Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-06 / 36. szám

FELELET- Hol fogsz még egy olyan fele­séget találni, mint én...?- Ki mondta, hogy olyat akarok keresni? ÉRDEKLŐDŐ GYEREK- Tibiké, miért állsz behunyt szemmel a tükör előtt?- Azt szeretném megtudni, mi­lyennek látszom, amikor alszom. BLŐD- Mit tetszik kötni, néni kérem?- Harisnyát, kisfiam.- És milyen gyorsan tetszik kötni...- Igyekeznem kell, mielőtt el­fogy a pamut. ADATFELVÉTELKOR- Családi állapota?- Elviselhetetlen. UDVARLÁS- Kisasszony, nem emlékszik rám? Az állatkertben ismerked­tünk meg.- Ne mondja! És melyik ketrec­ben láthattam magát? KIFELÉ A NYÁRBÓL / Lassan véget ér ez az idei sze­szélyes - olykor perzselő, más­kor meg szinte fogvacogtató - nyár. Vissza­tértek szabad­ságukról kari­katurista mun­katársaink is. Közülük most Elek Tibor idézi föl nyári élmé­nyeit, tapaszta­latait. KOMPUTER- És mondd, drágám, tényleg olyan ember a férjed, mint ami­lyennek a komputerben hirdette magát? A súlya, a válszélessége, a derékbősége megfelel?- Meg, meg.- És a jövedelme is annyi, amennyit a gépbe betápláltak?- Annyi, annyi.- És saját háza van és nyaraló­ja a tengerparton és bungalója a hegyekben, ahogy a kartonján állt?- Minden pontosan úgy van.- Hát akkor, drágám, veled megtörtént a csoda, a gépkorszak csodája...- Velem meg. Csak ne utálnám annyira. JÓLNEVELT GYEREK Pistikének, mielőtt - életében először - egyedül nyaralhat a szü­leivel, meg kell ígérnie, hogy ille­delmesen fog viselkedni, és anyu­ka-apuka minden utasítását zok­szó nélkül teljesíti. Az üdülőben az első reggelinél Pistike lágy tojást kap. Feltöri, azután megszólal:- Anyu, ez a tojás nem... Végig sem mondhatja, rászól az apja:- Pistike, mit ígértél!? Nem kifo­gásoljuk az ételeket, igen?! Azonnal megeszed, és kész! Pistike megszeppenve elhall­gat, és engedelmesen enni kezd. Egy idő után azonban félénken megszólal megint:- A csőrét is muszáj megenni? RÉGI TÍPUSÚ Tengeri betegség gyötri Ariszti- dot a nagy óceánjáró hajón. A szokásosnál is nyűgösebb. Megint becsengeti az inasát, Jeant.- Parancsol, uram?- Azonnal hozasson ide egy szigetet! KORSZERŰ Arisztid tévét néz. Az inas be­lép, táviratot nyújt át egy tálcán. Arisztid kibontja, elolvassa, azután így szól:- Gyászhírról értesítettek, Jean. Legyen szíves átkapcsolni színesről fekete-fehérre. LOGIKUS KÉRDÉS- Jean! Érzésem szerint ma el­mulasztotta megöntözni a kertben a rózsáimat!- De uram, hiszen esik az eső!- Na és...? Nincs esernyője? PAPAGÁJ- Hogy tetszik a beszélő papa­gájom?- Gyönyörű. De miért nevezed beszélő papagájnak, amikor nem beszél?- Sajnos, most haragban van velem, kérlek. ÖRÖM A HÁZNÁL Arisztid és Tasziló találkozik az utcán.-Képzeld, Tasziló, ma boldog atya lettem! - újságolja büszkén Arisztid.- Nahát - álmélkodik Tasziló, - így titokban, tartani... Semmi jelet nem lehetett látni... Add át, kérlek, hódolatteljes kézcsókomat és legőszintébb szerencsekívána- taimat a grófné önagyságának!- Meg vagy őrülve, kérlek?! Még csak az kéne, hogy értesüljön róla! HALÁLHÍR Arisztid feldúlva berohan a klubba. Rossz hirt kell közölnie Taszilóval:- Képzeld, Agenor barátunkba belecsapott a villám a vadászaton. Azonnal meghalt. Tasziló elszomorodik. Azután így szól:- Jelzem, én nem is csodálom. Az utóbbi időben feltűnően rossz bőrben volt. KLASSZIKUS Arisztid sétál a feleségével a pesti Duna-korzón. Egyszer csak felröppen előttük egy ga­lamb, és rápottyant valamit az asszony prémgallérjára. A nő megborzong. Azt kérdezi:- Arisztid, kérem, nincs magánál egy kis papír?- Van, drágám. De hogy repül­jek utána? MjMTTUK PÁRIZSBAN- És mondja, szomszédasz- szony, mit csinál a kislánya Pá­rizsban? Én, ami engem illet, be­vallom, jobban meggondoltam vol­na, hogy elengedjem-e. Elvégbe ott annyi veszély leselkedik egy ilyen ártatlan, fiatal teremtésre...- Óh, ami engem illet, én telje­sen nyugodt vagyok. Éppen teg­nap írta a kislányom, hogy rendőri felügyelet alá helyezték. EGYSZERŰ- És mondd, aranyom, hogyan csináltad... elvégre te, hogy is mondjam csak: alacsony sorból küzdötted fel magad...- Igazán egyszerű volt. Megis­merkedtem egy gazdag férfival. Neki pénze volt, nekem tapaszta­lataim.- És azután?- Nekem pénzem lett, neki ta­pasztalatai. A hét vicce- Ó, a Magas-Tátra?... Kérem ne csodálkozzanak, hogy csak a rajongás hangján tudok róla beszélni. Életem legszebb napjait a Magas-Tátrának köszön­hetem. Az esti iskola hallgatói közül valaki félénken közbe­veti:- Na, de tanár úr kérem, a múlt órán azt tetszett mondani, hogy a tanár elvtárs csak városban szeret maradni...- így is van - feleli a tanár. - De a feleségem minden évben a Magas-Tátrába utazik az anyósommal. HOSSZABB- Doktor úr, kérem, igaz az, hogy a házasemberek tovább él­nek, mint a nőtlenek?- Nem. Csak hosszabbnak érzik. VÉGKIFEJLET A feleség otthagyja a férjét, és visszaköltözik a mamájához.- És képzeld - meséli, alig, hogy kiléptem a lakásból, lövést hallottam. Most mit gondolsz, agyonlőtte magát, vagy pezsgőt bontott? TÉVES- Professzor úr, igaz, hogy ön veri a feleségét?- Nem igaz. Még nem vagyok professzor, csak egyetemi do­cens. MAMA- Lányom, igaz, hogy elhagyott az urad?- Igaz, mama.- Valami nő miatt?- Úgy van, mama.- És ki az a nő?- Te vagy az, mama. « ANEKDOTÁK HÍRES EMBEREK ÉLETÉBŐL Albert Einstein édeskeveset törődött az öltözködésével. A tudós egy ízben New York-ban találkozott egy ismerősével, s az illető a kölcsönös üdvözlés után megjégyezte:- Mr. Einstein, télre okvetlenül új kabátot kell vennie! Ez már nagyon kopott.- Ugyan miért? Engem senki sem ismer New York-ban - felelte mogorván Einstein. Néhány esztendő múlva Einstein újra találkozott ezzel az ismerő­sével. A kiváló fizikus még mindig ugyanazt a kopott kabátot visete. A tolakodó ismerős megint ugyanazt javasolta.- Ugyan miért? - felelte a fizikus. - Egykutya - hiszen engem itt már úgyis mindenki ismer... Roger Martin du Gard, a Nobel-díjas francia író, séta közben összetalálkozott egy dúsgazdag iparmágnással. Az így szólt az íróhoz:- Úgy hallottam, mester, önt ősszel mindig megszállja az ihlet. Mondja, nem volna kedve a Thibault család után most rólam is könyvet írni? Leírhatná a gyermekkoromat, szólhatna az ifjúságom­ról, a pályafutásomról, no meg arról, hogyan lettem gazdag ember, és vívtam ki a mostani társadalmi pozíciómat. A francia ifjúságnak, ugyebár, példaképre van szüksége! Roger Martin du Gard figyelmes pillantást vetett beszélgetőtár­sára, és csendesen megjegyezte: Sajnálom, uram, de nem teljesíthetem a kérését. A krimi ugyanis nem az én műfajom... Egy divatcikkgyártó vállalat nagyon örült volna, ha vevői között tudhatja Ernest Hemingway-t, a híres írót. Ezért küldött neki egy divatos sálat, és a következő szövegű levelet mellékelte: ,,Cégünk sáljainak mindig sikere van, kiváltképp most, amikor közeledik a hideg évszak. Reméljük, szívesen küld nekünk két dollárt ezért a remekműért. “ Néhány nap múlva megérkezett az író válasza: ,,Könyveimnek mindig sikerük van, ezért remélem, szívesen megveszik a mellékelt elbeszéléskötetet. A könyv ára 2 dollár 80 cent. így önök 80 centtel tartoznak. “ Amikor Picasso kezdő volt, ilyesmit hallott az édesanyjától:- Ha katona volnál, valamikor tábornok is lehetnél, ha papnak álltái volna - egyszer még pápa is lehetett volna belőled!- Nekem sokkal merészebb terveim vannak - válaszolt Picasso. - Festő lettem, és egyszer talán én leszek ,,a“ Picasso. A sikere teljében levő Arnold Böcklinnek így panaszkodott egy fiatal festő:- Egy képet megfesteni - gyerekjáték, három nap alatt elkészülök vele, de utána egy évbe is beletelik, amíg eladom!- Azt tanácsolom, próbálja meg fordítva - felelte Böcklin. - Egy évig fessen egy képet, és meglátja: három nap alatt el tudja adni! Fordította: G. Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom