Emil leszerelése után jött, Skuril János meg nálunk tanult, aztán amikor leszerelt, mi szóltunk neki, hogy jöjjön ám, mert úgy látjuk, hogy közénk való. Listyák János meg Mikóczi Sándor a legfiatalabbak. Sötét van az alagsorban, a földön kábelek, tömlő, amelyen majd a habarcs jön, ha Skuril János beindítja a gépet. Mert a brigádnak nincs segédmunkása. Ha a gép nem nyomja a maltert, akkor Skuril János is beáll a többiek közé.- Sietnünk kell - mondja Szabad Sándor -, mert itt vannak már a nyomunkban a betonozók, akik az aljzatbetont készítik majd, a szigetelést végzők meg szinte a sarkunkat tapossák. Ebben az iskolában ugyanis szeptemberben kezdődik a tanítás1 Számomra szinte hihetetlenül hangzik. Kifelé jövet azonban talicskába botiok, habarcs van benne, de arra a csempó- zöknek van szükségük. Fönt a lépcsőházban pedig már a korlátot hegesztik. Amikor távolodunk, még visszanézek az épület felé, s a tanévnyitóig hátralevő időt számolom. Ha így halad a munka, igaza lesz a brigádvezetőnek: kezdődhet a tanítás. S akkorra már a gyerekeknek nem kell a sarat taposniuk, ha esetleg a szeptember is esős lenne... MÉSZÁROS JÁNOS I Habarcsszórás, közelről ' Simító nélkül nem megy (Gyökeres György felvételei) Síéiül iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiii mii m m Útban a munkahelyre A brigádvezető mosolya
