Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1985. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-23 / 34. szám
A Nagy-Fátra lábánál meghúzódó községei kettészeli a Blatnica patak, amely a falu felett a Gáder folyóval egyesülve folytatja útját. A települést fenyőerdők ölelik körül. Kellemes fenyőillat, háboritatlan csend. Pedig negyvenegy évvel ezelőtt fegyverropogástól volt hangos Blatnica község környéke. A nyár folyamán az est leple alatt a hegyekből többször lejöttek a partizánok, élelemmel megtömött hátizsákokkal, s nemegyszer új társakkal tértek vissza.- Tizennyolc éves voltam — mondja Jaroslav Lukáö hentes, a hnb képviselője. - Tudtam, hogy a Gáder és a Blatnicai völgyben tavasz óta fegyverek vannak. A partizán szót ki sem ejtettük, nehogy meggyűljön a bajunk a hatósággal. Ha valaki hozzájuk szegődött, azt mondtuk idegenben vállalt munkát. Egy alkalommal én is velük mentem. Megtanítottak fegyverrel bánni, arra, hogyan kell az ellenség őrszemét zajtalanul megközelíteni. Amikor a partizánok augusztus 25-én elfoglalták Martint, a községből már sokan voltak a partizánok között. Ezekben a napokban az események gyorsan peregtek.-A mozgósításkor több mint hetven tartalékos katonát küldtünk a hadseregbe — lapoz bele a múlt emlékeibe Ján Plieéko, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége alapszervezetének az elnöke. - Azok, akik nem voltak katonák, vagy korosabbak voltak, a partizánokhoz mentek. Körülöttünk harcok folytak, mégis ezekben a napokban alakult újjá a pártszervezet, amelynek elnöke Ján Vitalij lett. Akiknek nem jutott fegyver azok sem tétlenkedtek. Az asszonyok kenyeret sütöttek, mostak, a férfiak pedig fedezéket ástak a frontvonal mentén és a hegyekben is. A szlovák nemzeti felkelés ideiglenes elnyomása után ide húzódtak vissza a harcosok. A Gáder, de főleg a Blatnicai völgybe sohasem jutottak el a fasiszták. Ott a partizánok uralták a helyzetet, védték a Donovalyn székelő partizántörzset. Csak a falubeliek jutottak el a partizánokhoz az erdei ösvényeken, hogy élelmet vigyenek a fegyvereseknek.- A járási székhellyel csaknem egyidőben szabadult fel Blatnica is - folytatja Ján Plieéko. - Elnémultak a fegyverek, az asszonyok fiaikat, férjüket várták haza, de nem mindenki tért vissza. Községünk lakosai közül tizenhármán vesztették életüket a nemzeti felszabadító harcokban. A sebek nehezen hegedtek be. Több mint húsz é|. úlet égett porrá. Házakat kellett építeni, szántani, vetni a felparcellázott urasági földeken. Később, amikor a munkásosztály vette kezébe a hatalmat, az ország irányítását, ez a kis hegyi község is a fejlődés útjára lépett.-A járásban az elsők között alakult meg az egységes földműves-szövetkezetünk - újságolta halmira Simonidesová, a hnb titkára. - Ebben az időben indult meg a rendszeres autóbuszjárat. — Az ötvenes évek végén kezdtük el az új alapiskola építését - viszi tovább a szót Duáan Lahuta, a hnb elnöke. - Később napközi otthonnal, iskolai konyhával bővítettük ki. Ezeken az építkezéseken ismerkedtek meg lakosaink a társadalmi munka fogalmával, örömével. S hogy nemcsak megismerték, hanem lelkesen részt is vettek benne azt a település további fejlődése, s az a tény is bizonyítja, hogy a nemzeti bizottságok versenyében háromszor végeztek a járásban az első helyen, 1980-ban, 1981-ben és 1984-ben szorgalmukért az SZSZK kormányától elismerő oklevelet és pénzjutalmat kaptak.- Rendbe tettük az üzleteinket, de mivel egyre növekedett az idegenforgalom új bevásárlóközpontot építettünk, ott kapott helyet a vendéglő is. A régi élelmiszerüzletben iparcikkeket árultunk, és ott helyeztük el a péküzletet - folytatja eredményeik felsorolását az elnök. - Z-akcióban épült fel a hnb székháza, a posta és az egészségügyi központ is.- A munkakedv láttán elhatároztuk, hogy kétosztá- lyos óvodát építünk - mondja a titkár. - A lakosok ígéretet tettek, hogy társadalmi munkával segítik az építkezést. ~1982-ben a gyerekek birtokukba is vehették a korszerű óvodát. Rendbe tették a hnb régi épületét, ahol a férfi- és a női fodrászaton kívül a községi könyvtár is helyet kapott. A könyvtár egyébként kerületi viszonylatban már többször az első helyen végzett. Sarlota Ursinyo- vá, az óvoda igazgatója, a hnb képviselője vezeti a könyvtárat.- Sikerült felkelteni az emberek érdeklődését az olvasás iránt. Azt hiszem, hogy ez annál is nehezebb volt, mivel negyven évvel ezelőtt itt sok volt az ími- olvasni nem tudó ember. Gyermekeink ma már a főiskolákra is eljutnak. Az egyesült szövetkezetben például húsz diplomás dolgozik.- Három további kis település tartozik Blatnicához- Karlová, Laskár és Valentová - jegyzi meg Lahuta elnök. - Ezekről sem feledkeztünk meg annak ellenére, hogy a lakosok kétharmada a székhelyközségben él. Karlovában az utak, a villanyvezeték átépítésén kívül negyven család élvezheti már a vezetékes ivóvíz előnyét. Laskárban új művelődési otthon épült, tataroztuk az üzletet, s befejezés előtt áll a tűzvédelmi víztározó. Valentovában tűzoltó szertárral gyarapodtak, s helyiséget kapott a polgári bizottság.- Két fontos létesítmény kimaradt a felsorolásból- szól közben Sarlota Ursinyová. - A két völgy találkozásánál áll az SZNF emlékműve, mellette a szabadtéri színpad. A Prónay-kúriában pedig emlékszobát létesítettünk. A település munkaképes lakosainak fele a szövetkezetben és az erdőgazdaságban, másik fele idegenben, főleg a járási székhelyen talál munkát. A legtöbb családi ház udvarán autó látható, az istállókból garázs lett. Hetven régi családi házat és magtárt műemlékké nyilvánítottak. Egyébként az egész környék védett területnek számít. A szép természet vonzza a turistákat, akik egyelőre csak a kempinget vehetik igénybe, de hamarosan szálloda is épül. Hogy télen is ki legyen használva, még az ősszel megkezdik a sífelvonó építését. A következő megbízatási időszakban közös beruházással művelődési otthont, szolgáltatóházat és zöldségboltot szeretnének építeni. Azzal számolnak, hogy az ezredfordulóig 120 családi ház épül, s így a településfejlesztési tervekben gondolniuk kell a lakosság gyarapodására és a növekvő idegenforgalomra is.- Ha nem bíznánk a lakosok segítségében, nem tűzhetnénk ki ilyen terveket - jegyzi meg Ján Hrivnák iskolaigazgató, a hnb képviselője. - Csupán tavaly több mint 28 000 órát dolgoztak társadalmi munkában és az idei, csaknem 400 000 korona értékű kötelezettségvállalásukat már 80 százalékra teljesítették. Mint minden évben, az idén is megünneplik az SZNF évfordulóját ebben a partizánközségben. Műsoros estet szerveznek, benépesedik a szabadtéri színpad, néhány órára partizándalok hangjai verik majd fel a Gáder és Blatnicai völgyet. így emlékeznek meg majd a múlt dicső harcairól és a szocializmus építésében elért eredményeikről. NÉMETH JÁNOS M ár gyermekkorában arról álmodozott, hogy felnőttként a rászorulókon fog segíteni, enyhíteni a fájdalmakat, mérsékelni a szenvedést. Szülei textilipari munkások voltak. Tudta, milyen nehezen megdolgoznak minden fillérért. Édesanyja azok között volt, akik 1932-ben sztrájkba léptek, hogy órabérüket legalább 20 fillérrel emeljék. Mária Blziková önkéntes nővérként jelentkezett a ruiomberoki kórházba, hogy amit élete céljául megfogalmazott, mindennapi tetteivel valóra váltsa. 1939-et írtak, amikor először lépte át a kórház küszöbét.- Akkor még nem sejtettem mi vár rám, hogy a háború lesz számomra a nagy próbatétel az alig megkezdett pályámon. Egy év múlva a kommunista párt utasítáMária Bfziková gyakran idézi fel a nehéz napokat (Ladislav Lisicky felvétele)- Nagyon vártuk már, hogy vége legyen. A férjemmel a háború elején házasodtunk össze - ót is ápoltam a ruiomberoki kórházban. Később német fogságba esett, de sikerült megszöknie. Az első csehszlovák hadtestben harcolt. A vöröskeresztes elvtársak segítségével találtunk egymásra, s az első szabad napot - Hodo- nínban - már együtt tölthettük. Elmondhatatlan nagy volt az örömöm: táncoltunk, zúgtak a harangok, az épen maradt gyárak szirénái. A szovjet katonák hősiességéről, helytállásáról, emberségéről sokat tud mesélni. Nem felejti el, hogy Misa, a lábadozó partizán cigarettát nyújtott a sebesült németeknek. Pedig nagyszüleit, kis- hugát a szeme láttára gyilkolták meg. Amikor megkérdezték tőle, miért teszi mégis, gondolkodás nélkül válaszolta: én nem vagyok fasiszta. Ilyen és hasonló történetekkel hozza közelebb a mához a nehéz napok egyszerű hőseit, ha arra kérik, beszéljen a múltról.- Sokat járok a fiatalok közé, az iskolákba, az üzemekbe. Legjobban a gyermekek társaságát szeretem. Az ő kérdéseik őszintén kíváncsiak, hihetetlen, hogy misára a katonai kórházba mentem át. A betegek és a sebesültek száma ekkor már rohamosan növekedett. Pihenésre nemigen volt idő, legfeljebb akkor, ha a fáradtság rákényszerített. Haza lehetett menni, ha újabb katonák várták, hogy átkössük sebüket, hogy néhány korty vizet nyújtsunk nekik? Szlovákia északi részén igen gyér volt ekkor az egészségügyi hálózat. A ruiomberoki kórháznak nagy körzetet kellett ellátnia. Még a lengyel határtól is ide szállították a betegeket, a sebesülteket.-A frontról érkező vonatokon nemcsak szlovák katonák voltak. A szigorú német ellenőrzések ellenére szovjet, lengyel és francia nemzetiségúeket is ápoltunk. Kéz- zel-lábbal magyaráztuk nekik, ha megjelennek a németek, hallgassanak. A siketnémaság a kézenfekvő diagnózis közé tartozott, hisz a robbanások következtében valóban sokan vesztették el hallásukat. Féltve vigyáztuk, hogy a súlyos sebesültek lázálmukban el ne árulják kilétüket. Őrködtünk felettük, hisz nem azért követtünk el minden tőlünk telhetőt gyógyulásukért, hogy felépülve a németek a biztos halálba küldjék őket. Ameddig lehetett húzták-ha- lasztották a kezelést, de a kórházi ágyakra további sebesültek vártak. Mária Bíziková és még néhá- nyan civil ruhákat hoztak a kórházba, és segítettek a katonáknak, hogy a kapun túlra jussanak. Sok család befogadta a lábadozókat, pedig a bújtatás nem kis kockázattal járt. így mentették meg többek életét.- Napról-napra nőtt a bizonytalanság és a rettegés, vajon mit hoz a holnap. A városba minden oldalról németek nyomultak. Ki kellett üríteni a kórházat. Szeptember 5-én dr. Bohué Stekláő, a kórház parancsnoka közölte: a felkelők korytnicai völgyben lévő kórházába menekülhetünk. Senki sem hátrált meg, pedig nehéz út várt ránk... A következő időszakról nem tud meghatódás nélkül beszélni. Szemébe könny szökik, ha arra gondol, hogyan támadták meg őket a németek, amikor a szerencsétlen sebesülteket szállították. Aztán felvillan előtte a kép, hogy néhány nap múlva milyen könyörgő hangon kértek segítséget az égő tankokból kiszabadított német katonák. A túlerő ideiglenesen győzött, s őt hat hétre börtönbe zárták. Amikor kiszabadult, naponta háromszor kellett jelentkeznie a Gestapo embereinél. lyen dolgokról faggatnak. Az egyik kisfiú miután elmondtam, hogyan éltünk a felkelés alatt, nekem szegezte a kérdést: És nem féltél? Be kellett vallanom, hogy igen, csak a félelemérzést mindig megpróbáltam leküzdeni magamban. Ha nem azt mondom, hazudtam volna. A kisfiú megjegyezte: Pedig én azt hittem, a partizánok nem féltek. A halállal naponta többször nézett farkasszemet Mária Bíziková és karjaikon vöröskeresztes szalagot viselő társai. Ó azonban megedződött a veszélyben, és a vöröskereszt élete értelmévé vált. A felszabadulás után Bratisla- vába kerültünk. Újra könyvet vettem kezembe, hogy befejezzem félbeszakított tanulmányaimat. Aztán felöltöttem a nővérek egyenruháját. Tíz évig dolgoztam a Dimitrov Vegyi Művek üzemi rendelőjében, majd a Vajnory úti rendelőintézetben. Amikor a kra- márei kórház megnyílt, a főnővéri tisztséget bízták rám. Munkája a szó szoros értelmében hivatásává vált. Szinte minden alkalmat megragadott arra - és még ma is ezt teszi -, hogy a vöröskereszt nemes eszméit terjessze. Számtalan fanfolyamot szervezett, hogy minél többeknek adja át az elsősegélynyújtás legfontosabb tudnivalóit. Mint gyakorló egészségügyi dolgozó látta, ezen a téren sok a pótolnivalónk. Hányán halnak meg ma is, akiken embertársuk segíthetne, ha tudná hogyan kell... Mária Bíziková nyugdíjas, de ez nem jelent számára tétlenséget. Ma is fáradhatatlan aktivitással kapcsolódik be a Vöröskereszt, a nőszövetség, az Antifasiszta Harcosok Szövetségének munkájába. A világ azon kevés egészségügyi nővére közé tartozik, akik a Nemzetközi Vöröskereszttől megkapták a legmagasabb kitüntetést, a Florence Nightingale- érmet. Azt is jóleső érzéssel nyugtázza, hogy fiai nyomdokaiban haladtak. Az egyik sebészként, a másik belgyógyászként folytatja azt, amit ó négy évtizeden keresztül szív- vel-lélekkel végzett. Nagy öröm számára, hogy az unokája egészségügyi nővér szeretne lenni. Csak azt kívánja, soha ne kerüljön olyan körülmények közé, mint ó a pályája kezdetén, soha ne kelljen háborús sérülteket ápolnia. DEÁK TERÉZ 4M t © C % f I © © Ül B •o © •Q 1 ;© E ÜJ © © 4M *© > © o C © N © < 2 3 ■C 3 C © >© 3 Q
