Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-09-06 / 36. szám
■ 1 ■ —— ' "" .................................. SZ LOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1985. szeptember 6. XVIII. évfolyam 36. szám Ára 1 korona I A mikor a naptárban elörelapozva szeptember 9-ét megpillantottam, hirtelen az jutott az eszembe, hogy gyermekkoromban a bányásznap „csak“ a bányászok ünnepe volt. Változtak az idők s már évek óta a bányászok és energetikai dolgozók ünnepéről beszélünk. Merthogy a bányászat - és itt a jelen esetben elsősorban, a szénbányászat értendő -, ma már korántsincs abban a monopolhelyzetben, mint korábban, amikor szinte az energiaszükséglet kizárólagos biztosítója volt. Napjainkban ott vannak mellette az ugyancsak szénhidrogén-alapanyagú energiahordozók: a kőolaj és a földgáz - és egyre jelentősebb helyet követel magának az atomenergia. Igaz az atomerőművek fűtőelemeinek alapanyagát, az uránt - pontosabban a szurokércet - ugyancsak bányászni kell. Ennek ellenére állíthatjuk, hogy a bányásznapi kulcsszó napjainkban - ünneprontás nélkül - az energia. Tehát jogos a bányásznap fogalombővítése, mégha az ember általában ódzkodik is a túlságosan összetett kifejezésektől, jobban kedveli az egyszerű, találó fogalmakat, állandósult szókapcsolatokat. Akkor tehát: energia... Jelenlétét lépten-nyomon megállapíthatjuk, még ha gyakran nem is tudatosítjuk. Mert mi sem természetesebb, mint az, ha este hazamegyünk - kattanás - és kigyúl a fény a lakásban, amelyben kellemes meleg fogadja - télen - dideregve érkezőt, aki a mosdóban melegvízben kezet mos, mielőtt asztalhoz ülne. Máris három példát említettem az energia pótolhatatlanságára, állandó jelenlétére az ember életében. De folytathatom: kivesszük a vacsorát a hűtőszekrényből majd a gáztűzhelyen melegítjük, közben kávét darálunk, amelyet majd a tévé előtt szürcsölgetünk... Életünk szinte összefonódott a z energiával. A Szlovák Villamosmúvek bratislavai vezérigazgatóságán Jura/' Eleniö mérnöktől, a villamosenergia elosztását irányító osztály vezetőjétől érdeklődtem az általános energiaelosztási gondokról. Először is „ki“ fogyasztja leginkább a bányászok (olajbányászok, uránbányászok) által felszínre hozott energiahordozókból előállított villamos (hó-, gáz-, gőz-) energiát? Mindenekelőtt oda kell irányítani, ahol a nehézipar van, leginkább a fémkohászat. Szlovákiában a legnagyobb energiafelhasználó a 2iar nad Hronom-i Alumíniumkohó, aztán Istebné és a Kelet-szlovákiai Vasmű kohói igénylik a legtöbb villamos energiát, összességükben nagyfogyasztók a nagyvárosok kisfogyasztói, s nagyon igényes a minőségi (!) elektromos energiára a vegyipar. Ez utóbbi jelzőre alighanem sokan felkapják a fejüket, hiszen nem mindenki előtt világos, milyenek a villamos árammal szembeni minőségi követelmények. Tehát elsősorban a zavarmentes, folyamatos áramellátást kell biztosítani, méghozzá úgy, hogy a váltóáram igényelt feszültsége ne csökkenjen a névleges szint alá. Aztán a frekvenciával is gyakran akad probléma, hiszen a csúcstermelés idején általában a másodpercenkénti 50 rezgésszámnál nagyobb értékeket érnek el a hőerőművekben, míg a kisebb termelési szint mellett csökken a rezgésszám. Mindkettő komoly gondot okozhat a nagyon pontos műszerekkel dolgozó vegyipar számára. Tulajdonképpen még az energiakérdést leginkább felszínre hozó 1979-es esztendő első hónapjáig nem vették túlságosan komolyan mm-[»MfliM (Gyökeres György felvételei) a takarékosságot az energiagazdálkodásban. A fogyasztók ugyanis korábban szerződést kötöttek egy bizonyos mennyiségű elektromos energia felhasználására. Ennek érdekében aztán mindent megtettek. Néha (gyakran) még fölöslegesen is. Ha pedig többet fogyasztottak a kelleténél, akkor sein történt semmi különös. Azóta azonban előtérbe lépett a takarékossági szempont, hiszen a megtakarított energia többszörösen olcsóbb, mint az atomerőművekben előállított villanyáram. Mindenesetre a nagyfogyasztók takarékosságát köny- nyebb befolyásolni, mint a kisfogyasztókét, mert hát a vállalati túlfogyasztást büntetni lehet és kell is. Ha viszont egy-egy háztartásban hideg van, kéznél van a rezsó... Nem számít mibe kerül! Aztán a hideg téli napokon ez a tömegessé vált „népszokás“ egész sor hálózati meghibásodást okoz. Ami a villamosművek takarékosságát illeti, elsősorban a szállítási veszteségek csökkentésével tudnak spórolni. Például 1984-ben „csak“ 7,64 százaléknyi volt a veszteség a villamosenergia vezetékes szállítása során. Hogy ez mit jelent, azt hűen tükrözik a számok. A tavalyi veszteség 1708 gigawattóra (GWó) volt, és 1 MWó körülbelül 350 koronába kerül. Nehéz meggátolni a fogyasztás növekedését, márcsak azért is, mivel új termelő kapacitásokat helyeznek üzembe. Míg például 1979- ig Szlovákiában a 3 300 MW-os teljesítmény még csúcsidőben is elégnek bizonyult, addig 1984 decemberének maximuma már 3 762 MW volt, 1985 januárjában pedig elérte a 3 854 MW-ot is a fogyasztás. Ez idén először az is előfordult, hogy az energetikában belső ellentmondás alakult ki. Korábban a szénből szinte sosem volt elég, most meg egyszerre - az atomerőművek megbízható termelése eredményeként - értékesítési gondok is voltak. A Villamosművek szakemberei szerint sem számított senki arra, hogy a feltételezettnél jobban működnek majd az atomerőművek. Ez tette lehetővé az energia exportját például Magyarországra és Jugoszláviába is. Ez pedig nem kis dolog. Ennyit tehát egy nem pirosbetűs ünnepen az energetika hétköznapi dolgairól. A gyakran látszólag száraz számok, adatok mögött távvezetékek, bányák, erőművek vannak. És emberek. Bányászok, energetikai dolgozók. Munkájuk nyomán fény gyúl ezernyi lakásban, s biztosítja a „fészek“ melegét. MÉSzAROS JÁNOS
